Faragó István (szerk.): A Népszava kalendáriuma, 1985 (Budapest, 1984)
Benjámin László: Tavasz Magyarországon
2 Benjámin László Tavasz Magyarországon Késő délután megeredt az eső, fölverte az utcát. Kéreg alól a levelek rügy fejecskéiket kidugták. Tavasz van! — locsogta a zápor, s ahogy jött, máris elszaladt, s egy terhétől hajlott faágon érett sárgárgán csüngött a nap. Alatta két víg hegytető kosárként ringatta a völgyet; kapaszkodtam emelkedő kedvem fokain egyre följebb, első gyümölcsre éhesen, sűrű levű korai napra — könnyű lábakkal értem el a hegyeknél is magasabbra. Odalenn elhomályosult, majd eltűnt végképp, ami rossz volt. Erdő, folyó, hegy, város, út helyén ezernyi kis színes folt virított, kitárult az ország, tágult szűkülve; az egészet láthattam már, mint a pilóták, ha a felhők közül lenéznek. Még sohasem volt ily közel, bár kisebb lett már, mint a térkép; folyóival, hegyeivel s lakóival a szívemben elfért, ott dobogott, a szív helyén szabályozta a vér futását, hogy,már nem is láthattam én - éreztem minden mozdulását. Kis ország, télből látható! Mélyében lüktetett a bánya — egy elmerült világ alól növő remények melegágya. Kertészei a hőt, a fényt az emberek közé kihozták, mint jövőnk bányászaiként a földalatti kommunisták Az érzékeny földön lesett, ólat kerülgetett a róka múlt még, de a földművesek elűzték nyers jelzőkarókkal. Érc táblára a betűket, állni az idők jégverését — törvényüket és nevüket ekéikkel a földbe vésték. És füstölt, sípolt, dohogott, kattogott, zúgott Magyarország. Anyagot szült és szólt jogot, segítve munkásai harcát, akik lármás kohóiban sorsunk nyersanyagát keverték, s kedvüket mordul vagy vígan a lázongó vasakra verték. A szabad ország erejét éreztem, s felnéztem a napra: Hazám a föld? Hazám a nép, csak ő emelhet ily magasra. Országot, népet — s mind ami belül van már, szívemben fért el — nem engedem kiirtani magamból másképp, mint a vérrel. ... Aznap született a fiam. Még csak egy fél nap óta élt, de ki élt alant, mindannyian roppant munkába fogtak érte. övé a szén, övé a len, neki fonnak, érte aratnak s övé a vers — a versenyen nem lehet, hogy hátul maradjak. Szerszámon csillan a jövő, fiam jövője — de nekem kell megvédeni, harcoljon ő már csak az anyaggal, elemekkel. A fegyver az apára vár még, s ha a tavaszra jön a nyár, legyen már a fiúknak játék, mi nekünk élet vagy halál.