Népszabadság, 2012. július (70. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-02 / 153. szám

RMDSZ-fricska Visszaüthet az Orbán-kormány erőszakos magyarságpolitikája Pártötlet Erdélyből Szőcs Levente BUKAREST A Fidesz fricskázására is futotta a Romániai Magyar Demokrata Szö­vetség (RMDSZ) küldötteinek hétvégi ülésén. Nem véletlenül, hiszen a fő na­pirendi pont a június 10-i helyhatósá­gi választások eredményeinek értéke­lése volt, és már az ülés nyitányaként, a szokásos szövetségi elnöki beszámoló­ban elhangzott, hogy az RMDSZ a ma­gyarországi politikusok „felelőtlen er­délyi portyázása” ellenére győzött. Az RMDSZ miniparlamentjének is nevezett Szövetségi Képviselők Taná­csa (SZKT) előtt Kelemen Hunor szö­vetségi elnök hosszasan sorolta a szá­mokat, amelyek azt mutatják, hogy 2008-hoz képest a szövetség jobban szerepelt, míg a Budapestről támoga­tott Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és Magyar Polgári Párt visszaszo­rult. „Az RMDSZ újból bebizonyítot­ta, hogy megkerülhetetlen politikai té­nyező, a Kárpát-medencében nem le­het nemzetpolitikáról beszélni nélkü­le” - hangsúlyozta Kelemen Hunor. A szövetségi elnök, aki tavaly feb­ruári megválasztásakor az RMDSZ­­Fidesz viszony rendezését tűzte ki egyik céljául, azt is hozzátette, hogy az RMDSZ nincs háborúban Magyar­­országgal, „de az, amit Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke elmű­velt, felelőtlen politikai magatartás”. Felrótta az Országgyűlés elnökének, hogy „erdélyi portyázásával” szította a magyarellenes hangulatot, mozgó­sította a román szavazókat. Utalt rá, hogy a konkurensek negatív kampány­­hadjáratukban „nagyrészt nem itthon készült” matricákat, szórólapokat és egyebeket használtak. Ennek ellenére az erdélyi magyarok 86 százalékban az RMDSZ-re voksoltak, mert Kelemen szerint „nem szeretik, ha gyarmatként kezeli őket Bukarest, Budapest vagy Brüsszel”.­­ Aki ezt nem látja, az való­ban nem ismeri az erdélyi magyarok gondolkodásmódját, nem érti az erdé­lyi magyar politikát - hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Szabó Ödön, a Bihar megyei szer­vezet ügyvezető elnöke félig viccesen, félig komolyan magyarországi párt lét­rehozását javasolta. „Alapítsunk mi is pártot Magyarországon, lássuk, mit szólnak hozzá” - jelentette ki. Az öt­letet felkaroló Ráduly Róbert Kálmán Csíkszeredai polgármester úgy vél­te: az állampolgárságot szerzett erdé­lyiek a felvidéki, délvidéki és kárpátal­jai magyarokkal közösen jegyezhetnék be a határon túliak pártját Magyaror­szágon. Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke azzal „rángatta vissza” fiatalabb kollégáit a valóságba, hogy a magyarországi pártalapításnál kö­zelebbi problémája is akad az RMDSZ- nek: az őszi parlamenti választások. - Nagy a felelősség, mert ebben a pilla­natban mások politikai erejére és poli­tikai bölcsességére sajnos nem számít­hatunk - mutatott rá. Kifejtette, hogy míg az erdélyi magyarságnak egy erős, befolyásos anyaországra volna szüksé­ge, Magyarország „megtépázott nem­zetközi tekintélyével lassan-lassan el­szigeteli magát a Kárpát-medencé­ben”, és „még egy újratemetést sem tud elintézni”. A szövetségi képviselők hangneme borúsabbra váltott, amikor szóba ke­rült a visszaszolgáltatási bizottság két magyar tagjának büntetőpere. A bíró­ság pénteken ítélte alapfokon három év börtönre Markó Attila államtitkárt, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivata­lának vezetőjét és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját. Az SZKT „felhá­borodva és értetlenül” fogadta és „igaz­ságtalannak tartja” az ítéletet, amely a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollé­gium visszaszolgáltatása miatt közér­dek elleni hatalommal való visszaélés­ben találta vétkesnek a vádlottakat. A magyar törvények szerint párt alapítója és tisztségviselője csak olyan személy lehet, aki az országgyűlési képviselők vagy a helyi önkormány­zati képviselők és polgármesterek vá­lasztásán választható. Vágyás: pártot csak az alapíthat, aki jelöltként maga is részt vehet magyarországi választá­son. A parlamenti választás esetén en­nek feltétele a magyar állampolgárság, s aki szavazhat, az jelöltként is indul­hat. Ugyanakkor az Európai Unió más tagállama magyarországi lakóhel­­­lyel rendelkező állampolgárának is jo­ga van ahhoz, hogy a helyi önkormány­zati képviselők és polgármesterek, va­lamint az európai parlamenti képvise­lők választásán választó és választha­tó legyen. Pártot tehát - lakóhelyük­től függetlenül - a magyar állampol­gárok alapíthatnak, illetve mindazok az uniós polgárok, akik tartósan Ma­gyarországon élnek. Ebből az követke­zik, hogy a kettős állampolgárok lakó­helyüktől függetlenül hozhatnak létre pártot Magyarországon, míg az uniós polgárok csak akkor, ha bejelentett it­teni lakcímmel rendelkeznek. Németh Zsolt, Semjén Zsolt és Kelemen Hunor tavaly, amikor még legalább beszélő viszonyban voltak fotó: mti - Koszticsák Szilárd Elveszi az egyház az állami gondozottakat a nevelőszülőjüktől Egy asszony elbukott a Szent Lukács Görög Katolikus Gyer­mekvédelmi Központ pszicho­lógiai tesztjén. Két neveltjét már elvették tőle, egy kisfiúért hamarosan jönnek. az Amíg volt pénz, addig nem okozott problémát a távhőszerződés Súlyos szabálytalanságok, sajátosan értelmezett közbe­szerzési eljárások: számos ön­­kormányzat kötött önmaga számára rendkívül hátrányos megállapodást. a9 MÁR MEGINT: VIVA, ESPANA! A spanyol futballvá­logatott 4-0-ra (!) ki­ütötte az olaszokat az Európa-bajnokság dön­tőjében, így több szem­pontból is történelmet írt: részint megvédte címét, részint pedig - a 2008-as Eb és a 2010- es vb után - sorozatban a harmadik nagy tornán diadalmaskodott. -­19 FOTÓ: REUTERS - DARREN STAPLES ÖTÖDIK HASÁB Hála A kormány aligha erre számított, amikor kiásta a csatabárdot. A határokon túl élő magyar ki­sebbségekkel hivatásszerűen foglalkozó politikusai nyilván abból indultak ki, hogy Erdély­ben, Szlovákiában és másutt a magyarok mind a budapesti korifeusok ajkain csüngenek, lesik utasításaikat, hogy tudják, mi az ő érdekük. Mikor kell egy pártban indulniuk a választáso­kon, mikor kell szakítani és új pártokat létrehozni. Mikor vegye­nek részt a helyi kormánykoalí­cióban, mikor maradjanak ki belőle. Attól függően, éppen mit vél Orbán, Kövér, Semjén vagy Németh Zsolt a Fidesz, pardon, a magyarság érdekének. Elvégre Budapest adja a pénzt, és aki fizet, az rendeli a muzsikát. Ehhez képest teljes a pofára esés. A két legnagyobb határokon túli magyar közösség fütyül rá, éppen ki kedves a magyarországi jobboldalnak, demonstratívan arra szavaz, akit szimpatikusnak talál. Márpedig a többségi nem­zettel párbeszédet folytató, konk­rét eredményeket elérő pártokat tartja szimpatikusnak, nem a handabandázó, a konfliktusokat a megoldás minden reménye nélkül élező külföldi kreatúrákat. Az Országgyűlés posztjára teljes­séggel méltatlan elnöke még az antiszemitizmussal, a nyilas esz­mékkel való rokonszenv vádját is magára húzta, hogy az önkor­mányzati választásokon segítse saját székelyudvarhelyi szövetsé­gesét. Annyit ért el, hogy erősö­dött Magyarország elszigetelődé­se, és barátait csúnyán leszavaz­ták a székelyek. Most pedig az RMDSZ részé­ről új magyarországi párt ötlete bukkant föl, ezt a friss kettős állampolgárok hoznák létre, hogy legyen kire voksolniuk 2014-ben, amikor a Fidesznek hála már beleszólhatnak az anyaország politikai küzdelmeibe. Csak hogy ne a Fidesz nyerjen. (A szerk.) Egy szoborról Orbánék a Roosevelt tér névfosztását akarják Bush szobrával kompenzálni - állítja Aczél Endre. All Szanaszét, szerteszét Friss Róbert a hétvégéről: ilyen káoszban sosem fog megszólalni az egység. All

Next