Munkás-Heti-Krónika, 1877 (5. évfolyam, 1–52. sz.)
1877-10-14 / 41. szám
41. szám. Egyes szám ara : kr. V. évfolyam Tarsadalmi es sasdaszavasolat. A magyarországi munkások közlönye.llegjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : dobnicza 67. sz., a hová minden pénzküldemény intézendő. Kéziratok vissza nem küldetnek Hirdetmenyek:egolcsóbbanrámittatnak. Budapest, 1877. október 14-én. Előfizetési föltételek. Az egész 1877-ik évre . . 2 frt. 40 kr. Félévre . . . . „ 20 „ Negyedévre . . . . „ 60 „ Egy líra, . . . . „ 20 „ Az előfizetési pénzek legolcsóbban 5 kros postautalvány mellett küldhetők be. Az ez évben, valamint a mult év utolsó felében megjelent számok még mindig teljesen kaphatók. A szegénység. I. A föld valamennyi kulturállamaiban az alsóbb néposztály közötti szegénység csak annak kifolyása, mert egy ember a másikat kizsákmányolja. Évezredek óta harczolnak már az emberek a nyomasztó iga alól való kiszabadulás után, de e hosszú harczban * és küzdelemben még nem kerültek ki mint győztesek. Tanítómesterünk, a történelem mindanütt, ahol a különböző nemű rabszolgaságról van szó benne, azt találjuk, hogy a szabadság utáni küzdelemnek mindenkor az elnyomással karöltv járó szegénység volt, az indító ok. Ilyen borzasztó harczok voltak a római uralom alatti rabszolgáké, a 10. századbeli parasztoké és a franczia proletároké a 18. és 19. században. A proletároknak néhány század óta különféle országokban folytatott harczok valamennyit a lelkesedésnek azon nemével kezdeményeztettek, amely sajátságos tulajdona az embereknek akkor, amidőn a nemtelen rabszolgaság megszüntetése ügyében sorompóba lépnek. Csak az a sajnos, hogy a „felső tízezrek" csalfaságuk és szervezkedésük által azon helyzetben voltak mindig, hogy az ily ellenük intézett támadásokat visszautasíthassák; a társadalomból való kitagadottak eme harczainak nagyon gyakran azon következményei voltak, hogy helyzetük még nyomasztóbbá tétetett. Jaj azon legyőzöttnek, ha ellensége, az őt kizsákmányoló társadalmi osztály, mert akkor reá nézve nincs kegyelem, amiről a történelem eléggé tanúskodik az ilyen eseteknél. Mert a rómaiak, midőn a revoltáló rabszolgákat legyőzték, ezerszámra akasztották fel őket; a 16. századbeli parasztháborúkban a fogoly parasztokat lefejezték, megégették, feldarabolták. Itt van még például a nemesség boszuja, a midőn a politikai pártok felett győzedelmeskedtek: az angol nemesség Cromwell holttetemét sírjából kiásatta és az akasztófa alatt megégette; Blum Robert megöletett; a franczia harczosok szintén leölettek a tőkepénzesek és nemesek által. Egyszóval mindenütt, hol a győzelmes fél a reakczionárius osztály volt, a legyőzöttel kegyetlenül bánt. A kerekföld azon országaiban, hol a műveltség mindinkább terjed a győztes nemeslelkűsége fokonként csökken azon legyőzöttekkel szemben, kik egyrészt társadalmi életlétért küzdenek, másrészt, kik politikai követeléseiket akarják érvényesíteni. A legyőzöttel szemben a politikai harczoknál a humanitás helyett a legzsarnokibb üldöztetést gyakorolják: rögtönítélő kivégeztetések, deportációk,élethossziglanra való bebörtönöztetések napirenden vannak. Épen így van ez a társadalmi harczoknál is; itt még szembetűnőbben nyilvánul a „felső tízezer" zsarnok uralkodása. Borzalmasak voltak ezen az elnyomottak által ismételve felvett harczok; az embernek, a művelődés minden barátjának szíve vérzik, ha e harczokra visszagondol. Fognak-e még ezek ismétlődni? Nem lesz-e már ezeknek soha vége ? Igenis be lesznek fejezve, ha az alsóbb, a dolgozó néposztályt nem fogja többé az éhség és nyomor, a kizsákmányolás és leigázás agyonnyomni, meg fognak szűnni, ha az önsúlyú reakczió nem fogja többé a népeket bilincsben tartani. Az emberiség feltartóztat,hatlanul halad előre a czivilizáczió útján és mi sem képes őt hosszabb időre feltartóztatni, legjobb bizonyítékát nyújtja ebben a tekintetben a történelem, amelyből tudjuk azt, hogy a legzsarnokibb államok alkotmányossá, sőt köztársaságokká alakultak! Ez a népek álmukból való felébredését tanusitja, melyek feltartóztathatlanul előre haladva, végre le fogják győzni a zsarnokságot és kizsákmányolást. Ez a folyton előbbre haladó kultura, mely minden népet egymásután rázandja fel tespedettségéből, mely végre meggyőzendi a reakcziót, a felette való hatalmaskodást és a még folyton szenvedő nyomort és szegénységet. E küzdelemben a szegénység játszandja majd a főszerepet, amely a népet előre hajtani fogja. Nem törődve az államformával, a munkásosztály társadalmi felszabadítása utáni harczában a leghatalmasabb emeltyűje leend a politikailag szabad állapotok elérésére nézve, s az önkényuralom és ál-alkotmány helyébe a politikailag szabad államforma fog majdan lépni. A szabadság, egyenlőség és mindannak joga, mit az emberi arcz magán hordoz, valósággá leend, mert ez az emberrel születik. De lássunk hozzá czikkünk czimének eleget tenni; kíséreljük meg néhány czikkben olvasóink előtt a szegénység keletkezését, annak következményeit, megszüntetésének szükségességét és ennek módjait és eszközeit megmagyarázni. „Szegények és gazdagok mindig voltak és lesznek", így szólnak az értelmetlen, többnyire gazdag emberek. Ezeknek érdekében áll mindenféle szőrszálhasogatások által az államban és társadalomban létező mai állapototokat „dicsőíteni", nem törődve a proletárok százezreivel, kik a legnyomorultabban tengetik át életüket. De nemcsak hogy nem törődnek ezen telehasuak a szegények nyomorult sorsával, eszükbe sem jut, hogy a proletárok százezrei majd megunják munkaerejük kizsákmányolását, ennek megszüntetésére fognak törekedni, hogy egyszer s mindenkorra el fogják amazoktól venni a csak egyesek és csoportok meggazdagodására szolgáló eszközt. De ha ez a körülmény eszükbe jut is a gazdagoknak, akkor azt szokták mondani, hogy jó, ha egy szegény osztály is létezik, mert a társadalmi „művelődési viszonyok ezt már úgy feltételezik, hogy gazdagok és szegények legyenek a világon, s a társadalmi osztály mindinkább úgy szervezkedik, hogy a munkásosztály minden szegénység elhárítására irányuló törekvéseit semmivé tehesse csak azért, hogy ne ragadhassák ki kezeikből a meggazdagodásra irányuló eszközt, s ne legyenek kénytelenek a dolgozó néposztályt mint egyenjogú állampolgárokat elismerni. Nem mulasztják el továbbá ezen viszonyt mintegy isteni berendezésnek" tüntetni fel, hirdetik ezt a tan- és szószékekről, miszerint a szegénység csakugyan „isten" rendeltetése, hogy a szegények viszonyaikkal meg legyenek elégedve s hogy türelemmel viseljék a kizsákmányolás és az elnyomatás igáját. A kizsákmányoló társadalom tehát nem mulasztja el az alkalmat, hogy a szegény kérszolgának a szegénységet mint szükséges feltételt odaállítja. Budapest, okt 10. E lapok egyik közelmúlt számában felemlíttetett az Athenaeumbeli tanonczokkal és a fennálló törvényekkel való visszaélés. Előhozatott, hogy csak a „Magyar Korona" czimő napilap állíttatik ki majdnem csupán tanonczok által, kiket a famózus nyomdavezetőség (?) napi 15, mond tizenöt órai, nagyobbrészt éjjeli munkára szorít. Az igaz, hogy ez már magában véve is elegendő volna piszkos működési alapját jellemezni, mert ez a testileg és szellemileg fejletlen gyermekek leglelkiismeretlenebb kizsákmányolása, amely rég érdemelhette volna már meg az iparhatóság figyelmét.