Népszabadság, 2016. május (74. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-05 / 105. szám
Véget ért a republikánusok versenye: Trump az elnökjelölt Indiánéban is győzött az üzletember, mindkét ellenfele feladta a küzdelmet. Világ -7 Menekültkvóta Brüsszel Orbánékat is büntetné 250 ezer eurót, vagyis csaknem 80 millió forintot kellene fizetnie Magyarországnak minden be nem fogadott menedékkérő után az európai menekültügyi rendszer reformját célzó brüsszeli javaslatok szerint. Szijjártó Péter külügyminiszter zsarolásnak nevezte a javaslatot, cseh és lengyel kollégája egyaránt visszautasította az ötletet. Csuhaj Ildikó— Halmai Katalin, BRÜSSZEL Az ideiglenes és kötelező kvótarendszer helyett a menedékkérők számítógép vezérelte, szükség szerinti áthelyezésére tett javaslatot szerdán az Európai Bizottság. A testület odáig nem merészkedett, hogy állandó befogadási mechanizmust kezdeményezzen. Ám az előterjesztés értelmében minden országnak, köztük Magyarországnak is, méltányos részt kellene vállalnia a segítségre rászorulók unión belüli befogadásából. (Nagy-Britanniának, Dániának és Írországnak szerződés adta joga MILLIÓ HOZZÁVETŐLEG 80 millió forintot kell fizetnie Magyarországnak minden be nem fogadott menedékkérő után, ha elfogadják az Európai Bizottság javaslatcsomagját, kimaradni a majdani jogszabály alkalmazása alól. Amivel eddig egyes országok fenyegetőztek, az most elhangzott az Európai Bizottság első alelnökének, az előterjesztést bemutató Frans Timmermansnak a szájából: ha menekültügyben nincs szolidaritás, más területen sem lesz. Az elképzelés szerint fenn is maradnának meg nem is a dublini rendszer néven ismert eddigi uniós előírások a menedékjog iránti kérelmek megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására. Az Európai Bizottság friss javaslata értelmében ahogy eddig, úgy ezután is az első belépési ország dolga lesz a menedékkérelmek elbírálása.»Folytatás a 2. oldalon Péntek reggel NÉPSZABADSÁG _ / tc rPQmen ► Imádnak játszani - Szöllősy Judit és Vitáris Iván. ► A művészet templomai: Leonardo da Vinci. ► Madárles és rovarhotel a Füvészkertben. Gyurcsány a Jobbikkal nem fogna össze, az MSZP-vel igen A DK-elnök szerint hosszú távon egy nagy demokrata párt a megoldás. Politika és Gazdaság -43 Rejtvény NÉPSZABADSÁG oldalas IZ_ melléklet A MAI NÉPSZABADSÁGBAN! MNB Napi csaknem kétmillióba kerül az ingatlanok fenntartása Palotajáték Matolcsy módra Az MNB és alapítványai különleges ingatlanokat gyűjtöttek csokorba az elmúlt időszakban. Az idén csak az Eiffel Palace és a tiszaroffi kastély tervezett beruházásainak finanszírozása és az ingatlanok fenntartása csaknem kétmillió forintba kerül naponta. Willin-Tóth Kornélia Több mint 1,8 milliárd forintot emészt fel az idén a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában álló ingatlanok fenntartása és felújítása. Igaz, ebben az összegben benne van a jegybank központi épületének üzemeltetési költsége, és az ország készpénzraktáraként funkcionáló soroksári központ működtetése is. A költségek több mint harmadát viszont a Bajcsy-Zsilinszky úti luxusirodaház, az Eiffel Palace és a tiszaroffi kastély üzemeltetésére, karbantartására, állagmegóvására, illetve felújítására fordított összeg teszi ki - derül ki az MNB lapunknak küldött válaszából. Az Eiffel Palace fenntartása csaknem 200 millió forintba, a tiszaroffi kastélyé 63 millióba kerül ebben az évben. Az előbbi esetében további több mint 380 millió forintot fordítanak új beruházásokra, az utóbbinál pedig 46 millió forint szerepel ugyanebben a sorban, azaz a két ingatlan összesen mintegy 690 millió forintjába kerül idén az adófizetőknek. Ezt csökkenti a bérlők által fizetett díj az Eiffel Palace esetében.Folytatás a 3. oldalon ÖTÖDIK HASÁB Tizedelés A Nemzeti Kulturális Alapnál vagy nem tudják, hogy a magyar irodalom gerincét jelentő folyóiratvilágban mekkora a baj, vagy nem akarják tudni. Más lehetőséget nem látunk. Mert az illetékesek csak széttárják a kezüket, hogy több pénz nincs, nem kell rajtuk számon kérni semmit. Pedig van mit. Például azt a gátlástalanul cinikus kormánypropagandát, miszerint a reformok működnek, az ország egyre jobban teljesít, és ha a gyarapodás ilyen ütemben folytatódik, akkor Európa éllovasa leszünk. Ez a kormányzati hazugság, amiről a kulturális alap vezetői is tudják, hogy hazugság, csak nekik nem szabad kimondani. Ha tegnap elismerték volna, hogy azért csökkennek a szépirodalmi folyóiratok kiegészítő támogatására szánt források, mert a magyar reformok nem működnek, Orbán Viktort pedig nem érdekli a szépirodalom, akkor ma már ki lennének rúgva. Helyes ösztönnel most nem védekeznek hát, hanem támadnak: felróják a tiltakozóknak, hogy van képük tiltakozni. Nahát, tényleg skandalum. Az egész gyávaságban fürdőző társaságból egyedül Csontos Jánosnak, a Szépirodalmi Kollégium miniszteri delegáltjának van bátorsága. Igaz, neki sem ahhoz, hogy bevallja: Orbán alatt rosszabbul teljesít az ország. Hanem ahhoz, hogy anno a Nagyítás című Orbán-közeli periodika közpénzközeli kedvezményezettje közölje: ha rajta múlik, a „gyurcsányista” Mozgó Világ egy fillért sem kap. Ez legalább tiszta beszéd. Miként az is, hogy őt a miniszter nem „tizedelni” küldte az NKA-ba. Örüljünk hát: most még csak a „tizedelésnél” tartanak. Az élet meg majd elsorvad magától. (A szerk.) Milliók elnöki bemutatóra Az elnöki könyv bemutatójának médiatervére is kapott bruttó két és fél millió forintot a Simicska-közeliként számon tartott Inter Media Group (IMG) Kft. a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjának (nhp) népszerűsítési keretéből - derül ki az MSZP-s Burány Sándor által kiperelt dokumentumokból. A részletekről, illetve további fura megbízásokról ma tájékoztatón számol be a képviselő.^3 Matolcsy-botrány: végtelen történet fotó: Koncz györgy Egyetlen női tagot sem választott az Akadémia, akadt, aki szégyent kiáltott Csupán tizenegy nő neve szerepelt a jelöltek száztizenhatos listáján a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésén, ám egyikük sem kapta meg a bizalmat a szavazáson. Somogyi Péter agykutató, az Oxfordi Egyetem professzora szégyennek nevezte a döntést. -»13 Elítélték az igazgatót Első fokon négy év börtönre ítélték B. Krisztiánt, aki a vád szerint lúggal öntötte le volt szeretője nemi szervét. A korábban kórházigazgatóként dolgozó férfi ártatlannak mondta magát. -»4 FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS Vélemény Hát persze! Egy majdani nagy demokrata párt önmagában csak arra garancia, hogy visszajönnek Orbánék - rögzíti Tanács István. -^9 9 770237 377046 16105