Népszabadság, 2016. március (74. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-26 / 72. szám

161 Sport Labdarúgás Különleges program: Eb-előkészületi találkozó negyvennégy hosszú esztendő múltán Benéz a szomszéd Egyelőre csak ízlelgeti az ember: két Eb-résztvevő együttes találko­zik ma este hattól az Üllői úton. Hogy a horvát csapat szerepel a kontinenstornán, az nem meglepe­tés. Az unikum az, hogy a magyar válogatott is ott lesz a labdarúgó Európa-bajnokságon. Hegyi Iván Legutóbb negyvennégy éve játszott Eb-előkészületi mérkőzést a magyar labdarúgó-válogatott, úgyhogy kü­lönleges nap lesz a mai. Az előző, az 1972-es részvétel előtt persze csak ha­zai kis csapatokkal gyakorolgatott az együttes, olyan sűrű volt a programja a négyes döntőig. (Majd az azt köve­tő olimpiai döntőig.) Tekintettel ar­ra, hogy az idén húsz együttessel te­­rebélyesebb lesz az Európa-bajnok­­ság mezőnye a hajdaninál, a két fel­lépés értékét nem érdemes összevet­ni, még akkor sem, ha vannak, akik - nem kis részben politikai megfon­tolásból - összefüggést látnak a fut­­ballba ömlő forintmilliárdok és a franciaországi jelenés között. Pedig az mindenekelőtt a létszámemelés­nek köszönhető, s ennek hangsúlyo­zása nem a mostani garnitúra kriti­kája, csupán az előző korosztályok iránti belátás akar lenni. Mert ha az a több mint négy évtized a jelenlegi kö- MAGYARORSZÁG­HORVÁTORSZÁG Magyarország: Király (101 -szeres válogatott) - Fiola (12), Guzmics (12), Juhász (90) vagy Lang (8), Korhut (3) - Kleinheisler (2), Nagy (5), Gera (86), Elek (37), Dzsudzsák (75) - Priskin (54). Horvátország: Subasic (19) - Vida (35), Corluka (86), Lovren (31), Vrsaljko (16) - Halilovic (8), Modric (88), Brozovic (15), Kovacic (25), Perisic (44) - Mandzukic (64).­rülmények között telik el, akkor bizo­nyosan nincs ilyen hosszú távollét a kontinenstornáról, sőt a tíz elszalasz­tott alkalomból akár ötször is kivívja a szereplés jogát a régebben a mosta­ninál nagyobb formátumú játékoso­kat felvonultató nemzeti együttes. Noha ötvencentis jég helyett, mondjuk, tízcentiset kellett törni, a monolit takarót darabokra zúzok előtt ma valószínűleg telt ház tisz­teleg az Üllői úton. Ez részint azt tükrözi, hogy Király és udvartartá­sa megnyerte a szurkolókat, akiket - érthetően - nem az újfajta szabály, hanem maga az Eb-részvétel érde­kel, másrészt a zsúfolt lelátók újabb kérdéseket vetnek fel. Az NB I leg­utóbbi fordulójának hat mérkőzését ugyanis valamivel több, mint 12 ezer néző látta, ami arra utal - már csak azért is, mert minden egyes első osz­­tályas rundóra az efféle „családi kör” a jellemző -, hogy a „zembereket” egyáltalán nem érdekli a magyar bajnokság. A válogatottra viszont kí­váncsiak, mert abban több fantáziát látnak, jóllehet a selejtezők hagyo­mányos szakaszában csak Feröer és Finnország legjobbjait győzte le az együttes. A nézőszámon egyébként a norvégok elleni pótselejtező sem „dobott”, hiszen ugyanannyian vol­tak a feröeriekkel vívott találkozón, mint az Euro 2016-os ottlétről hatá­rozó mérkőzésen. Ráadásul ezúttal az ellenfél is vonzó, elvégre a horvátok jó né­hány nemzetközi hírű futballistá­val érkeztek Magyarországra. No­ha Rakitic és Kalinic bizonyosan, míg Sina feltehetően nem játszik a magyarok ellen, még mindig ott van Modric, Kovacic, Mandzukic... Ám a szurkolók most nem elsősorban miattuk mennek ki, hanem azért, hogy üdvözölhessék a hosszú ideje első magyar Eb-résztvevőket, akik a múlt évben egészen jó mérleget mutattak fel: öt győzelem, három döntetlen, egy vereség. A horvátok­­kal szemben a számok tekintetében hasonló, mégsem ilyen kedvező a statisztika: egy győzelem, öt dön­tetlen, három vereség. Az egyetlen sikert még 1940-ben érték el honfi­társaink (jó jel, hogy a ferencvárosi pályán): a Hungária körúti Dudás Jánosnak a nyolcvanhatodik perc­ben szerzett góljával 1-0-ra nyert a magyar csapat. Ezt az eredményt nyilvánvalóan elfogadnánk most is, pláne, hogy a horvát együttes az előző két évben - tizenhárom győzelem és négy dön­tetlen mellett - csak négyszer kapott ki. Tudják, melyik válogatottal szem­ben maradt alul legutóbb? A norvég­gel. Ám a kockások hívei már feled­ték azt a 2-0-ás meccset (mi annál szívesebben idézzük az oslói 1-0-t meg a visszavágó 2-1-ét), és merész következtetéseket vonnak le abból, hogy U21-es csapatuk e héten 3-0-ra legyőzte a vendéglátó spanyol együt­test. A felnőtt Eb-n ugyanis szintén csoporttárs lesz a horvát és a spanyol válogatott... A magyarok azonban nem Ibériá­ra figyelnek. Most erre a szomszédra, aztán jú­niusban a másikra. Csendélet Telkiben. Az Üllői út hangosabb lesz fotó: hegedűs Gábor Barátságos mérkőzés, Üllői út, 18 (tv: M4 Sport). Jv.: Prihoda (cseh). Lapszél Papp, a boksz pápája Születésének 90. évfordulója al­kalmából koszorúzással egybe­kötött megemlékezést tartottak pénteken Papp László három­szoros olimpiai bajnok ökölví­vóról a róla elnevezett Budapest Sport­arénában. Harmadik Hedvig Karakas Hedvig (57 kg) harma­dik helyezést ért el a cselgáncso­­zók olimpiai kvalifikációs Világ Kupa-versenyén. (Tbiliszi) ß ß NEPSZABADSAG Tenisz Babos 7:0-ja a döntő szett rövidítésében Bravúros befejezés Hírösszefoglalónk Miamiban, a nemzetközi tenisztor­na második fordulójában Babos Tí­mea (képünkön) három játszmá­ban legyőzte a világranglista 14. he­lyén jegyzett cseh Karolina Plisko­­vát. Pedig a magyar játékos rosszul kezdte a meccset, hiszen vetélytár­­sa 4:1-re elhúzott, majd 7:5-re meg­nyerte az első szettet. A második játszmában viszont honfitársunk 6:2-vel egyenlített, és úgy tetszett, a harmadikban is hasonló arányban győz, hiszen 5:2-nél a mérkőzésért adogatott. Plisková innen egyenlí­tett 5:5-re, majd 6:6-nál a rövidítés döntött. A tie-breakben viszont nem volt izgalom: Babos 7:0-lal zárta a két és negyed órás találkozót. Következő ellenfele az olasz Er­­ranit 6:1, 6:3-ra legyőző japán Oszaka lesz. 2016. március 26., szombat Európa, Dél-Amerika A 2018-as világbajnokság dél­amerikai selejtezőin: Chile-Argentí­­na 1-2 (gól: Gutierrez, illetve Di Ma­ria, Mercado), Peru-Venezuela 2-2 (Guerrero, Ruidiaz, illetve Otero, Villanueva), Bolivia-Kolumbia 2-3 (Arce, Chumacero, illetve James Rodriguez, Bacca, Cardona), Ecua­dor-Paraguay 2-2 (Erwin Valencia, Mena, illetve Lezcano 2). A Brazília- Uruguay mérkőzést - magyar idő szerint - mára virradóra rendezték. Az állás: 1. Ecuador 13 pont, 2. Uru­guay 9, 3. Paraguay 8, 4. Argentína 8, 5. Brazília 7, 6. Chile 7, 7. Kolum­bia 7, 8. Peru 4, 9. Bolívia 3, 10. Venezuela 1. Barátságos találkozókon: Olasz­­ország-Spanyolország 1-1 (Insigne, illetve Aduriz), Csehország-Skócia 0- 1 (Anya), Wales-Észak-Írország 1- 1 (Church, illetve Cathcart). További barátságos mérkőzések Európában. Ma: Ausztria-Albánia (tv: Digisport2, 1­7.30), Németor­­szág-Anglia (Sport1, 20.45), Orosz­­ország-Litvánia, Lengyelország- Finnország, Azerbajdzsán-Kazah­­sztán. Holnap: Románia-Spanyolor­­szág. A spanyol válogatott hiába sze­retett volna nyilvános edzést tartani ma este Kolozsváron, a román ható­ságok - terrorveszélyre hivatkozva - megtiltották, hogy nézők is jelen lehessenek az Európa-bajnoki címvé­dő együttes tréningjén. Hétfőn: Ukrajna-Wales, Észak-Ír­­ország-Szlovénia. KÖZPONTI TELEFONSZÁM: 460-2740 E-mail: szerk@nepszabadsag.hu Hirdetési ügyekben: hirdetesinfo@nepszabadsag.hu 3990 Ft 11 460 Ft 22 740 Ft­­ 44 880 Ft IS NÉPSZABADSÁG Murányi András főszerkesztő • Nagy N. Péter, Gergely Márton, Pető Péter főszerkesztő-helyettesek • Komáromi Gergely Népszabadság Online felelős szerkesztő • Bita Dániel Politika és Gazdaság • Horváth Gábor Világ • Trencsényi Zoltán, N. Kósa Judit Hétvége • Révész Sándor Fórum • Kuczogi Szilvia Kultúra, Magazin, mellékletek • Hegyi Iván Sport • Hegedűs Gábor Központi fotórovat • Kispéter Csaba művészeti vezető • Mworks Print Zrt.: Rónai Balázs vezérigazgató, felelős kiadó • Madarász János napilapüzletág-igazgató • Door Tamás értékesítési és marketingigazgató • Sinkovits András lapmenedzser • Szerkesztőség és kiadó: 1082 Budapest, Futó u. 35-37. Telefon: 460-2740. Telefax: 436-4619. Apróhirdetés: 460-2543. Hirdetési ügyekben telefon: 460-2652, e-mail: hirdetes@mediaworks.hu, telefax: 460-2529. Kiadói ügyfélszolgálat: 06 (40) 510-510 (minden hálózatból helyi tarifával hívható) • Az Mworks Print Zrt. levélcíme: 1591 Budapest Pf. 333. Interneteim: www.nepszabadsag.hu. Terjeszti a Lapker Rt. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazgatóság, 1900 Budapest. Előfizethető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, valamint megrendelhető e-mailen a hirlapelofizetes@posta.hu címen és telefonon a 06 (40) 565-656 számon. • Nyomdai előállítás: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. Felelős vezető: Bertalan László nyomdaigazgató. Interneteim: www.mediaworks.hu, e-mail: nyomda@mediaworks.hu. INDEX: 25 001 ISSN 0133-1752 • Az Mworks Print Zrt. a Matesz tagja. Minden jog fenntartva. A Népszabadság napilapban és mellékleteiben közzétett bármely cikk, fotó és egyéb szerzői mű kizárólag a mű szerzője, illetve az Mworks Print Zrt. írásbeli engedélyével többszörözhető, terjeszthető, közvetíthető a nyilvánosság felé, illetve tehető a nyilvánosság számára hozzáférhetővé a sajtóban. Az Mworks Print Zrt. a megjelentetett művek írásbeli engedély nélküli felhasználását a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. 36. § (2) alapján megtiltja. FOTO: REUTERS - USA TODAY SPORTS

Next