Népszabadság, 2015. szeptember (73. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-28 / 227. szám
6 Gazdaság Lapszél A vásárlói igények a legfontosabbak Igazi sikertörténetnek nevezte a vasárnap záruló, 950 kiállítót és több tízezer látogatót vonzó, öt napig tartó Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kiállítás és Vásárt (OMÉK) a földművelésügyi miniszter. Fazekas Sándor hangsúlyozta: a magyar mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak elsősorban a magyar vásárlók számára kell termelnie, de fontos, hogy a termékek minden piacon jól értékesíthetők legyenek. Ez csak úgy lehetséges, ha a termelők szem előtt tartják a vásárlói igényeket. (MTI) Megint ihatunk Villányban vöröset Vörösbor Fesztivál lesz október 2. és 4. között Villányban. Huszonhét borászat mellett pálinkaházak, kézművesek és mások mellett kenyérspecialitások készítői is várják az érdeklődőket. Az alkalmanként több tízezer embert vonzó fesztivál programjai között lesz szüreti és veterán -autó-felvonulás, hordócsapolás, bakancsos bortúra, néptánc- és virágkötészeti bemutató, játékpark, tűzijáték, Dumaszínház és több koncert is. (MTI) Pörög a csók az OTP Banknál Több mint 2500 csők (családi otthonteremtési kedvezmény) iránti kérelmet fogadott be az OTP Bank, közel 2,5 milliárd forint összegben. A becslések szerint minden második csokigénylés az OTP-hez érkezett. A csok fontos mérföldkő a hazai ingatlanhitelezési piac fellendítésében, tekintettel arra, hogy használt lakások vételére és bővítésére is igénybe vehető. Az év második felére jelentősebb hitelbővüléssel számol az OTP Bank. (MTI) BAROMETER 2015. szeptember 21-25, 0 —--22,01% Rájárt a rúd a szolárcégekre, a héten gigaesések voltak részben az olajár esése és a kínai makroadatok miatt. BUX OTP (BUDAPEST) (BÉT) -1,92% -1,58% 20 831 5370 © © MOL EURÓ/FORINT (BÉT) (BUDAPEST) -4,16% 1,42% 12 330 314,73 % © FRANK/FORINT DOLLÁR/FORINT (BUDAPEST) (BUDAPEST) 0,59% -2,46% 287,6 281,13 © © NÉPSZABADSÁG Távközlés Kilencmilliárd forint jut az állami Antenna Hungáriának Érkezett olcsóbb ajánlat Zavaros utóélete van az állami mobilhálózat 12,8 milliárdos tenderének. Az egyik vesztes jelölt sokkal kedvezőbb ajánlatot juttatott el az MVM vezetésének, s hat hónap sem volt elég arra, hogy komoly árversenyre bírják a jelentkezőket. Az Antenna Hungária több mint kilencmilliárd forintot kaphat a beruházási összegből. Varga G. Gábor Egyelőre nem tudja az MVM Magyar Villamos Művek vezetése, hogy mit kezdjen a kínai ZTE távközlési vállalat egyenesen hozzá eljuttatott ajánlatával, amely szerint a jelenlegi győztes Antenna Hungária-Huawei vonatkozó árainál csaknem húsz százalékkal olcsóbban szállítaná a 450 megahertzes LTE mobiladat-átviteli hálózat berendezéseit. Az MVM vezetése azért is gondolkodóba eshet, mert a mobilhálózatot nem ők, hanem leányvállalatuk, a Krénusz Kornél vezette MVM Net Zrt. építi, ráadásul már bejelentették, hogy - miként azt a Népszabadság elsőként megírta - 12,8 milliárd forint költséggel az állami Antenna Hungária és a kínai Huawei építheti az állami mobiladat-átviteli hálózatot. Igaz, az MVM Net minden ilyen beszerzését jóvá kell hagynia az anyavállalat menedzsmentjének és igazgatóságának is. Mindkét céget megkérdeztük, hogy ez megtörtént-e, választ hivatalosan nem kaptunk. Piaci forrásból tudjuk, hogy az MVM igazgatósága csak a múlt héten bólintott rá a projekt kivitelezőire, csaknem két héttel azt követően, hogy az MVM Net nyilvánosságra hozta a nyertes nevét. Az igazgatósági ülésen terítékre kerültek kiberbiztonsági és nemzetbiztonsági szempontok is, de az illetékesek biztosították a cég vezetését, hogy technikailag e téren minden rendben van. A csaknem húsz százalékkal olcsóbb ajánlat beérkezéséről lapunk több független forrásból értesült, a kínai ZTE képviselői hivatalosan nem kommentálták értesülésünket. A dolgot az MVM vezetése iktathatná is, ám hogy miért nem hagyja ügyeimen kívül az új ajánlatot, arra maga a tender a magyarázat: az MVM Net Zrt. nem tartozik a közbeszerzési törvény hatálya alá, ezért nem az átláthatóságot biztosító közbeszerzési eljárással választott szállítót a projektre, hanem az MVM belső versenyszabályzata szerint tendereztetett. Amelybe nemcsak az fér bele, hogy a cég igazgatósági elnöke és a nyertes ajánlatot adó Antenna Hungária távközlési üzletágvezetője ugyanaz a személy, név szerint Lázár János (nem azonos a miniszterrel), hanem az is, hogy lényegében nem tartottak több árversenyfordulót. Az indulóknak egyszer kellett módosítaniuk a beadott ajánlatukat, ám ekkor a leszállítandó termékek és szolgáltatások köre is változott, tehát mindez összehasonlítható árcsökkentésre nem adott módot. Miközben a tenderek tapasztalatai szerint az újabb körös ajánlattételek hatékonyan nyomják le az árakat, az állami pénzből gazdálkodó vállalatnál ilyen erőfeszítéseket nem tettek. Ezt pedig aligha magyarázhatja az időhiány: a lapunk által megismert tenderanyagok szerint az eredeti ajánlattételi határidő ugyanis március közepe volt, vagyis az eredményhirdetésig pár nap híján hat hónap telt el. Lapunk a hét végén megtudta azt is: a 12,8 milliárd forint költségből több mint kilencmilliárd forint üti az állami Antenna Hungária markát, míg a technológia szállítójának, a Huaweinek hárommilliárd forint juthat. Kérdés, hogy a kiterjedt toronyhálózattal rendelkező Antenna mire költi ezt a szép summát. Korábban iparági forrásokra hivatkozva azt írtuk, egy bázisállomás ebben a hálózatban két-háromszor magasabb költségre jön ki, mint amennyit a piaci szolgáltatók költöttek ugyanerre legutóbbi 4G-fejlesztéseik során. Mobiltorony - bírják antennával fotó: archív -Kurucz árpád A KÍNAI ZTE mintegy 20 százalékkal olcsóbb ajánlatot adott be az MVM-nek a 450 megahertzes LTE mobiladat-átviteli hálózat kiépítésére, mint a kihirdetett nyertes. 20% 2015. szeptember 28., hétfő Dízelbotrány Átrendezi sorait a bűnbakokat kereső Volkswagen Porseprés és audiencia a konszernnél Kriván Bence Martin Winterkorn, a Volkswagen dízelbotrányába belebukott, múlt szerdán lemondott vezetőjének első, immár nem hivatalos útja Magyarországra vezet, a világ legnagyobb autógyártó konszernjét nyolc éven át vezető szakember az MTI programelőzetese szerint holnapután pótolja be az áprilisra ígért előadását, amely a fejlemények tükrében bizarrnak tetsző A gépjármű jövője? - Kihívások és megoldások a Volkswagen szemszögéből címet viseli. Híre ment, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tiszteletbeli professzora találkozna Orbán Viktor kormányfővel is, ilyen vizit azonban nem szerepel a hivatalos programban. Megjegyzendő, Winterkorn jelenleg még a VW-konszern többségi tulajdonosának, a Porsche Holdingnak az elnöke, és tagja az Audi felügyelőbizottságának, ezen megbízatásairól egyelőre nem mondott le. Ha a Magyarországra az Audi révén eurómilliárdszámra beruházásokat hozó volt vezér mégis találkozna Orbánnal, azt nem vernék nagydobra. Winterkornnak ugyanis a VW-csoport járműveinek károsanyag-kibocsátását színtiszta csalással az előírt szint alá csökkentő manipulációkban betöltött szerepe tisztázásra szorul, abban az eddigi hírek szerint a főnök legközvetlenebb munka- és harcostársai vettek részt. Ulrich Hackenberg, az Audi, valamint Wolfgang Hatz, a Volkswagen fejlesztési igazgatójának a felelőssége a csalásban aligha kerülhető meg, az alájuk tartozó egységeknél történtek éveken át a visszaélések, amelyek eddig a 11 millió „trükkös” gépjármű révén 20 milliárd euró közvetlen kárt okoztak az autógyártónak. A Bloomberg úgy tudja, hogy a két igazgatót már pénteken menesztették, de hivatalos megerősítést erről nem kaptak. A budapesti előadás címében szereplő kihívás a Winterkorn-éra súlyos és sáros hagyatéka, a megoldás viszont maga az utód, Matthias Müller lehet, akit pénteken választott vezérigazgatóvá a VW-csoport felügyelőbizottsága. Az utódot házon belül találták meg. A negyven éve a konszernnél dolgozó Müller szerszámkészítő gyakornokként kezdte a pályafutását, s az utóbbi öt évben a Porsche irányítása mellett a legendás 911-es modell fejlesztéséért volt felelős. A közgazdász végzettségű Müller irányítása alatt a Porsche nyeresége 62 százalékkal nőtt, s az idén először léphetik át a kétszázezer eladott autónál meghúzott álomhatárt. Winterkorn arisztokratikus fellépésével szemben Müller közvetlen, jó értelemben vett kozmopolita, aki hitelesen tudja majd képviselni a konszernt, levezényelni annak teljes megújulását, visszaszerezni az elvesztegetett bizalmat. Müller nyitottságot, őszinteséget és a technikai követelmények szigorú betartását ígérte megválasztása után kiadott közleményében. Nem maradhatott a helyén VW amerikai leányának igazgatója, Michael Horn sem, őt is belső ember, Winfried Wahland, a Skoda Auto vezérigazgatója váltja. Az ülésen a vállalati struktúra korszerűsítéséről is hoztak döntéseket, így a Bentley és a Bugatti luxusmárkákat a Porsche irányítása alá vonták, miközben a Lamborghinit és a Ducatit az Audinál hagyták. A Volkswagennél viszont decentralizáció történt, a kijelölt négy régióért felelős igazgatók a bizalmat továbbra is élvező Herbert Diessnek, a VW-márka vezérigazgatójának jelentenek. Úgy tűnik, a konszernnél a belterjes építkezési mód élvez prioritást, a Porsche megüresedő vezető székébe ugyanis Oliver Blume gyártási igazgatót jelölik. Müller, a nyugodt erő fotó: Reuters - fabian bimmer