Népszabadság, 2015. január (73. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-20 / 16. szám
121 Magyarország Lapszél Elhunyt Szántó Miklós szociológus Kilencvennyolc éves korában meghalt Szántó Miklós, a szociológiai tudomány akadémia doktora, a XX. század második felében végre Magyarországon is megvalósult szociológiai kutatások egyik vezéralakja. Miután 1958-ban először meghívták Magyarországot a szociológusok világkongresszusára, hamarosan ő alakíthatta meg az MTA Filozófiai Intézetének keretében e modern tudomány munkacsoportját, amely elsősorban a világhírű tudós, Szalai Sándor felvázolta tervek szerint kezdett dolgozni. Az akkori pártlap, a Népszabadság ledorongoló cikke egy időre visszavetette a munkát, végül Szántó az Élet és Irodalomban megjelent válaszdolgozata a szovjet példára hivatkozva a szaktudományként művelt szociológia szükségességét bizonyította be. Halálakor is egy új cikken dolgozott. Szakterületei az emigráció szociológiája, az életmód, művelődés, szabadidő és a magyarságtudat volt. (K. K) Szilasi László az idei Mészöly Miklós-díjas Szilasi László író, irodalomtörténész kapta az idei Mészöly Miklós-díjat. A Mészöly Miklós Egyesület az író A harmadik híd című, 2014-ben a Magvető Kiadónál megjelent regényéért ítélte oda az elismerést. (MTI) Álombrigád a Bálint Filmklubban Jeles András Álombrigád című, a nyolcvanas évek egyetlen betiltott magyar játékfilmjét vetítik ma este a Bálint Házban. Az 1985-ben készült, a Kádár-kori Magyarországot ábrázoló alkotás vetítése után beszélgetés is lesz a rendezővel a Bálint Házban. (Népszabadság) Napi tipp Django Swing Fesztivál A hattagú Swing a la Django zenekar látja vendégül a Pankastic! zenekart, Hajós Andrást, Micheller Myrtillt (képünkön), Szirtes Edina Mókust és a francia manouche swing autentikus képviselőit, a Tcha Badio zenekart a MüPában este fél 8-tól. NÉPSZABADSÁG 2015. január 20., kedd Könyv Érvényes példakép-e a háború előtti politikus? Klebelsberg, a kultúrgróf „A Monarchiának és Magyarországnak szét kellett volna hullania. Ezzel szemben félelmetesen erősnek bizonyultunk. A magyar faj szupremáciáját nemcsak fenn lehet tartani, hanem az mindinkább konszolidálódni is fog.” így szónokolt 1918 márciusában, a széthullás előtt pár hónappal a bölcs és előrelátó Klebelsberg Kuno gróf. Révész Sándor Demokraták annyit írhatnak az antidemokrata Klebelsberg Kuno gróf javára, hogy a német kultúrpolitika mintáit követve koncepciózusan, kiváló szervezőkészséggel és részben maradandó eredménnyel költötte el az oktatásra és kultúrára szánt forrásokat. Abban a kivételes pár évben, amikor (a szociális kiadások tekintetében oly tragikusan szűkmarkú) hatalom ideológiájának és revíziós politikájának alátámasztása végett sok pénzt irányított erre a területre. Ezért hajlamosak sokan túlértékelni a baloldalon is Klebelsberget, s az Orbánrezsim ezt a hajlamot használja ki arra, hogy az egykori autoriter állampárt egyik legfontosabb vezetőjét össznemzeti példaképként kanonizálja. Ujváry Gábor a Kádárkor ravaszabb történészeitől ellesett technikával úgy tesz, mintha ezt az igényt szolgálná ki. A Klebelsberg-éra fejlesztéseinek nagyon részletes leírásával és banális apologetikával lefedezi magát, miközben alaposan kiábrándítja a demokrata olvasót a grófból. Megtudjuk, hogy Klebelsberg tisztában volt vele, milyen tragikus következményei lesznek a radikális földreform elmaradásának, mégis teljesen behódolt Bethlen (és Horthy) földreform-ellenességének, s belügyminiszterként szigorúan büntetni rendelte a „földreform-demagógiát”, vagyis annak a követelését, minek szükségességével maga is tisztában volt. Megismerjük a kétszínű Klebelsberget, aki a Pesti Izraelita Hitközségben arról szónokol, hogy mindig is ellenezte a numerus clausust, a Bethlennek írott levelében pedig leszögezi, hogy ha meg is kell változtatni nemzetközi nyomásra a numerus clausus törvényt, „nem azért, hogy a zsidó egyetemi hallgatók ezreit megint nyakára bocsássuk a nemzetnek”, s ő tudja, mit kell tenni, hogy „az intézmény lényegét megmentsük”. Belügyminiszterként az volt a legfőbb feladata, hogy kiszolgálja azt az elitista „demokrácia-értelmezését” mely „szemben állt az 1918 után egész Európában érvényesülő folyamattal, amely a választójog fokozatos kiterjesztését, általánossá, egyenlővé és titkossá tételét biztosította”. Az ő nevéhez fűződik az a kormányrendelet, melyben „visszaállították a nyílt szavazás - Európában akkor már példa nélküli - intézményét”, mégpedig törvénytelenül, hiszen „a választójogról kizárólag a parlament hozhatott (volna - R. S.) törvényt”. Klebelsberg csak azt sajnálta, hogy a nők választójogát nem lehetett teljesen eltörölni, mivel ő azt hevesen ellenezte. A kultuszminiszter a centralizáció és a kézi vezérlés híve volt, s nem épp az autonóm intézményeké. „A miniszter nem volt igazán eredeti gondolkodó”, írja Ujváry. A saját neve alatt megjelent írásokat nem feltétlenül ő írta, hanem például Magyary Zoltán, aki az egyiket később a saját neve alatt is kiadta. Ha eredeti nem is volt a gróf, de hiú az nagyon. A kortársak szerint szinte gyerekesen, nevetségesen hiú, amivel olykor diplomáciai bonyodalmakat okozott. A nevéhez kötődő fogalmak, a kultúrfölény és a neonacionalizmus, ahhoz a szociáldarwinista meggyőződéshez kapcsolódnak, hogy a nemzetek szükségszerűen állandó küzdelemben állnak egymással, az egyiknek győznie, a másiknak veszítenie kell, s a jogunkat arra, hogy a történelmi Magyarország területén a magyarok uralkodjanak a többi nemzet felett, azzal ismertethetjük el, „hogy mi nagyobb, értékesebb kultúrát tudtunk ezen a helyen kifejteni, mint azok a népek és államok, melyeket az antant a mi rovásunkra” tett nagyobbá. Ami pedig a neonacionalizmust illeti, „tagadhatatlan, hogy Klebelsberg számára részben Mussolini Olaszországa volt a példa”. Hiszen a gróf példaképnek tekintette a ducot, kinek arcképe fogadta a látogatót a hűvösvölgyi Klebelsbergvilla fogadószobájának a falán. Ujváry Gábor kötete Klebelsberg Kuno (1875-1932) 151 Film Oscar bácsi a sarkon Fáy Miklós Én még abban a hitben nőttem fel, hogy az Oscar minden művészeti díjak legmellékesebbje. Éppen azért, mert nem is művészeti díj, csak valami játék, hollywoodi önimádat, önvállveregetés. Jó filmek nem kapnak Oscart, kivéve az Amarcordot, de az csak valami tévedés lehetett. Az intellektuális álláspontot némileg megváltoztatta bennem a Mephisto sikere, de legalább az ezredfordulóig kellett várni, hogy az emberek teljes komolysággal beszélgessenek a díjosztás másnapján arról, hogy ki érdemelte meg, és ki a nagy vesztes. Hülyeség, mondanánk most is, a nagy vesztes az, akinek nem nézik a filmjét, és nem kap még egy lehetőséget, itt az ideje, hogy feladjuk azt a téveszménket, amely szerint a film még művészet. Fel is adnám, miközben az idei jelölteket nézem. Két film kapott kilenc jelölést, a Birdman és a Grand Budapest Hotel. Egyikből biztosan nagy vesztes lesz, talán nem akkora, mint az Airport, amely tíz jelölésből csak egy díjat kapott. És ahogy nézegetem a listát, kik is vannak kilenc jelöléssel vagy afölött, mégis csak próbál az ember valami trendet meghúzni, ne higgyük már el, hogy minden csak ész nélkül zajlik a film világában. De mi az, amit jelöltek az elmúlt nyolcvanhét évben? Az Artistot pár éve, mert némafilm nem nyert a húszas évek óta. A Titanicot, az Avatart, A Gyűrűk Urát, az Amadeust. Valahogy ezeket mind ugyanazért, mert értékelték, hogy komolyan veszik önmagukat, befektettek Michael Keaton és Edward Norton a Birdman című filmben fotó: intercom Múzeum Helyettes államtitkári távozáshoz vezethet a kompromisszum Igazgatót keres a Nemzeti Vári György Végéhez közeledik a talán legfontosabb magyar közgyűjtemény, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatóválasztását célzó eljárás. A pályázatot még tavaly novemberben írták ki. A pozícióra jelentkezett a mostani, széles körben elismert vezető, Csorba László és híreink szerint Szabó Csaba levéltáros, egyháztörténész, a Balassi Intézet kötelékébe tartozó bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgatóhelyettese is. Csorba újabb mandátuma ellen szól, hogy nemsokára eléri a nyugdíjkorhatárt, bár a vonatkozó jogszabályok lehetővé teszik a továbbfoglalkoztatás engedélyezését és erre van is számos példa a felső állami szférában. Szabó Csabának viszont a múzeumi tapasztalata tűnik kevésnek - igaz, hogy több sikeres igazgató is „körön kívülről” került az általa vezetett intézmény élére, ilyen például Baán László, a Szépművészeti első embere. Forrásaink szerint Szabó tanácsaival részt vett a levéltári intézményrendszer átalakításában az előző Orbán-kormány idején. A Balassi Intézet az előző kormányzati ciklusban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz tartozott, Szabó jó kapcsolatot ápolt az intézetet vezető Hatos Pállal és a KIM egykori államtitkáraival, Rétvári Bencével és Gál András Leventével is. Rétvári jelenleg a Nemzeti Múzeumot is fenntartó Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Úgy tudjuk, hogy a döntés során feszültségek támadtak a minisztériumban, ugyanis Cseri Miklós, a kulturális államtitkárság helyettes államtitkára inkább Csorba elképzeléseit támogatta a Szabót favorizálókkal szemben. Végül híreink sze százmillió dollárt, hogy kivegyenek háromszázmilliót. Nagy pénz, nagy film. Az díjazták, hogy külön világot teremtettek, amihez semmi közünk nincs, de átrándulhatunk két-három órára, kipihenni magunkat. Vannak kisebb kaliberű győztesek, de ott is az odaadás számít. Hogy Meryl Streepnek az állán főrjük a könnye a Kramer kontra Kramerben, annyira odavan. Hogy ugyanez a Meryl Streep megtanult lengyelül, hogy hiteles legyen az akcentusa a Sophie választásában. Hogy Robert De Niro pár jelenet kedvéért harminc kilót hízott. Volt hazafias időszak a Forrest Gump idejében, és volt hazafiatlan a Gandhi és az Apokalipszis, most jelölésekor. Zenés évek: 1964-ben My Fair Lady, 1965- ben Sound of Music. De most mi van? Miért ezt a kettőt jelölték? Két normális, nagyszabású, odaadásos, és mégis idegen film. Iollywoodtól idegen. Annyira legyőzték az európai filmet, hogy annak már írmagja sem maradt. Vagyis, hogy ez az írmag, ez a két rendezői film, két művészi igénnyel és hollywoodi technikával forgatott mozi. Koszorút nem dobnak az európai film sírjára, de olyan kis aranyszínű szobrokat igen. rint kompromisszum született: bár úgy volt, hogy a megválasztott, február elsején munkába álló igazgató öt évig töltheti be posztját, Csorba László marad, de várhatóan csak év végéig lehet főigazgató, utána Szabó ülhet a székébe. Részben a vita következményeként felmerült Cseri helyettes államtitkár távozása is, akit inkább Balog Zoltán tárcavezetőhöz közel állóként tartanak számon - Balog keresztelte Cseri együk gyermekét is -, míg közvetlen főnökéhez, Hoppál Péter kulturális államtitkárhoz fűződő viszonya nem mondható feszültségmentesnek.