Munkás-Heti-Krónika, 1874 (2. évfolyam, 1–52. sz.)
1874-11-08 / 45. szám
45. szám. (2- jegy) Egyes szám ára : Issz. ц. évifolyam. A magyarországi munkások közlönye. Administrate és kiadóhivatal: 3 dob-utcza 67 sz. a hová minden reklamácziók intézendők. Elöfizetési ár: Negyedévre 60 kr . Szerkesztőségi iroda: háromdob-utcza 67 sz. Kéziratok vissz.a nem kil.i. utek. Hirdetmények: legolcsóbban számíttatnak és az administrátv,Jóba.i 3 Dob.utcz.i 67. sz. a. elfogadtatnak. és Megjelenik minden vasárnap magyar es német kiadásban. ] Budapest, november 8-án 1874. ÓBUDÁN vasárnap november 8-án fél háromkor a Zeller- féle vendéglő helyiségében tartotik a következő napirenddel: 1. A budapesti általános munkás-beteg- és rokkant-segélyző- egyletnek óbudán élőhelyének megnyitása. 2. Ál-talános munkásügyek. A bizottság. Budapest, november 6. Gyakran halljuk azon panaszt, hogy nem is csak csupán theoriával, hanem oly gyakorlati dolgokkal is kellene foglalkozni, melyek az összes-ségnek javára szolgálna. E pamaszokban, melyek nagyon is jogosak, nem a tudomány, a theoria elleni ellenszenv nyilvánul , hisz az utóbbi azon alap, melyen a gyakorlati továbbműködés nyugszik. E kikiáltást nem kell úgy érteni, mintha a theorán tűnjék el a világból, mintha nem kellene többé vele a tudomány kiaknázására foglalkozni. De joggal családkozni lehet a felett, ha látják, hogy azon theoretikai tételek foglalkozásával félbehagynak, melyek alapossága minden kételyen felül áll. A theoria és tudomány győzelmeiként lehet tekinteni, ha a gyakorlati berendezés, mint az egyedül valódi, közössé létetett. Ez értelemben a panasz jogosult, hogy magyarhonban oly sok mindenféle dolog nem vitetik keresztül, ami a nép javára és az állam hatalmára szolgálna. A törvénytáblák, melyek kőbe vésve léteznek, nem boldogíthatnak bennünket egyedül és majdnem úgy tűnik föl, hogy bizvást mondhat- nék: „Kenyeret kértünk és ti erre követ adtatok. " Oly időben, milyen a mostani, melyben a kereskedelem egészen le van verve, az ipar pang és a munkás erős karja tétlen hever, a kívánalom elég alapos, hogy a közgazdászati kérdésekkel nem szabad fitymálva bánni és megoldásával nem kell többé késni. A válság, mely a börzén vette kezdetét, nem ott végződött; ha azt remélték, hogy a szédelgés a korrupczió által megtámadott államtestek lesznek ennek áldozataivá, ugy ezen határ már rég át van lépve és a test helyében észlelhető a betegség. Ellankasztás tette a testet betegessé és hiányzott a felülről várható életerő. De mit mondjunk ma, ha oly lapokban, melyek félhivatalos színezetűek, e lealázó betudás olvasható: „Nincs tüzérségünk !” Ezen betudásnak következetessége félre nem magyarázható és a katonai előirányzat további követeléseiben fekszik. Az utolsóelőtti delegáczióban a legmagasabb tétel volt az, melytől a birodalom védereje függővé tétetett. Az illető miniszter minden tőle kitelhető erejét használta fel, hogy ebbeli követelései elfogadtassanak. A következő delegáczióban képviselőink szintén a végeshatározás előtt fognak állani, vagy újabb terheket róni, vagy azon szemrehányásnak kitenni magukat, az államot, daczára a hozott nagy áldozatoknak, védtelen állapotában meghagyni. Ma már előre lehet kimondani, mikép fog e kérdés megoldatni : a katonai előirányzat más részeiben való megtakarítások, a tüzérség felszerelésére megkívántató összegek felosztása hosszabb időszakra és ennek folytán végre ismét egy magasabb követelés. De honnan kerüljenek elő az ehez szükséges összegek, ha a termelési erőért nem létezik semmi, ha az ipart és kereskedelmet lesújtva lenni engedik, a vállalkozási tehetséget minden irányban bénítják és a pénztárak üresek s a községek előirányzatai szintén tele vannak hiánylatokkal? Itt nem használnak elméleti tételek, gyakorlativá kell tenni, a társulás elvét teljes mértékben méltányolni és gondoskodni arról, hogy az adóerő vissza ne essék, ha azt újabban igénybe venni akarják. Amely fontos az ágyú a tüzérségnek, annál fontosabb a népnek a mindennapi kenyér.