Népszabadság, 2014. április (72. évfolyam, 76-101. szám)

2014-04-12 / 87. szám

16 Népszabadság­­ 2014. április 12., szombat Kultúra Foci, kosár, lövés A múzeumban nemcsak flippert, hanem más régi játékokat is fellel­het a látogató, van például remek focigép, amelyen kis bakelitpálci­kákkal lehet tologatni a játékosokat, ki van téve egy üvegburájú kosár­labdapálya, emezen számozott gombokkal lehet némi hatást gya­korolni a labda röppályájára, megfi­gyelhető egy félkarú baseballflip­­per-mutáns, amelynek veleje, hogy vagy Tomot, vagy Jerryt kell arcba találni, és el lehet csodálkozni né­hány pompás elektronikus lövöldö­zős játékon is. Az egyiken védett állatokat kell halomra gyilkolni, egy másikon pedig, egy esőerdei tisztás szélén állva, a vietkong nagy erőkkel támadó erőit. Kiállítás Flipperszentély a Radnóti Miklós utcában Több évtized játékgépei Bárkay Tamás A boldog őst 1871-ben dobták piac­ra, úgy hívták, hogy Parlor Bagatelle Table, és leginkább úgy nézett ki, mint egy kissé gúnyos, miniatűr bi­liárdasztal-parafrázis. A közvetlen előd 1932-ben bukkant fel, Ballyhoo néven­­ eszeveszettül népszerű volt, több mint 75 ezer példány kelt el be­lőle Amerikában. Emez már egészen hasonlít az általunk is ismert leszár­mazottakra, amelyek nélkül bő fél évszázadig elképzelhetetlenek vol­tak az élet legvidámabb pillanatai, tehát a kocsmázással töltött szent­esték és húsvétvasárnapok. A kilenc­venes évek végére azonban jöttek az új elektronikus csodák, lassan kiko­pott a lokálokból, féltucatnyi gyártó­ja közül is egy, csak egy maradt tal­pon. Pár éve viszont megint elkezdett érdekes lenni. A szórakozóhelyekre egyelőre ugyan nem tudott visszatér­ni, de bizonyos klubok, galériák és az úgynevezett tematikus kocsmák újra szemet vetettek rá. Minden jel arra mutat, hogy kár volt temetni: a flip­per örök - még ha olykor megbont­ható is. Pár izgalmas darabot megbontot­tak a flipper legnagyobb és a maga nemében egész Európában egyedül­álló szentélyében, tehát a minap nyí­lott, Radnóti Miklós utcai Flipper­múzeumban is: a látogatókat a falra installált, leszerelt fejekkel - a flip­per-eredményjelzővel és más csillo­gó, villogó csudákkal szerelt, függő­legesen álló dobozaival­­, valamint lecsupaszított, de ugyancsak pom­pás pályákkal avagy játéktérmezők­kel fogadják a rendezők. A legtöbb­je olyan régi, hogy még e sorok író­ja sem emlékszik rájuk, sehonnan, az pedig már valami. A vidám torzók mellett a sarok­ban ugyancsak unikális műtárgy lát­ható, sőt hallható: egy 1959-es kelte­zésű wurlitzer, amely kérésünkre ép­pen a (The) Rolling Stones I Don’t Know Why című örökzöldjét játszot­ta, nyilván kitörő örömmel, ugyanis - mint a muzeális kiállítóhely minő­sítésű műintézmény tulajdonosától, Pálfi Balázstól megtudtuk­­, hos­­­szú évtizedekig, úgy nagyjából 1979- ig majdnem kizárólag jugoszláv pop­zenén tengődött. Pálfi a szerbiai Nis­­ben vette nemrég, de persze azonnal újratöltötte, most angol-amerikai 45-ösök sorakoznak benne - éppen száz kislemez. Az okszerűség kedvéért megpró­báltunk nem azonnal rábukni min­den szembejövő attrakcióra, tehát valamiféle kronológia szerint igye­keztünk mozogni a többosztatú pin­cetérben. Kezdtük tehát a már hi­vatkozott Parlor Bagatelle Table-lel, amely voltaképp egy fatábla, ame­lyen egyáltalán nem lehet irányíta­ni az acélgolyókat, majd folytattuk a Ballyhooval, amelyen olyan na­gyon szintén nem, tekintve, hogy en­nek ugyan már vannak irányítókar­jai, ámde oly rövidek, hogy majdnem mindegy, mit csinál velük a kortárs műkedvelő. Komótosan ráúsztunk a negyve­nes és az ötvenes évekre, párás szem­mel bámulva a csudás faalkatrésze­ket és meggusztálva a fejek üvegtáb­láin látható, rendkívül hiányos öltö­­zékű hölgyeket, akkoriban ők vol­tak a legkurrensebb flipperdekorá­ciók. A kollekcióban méltó helyet ka­pott egy 1958-as Jig Saw, amely ar­ról is nevezetes, hogy dokumentálva vagyon, Sophia Loren és Jean-Paul Belmondo is játszott vele, minimum egyszer: a bizonyító erejű fotográ­fia ugyancsak megtekinthető. A hat­vanas évek reprezentánsai a részint a terem másik oldalán, részint egy következő térben csodálhatók meg. A sorból talán a Hayburners (1967) című alkotást emelném ki a legin­kább, ez szintén korszakhatárt jelöl: az üvege alatt bukkant fel először a ma is használt méretű, azaz a háro­­minches flipperkar. Az egykorú mozikra való utalás a hetvenes években jelent meg a gépe­ken - a Captain Fantasy címűn maga a festett Elton John látható egy film­jelenetben­­, de ugyanezen években vált általánossá a narancssárgás tó­nusú digitális kijelző is - értesül­tünk legott. A boldog nyolcvanas és kilencvenes évek gyűjteményének megszemlélése után eljutottunk az utolsó terembe, ahová Pálfi Balázs és a múzeum menedzsere, Vígh Attila a mai derékhad számára legismertebb gépeket gyűjtötte színes csokorba. Újra találkozhattunk régi kedven­ceinkkel, az Addams Familyvel (ez volt a legújabbkor legnagyobb szé­riában készült flippere), az Indiaa­­na Jonesszal, a Twilight Zone-nal, a Getawayjel és a Creature of the Black Lagoonnal, amelynél - ha még emlé­keznek - a játékos küldetése az volt, hogy mindenáron mentse ki a szép, szőke, hosszú combú hölgyet a ran­da, cápafogazatú, békaábrázatú ször­nyeteg karmaiból. Ha annak idején beszabadulhattunk volna ide! Vajon most is letilt a gép, ha rángatni-lökdösni kezdem? fotó: m. Schmidt János Minden működik Pálfi Balázs, a szenvedélyes flipper­rajongó 2009-ben vette első gépét, egy 1986-os Strange Science-et. Nem sokkal később Lengyelország­ból ötven darabot szerzett, amelyből huszonötöt tartott meg. A múzeum ötlete 2010-ben jött, erre viszont már alaposabban fel kellett készül­nie: nem kevesebb mint száz gépet vásárolt, zömmel az Egyesült Álla­mokból, Olaszországból, Franciaor­szágból és Hollandiából. A kiállító­­helyen most 130 gép látható, vala­mennyi működik. Negyedóránként kétszáz forintért próbálhatja ki őket a nagyérdemű, a játék két fél óra után ingyenes. KirakaTransz Versek mindenütt a debreceni belvárosban Gyűlik puhán a korszak mocska Kácsor Zsolt DEBRECEN Az izgalmasnak jóindulattal sem ne­vezhető debreceni belváros az elmúlt egy hét folyamán varázslatos változá­son ment keresztül: beléköltözött a szabad szellemiség. Ellepték ugyan­is a versek: az üzletek, könyvesbol­tok, cégportálok és kávézók kirakatá­ra és bejárati portáljára a legkülönfé­lébb versidézetek kerültek. Séta köz­ben hol egy Csokonai-sor ötlik a sze­münkbe, hol egy Ady-, József Attila- és Szabó Lőrinc-idézet. De megje­lentek köztünk halott és élő kortársa­ink is: láttam idézetet Petri György­től és Kovács András Fer­enctől. Fiát így azért mindjárt más. Ilyen egy vá­ros, ha megfesti kissé a kultúra, még ha csak erre a kis időre is, amíg a köl­tészet napjának ereje kitart. A kezdeményezés Vranyecz Tün­de helyi könyvtáros érdeme: ő talál­ta ki, hogy az elárvult, üres kirakato­kat a debreceni költészeti fesztiválra versekkel kellene földíszíteni. A Ki­­rakaTransznak elnevezett kezdemé­nyezés akkora sikert aratott, hogy az akcióhoz kulturális intézmények és működő üzletek is csatlakoztak, így került például a Modem központ ha­talmas üvegportáljára egy Kosztolá­nyi- és egy Kovács András Ferenc­­idézet, tegnap már turistákat is lát­tam fotózkodni előttük. A KirakaTransz hivatalos megnyi­tóján több száz diák előtt a fesztivál kurátora, Szirák Péter József Atti­­la-díjas irodalomtörténész minden­kit elmélyült sétára biztatott a Deb­recent díszítő költemények között. Megfogalmazása szerint egy-egy ilyen séta „kaland és kihívás” is egy­ben, ahogyan az egymást követő ge­nerációk számára izgalmas kaland és kihívás az olyan remekművek olva­sásra és újraértelmezése, mint Ady­­tól Az eltévedt lovas, József Attilától az Eszmélet vagy Pilinszky Jánostól az Apokrif. Szirák Péter ezután a cí­visváros méltán híres irodalmi em­lékhelyeire hívta föl a figyelmet: mint mondta, a Nagyerdőn Csokonai Vitéz Mihály nyomában barangolhatunk, ha beülünk a Bakelit sörözőbe, akkor Ady Endre egykori törzshelyén talál­juk magunkat, a Rózsa utcán Tóth Árpádra emlékezhetünk, a Piac ut­cán pedig Szabó Lőrincre, aki egyik legismertebb versének tanúsága sze­rint „órás” helyett itt látott és olvasott „óriást” gyermekkorában. A megnyitón, valamint az azt kö­vető irodalmi sétán részt vett a Deb­recenben született Térey János ba­bérkoszorús költő, aki saját verse­it olvasta föl, a többi közt a Borbély Szilárd halálára íródott költemé­nyét, amely az Élet és Irodalomban jelent meg. Ezzel kapcsolatban azt mondta: a debreceni köztemetőt az elmúlt években Borbély társaságá­ban kereste föl, s különösen megren­dítő számára, hogy ma már a Nagy­erdőn fekszik elhunyt barátja is. A résztvevők ezután irodalmi em­lékhelyeket kerestek föl a városban, így felolvasást rendeztek annak a háznak a helyén, ahol Kölcsey Fe­renc diákkorában, 1801 és 1809 kö­zött lakott. Erre az alkalomra Térey egy olyan verset olvasott föl tőle - A nyugalomhoz címűt -, amelyet a köl­tő 1808-ban írt, nagy valószínűség­gel tehát éppen azon a helyen, ahol a felolvasó éppen állt. Mivel ezt a bi­zonyos lakóházat már elbontották - ahogyan például Ady egykori deb­receni lakhelyét is -, a költő keser­nyésen meg is jegyezte: jobb lenne, ha nem házemlékek, hanem emlék­házak mellett olvashatna föl. A köl­tő ezután Csokonai Vitéz Mihály Új­esztendei gondolatok című költemé­nyének utolsó négy verssorát idézte, mondván: ez a legkedvesebb verse a debreceni poétától. A KirakaTransz annyira élénk fo­gadtatásra talált a városban a költé­szetre fogékony emberekben, hogy a rendezvényről hazafelé menet a „hi­vatalos” séta útvonalán kívül is ráta­láltam két kidekorált kirakatra. A Pé­­terfia utcán található Borháló borke­reskedés bejáratára egy-egy József Attila- és Pilinszky-versszak került, a mellette lévő Egymalom antikvá­rium a politikai életérzés leírására talált egy frappáns szöveget: „Mint lépcsőházban a pormacska, gyűlik puhán a korszak mocska”. Ezt Petri György írta olyan régen, hogy már­­már elfeledtük. De úgy tűnik, aktuá­lis kezd lenni újra. Térey János fotó: konyhás István

Next