Népszabadság, 2013. augusztus (71. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-28 / 200. szám

2013. augusztus 28., szerda | Népszabadság 9 Közlekedés Küszöbön a választási hadjárat Kampány úton és vasúton Kapitány Szabó Attila Rendhagyó lesz a választási kampány a közlekedésben: a politikusok sztrá­dák helyett jobbára a mellékutakra és a sínek közé mehetnek nemzetiszín szalagot átvágni. Beszédet mondani húsz, uniós forrásból pénzelt közle­kedési fejlesztés átadásán lesz alkal­muk május végéig. Autópályából 6,3, vasútból 63, egyéb útból 93,5 kilomé­terrel lesz több vagy jobb a választá­sokig, nagyjából 103 milliárd forint értékben. Az ollócsattogtatás azon­ban nem lesz szokatlan a füleknek, az elmúlt három évben 87 infrastruktu­rális projektet avattak az országban. A küszöbönálló kampányban ko­moly szerepe mégsem az utaknak lesz, a Nemzeti Infrastruktúra Fej­lesztő (NIF) Zrt. legalábbis egyet­len valamirevaló autópálya „patron­ját” már a napokban ellövi. A nyu­gati szektorában még mindig foghí­jas M0-s körgyűrű 51-es főúttól Gyá­­lig vezető út 6,3 kilométere hatal­mas „durranásnak” ígérkezik, hiszen immár az M5-ös érintése nélkül jut­hatnak Törökbálinttól a Liszt Fe­renc repülőtérre. Az Euroaszfalt Kft. konzorciumának fizetett 9,7 milliárd forintból megépült, irányonként há­rom forgalmi és egy leállósávos sztrá­da augusztus 31-re betervezett forga­lomba helyezése felett érzett öröm azonban kilenc hónap alatt feltehe­tően elenyészik. A siker ízét pedig legfeljebb részben hozhatják vissza a NIF portfoliójába tartozó kisebb köz­úti beruházások. Amin az sem változtat sokat, hogy a következő kilenc hónapban 17,6 milliárd forintból mindjárt tizenöt ilyen főúti projekt készül el. Papírfor­ma szerint szeptember 4-én például az autósok kipróbálhatják a 47-es fő­út Mezőberény és Békéscsaba közti új 1,7 kilométerét. Nagyobb visszhang­ja lehet, ha a Magyar Aszfalt és Co­las útépítői novemberben levonulnak a 4-es főútról, ahol Hajdúszoboszló, illetve Debrecen mellett 1,24 milli­árd forintból 6,8 kilométeren meg­erősítik az útpálya burkolatát. Orszá­gos sikernek azonban önmagában ezt a fejlesztést sem lehet eladni, és vé­gül a választások előtti hetekre egyet­len közúti szalagátvágás sem marad. A „betonlobbi” avatóünnepségeinek sora előreláthatólag december 11-én a 86-os főúton zárul, ahol a Közgép Zrt. konzorciuma 1,6 milliárd forint­ból 4,4 kilométer burkolatot erősít meg, és három kilométeren kétszer kétsávosra bővíti a forgalmas főutat. A kortes beszédek alighanem sí­nek közé szorulnak, és bár alkalom­ból nem lesz sok, az avatások idő­pontja kedvezően alakul. Még akkor is, ha a NIF naptárába május végéig bejegyzett négy, összesen 75,6 milli­árd forintba kerülő vasúti nagyberu­házás közül az első már az idén októ­berben elkészül. Kezdésnek így a Pi­­liscsaba és Esztergom között vonato­­zók örülhetnek: a Vasútépítő Kft. ve­zetésével 8,7 milliárd forintért dol­gozó konzorcium elvileg két hóna­pon belül befejezi a munkát, a húsz kilométeres vonalszakaszon másfél éve buszokkal utazók ismét vonatra szállhatnak. De lesz meglepetés kará­csonyra is. A NIF decemberben avat­ja a 31 milliárd forintból a Dopras­­tav a.s. konzorciumának közremű­ködésével átépült Budapest-Kelen­­föld és Tárnok közti vasútvonalat. És lesz új vasút húsvétra: jövő áprilisra az A-HID Zrt. konzorciuma elkészül a Pilisvörösvár-Piliscsaba-vasútvo­­nal átépítésével. A 10,4 milliárd fo­rintos beruházás átadása után nem lesz szükség a vonatpótló buszok­ra, az utasok megújult állomásokon, megállóhelyeken szállhatnak vonat­ra. Várhatóan a választások idejé­re pedig az A-HID befejezi az Észa­ki Duna-híd és a Pilisvörösvár közti 14 kilométeres vonalszakasz korsze­rűsítését is. A 25,4 milliárd forintos beruházás átadásával májusra eltűn­hetnek a sebességkorlátozások, lassú jelek a Budapest-Esztergom vasút­vonalról. A nagy megnyilatkozások ideje már be is köszöntött: a NIF szer­dán óriásplakát-bemutatóval egybe­kötött „kampányindító sajtótájékoz­tatón” osztja meg a nagyközönség­gel az Európai Unió idén záruló hét­éves költségvetési ciklusának tapasz­talatait. Felesleges találgatni, hogy a rendezvényen mi hangzik majd el a 2010 előtti időszak eredményeiről. Annyi azonban biztos, a 2010 júniusa óta befejezett beruházásokról önma­gukban is éppen eleget lehet beszél­ni. Az elmúlt három évben mintegy 345 milliárd forintból 87 infrastruk­turális projektet avattak az ország­ban: hat gyorsforgalmi és 73 főúti, valamint nyolc vasúti fejlesztés ké­szült el. A sztrádákra 168 milliárd forint ment el. A 2010-es választások után két hónappal készült el az M31-es 12,4 kilométere az M0-s és Gödöl­lő között. Az autósok 2011-ben hajt­hattak fel először az M43-as autópá­lya Szegedet Makóval összekapcsoló 38,6 kilométerére. Tavaly vehették birtokba az M0-s új fél pályáját az M6-os és az M7-es között. Az idén januárra elkészült az M3-as 33,8 ki­lométere Nyíregyházától a 49-es fő­útig, júniustól pedig a forgalom irá­nyonként három sávot használhat az M0-s M6-os autópályától az 51-es fő­útig vezető 11,1 kilométeren is. Eközben a 70,4 milliárd forintért tető alá hozott főúti fejlesztéseket a NIF-nél is csak számolják, ám a ki­­sebb-nagyobb beruházásokat fejből talán már senki nem tudja felsorolni. Jobban megfér a döntéshozók emléke­zetében az a nyolc vasúti nagyprojekt, amelynek munkálataiért az elmúlt há­rom évben mintegy 102 milliárd forin­tot számláztak a mélyépítő cégek. Ak­kor is, ha az előző kabinet által elindí­tott négy fejlesztést már 2010-ben be­fejezték. A 2011-ben lezárt beruházá­sok között volt a Budaörs-Biatorbágy vonalszakasz alépítményének 1,7 mil­liárd forintos megerősítése, a Záhony térségi széles nyomtávú vontatóvá­gány-hálózat 14,5 milliárd forintos fel­újítása. Tavaly május óta pedig a vo­natok a Tárnok és Székesfehérvár kö­zött 54,8 milliárd forintért korszerűsí­tett vasúti pályán közlekednek. Monetáris politika Matolcsy bárdot talált Kriván Bence Meglepőt húzott - a vártnak a duplá­ját - a Matolcsy György vezette mone­táris tanács, amely mai ülésén húsz bá­zisponttal 3,80 százalékra csökkentet­te az irányadó rátát, véget vetve ezzel a pont egy éve megkezdett, és 25 bá­zispontos szeletekben végrehajtott ka­matvágási sorozatnak. A fékezőraké­ták begyújtását már júliusi, a 25 bázis­pontos kamatvágás után bejelentette a jegybankelnök, amikor rendkívüli saj­tótájékoztatóján stratégiai fontosságú döntésként vezette elő, hogy a jövőben a világ vezető központi bankjaihoz ha­sonlóan ők is előremutató megjegyzé­sekkel segítik majd a piac tisztánlátá­sát. Ígérete szerint a reálgazdasági fo­lyamatokat ezentúl jobban figyelem­be veszik a monetáris politika alakítá­sánál, mivel az MNB törvényi kötele­zettsége, hogy eszközrendszerével se­gítse a gazdaság és a foglalkoztatás bő­vülését - amennyiben az nem megy az elsődleges cél, az árstabilitás és a pénz­ügyi rendszer stabilitásának rovására. Matolcsy akkor jelentős kommu­nikációs zavart okozott kijelentésével, miszerint az ideális kamatszintet 3-3,5 százalék közé tette, amit a piac komo­lyan is vett. A monetáris tanács részé­ről Pleschinger Gyulának kellett utána elhatárolódnia főnökétől, mondván: magánvéleményként szabad csak ér­telmezni Matolcsy szavait. Ehhez ké­pest a kamatdöntő ülés később pub­likált jegyzőkönyve szerint tökéletes összhangban, 7-0 arányban szavazták meg az irányadó ráta csökkentését. Amennyiben a tanács a mostani, a piaci konszenzusban szereplő tíz bá­zispont duplájánál is nagyobbat hú­zott volna, azzal saját dolgát nehezí­tette volna meg, hiszen nem maradt volna tere a további kamatvágásokra, és nem tudott volna reagálni az ame­rikai jegybank szerepét ellátó Federal Reserve (Fed) likviditásbővítő prog­ramjának őszre várható kivezetésére. Igaz, így sem bővelkedik eszközökben. A befektetői hangulatot az utóbbi hó­napokban egyértelműen a havi 85 mil­liárd dolláros amerikai kötvényvásár­lási program sorsa felett érzett aggo­dalom határozza meg, ennek jegyében tűnt el május óta ezermilliárd dollár a feltörekvő országok - közte Magyaror­szág - piacairól. Elemzők mégis bizto­sak a kamatcsökkentési sorozat folyta­tódásában, a mértéket illetően viszont elbizonytalanodtak. (A kamatcsök­kentések a monetáris tanács közlemé­nye szerint folytatódnak, de a nemzet­közi helyzet képlékenységére való te­kintettel célszerű a tempó mérséklé­se.) Többségük az év végéig 10-10 bá­zispontos vágásokat vár. A kamat 3,50 százalék alá viszont nem mehet - leg­alábbis az ortodox felfogás szerint. Mindez persze azzal a megkötéssel, hogy a Fed óvatosan, fokozatosan vo­nul vissza a piacokról, így nem vált ki szélsőséges reakciókat. Hazai akadálya a kamatcsökkentéseknek nincs, az inf­lációt a rezsicsökkentésekkel két száza­lék alá sikerült beszorítani, a pénzrom­lási ütem felgyorsulásának semmi jele sincs, hiszen a beruházások mélypon­ton vannak, a fogyasztás pedig stagnál. A forintárfolyam elszabadulása, a há­romszázas szintet körbetáncoló euró ugyanakkor folyamatos veszélyforrást jelent. Tegnap például a kamatdöntés és a devizahiteles mentőcsomag banki finanszírozására válaszul 301 forint fö­lé drágult az euró. ETOTIQS BIZTONSÁGI FIGYELM­EZTETEK­l HIRDETÉS Tárgy: A Hőtechnikai és Gépipari Kft. (5500 Gyomaendrőd, Kossuth Lajos u. 64.) által gyártott Hőterm ESB tip. gázkazánok belső flexibilis gázcsöveinek cseréje. Érintett típusok: HŐTERM 70 ESB; 87 ESB; 116 ESB; 136 ESB lemez gázkazánok. Gyártási idő: 1995. júniustól 2012. december 31-ig. Tisztelt vásárlóink! Tudomásunkra jutott, hogy a fenti típusú és évjáratú kazánok belső gázszerelvényében alkal­mazott fémszál bevonatú gumi gáztömlők gyári előírás szerinti kötelező időszakos cseré­jére (25-30.000 üzemóra, de legalább 8 évente) a fenti termékeink többségénél rendszeres­séggel nem kerül sor. A szóban forgó Gazflex csövek a kazán gépkönyvében megjelölt használati idő, illetve üzemóra elteltével elöregednek, tömörtelenné és ez által veszélyessé válhatnak, ezért cseréjük feltétlenül szükséges! A gázcsövek cseréje mellett szeretnénk felhívni a figyelmet a kazánok felügyeletét és éves felülvizsgálatát érintő gyártói előírások betartására is (gépk. üzemeltetési tudnivalók). Tekintettel arra, hogy a vonatkozó új törvény értelmében a fenti kazánokban is használt fém­szál bevonatú gumi gáztömlők gázbekötésre már nem alkalmazhatók, kiváltásukra a hatósági tanúsítvánnyal rendelkező hajlékony fém flexi PEPE gázcsöveket kell felszerelni. Az érintett termékek típus, gyártási év és gyártási szám adatai a kazán adattábláján és gép­könyvében is megtalálhatók, ez alapján a termék könnyen beazonosítható. A gázcső csere gyakorlati lebonyolítása, árajánlat kérése ügyében kérjük lépjen kapcsolatba a gyártóval vagy annak területi szervizével. Országos szervizhálózatunk címjegyzéke cégünk honlapján www.hoterm.hu megtalálható. Gyártói kapcsolat, segítségnyújtás: Telefonon: 06 66 386 908; mobil: 06 30 9586 712 E­mail: szerviz@hoterm.hu KÖSZÖNJÜK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉT! Hőtechnikai és Gépipari Kft. 5500 Gyomaendrőd, Kossuth Lajos u. 64.

Next