Munkás-Heti-Krónika, 1873 (1. évfolyam, 1–52. sz.)

1873-01-05 / 1. szám

­ a nagy tőke a mesterembert, a kis-iparost a gyári termelés által túlszárnyalja, s igy a con­currentia (iparverseny)re képtelen kis-iparot munkássá, proletariussá teszi. Mi ezt az ipar­élet pályáján egy hüvelyknyi haladásnak veszszük, mert meg vagyunk győződve, hogy a munkásoknak ezen törvény helyes felfogása és helyes követése mellett, néhány út nyitva áll, jogos követeléseiket egységes és elhatá­rozott eljárás mellett, bizonyos fokig érvényre juttatni , mivel utasítva vagyunk , minden szalmaszálat megfogni, mely nekünk szolgai jármunk könnyitését igen. A czéhek eltörlését a nagy franczia for­radalom óta, szakadatlanul és mindig hatá­lyosabban követelték a munkások, s csak jelen századunk közepében sikerült, a középkori szellemnek ezen elporhadt czibakját lemet­szeni. De a munkás korántsem higye a tisztes­séges czéhbelinek, hogy a nyárspolgárság talán szabadelvűségből, szabadságszomjból határozta el magában a kényszer-társula­tok helyébe a szabad-társulatokat léptetni. A szabad-kereskedési rendszer, me­lyet a divatos Bastiat-Schulze-féle rendőr­állam követői, az európai pénzzacskósok szá­mára, valóságos szabad fosztogatási rendszerré fejlesztették, a­mely a tőkeuralom­nak előbb-utóbb nyakát szegendi. A szabad kereskedési rendszer mai fejlődésében feltét­lenül követeli a czéhek eltörlését, mint olyan szövetséget , mely a korlátlan uralom után törekvő nagyviparnak akadályul szolgál. — Ilogy tehát a kis­tőkét az iparos tehetségeket szolgáivá tegye , azaz hogy kiaknázhassák, nem irtóznak a szent Mammon (pénzbálvány) imádói semmi erőfeszítéstől, miszerint az újonnan keletkező ipartársulatok a nagy­tő­kére nézve ártalmas alakot ne öltsenek, hogy továbbá a hajdani czéhmesterek és a segédek közt, mint munkás és munkás közt szövetség, a mindkettőket kifosztogató gyár­tulajdono­sok és nagy­termelők ellen, létre ne jöjön. Munkásaink ellenben ezen törekvésnek kétszeres veszélyességét felismerték s bizo­nyosan nem fogják szem elől téveszteni a nagy ipar­társulási mozgalomhoz, minél előbb és tömegesebben, minél több erélylyel csatla­kozni, valamint mindenhol, ugy a fővárosban mint a vidéken szakadatlanul azon lenni, mi­szerint a kis­iparosokkal egyesülve, szabad szaktársulatokat alakítsanak, hogy a munka emberei egyesült erővel keljenek a harczra, melyre őket társadalom-gazdászati helyzetük ellenállhatlanul kényszerít a nagy­tőke kifosztási dühével szemben; az ő harczuk lesz, mert kell neki győzelmesnek lenni, mivel­­ a m­un­k­á­é a világ trónja! Társadalom-gazdászati szemle. A magyar közmondás : „Minden szent­nek maga felé hajlik a keze," igen kitűnően jellemzi a bourgeois (olv. boursou, annyi, mint nyárspolgár) önkeresetét. Bizonyságul szolgál ama hajótörés, melyet, a magyar kormány ál­tal rendezett 1872. évi jótékonysága sorsjá­ték szenvedett. A kormány megkísérlette ezen próbatétet, hogy a jótékonyság által egy közel 2.300.000 frtból álló összeghez jusson, mely­ből az állam-iparintézetben folyvást foglalko­zásban lévő munkások árváinak „segélyháza­kat" készíttessen. Nem akarunk a fölött ma ítéletet mon­dani, hogy az állam sorsolás- és nyárspolgári jótékonyságból akarja a munkás árvákat s csupán az áll­a­m - ipari intézet munkásait ellátni, ahelyett, hogy törvényes rendele­teket tenne, hogy az összes munkások özvegyei és árvái, különbség nélkül, akár állam-ipar­ intézetben, vagy magáninté­zetben vannak folyvást vagy időnként foglalkozásban, államköltségen neveltetnének és láttatnának el. Ma csak azt akarjuk constatálni, hogy a fent érintett czélra rendezett sorsolásnál a fő­városi és vidéki nyárspolgárság alig egy­har­m­­a­d r­é­s­z­é­t vette át ezen sorsjegyeknek . Jelenleg a fővárosban a munkások érde­keit érintő két kérdés, sőt mondhatni életkér­dés, tárgyaltatik. — Ugyanis az egyik­­ nép és középiskolákról, a másik pedig az adóreform kérdése. Ha a tárgyalások eredménye tudatva lesz, mi is hozzá fogunk szólani, milyképen szeretnénk mi e kérdések megoldását látni. ) TERÉZ ASSZONYSÁG. — Regél­yes korrajz. — Irta Erkmann-Chatrian Békés csendben éltünk Anstatt faluban, a német Vogesek között, nagybátyám Wagner Jakab az orvos, öreg szolgálója Lizi és én. Vövére Krisztina halála u­tán, Jakab bátya magához vett. Közel jártam a tizedik évhez, szőke voltam s piros és üde, mint egy kerub. Gyapot sapkám volt, kis barna bársony mellé­nyem, mely nagy bátyám ócska pantallójából került ki, szürke nadrágom és fapapucsom prémmel voltak szegélyezve. A faluban a kis Friczinek neveztek s Jakab bátya minden este, ha járáskeléseiből visszatért, térdeire ültetett, hogy francziául tanítson, Button úr természet­rajzából. Úgy teszik, mintha most is füstös geren­dájú alacsony szobánkban volnék. Látom balra a fedett folyosó kis ajtaját és a tölgyfa szekrényt, jobbra a tülkét,­ mely zöld szürkelme függönnyel volt elzárva ; a hát­térben a konyha bejárását az öntött kályha mellett s a nagy párkányzatot, mely az­ év tizenkét hónapjának égi jegyeit ábrázolta, a halakat a bakot, a vízöntőt, az oroszlányt a skorpiót, sat. az utcza felől pedig a két kis ablakot, melyek a szőllőlevelekben keresztül a Fontaine térre néztek. Még most is látom Jakab bátya sugár­teremtőt, szép szőke hajzatával evedzett magas homlokát, kellemmel szabadon hagyott széles halántékát, könnyedén hajlott orrát, kék sze­m­ek, gömbölyű állát, gyöngéd és tömött ajkait. Fekete kelméből készült nadrágban van, réz gomba égszin­kék felöltőben és puha sárga bőrből készült lehajtott szárú csizmában, mely­ről elöl selyem makk függ le. Bőr karosszékében ülve olvas. Karjai az asztalon vannak, kissé hosszadad, s a szabad légtől barnult arczán, a nap a szőllőlevelek ár­nyékát rezgeti. Mély érzelmű és békeszerető ember volt; a negyven felé közeledett, s a vi­dék legjobb orvosának tartották. Én tudtam, hogy időközben elméleteket szeretett felállítani az általános testvérségről, s hogy a könyvcso­magok, melyeket időről időre Fricz küldöncz hozott ezen fontos dolgokat tartalmazták. Mind­ezeket látom, s nem felejtem el a mi öreg Lizinket, sem a mosolygó és ránczos képű jó öreg nőt, ki egy kis ujjaskában, kék vászon szoknyában, egy szegletben fon, s nem feledke­zem­ meg az öreg Roller macskáról, sem a mely farkán ülve alszik a kem­encze mellett, nap­nyik aranyos szemei olyanok voltak, mint­ a bagolyéi. Nekem úgy tetszik, hogy csak a fedett folyósón kell átszaladnom, hogy a illatos gyü­mölcsös kertbe osonjak, csak le kell másznom a konyha falépcsőjén, hogy felmenjek szobám­ba, a­hol Aden Jankó, a faczipőkészitő fia és én csalsippal fogtunk. Voltak köztük kékek és zöl­dek. A kis Meyer Eliz, a polgármester leánya, gyakran eljött őket megnézni, s egyet-egyet be­lülök kérni, s ha Aden Jankó, Lajos, Sépes Fe­rencz, Stenger Károly és én, együtt hajtottuk a teheneket és a kecskéket legelni a nyires oldalára, Eliz mindig mellényembe kapaszko­dott mondván: „Friczi, engedd hajtanom tehe­neket. . . ne űzz el!" Én én oda adtam ostromát s tüzet raktunk a füvön, és burgonyát sütöttünk a parázsban. Ó, jó idők! Minden milyen nyugodt, bé­kés volt körültünk! Minden oly rendesen ment! Sem­mi zavar sem volt: hétfő, kedd, szerda, minden napja a hétnek hasonló pontossággal következett egymásután. Minden nap felkelt az ember a szokott órá­ban felöltözött, s hozzá ült a Lizi által készített jó rántás leveshez. A nagybátya ellovagolt, én madárkolepczéket és hurkokat csináltam a hú­rosmadarak, verebek vagy a zöldikék szánjára, az idény szerint. Délben haza értük. Ettünk: szalonnás ká­posztát, motéltot vagy gombóczot. Azután Levelezések. — Pest, decz. 17. 1872. Tegnap tartotta az „általános c­z­i­p­é­sz betegsegelyző-egylet" első közgyűlését a Mudorlak-féle helyiségek­ben, melyre a tagok számosan megjelentek. A g­yülésben elnökölt Ivánka polg., Höck­mann mint német, Kmnéth mint magyar jegyző szerepelt. Napirendre volt tűzve : 1) a választmány jelentése eddigi működéséről; 2) számadás; 3) egyéb indítványok és interpellációk. Heck­mann felolvassa a választmány által szerkesz­tett jelentést, mely ennek hat hónapi műkö­désének eredményét foglalta magában. A gyűlés ezt megelégedéssel tudomásra vette. Kiegészítésül előadja Heckmann, hogy a már 5 hónap óta benyújtott alapszabályok még a múlt hónapban, tehát a benyújtás 4-ik hónap­jában a városi tanácsnak voltak előterjesztve, minél fogva a választmány kérvényt nyújtott be a belügyminiszterhez ezen ügy siettetésé­nek kieszközlésére. . Még ezen ügyben előadja Kméth, hogy a belügyminiszter a kérvényt átnyújtó Helfy képviselőnek azt felelte, miszerint előbb az ipartörvényt meg kell változtatni, mivel benne a betegsegélyző-egyletekről szó sincs. Tonhäuser és Heck­mann sajná­latukat fejezik ki, hogy csakis őket akadályoz­zák és elutasító feleletekkel kielégíteni akar­ják mindig, ez utóbbi fel­hozza szavai igazsá­gának bebizonyítására, miszerint betegsegélyző egyletek alapszabályai az ipartörvény­ szente­sítése óta jóváhagyattak. A jelenlevő hatósági képviselő ezt két­ségbe vonni akarta, de megmutatták neki, hogy ez valóban meg is történt. Magdits és Sipika felszólítják a ta­gokat, hogy ezen rövid időközt várják még be, melybe a jelenlevők megegyeztek. Mint a napirend második pontját felol­l­vassa K m­é­­­h (magyarul) és 11 c c k m a n n (németül) a július, augusztus, szeptember, ok­tóber és november havokra szóló számadást, a kimutatásban bevétel 508 frt 7 kr., kiadás 294 frt 39 kr., marad tehát egy 263 frt 68 krból álló felesleg, miből 100 frt h­aszonhajtó­lag a hazai takarékpénztárba tétetett. A napirend harmadik pontjához Höck­mann indítványozza egy vizsgáló bizottmány választását, melynek feladata leendő a választ­mány ügyvitelét átvizsgálni és felette őr-

Next