Népszabadság, 2013. augusztus (71. évfolyam, 178-203. szám)
2013-08-28 / 200. szám
VELEMÉNY KULTÚRA KERÉKVILÁG TUDOMÁNY TV-MŰSOR SPORT ARCOK Mi> Tisztelgés Barbra előtt Korunk egyik legismertebb és legtermékenyebb előadója, Barbra Streisand fél évszázados munkásságát idézik fel ma este hét órakor a Dohány utcai zsinagógában. Híres dalait Szulák Andrea, Pólyák Lilla, Náray Erika, valamint az ötvenéves Stúdió 11 idézi fel. Álomterápia RÉVÉSZ SÁNDOR A rabszolgaság eltörlésének századik évfordulóját ünnepelték ötven éve, amikor Martin Luther King jr. a washingtoni Lincoln Memorial lépcsőjén negyedmillió türelmesen türelmetlen ember előtt tizenhatodik (!) szónokként elmondta tizenhét perces „álombeszédét”. Ez a beszéd nem az álommal kezdődött, hanem a feketéket fölszabadító százéves pillanat, a „boldog hajnalhasadás” magasztalásával. És azzal folytatódott, hogy a feketék száz évvel később sem szabadok. Már nem rabszolgák, még nem szabadok. És e tények nem rombolják le egymás jelentőségét. A különbség a rabszolgasághoz képest, a különbség a szabadsághoz képest egyaránt és egyszerre jelentős. Ezt King tiszteletes úgy tudta érzékeltetni, hogy az „egyrészt” nem hatástalanította a „másrészt”. Hanem fölerősítette. Nem lélekölő „hiába voltként”, hanem lélekerősítő „nagyszerű voltként” hatott a felszabadítás emléke. Innen vette lendületét az a beszéd, melyet Amerika történelmének leghatásosabb szónoklataként tartanak nyilván. A polgárjogi mozgalom, mely az ötvenes évek közepétől kezdve hatalmas és hatásos erőszakmentes akciókkal „tematizálta” az amerikai közéletet, ötven évvel ezelőtt a csúcspontjára ért, és a hatvanas évek közepére a rabszolga-felszabadítással összemérhető eredményeket hozott. Megszűnt az apartheid, az intézményes kirekesztés, az alsóbb rendű állampolgári státusz, lezárult a lincselések kora. Elismertetett, hogy a nemzet pozitív megkülönböztetéssel tartozik a negatív megkülönböztetés ezernyi formáját elszenvedett és elszenvedő polgárainak, a mélyből indulóknak, és, ahogy azt King tiszteletes mindig hangsúlyozta, nem csak a feketéknek! Ma törvényes és formális diszkrimináció nincs, informális, társadalmi diszkrimináció van. Módos, fekete középosztály is van. A feketék nagy része viszont továbbra is „az anyagi jólét nagy óceánjának a közepén a szegénység magányos szigetein él”, ahogy King 1963-ban fogalmazott. A feketék között kétszeres a munkanélküliek aránya. A fizetésük minden szinten közel negyedével marad el az azonos képzettségű fehérekétől. A fekete családok átlagjövedelmét 2009- ben évi nyolcmillió forintra tették. „Nekem legyen mondva” - gondolhatja a kedves olvasó, de nem gondolná, ha ott lenne fekete, ahol a fehér családok átlagjövedelme 13 millió forint. Folytathatnánk a hátrányok sorolását a közszolgáltatásokkal, az oktatással, az infrastruktúrával stb., stb., és bevégezhetnénk a gettóvilággal. Ezt a jelent kellene most olyan önerősítő módon összekapcsolni a múlttal, ahogy King tudta. Kingák polgárjogi mozgalmának volt három számunkra kivált fontos sajátossága. Egy: igen sok fehér vett benne részt. Kettő: az emberjogi és a szociális követelések egységben álltak. Kingék tudták és hirdették, hogy ezeket szétválasztani nem lehet. Három: Kingék szemben álltak mindenféle fekete öncélúsággal, szeparatizmussal. Az integrációt hirdették. King így köszöntötte a közönségét: „Boldog vagyok, hogy együtt lehetek veletek a mai napon, mely úgy fog bevonulni a történelembe, mint nemzetünk történetének legnagyobb szabadságtüntetése.” Nem a feketéké. A haza egészéé. King álmában fekete és fehér gyerekek és felnőttek játszanak, élnek, dolgoznak együtt. Az álom lényege az együttlét mint az ország életének normális formája. Kinget több Amerika vette körül. A polgárjogi követeléseket a törvényhozásba átemelő Kennedyeké. És Hoover FBI-áé, mely Kinget lehallgatta, nemzetbiztonsági veszélynek tekintette, mindent megtett a lejáratásáért, és még öngyilkosságra biztató levelet is küldetett neki. Az élet bonyolult: a lehallgatási engedélyt Robert Kennedy igazságügy-miniszter írta alá, elnök bátyja tudtával. És volt még az az Amerika, mely mindhármukat meggyilkolta. Barátkozás Martin Luther King viaszszobrával fotó: reuters - mary f. calvert Hát, akármi is ez, biztos buzi Viszonylag kényelmesen is érezhetném magam. Az István, a királyt már ’83-ban sem bírtam, illetve azért egy kicsit, mert szerepelt benne Nagy Feró, aki akkoriban olyan betiltottféle ember volt, én meg 14 éves, aki izgul az ilyen betiltásokra. De a Jézus Krisztus Szupersztárt sem állhattam soha, a Hairt meg pláne, és a nemzeti romantikus, didaktikus drámairodalom sem bírt megfogni, mit szerettem volna az Istvánban? Egyébként, bár ez szinte mindegy, Alföldit sem bírtam soha, magát a figurát nem, a tévés szereplései inkább irritáltak, színházi rendezései nem is érdekeltek soha. De ami most itt zajlik körülötte, az... hát, fogalmam sincs, micsoda. A legfinomabb és legoptimistább verzióm: az abszurd humornak olyan magas foka, amit még a Monty Python sem közelít. A legutóbbi fejlemények már csak ebben az esztétikai paradigmában értelmezhetőek, mondjuk, amikor az ismert publicista kitagadja saját művéből a szerzőt, amiért az úgy értelmezi a darabot, ahogyan mindig is értelmezte. Elmagyarázni sem bírom. Ők maguk sem értik. Mindegy. És a patetikus gesztusok emellé! Nyílt levelek, megtagadások, felszólítások. Pedig más nem nagyon tud kiderülni a dologból, mint hogy az ország lakosságának riasztóan nagy százaléka képes bizonyos politikai törésvonalak mentén magából kikelve buzizni. A kocsmai esztéták cizellált gondolatmenetei (óh, teli van velük a minden korábbinál tágasabb médiatér!), tudniillik, hogy szabad-e farmernadrágban ábrázolni egy honfoglaló magyart, amikor nem is volt még farmernadrág, amikor a magyarok hont foglaltak, ugyan riasztó állapotokat jeleznek, de hát ilyenek mindig lesznek, ezek az emberek szoktak bármikor jobbat rajzolni Picasso krikszkrakszainál, Kurtág György nevét csak röhögve ejtik ki, ha ismerik egyáltalán. Ennek a sztorinak minden apró részletén van legalább egy dupla csavar: éppen a művéből kiátkozott szerző, Szörényi Levente érvelt nem is olyan régen ezzel a kocsmai esztétamódszerrel, amikor egy holokausztfilm forgatása ellen tiltakozott valami szívcsakrás okból, mondván, a Pilisben sosem volt koncentrációs tábor, tehát történelemhamisítás, ha ott lágerjelenetet forgatnak. Püff. Ha mondjuk Alföldi (és Szörényi) épp ellenkezőleg értelmez, és a fináléban mégis az új rend apoteózisát daloltatja, ugyanekkora köcsögözés, buzizás, libsizés lett volna a vége, mert akkor meg a hagyományos magyar értékek, a tarsolylemezes trúság van elbuktatva, az idegenszívűek meg tort ülnek, ugye. Ez van, ha a nemz. rom. vulgárpolitika szánalmasan primitív eszközeit használjuk egy mű (vagy bármi) megfejtésére. Mindig erre jutunk. Kiszámítható végeredmény, tessék beröffenteni a buzizógépet. Már ’83-ban is volt legalább két-két (inkább több tucat) egymásnak ellentmondó értelmezése a rockoperának. Volt, aki a kádárizmus sunyi és giccses dicshimnuszának vélte (az idegen erő élén idegen ideológiával győzedelmeskedő István-Kádár), volt, aki éppen ’56 bátor allegorikus földolgozásának (Koppány-Nagy Imre), volt, aki a nemzeti ébredés pillanatának tartotta, volt, aki a belesimulás himnuszának. Csak akkor még nem buziztunk vörös fejjel egymásra. Ennyit fejlődtünk legalább. Uj Péter A SOROZAT ELŐZŐ CIKKEI www.nol.hu/szerda SZERDA 2013. augusztus 28., szerda | Népszabadság 11 Plusz Tévhő MARNITZ ISTVÁN jra indul a rezsikampány, és jövő áprilisig meg sem áll. A Fidesz kommunikációs ébredését egyelőre az önkormányzati távhőszektor 560 milliója bánja, de jön még más is. Németh Szilárd fideszes rezsibiztos a hét végén arról tájékoztatott, hogy a fogyasztóvédők tíz távhőcégnél 56 ezer hibás számlát találtak, és az általa alkotott új szabályok szerint a cégeknek minden érintett fogyasztónak 10 ezer forintot vissza kell fizetniük. Azon ne akadjunk fel, hogy rendszeresen egy Fidesz-képviselő számol be egy elvileg független hatóság elvileg folyamatban lévő vizsgálatainak eredményeiről. Mintha ismét véletlenül az ítéletet olvasták volna fel - ez a permanens fülkeforradalom sajátja. A törvényesség őrei eközben csak azt nem értik, miként kérdezhetünk rá az érintett cégnevekre egy eljárás közepén. Alakul a dolog, a szokásos vicces vonalon folytatódik a Fidesz rezsikommunikációja, azon rém egyszerű és önmagában akár indokoltnak is nevezhető döntés körül, hogy csökkentik az energiadíjakat. Orbán Viktornak megvan rá a joga, él vele, vállalja a következményeket, ennyi is lehetne. Csakhogy Orbánnak ez nem elég. Ki akarja szekálni innen az energiaszektor külföldi befektetőit. Ehhez hazudni, csúsztatni, fröcsögni kell. Fenyegető verőemberszerepre vállalkozott a csapat, a célszemély mindig valahogy elgáncsolódik, a pohárkészlet leverődik, a festmény megsérül, a kutyát holtan találják, de ez csak véletlen, nem fenyegetés, dehogy, bár egy önkéntes távozást - szomorúan, de - tudomásul vennénk. Ennek jegyében zajlik a Németh Szilárd, Németh Lászlóné, Rogán Antal vagy Lázár János fémjelezte törvényalkotás és -alkalmazás. Csak a mostani távhőbírsághoz vezető utat tekintve: először is az áram- és gázcégeket „új, egyszerűbb” számlaképre kötelezték, ami cseppet se lett egyszerűbb, ám kétségtelenül megújult, hisz hatalmas színes bokszban kell hozsannázni a rezsicsökkentést, és aki nem állt rá két hét alatt, azt megbüntetik, sőt a megbüntetett energiaszolgáltatók összetehették a két kezüket, hogy a számlánként 10 ezer forintról szóló szabály náluk még nem volt hatályos. Később kissé elnagyolt szabályok születtek a többi rezsicég - víz, szemét, távhő, kéményseprő stb. számlaképéről, a távhőcégek ezt bizonyára igyekeztek értelmezni, talán nem mindenki tartotta azonnal a legfontosabbnak a rezsicsökkentés „színes” kiemelését, hát csengethet ügyfelenként egy tízest, sőt ha mindent betartottak, de nem teljesen előírásos beszámolót küldtek a fogyasztóvédőknek, akkor Németh Szilárd szerint „meg akarták téveszteni, lépre akarták csalni” a hatóságot, nyilván a magyar családok rezsicsökkentése ellen harcoló Barrosótól meg a tudjukkiktől kapták az ukázt. Az meg, hogy a törvényesség jegyében pont önkormányzati cégeket sikerült jól megvágni abszolút mondvacsinált okokból, pechg elhanyagolható mellékkörülmény. De őket hova akarják űzni? Orbán előválasztása HARGITAI MIKLÓS Orbán Viktort csak Bajnai Gordon győzheti le - Orbán Viktor szerint. A minden lépést gondosan tervező Fidesz a 2010-es kormányváltás óta egyetlen szót, újságcikket vagy akciót sem vesztegetett Mesterházy Attila, illetve alig valamit a mögötte álló párt szapulására: a kormányerő számára az MSZP 17 százalékos párt volt és maradt, Orbán pedig tudja, hogy a mostani felállásban 17 százalékkal csak akkor lehet választást nyerni, ha senki más nem indul. Bajnai viszont - aki az elmúlt három évből kettőben nem is számított politikai szereplőnek megkapott minden figyelmet: karaktergyilkos kreatívot a CÖF-től, „Bajnai-Gyurcsány” megszólítást a jobboldali és az állami médiától, felbérelt és/vagy befűtött zavaró embereket, olykor rendőröket a vidéki fellépésekre. A kormánypárti médiagépezet folyamatosan gondoskodik róla, hogy mindig legyen napirenden „Bajnaiügy” (bármi is az), a Hajdú-Bét beszállítóinak kárpótlása hovatovább annyi műsoridőhöz jut, mint a Felcsút csapata. Hogy hogyan és főleg mi okból lett Bajnai Gordon ilyen rettegett figura, annak megértéséhez vissza kell egy kicsit lapoznunk az említett úr dicstelenül induló, ám tisztes helytállásba torkolló miniszterelnöki időszakáig: e tájékon szinte ő volt az egyetlen kormányfő, aki fordítani tudott a kormányzás logikáján. Már akkor tudta, hogy nem kapna esélyt a folytatásra (más kérdés, hogy nem is kért), amikor elvállalta a megbízást, vagyis végig a biztos vesztes pozíciójából kormányzott - ugyanúgy, mint Boross Péter, illetve kicsit hasonlóan, mint Orbán Viktor a 2002-es első választási fordulótól a távozásáig. A különbség mégis ég és föld: a Boross-korszakban nemcsak az állami vagyon maradékát hordták szét (beleértve a még állami kézben lévő sajtót), hanem a minisztériumi épületek berendezését is. Az Orbán-korszak végnapjaiban pedig többek között komplett állami gazdaságok vándoroltak át (állami hitelekkel megtámogatva) a Fidesz szűkebb köreihez. Bajnai ehhez képest úgy adta át a kasszakulcsot, hogy az IMF-hitel tekintélyes része még a pénztárban volt, és Varga Mihály hiánykereső kommandója csontvázak helyett kénytelen volt „lerágott csontokkal” bohóckodni. A Bajnai-kormány még az ellenfelei szerint sem kezdett választási osztogatást - pedig néhány százmilliárdból bizonyára össze tudott volna vásárolni annyi szavazatot, hogy Orbánnak ne legyen kétharmada -, és a lefolyóból visszarántott országot hagyott az utódára: elvégezte, amivel megbízták és amit megígért, szemben elődeivel és a jelenlegi kabinettel. Nem felülmúlhatatlan teljesítmény, nem fogják Mátyás királyéval egy lapon említeni, de kormányzati siker és veszélyes precedens mindazoknak, akik a választások éjszakáján szokták elfelejteni a kampányígéreteiket. Nem mondható, hogy nincs Bajnainál alkalmasabb miniszterelnök-jelölt a baloldalon (nem tudjuk, hogy van-e), de a miniszterelnöki széket épp örökbérletbe venni akaró Orbán Viktor láthatóan egyedül tőle fél. Úgy is mondhatnánk: Orbán már kiválasztotta a saját kihívóját.