Népszabadság, 2014. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)

2014-08-01 / 179. szám

Seszták Miklós múltjaÚjabb ellentmondások a miniszter cégügyeiben Etikáról szó se esett Marnitz István Újabb ellentmondásokra bukkan­tunk a fejlesztési miniszter cégügyei­ben. Semmi nem bizonyítja ugyan­is, hogy Seszták Miklós jelezte volna egykori bt.-társainak az egyidejű ügy­védi és kültagi aláírással kapcsolatos etikai aggályokat. A Nemzeti Fejlesz­tési Minisztérium sajtóosztálya azt állította: a miniszter azért járt el ügy­védként és kültagként is, mert társai kifejezetten ezt kérték tőle. Lapunk korábbi kutatásai szerint Seszták Miklós nemzeti fejlesztési mi­niszter 1998 és 2001 között a Balla Ti­bor és Bandi - előző nevén Nagy és Társa - Bt., 1995 és 2003 között pedig a Haváz Bt. kültagja volt. Bizottsági meghallgatásain a tárcavezető tagadni látszott, hogy ilyen érdekeltségei len­nének, mondván, „még nem tud róla, hogy kültag lenne”. Későbbi megkere­sésünkre sajtóosztálya már elismer­te egykori tulajdonosi pozícióit. Egy­szersmind visszamenőleg úgy igye­keztek beállítani a meghallgatásokon elhangzottakat, mintha csak külföldi cégek tulajdonlását tagadta volna. Seszták Miklós ez idő alatt számos, kültagként aláírt cégdokumentumot ügyvédként is ellenjegyzett. Ez pe­dig sértheti a magyar ügyvédi kama­ra 1999-től hatályos etikai szabályza­tát. A tárca ennek kapcsán először azt válaszolta lapunknak, hogy „Seszták Miklós ügyvédi tevékenysége ellátása során mindig betartotta a törvényi és szakmaetikai előírásokat”. Majd cik­künk olvastán más sajtóorgánumok­nak már másként emlékeztek. E sze­rint Seszták Miklós ,jogi képviselő­ként jóhiszeműen, az egyszerűbb ügy­menet érdekében járt el a másik tag - aki beltag/ügyvezető is volt­­ kifeje­zett kérése alapján úgy, hogy ezzel ér­deksérelmet senki nem szenvedett”. A tárcától abbéli kérdésünkre, hogy ez a kijelentés pontosan mely bt.-re vonatkozik, illetve el tudnák-e küldeni a „másik tag” kifejezett kéré­sét bizonyító iratokat, már nem kap­tunk választ. Lapunk számára más források nem erősítették meg, hogy ez az állítás igaz lenne. A cégbírósá­gon ilyen kérést igazoló iratot egyik bt. aktáj­ában sem leltünk fel. A két bt. akkori „beltagjait/ügyvezetőit” (cég­jogilag helyes fogalommal: üzletve­zetőit) ugyan nem értük el, de mind­két egykori társaság kapcsán beszél­hettünk olyan féllel, aki rálátással bírt az ügyekre - a helyzetre jellemző módon szigorúan név nélkül. A Nagy és Társa Bt.-vel egykoron kapcsolat­ban állók lapunknak tagadták, hogy Seszták ilyen megbízást kapott volna. Ha az üzletvezetők részéről ilyen ké­rés felmerülhetett is, Sesztáknak kel­lett volna szólnia, ha ez etikai szabá­lyokba ütközik, ilyen pedig nem tör­tént - fogalmaztak. A Nagy és Társa ismereteink szerint úgy alakult, hogy a bt. alapítói közül a feleség évtize­dek óta együtt dolgozott Seszták ne­jével. A jelenlegi minisztert így még ügyvédbojtár korában ismerték meg. A családok közti kapcsolat viszont az­óta lényegében megszakadt. Ez még inkább furcsává teszi, hogy a cégkap­csolatra Seszták másfél hónapja még nem emlékezett. A Haváz Bt. ügyeit ismerő forrás kérdéseinkre - érzékelhető indulattal - egyetlen választ ismételt: Seszták Miklós sosem volt a bt. kültagja. Ez némileg bonyolítja a képet. Seszták Miklós cégbéli ténykedéseit ugyanis korábban a miniszter sajtóosztálya is elismerte. A társaság aktáiban a Sesz­ták Miklós neve felett szereplő szig­nókat Terhe Ernő gyémántfokozatos írásszakértő minden kétséget kizá­róan a miniszter korai aláírásaiként azonosította. Az ügy­­>4 A jobbról és balról is támadások kereszttüzébe került Seszták Miklós nem mond le fotó: Reviczky Zsolt ► Szombat reggel hétvége Tamás Gáspár Miklós: A „magyar” három árnyalata. ►A nagyrédei sajthoz alpesi kecske kell. Meg egy asszony. ►Az áruházi akciókkal minden­ki jól jár. Például az áruház. Mégis marad a kiemelt sportágak állami támogatása A kormány a korábbi szándé­kával ellentétben úgy döntött: mégsem von el 2,7 milliárd fo­rintot a tizenhat szövetségtől, hanem inkább átcsoportosítja a sportcélú kiadásokat. A 20 FOTÓ: REUTERS - BAZ RATNER GÁZA: EDDIG 1500 ÁLDOZAT Negyedik hete tart a háború Gázában, ami eddig közel 1500 áldo­zatot követelt, a tűzszü­netek ideig-óráig ha kitartanak. A háború dollármilliárdokba kerül nemcsak Izraelnek, ha­nem a palesztinok tá­mogatóinak és az ENSZ-nek is. Izrael kiadásai elérték a kétmilliárd dollárt. -^8 ÖTÖDIK HASÁB Janicsár Reménytelen emberek kétségbe­esett próbálkozása, vagy kétségbe­esett emberek reménytelen pró­bálkozása - Seszták Miklós mi­niszter e két magyarázatot adta a személye elleni támadásokra. Cégügyeit taglaló újságként akár magunkra is ismerhetnénk, de ezúttal másnak üzent: a Magyar Nemzet mögött álló üzletembe­reknek. Csütörtökön ugyanis a Magyar Nemzet - többek között a lapunk által feltártakra hivat­kozva - lemondásra szólította fel Sesztákot. Ez eddig enyhén szólva nem volt szokása az Orbán-kor­­mány esetében. Kétségtelenül kényelmes úgy tenni, mintha Sesztákkal az lenne a baj, hogy főnöke megbízásából igyekszik rátaposni Simicskáék tyúkszemére, de nem az. Nekünk biztosan nem. Azt értjük, hogy legyőzendő politikai ellenfél hiá­nyában a jobboldalon kénytelenek egymást aprítani a harchoz szo­kott, jól magukat csak csatában érző vezérek és alvezérek. A régi mohók helyébe már új mohók kellenek a kormányfőnek. Kezesebbek, irányíthatóbbak. Akik nem nőnek a fejére. Orbán a politikában és a gazdaságban is azokat az új mohókat akarja hely­zetbe hozni, akik már tisztán tőle függnek. Akiknek felemelkedése és bukása csakis tőle függ. Ezek az emberek az ő janicsárjai. Direkt jó, ha van vaj a fejükön: a múltjukban vagy akár a jelenük­ben. Cégügyek, tetőteraszok, fácá­nok. Éppen csak annyi, hogy a hűséges katona tudja, ezért akár ki is rúghatná, de megvédi. Ami viszont Orbánnak hata­lomtechnikai eszköz, az nekünk az ötvenezermilliárd forint állami vagyon felett őrködő miniszter múltja. Annak szekrénye pedig még annyi csontvázat rejt, mint egy családi kripta. Lehet, hogy Orbánnak a belső csatáihoz egy még védhető miniszterre van szüksége, a köznek viszont egy támadhatatlanra lenne. (A szerk.) Ötletbörze Horváth Gábor szerint a mai ellenzékből pont az hiányzik, amiben a Fidesz erős: az in­nováció és a romantika. ^11 Nem hal meg teljesen Lengyel László: Kiss Péter úgy halt, ahogy élt, tisztes­séggel küzdve. ^12 'y , , w x. J , j ,, v j j x -t x , y

Next