Népszabadság, 2016. március (74. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-12 / 61. szám

2016. március 12., szombat NÉPSZABADSÁG SOROZAThétvége 13 A rozsnyói lelet BARKAY TAMÁS A HÉT MŰTÁRGYA Az ilyen orvosi táskákba általában fonen­­doszkópot, spatulákat és gégetükröt szoktak belelátni az emberek, de ebben ilyen legalább ötven éve nem volt. Amikor felfedezője egy rozsnyói (Roznava) ház padlásán megtalálta, akkor például egy üveg Raki Rusi nevű albán tömény szeszt nemesített benne a ballagó idő éppen, azt a fajta italt, amit a legjobb gyorsan lehajtani, mert ha az ember sokat teszi-veszi, előbb-utóbb kilötyög, és akkor átégeti az asz­tallapot. A becsületes megtaláló azonban nem kapkodta el, szépen hazahozta Bu­dapestre, és testvériesen megosztotta a pálinkát hű társaival. Úgy hívták őket, hogy Gemini együttes. Markó András (billentyűs hangszerek) táskája aztán alaposan beleragadt a szerepbe, a zene­kar fellépésein ebben vitték fel a szesze­ket a színpadok sötét, fagyzugos részei­be, hogy kéznél legyenek. A kor tanúi szigorúan megjegyezték: természete­sen nem berúgni kellett az ital, csak a feszültséget oldani némileg, vagy vala­mi ilyesmi. Markó András 1965-ben lépett az önmegvalósítás fényes ösvényére. Egy úgynevezett „másolós”, azaz angloame­­rikai számokat játszó együttesben kezdte máig tartó karrierjét, amelyet hamarosan a Memphis elnevezésű alakulatban foly­tatott; erről azt érdemes tudni, hogy 1967- től a MOM művházban tartott ún. beatma­­tinékat, mást nemigen. Az életét (és a kor­szakot) meghatározó zenekarhoz, az 1964 óta ugyancsak másolóműhelyként műkö­dő Geminihez 1969-ben csatlakozott. Meg­jegyzendő, hogy nagy divat volt akkortájt ez a csillagászkodás, egy másik együttest pél­dául Saturnusnak hívtak, egy harmadikat meg Syriusnak, habár Jupiternek, mondjuk egyet se. A Bardóczi Gyulából (dob), Szabó György Balázsból (ének), Kékes Zoltánból (gitár), a később milliárdos üzlet­emberré egyedfejlődött Vársze­gi Gáborból (basszusgitár) és immár Markóból álló együt­t-__„1.1----------1-^14­ ..„+4-„ „„„ gát a Taurus Gumigyár Kerepesi úti kultúr­termébe, amely rövidesen hasonlóan nép­szerű közeggé vált, mint az Omega miatt az E-Klub, a Metrónak köszönhetően a Metró Klub és az Illésből kifolyólag az FMH. 1969- ben a Gemini is elindult a táncdalfesztiválon, szerzeménye a Ments meg uram engem ma­gamtól címet viselte, de a döntőben elhasalt. Ez azonban csekély hatással volt a formáció magántörténelmére. Hatalmas klubéletet él­tek, emellett állandó szolgáltatók voltak a Bu­dai Ifjúsági Parkban, ahol egy országos re­kordot is felállítottak: 1970. szeptember 26-án 12 (!) órás koncerttel lepték meg a telt házat. 1972-ben egy ifjú, albán származású dal­nok bukkant fel a Gemini háza táján: Dél­húsa Gjon. Emez győzködni kezdte Markót, hogy csatlakozzanak le a zenekarról, és csi­náljanak egy duót, amelyet Délhúsa nagyjá­ból úgy képzelt el, mint a Simon and Garfun­­kel magyar verzióját, de nem eléggé. Mesé­lünk, Zoltán János rockzenei szakíró, a táska jelenlegi tulajdonosa úgy tudja, hogy Délhúsa valótlanul azt állította Markónak: a Hunga­roton második emberénél, a sorozatunkban sokszor és szívtelenül hivatkozott dr. Erdős Péternél már kijárta a nagylemezt, csak össze kell hozni az anyagot. Markó ezért ment be­le a fúzióba, amelyből azonban nem keletke­zett semmi emlékezetes, de főleg nem lemez és pláne nem nagy. A billentyűs 1974-ben visszament a Geminibe. A jó széria folytatódott, az 1975- 76-as évadban a Gemini játszotta a Képzelt riport... zenéjét a Vígben, később az állítólag méltatlanul el­feledett Villon című rockmusicalt a József Attila Színházban, 1976- ban kiadták első és egyetlen leme­züket, minden idők egyik legtöb­bet fújt magyar slágerével, a Ván­dorlás a hosszú útonnal. 1977-ben a tagok elszámolási vitába keve­redtek Várszegivel, akit Heilig Gáborral váltottak ki. 1981-ben már vele mentek koncertezni az Egyesült Arab Emírségekbe. A Gemini a kilencvenes évek vé­gére fáradt ki, hivatalos búcsúkon­certjét 2001-ben adta a kongresszusi központban. De nem szűnt meg végleg és teljesen. Markó András a Gemini Trió ne­vű mutációban máig aktív muzsikus. FOTÓ: SZABÓ MIKLÓS A kék tinta „Lehet kezdeni”, tolmácsoltam az ügyvédnő felhívását az érdekelteknek, mire Nagyjé­zus, aki addig megkövülten meredt az előt­te tornyosuló irathegyekre, elkezdte pas­­kolni a zakóját valahol mellmagasságban. Paskolta, tapogatta, még turkált is egy sort a két belső zsebében. Tisztára úgy csinált, mintha a tollát keresné, de én tudtam, hogy nem fog találni semmit. Többször láttam már ugyanezt, csak névjegykártyával. Utol­jára egy órával azelőtt, amikor is bemutat­koztak egymásnak a felek. Akkor is Kis­­jézus meg Jézus Junior segítette ki. A sa­ját kártyájukat osztották szét a jelenlévők között, a rangidős Jézus pedig fejcsóválva mormolta: „Úgy látszik, a szállodában fe­lejtettem.” Fogalmam sincs, miért csinálta ezt, hisz egyáltalában nem inkognitóban járt köz­tünk, de hát­­ minden ellenkező híreszte­léssel és reménnyel ellentétben­­ az irracio­nalitás nem magyar kiváltság, csak mi ab­ban is jobban teljesítünk. Valami gyerekko­ri trauma lehetett, amit titokzatoskodással szublimált, de végül is mindegy, mert Kis­­jézus és Jézus Junior ezúttal is megoldotta a problémát. Egyszerre két töltőtoll villant a levegőben - együttes értékük egy magyar zsákfalu éves magán- és önkormányzati költségvetésének felelhetett meg. Pillanat­nyi tétovázás után Nagyjézus a Junior által nyújtott drágábbiknak látszót választotta, majd egy mosolygós sóhajt megeresztve ne­kiállt aláírni. Mielőtt valaki egy posztmodern Szent­­háromságot képzelne bele ebbe a Jézus­triumvirátusba, elárulom, hogy egy spanyol ingatlanmogulról, annak hasonnevű fiáról és hasonnevű titkáráról van szó - Jézus és az ügyvédnő a tanúm, hogy mind a hármat Je­­súsnak hívták -, akik egy nyolcmillió eurós budapesti ingatlant készültek megvenni. És nem csak készültek. Miközben az ügyvédnő visszaült a számítógéphez, hogy további aláírandó dokumentumokat - le­téti szerződés, APEH-nyomtatvány, földhi­vatali kérelem, tulajdonjogi bejegyzéshez hozzájáruló nyilatkozat, ügyvédi megbízás, ügyvédi tényvázlat stb... - nyomtasson ki, idősb Jézus nekiállt írásjelre emlékeztető kézjegyét a nyolc példányban rendelkezés­re álló hétoldalas adásvételi szerződés min­den egyes lapjára ráróni. Jézus Junior lapo­zott neki. Már vagy negyven oldal aláírásra került, amikor az ügyvédnő - egy újabb halom alá­írandó irományt téve az asztalra - rémül­ten felkiáltott: „Jézus Mária, ez fekete tin­tával ír!” A spanyolok értetlenül néztek rá, az eladó - aki addig szintén szorgalmasan körmölt - nem hitt a szemének, hogyhogy nem vette észre? Pedig ő mindent észre­vesz...! Nyilván elvakította a nyolcmillió. - Csak kékkel lehet - magyarázta az ügyvédnő. - A hamisítás miatt. Jézus Senior nem volt az az ultramo­dern ember. Akárcsak az őskeresztény pát­riárkák, internetet se használt, de a szí­nes fénymásolásról még ő is hallott. Szó­vá is tette. Mindenki értette, mire célzott. Hát persze, hogy a kék aláírást is pont úgy lehet(ne) hamisítani, mint a feketét (csak akkor minek a húsklopfolószerű ügyvédi száraz pecsét, ami úgy hitelesíti az okiratot, hogy apró lukakat váj belé?), de hát ez van, ezt kell szeretni. Úgyhogy megint kinyom­tatták az egészet, és Nagyjézus nekiállt alá­írni. Ezúttal egy 170 forintos kék Zebra go­­lyóstollal. Tudom én, hogy mindenki tud ennél jóval kacifántosabb sztorit! Én is, csak én nem dicsekszem vele. Ám a maga ártat­lan kreténségében ez a kéktinta-parancso­­lat kifejezi azt a pluszt, amit a magyar ügy­­bonyolítói géniusz tett hozzá a bürokrácia egyetemes történetéhez. A bürokrácia egyik jellegzetessége, hogy bővített újratermeléssel igazolja a saját szükségességét. Vagy ahogy a tévedhetet­len Oscar Wilde megjegyzi: „A bürokrácia azért növekszik, hogy megfeleljen a növek­vő bürokrácia igényeinek.” A másik jelleg­zetessége a fegyelmező funkció: minél kép­telenebb az előírás, annál jobban kell tar­tani tőle. A harmadik pedig, hogy elhárítja a felelősséget. Mindhárom területen hoz­zuk a világszínvonalat, sőt két ponton meg is haladjuk. Az egyik a kompenzálással függ össze. Minél ésszerűbb egy társadalom, annál in­kább lépnek fel ellenerők a túlburjánzásra hajlamos bürokrácia megfékezésére. Ná­lunk meg sem próbálják az ilyesmit, de ha valaki mégis, annak a tyúkszemére lépnek. A kék tintás aláírásnak valamikor tán le­hetett értelme, de hiába nincsen már rég­óta, semmiféle hatóság nem próbálta eltö­rölni a rendelkezést. Ahogy egyetlen kor­mány sem hajlandó eltörölni a közjegyző­nél beszerezhető, 30 napnál nem régebbi cégkivonat kötelezvényét bármilyen piszli­­csáré ügyben, holott az egy interneten hoz­záférhető információ. 9­9 Az egész ország egy joghézag, viszont minden szabályszerű­en le van papírozva. Az összes disznóság ezzel az alakoskodó alakiaskodással bonyolódik. Most azt hiszik, politizálok. Pedig így volt ez már a Fidesz előtt is, csak ők kormányzati stratégiát csináltak belőle. Idetartozik az is, hogy a legcsekélyebb munka elvégzéséhez szerződni kell. Minek is? Egy sima számla nem bizonyítja az el­végzett munkát? Ha pedig kamu, akkor a szerződés is lehet az. És az se semmi, hogy ha én mondjuk rendszeresen írok egy mé­diumnak, akkor minden egyes cikk eseté­ben újra le kell szerződnöm vele. Folytat­hatnám, de nem akarok senkit fárasztani az életünket megnehezítő és megdrágító dolgok sorolásával. Elég mindenkinek a maga listája. Mindenesetre az enyém le van adva a szerkesztőségben. A kék tintában megtestesülő másik hungarikum a formailag betegesen aggá­lyos eljárás és a gátlástalan törvényszegés dialektikus szintézise. Ez az, amit egy be­fektető így foglalt össze nekem: „Azért szeretem jobban Romániát meg Ukrajnát, mert ott is kilóra meg lehet venni min­denkit, de azok legalább nem fakszniznak utána.” Az egész ország egy joghézag, viszont minden szabályszerűen le van papírozva. Az összes disznóság ezzel az alakoskodó alakiaskodással bonyolódik. Most azt hi­szik, politizálok. Pedig így volt ez már a Fidesz előtt is, csak ők kormányzati straté­giát csináltak belőle. A gyakran képtelen­ségig öncélú bürokrácia egyszeriben kér­lelhetetlenül céltudatos lett. Minden stik­­lijük mellé tudnak egy törvénymódosítást rittyenteni, és mindig találnak egy jogsza­bályt, amire hivatkozhatnak. A Tilos Rá­dió pályázatát azért dobták vissza, mert a 467 oldalas anyag lapjainak számozat­lan, üres hátoldalát nem szkennelték be, a Klubrádióét pedig azért, mert nem ír­ták alá. Ez talán tényleg egyedülálló, legalább­is az EU-ban és az EU pénzén, de maga a perverz kettősség nem az. Gombrowicz ha­tárvidékként jellemezte hazáját, ahol Ke­let és Nyugat kölcsönösen semlegesíti egy­mást. Ez ránk is érvényes, csak mi tudtunk még tekerni rajta egyet: a germán kultúrá­ból a vaskalapos pedantériát vettük át, az ázsiaiból a korrupciót és a trehányságot. „A hivatal fontossági tudata fordított arányban áll az adott ország fontosságával”, állította Huxley, de azért az is számít, hogy az adott ország mit tart fontosnak: az épí­tést vagy az építéshez kapcsolódó szerződé­seken lévő aláírás színét. Nagyjézus végül az utolsó oldalt is aláír­ta a kék Zebra golyóstollal, a szerződés an­nak rendje és módja szerint megköttetett, de aztán nem lett a projektből semmi. Az ingatlan azóta is ott árválkodik, ennek ép­pen tíz éve. Jött a válság, megszűnt a hitel, kint is nagy bajok lettek. A szerződés bizto­san megvan még valahol, csak lehet, hogy az a rengeteg kék tintás aláírás közben már feketére fakult. DÉS MIHÁLY ÚJ MAGYAR HUNGARIKUMOK 99

Next