Népszabadság, 2013. június (71. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-01 / 126. szám

Beruházások Igazi fordulatra az idén sem lehet számítani Brutális visszaesés Kriván Bence Nem igazolják vissza a „Magyarország jobban teljesít” szlogent a hazai beru­házások számai. Az első negyedévben lekönyvelt és átadott beruházások vo­lumene 8,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Ez az Orbán-kormány negatív rekordja, en­nél nagyobb ütemben legutóbb 2009 végén csökkentek a beruházások. A gazdasági növekedést megala­pozó fejlesztések alakulása annyi­ban viszont kormányfüggetlen, hogy e téren a visszaesés­­ a Központi Sta­tisztikai Hivatal adatbázisa szerint - 2007 vége óta folyamatos, s ezen a je­lenlegi kormány szemernyit sem tu­dott javítani. A kormányváltás évében mért 4486 milliárd forintnyi új beru­házás után 2012 végén már csak 4167 milliárdot mutatott ki a KSH. Orbán Viktor egy csütörtöki konferencián Európa egyik legígéretesebbjének ne­vezte a talpra állított magyar gazda­ságot. Ehhez képest egyelőre szeré­nyek a mutatók, gazdasági szakértők szerint a GDP-arányos beruházási rá­tánk mélyen a húsz százalék körüli uniós átlag alatt marad, a 17 száza­lékot sem biztos, hogy eléri az idén. Ennyivel viszont nemhogy Európa, de régiós versenytársaink fölé sem le­het kerekedni. A kormány unortodox gazdaság­­politikája most bumerángként üt vissza. A válságadókkal és sorozatos elvonásokkal sújtott beruházásigé­­nyes ágazatokban az asztalfiók mélyé­re süllyesztik a fejlesztési terveket. Kü­lönösen igaz ez az energiaszektorra, ahol az első három hónapban harminc százalékkal kisebb értékben valósul­tak meg beruházások, mint egy évvel korábban, ráadásul ez az adat az e té­ren igen aktív Magyar Villamos Mű­vek adatait is tartalmazza. Az energia­­szektor különadóinak emelésére és a rezsicsökkentésre az a válasz érkezett, amire előre figyelmeztettek a szakér­tők: az érintettek visszafogták a beru­házásaikat, különösen a kilátásba he­lyezett újabb - összességében már 30 százaléknál járó - rezsicsökkentési ter­vek hallatán. A tavalyi év 147 milliárd forintos energetikai fejlesztéseihez ké­pest az első negyedév 11 milliárdos ös­­­szege sokéves negatív rekord. A másik nagy visszahúzó ágazat az ingatlanok­hoz kötődik, itt a lakásépítések már nem is meglepő csökkenése okozott húszszázalékos kiesést. Beruházási fordulatra az idén sem lehet számítani, e téren kétszázalé­kos csökkenés lehet reális - mondta lapunknak Gárgyán Eszter, a Citi­bank vezető elemzője, aki ezt egyrészt a fő felvevőpiacainkon - így az euró­­övezetben - tapasztalt gyenge keres­letre, másrészt a háztartási beruházá­sok tartósan alacsony szintjére veze­ti vissza. Amíg ezekben nem lesz po­zitív változás, addig beruházási boom­­ra sem lehet számítani. Továbbra is az uniós pénzből készülő infrastruktu­rális fejlesztések, s nem a vállalati fi­nanszírozású projektek tartják szin­ten a beruházásokat. Ezen szerinte a Matolcsy György jegybankelnök által a kis- és középvállalkozások számára meghirdetett növekedési hitelprog­ram 425 milliárdosra bővített első pil­lére sem fog érdemben változtatni, ab­ból ugyanis beruházási célra 150-200 milliárdos igény mutatkozik, s ez nem­zetgazdasági méretekben nem tud je­lentős növekedési hatást kifejteni.­­­ Ennyivel régiós versenytársaink fölé sem lehet kerekedni fotó: kuruczárpád Különös hely a Római-part. Kicsit Balaton-part, kicsit Váci utca, kicsit üdülőövezet, kicsit villanegyed, kicsit múlt, nagyon jelen. Rövidesen végleg eldől a sorsa. Hétvége :6-7 Felfuttatott közmunka: tüneti kezelés, súlyos mellékhatásokkal Noha az eredmények látszólag jók, a közfoglalkoztatás-szer­­vezők szkeptikusak. Többségük úgy véli, a tartós munkanélkü­liség kezelésére nem jó eszköz a közmunka. Az ügy ^4 DIKTATÚRÁRA POGROM Újra mélyül az etnikai­vallási konfliktus a ka­tonai diktatúrából las­san szabaduló Burmá­ban. Tavaly közel két­száz halálos áldozatot követeltek a buddhis­ták és a muzulmánok közötti etnikai villon­gások. A napokban újabb erőszakhullám indult.­­+8 FOTÓ:REUTERS -SOEZEYATUN ÖTÖDIK HASÁB Katona, segéderő? Mivel a szokásos pedagógusnapi köszöntőknél (kötelező elemek: nép napszámosa, nagybetűs élet, megbecsülés stb.) nehéz ma ál­­szentebb dolgot elképzelni, talán az a legjobb, ha feltesszük a kér­dést, melynél nincs időszerűbb a magyar oktatásban: a pedagó­gus vajon mi? Központilag utasí­tott, hivatásrendbe sorozott kato­na, hatósági alkalmazott, ideoló­giai segéderő? Vagy értelmiségi, aki valódi alkotó szellemi munkát végez a gyerekkel? 2010-ig a rendszerváltás utá­ni oktatáspolitikusok - minden vitájuk ellenére - az utóbbi felfo­gásból indultak ki. Növelték az iskolai autonómiát, a helyi taná­rokra bízták a helyi pedagógiai program megalkotását és a tan­könyvek kiválasztását, mert úgy gondolták, hogy a pedagógusok valójában az alkotó értelmiség körébe tartoznak. A jelenlegi kormány viszont - szembefor­dulva az egész rendszerváltás, de még a szocializmus utolsó időszakával is - abból indul ki, hogy a pedagógus egy uniformi­zált hivatalnok, aki az unifor­mizált iskolákban uniformizált gyerekeknek uniformizált tan­anyagot tanít. Amit a központból diktálnak. Ezért vették el az isko­lák autonómiáját, ezért nem lesz választható tankönyv, ezért nincs eltérés a központi tantervtől. Ezért fokozták le a szakmát. Számukra a pedagógus nem értelmiségi, hanem végrehajtó. A pedagógusnapi ünnepeltek nem kerülhetik meg, hogy a szak­májuk alapját érintő kérdést maguknak is feltegyék. Azt tud­juk, hogy minek tartja őket a kormány, de minek tartják magu­kat ők? Szabad értelmiséginek vagy rendpárti katonának? Ez a kérdés, válasszatok. (A szerk.) Vélemény Pedagógusnapra Megyesi Gusztáv nem érti: ha már nem kétharmad, ak­kor miért nem huszonnégy­­harminchatod? ^11 9 770237 377060 13126

Next