Népszabadság, 2015. január (73. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-20 / 16. szám

121 Magyarország Lapszél Elhunyt Szántó Miklós szociológus Kilencvennyolc éves korában meghalt Szántó Miklós, a szo­ciológiai tudomány akadémia doktora, a XX. század második felében végre Magyarországon is megvalósult szociológiai ku­tatások egyik vezéralakja. Mi­után 1958-ban először meghív­ták Magyarországot a szocioló­gusok világkongresszusára, ha­marosan ő alakíthatta meg az MTA Filozófiai Intézetének ke­retében e modern tudomány munkacsoportját, amely első­sorban a világhírű tudós, Sza­lai Sándor felvázolta tervek sze­rint kezdett dolgozni. Az akko­ri pártlap, a Népszabadság ledo­­rongoló cikke egy időre vissza­vetette a munkát, végül Szán­tó az Élet és Irodalomban meg­jelent válaszdolgozata a szovjet példára hivatkozva a szaktudo­mányként művelt szociológia szükségességét bizonyította be. Halálakor is egy új cikken dol­gozott. Szakterületei az emig­ráció szociológiája, az életmód, művelődés, szabadidő és a ma­gyarságtudat volt. (K. K) Szilasi László az idei Mészöly Miklós-díjas Szilasi László író, irodalomtör­ténész kapta az idei Mészöly Miklós-díjat. A Mészöly Mik­lós Egyesület az író A harmadik híd című, 2014-ben a Magvető Kiadónál megjelent regényéért ítélte oda az elismerést. (MTI) Álombrigád a Bálint Filmklubban Jeles András Álombrigád című, a nyolcvanas évek egyetlen be­tiltott magyar játékfilmjét vetí­tik ma este a Bálint Házban. Az 1985-ben készült, a Kádár-ko­ri Magyarországot ábrázoló al­kotás vetítése után beszélgetés is lesz a rendezővel a Bálint Ház­ban. (Népszabadság) Napi tipp Django Swing Fesztivál A hattagú Swing a la Django zenekar látja vendégül a Pankastic! zenekart, Hajós Andrást, Micheller Myrtillt (képün­kön), Szirtes Edina Mókust és a francia manouche swing autentikus képvise­lőit, a Tcha Badio zenekart a MüPában este fél 8-tól. NÉPSZABADSÁG 2015. január 20., kedd Könyv Érvényes példakép-e a háború előtti politikus? Klebelsberg, a kultúrgróf „A Monarchiának és Magyaror­szágnak szét kellett volna hullania. Ezzel szemben félelmetesen erős­nek bizonyultunk. A magyar faj szupremáciáját nemcsak fenn le­het tartani, hanem az mindinkább konszolidálódni is fog.” így szóno­kolt 1918 márciusában, a széthul­lás előtt pár hónappal a bölcs és előrelátó Klebelsberg Kuno gróf. Révész Sándor Demokraták annyit írhatnak az an­tidemokrata Klebelsberg Kuno gróf javára, hogy a német kultúrpoli­tika mintáit követve koncepciózu­san, kiváló szervezőkészséggel és részben maradandó eredménnyel költötte el az oktatásra és kultú­rára szánt forrásokat. Abban a ki­vételes pár évben, amikor (a szociá­lis kiadások tekintetében oly tragi­kusan szűkmarkú) hatalom ideoló­giájának és revíziós politikájának alátámasztása végett sok pénzt irá­nyított erre a területre. Ezért hajla­mosak sokan túlértékelni a balol­dalon is Klebelsberget, s az Orbán­­rezsim ezt a hajlamot használja ki arra, hogy az egykori autoriter ál­lampárt egyik legfontosabb vezető­jét össznemzeti példaképként ka­nonizálja. Ujváry Gábor a Kádár­kor ravaszabb történészeitől elle­sett technikával úgy tesz, mintha ezt az igényt szolgálná ki. A Klebelsberg-éra fejlesztése­inek nagyon részletes leírásával és banális apologetikával lefede­zi magát, miközben alaposan ki­ábrándítja a demokrata olvasót a grófból. Megtudjuk, hogy Klebels­berg tisztában volt vele, milyen tra­gikus következményei lesznek a ra­dikális földreform elmaradásának, mégis teljesen behódolt Bethlen (és Horthy) földreform-ellenességé­­nek, s belügyminiszterként szigo­rúan büntetni rendelte a „földre­form-demagógiát”, vagyis annak a követelését, minek szükségességé­vel maga is tisztában volt. Megismerjük a kétszínű Klebels­berget, aki a Pesti Izraelita Hitköz­ségben arról szónokol, hogy min­dig is ellenezte a numerus clausust, a Bethlennek írott levelében pedig leszögezi, hogy ha meg is kell vál­toztatni nemzetközi nyomásra a numerus clausus törvényt, „nem azért, hogy a zsidó egyetemi hallga­tók ezreit megint nyakára bocsás­suk a nemzetnek”, s ő tudja, mit kell tenni, hogy „az intézmény lényegét megmentsük”. Belügyminiszterként az volt a legfőbb feladata, hogy kiszolgálja azt az elitista „demokrácia-értelme­zését” mely „szemben állt az 1918 után egész Európában érvényesülő folyamattal, amely a választójog fo­kozatos kiterjesztését, általánossá, egyenlővé és titkossá tételét bizto­sította”. Az ő nevéhez fűződik az a kormányrendelet, melyben „vissza­állították a nyílt szavazás - Európá­ban akkor már példa nélküli - in­tézményét”, mégpedig törvénytele­nül, hiszen „a választójogról kizá­rólag a parlament hozhatott (volna - R. S.) törvényt­”. Klebelsberg csak azt sajnálta, hogy a nők választójo­gát nem lehetett teljesen eltörölni, mivel ő azt hevesen ellenezte. A kultuszminiszter a centralizá­ció és a kézi vezérlés híve volt, s nem épp az autonóm intézményeké. „A miniszter nem volt igazán eredeti gondolkodó”, írja Ujváry. A saját neve alatt megjelent írásokat nem feltétlenül ő írta, hanem pél­dául Magyary Zoltán, aki az egyi­ket később a saját neve alatt is ki­adta. Ha eredeti nem is volt a gróf, de hiú az nagyon. A kortársak sze­rint szinte gyerekesen, nevetsége­sen hiú, amivel olykor diplomáciai bonyodalmakat okozott. A nevéhez kötődő fogalmak, a kultúrfölény és a neonaciona­­lizmus, ahhoz a szociáldarwinis­­ta meggyőződéshez kapcsolódnak, hogy a nemzetek szükségszerűen állandó küzdelemben állnak egy­mással, az egyiknek győznie, a má­siknak veszítenie kell, s a jogunkat arra, hogy a történelmi Magyaror­szág területén a magyarok uralkod­janak a többi nemzet felett, azzal is­mertethetjük el, „hogy mi nagyobb, értékesebb kultúrát tudtunk ezen a helyen kifejteni, mint azok a népek és államok, melyeket az antant a mi rovásunkra” tett nagyobbá. Ami pedig a neonacionalizmust illeti, „tagadhatatlan, hogy Kle­belsberg számára részben Musso­lini Olaszországa volt a példa”. Hi­szen a gróf példaképnek tekintette a ducot, kinek arcképe fogadta a lá­togatót a hűvösvölgyi Klebelsberg­­villa fogadószobáj­ának a falán. Ujváry Gábor kötete Klebelsberg Kuno (1875-1932) 151 Film Oscar bácsi a sarkon Fáy Miklós Én még abban a hitben nőttem fel, hogy az Oscar minden művészeti dí­jak legmellékesebbje. Éppen azért, mert nem is művészeti díj, csak vala­mi játék, hollywoodi önimádat, ön­­vállveregetés. Jó filmek nem kapnak Oscart, kivéve az Amarcordot, de az csak valami tévedés lehetett. Az intellektuális álláspontot né­mileg megváltoztatta bennem a Mephisto sikere, de legalább az ez­redfordulóig kellett várni, hogy az emberek teljes komolysággal beszél­gessenek a díj­osztás másnapján ar­ról, hogy ki érdemelte meg, és ki a nagy vesztes. Hülyeség, mondanánk most is, a nagy vesztes az, akinek nem nézik a filmjét, és nem kap még egy lehetőséget, itt az ideje, hogy fel­adjuk azt a téveszménket, amely sze­rint a film még művészet. Fel is adnám, miközben az idei je­lölteket nézem. Két film kapott ki­lenc jelölést, a Birdman és a Grand Budapest Hotel. Egyikből biztosan nagy vesztes lesz, talán nem akko­ra, mint az Airport, amely tíz jelölés­ből csak egy díjat kapott. És ahogy nézegetem a listát, kik is vannak ki­lenc jelöléssel vagy afölött, mégis csak próbál az ember valami trendet meghúzni, ne higgyük már el, hogy minden csak ész nélkül zajlik a film világában. De mi az, amit jelöltek az elmúlt nyolcvanhét évben? Az Ar­­tistot pár éve, mert némafilm nem nyert a húszas évek óta. A Titanicot, az Avatart, A Gyűrűk Urát, az Ama­­deust. Valahogy ezeket mind ugyan­azért, mert értékelték, hogy komo­lyan veszik önmagukat, befektettek Michael Keaton és Edward Norton a Birdman című filmben fotó: intercom Múzeum Helyettes államtitkári távozáshoz vezethet a kompromisszum Igazgatót keres a Nemzeti Vári György Végéhez közeledik a talán legfonto­sabb magyar közgyűjtemény, a Ma­gyar Nemzeti Múzeum igazgatóvá­lasztását célzó eljárás. A pályázatot még tavaly novemberben írták ki. A pozícióra jelentkezett a mos­tani, széles körben elismert veze­tő, Csorba László és híreink szerint Szabó Csaba levéltáros, egyháztör­ténész, a Balassi Intézet köteléké­be tartozó bécsi Collegium Hungari­­cum tudományos igazgatóhelyette­se is. Csorba újabb mandátuma ellen szól, hogy nemsokára eléri a nyugdíj­­korhatárt, bár a vonatkozó jogszabá­lyok lehetővé teszik a továbbfoglal­koztatás engedélyezését és erre van is számos példa a felső állami szférá­ban. Szabó Csabának viszont a mú­zeumi tapasztalata tűnik kevésnek - igaz, hogy több sikeres igazgató is „körön kívülről” került az általa ve­zetett intézmény élére, ilyen például Baán László, a Szépművészeti első embere. Forrásaink szerint Szabó ta­nácsaival részt vett a levéltári intéz­ményrendszer átalakításában az elő­ző Orbán-kormány idején. A Balassi Intézet az előző kormányzati ciklus­ban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz tartozott, Szabó jó kapcsolatot ápolt az intézetet vezető Hatos Pállal és a KIM egykori állam­titkáraival, Rétvári Bencével és Gál András Leventével is. Rétvári jelen­leg a Nemzeti Múzeumot is fenntar­tó Emberi Erőforrások Minisztériu­mának parlamenti államtitkára. Úgy tudjuk, hogy a döntés során feszültségek támadtak a miniszté­riumban, ugyanis Cseri Miklós, a kulturális államtitkárság helyettes államtitkára inkább Csorba elkép­zeléseit támogatta a Szabót favorizá­lókkal szemben. Végül híreink sze­ százmillió dollárt, hogy kivegyenek háromszázmilliót. Nagy pénz, nagy film. Az díjazták, hogy külön világot teremtettek, amihez semmi közünk nincs, de átrándulhatunk két-három órára, kipihenni magunkat. Vannak kisebb kaliberű győz­tesek, de ott is az odaadás számít. Hogy Meryl Streep­nek az állán főrjük a könnye a Kramer kontra Kramer­­ben, annyira odavan. Hogy ugyan­ez a Meryl Streep megtanult lengye­lül, hogy hiteles legyen az akcentu­sa a Sophie választásában. Hogy Ro­bert De Niro pár jelenet kedvéért harminc kilót hízott. Volt hazafias időszak a Forrest Gump idejében, és volt hazafiatlan a Gandhi és az Apo­kalipszis, most jelölésekor. Zenés évek: 1964-ben My Fair Lady, 1965- ben Sound of Music. De most mi van? Miért ezt a ket­tőt jelölték? Két normális, nagysza­bású, odaadásos, és mégis idegen film. I­­ollywoodtól idegen. Annyira legyőzték az európai filmet, hogy an­nak már írmagja sem maradt. Vagy­is, hogy ez az írmag, ez a két rende­zői film, két művészi igénnyel és hol­­lyw­oodi technikával forgatott mo­zi. Koszorút nem dobnak az európai film sírjára, de olyan kis aranyszínű szobrokat igen. rint kompromisszum született: bár úgy volt, hogy a megválasztott, feb­ruár elsején munkába álló igazgató öt évig töltheti be posztját, Csorba László marad, de várhatóan csak év végéig lehet főigazgató, utána Sza­bó ülhet a székébe. Részben a vita következményeként felmerült Cse­ri helyettes államtitkár távozása is, akit inkább Balog Zoltán tárcave­zetőhöz közel állóként tartanak szá­mon - Balog keresztelte Cseri együk gyermekét is -, míg közvetlen főnö­kéhez, Hoppál Péter kulturális ál­lamtitkárhoz fűződő viszonya nem mondható feszültségmentesnek.

Next