Munkás-Heti-Krónika, 1877 (5. évfolyam, 1–52. sz.)

1877-04-08 / 14. szám

miután nevelője által a szükséges elő­­képzettséget megkapta — a gimnáziu­mot vagy más magasabb tanintézetet látogatja s végül legtöbb esetben még az egyetemet is. A gazdagra nézve az élet valóban örökké tartó ifjúság, a munkásra nézve pedig örökös teher; kétszeres a fájda­lom pedig, hogy a szegényt a nyomor már bölcsőjétől fogva kíséri, s csak sírjánál fordít neki hátat. Az élet elégedettséget és örömet kellene hogy nekünk szerezzen, de ezen elégedettségben és élvezetben nagyon kevesen részesülnek. Már majdnem két évezred előtt azt kiálta egy nagy népbarát, hogy a gyermekeké az öröm és boldogság legyen, s még ma is prédikálják a kép­mutatók buzgó szemhunyorítással, de a szegénység fiai és leányai máig hiába várnak e szavak teljesülésére. Az igaz, hogy léteznek humánus intézmények, melyek magukról a nagy nazarénus figyelmeztető szavait követni állítják, de ez csupán kiáltó szó a pusztába. De szabadelvű fériaink úgyneves­zett humanisztikus törekvései a prole­­tár-gyermekek és a szegényebb közép­­osztály gyermekeinek nevelésére is csupán üres szalma. Mit is használ a rari­­kásosztály serdülő fiai­nak a sok leczke, meg a képző­intézetek, ha a ne­héz munkával eltöltött munkaidő után pótolniok kelljen a­z­t, m­i­t gyermek­ éveikben — a lét utáni küzdelem miatt — tanul­niok nem lehetett. Az ifjú kor nemcsak egyes keve­­sek, de az egész emberiség számára kellene az üdülés és erősbülés korsza­kának lenni. De az egyenlőség mindenkire nézve a mai társadalomban üres frázis. Min­den úgynevezett törekvés az ifjúság javáért a munkásosztályban nem ve­zetnek semmire, nem gyógyítják a tátongó sebeket. A szegény munkás nép gyermekei számára a megváltás­órája csak akkor lesz közel, ha az osz­tálykü­lönbözetek megszűnnek, ha az egész társadalomban nem lesz sem fent, sem pedig alant. Akkor, de csakis akkor fog a szegény kicsinyekre is a hajnal hasadni; a virágok bizalmasabban fognak feléjük bólintgatni, s büszkén és boldogan néz­­hetnek majd a szép jövőbe. (V.) A romlottak. Erkölcsi rajz a jelenből ROCHEFORT HENRYTŐL. VI. (Folytatás.) Ah, fogják önök mondani, ismét Clemen­tine ! Tehát nem tudja ön a szegény leányt meg­szabadítani ellenségeitől, ismét vissza kell őt vinni az­oknak kezei közé. Fájdalom, megtörtént dolgokat irván itt le, nem tehetünk másként Clementinehez kell mennünk. A korán felvilágosult fiatal leány már nem dolgozik Bachelard asszonynál. Felvitte isten a dolgát. Lett belőle „művésznő" a d'Auvergne színháznál. Igen „művésznő", a szó oly értelmében, mint azt Pirisban ismerik. Mert ott van vagy tízezer olyan művésznő, ki életében egy szerepet sem játszott, de azért művésznő. Tagja valamely kisebb szinháznak, de fizetése a mulasztások, hanyagság miatt rendesen levonatik s neve a szinlapon soha nem jelenik meg. Miből tartják fenn tehát magukat ? Ez az ő titkuk, oly titok, melyet nem szokás tovább kutatni. Houzelot tehát felkereste Clementine kis­asszonyt, udvariasan előadta jövetele czélját s Ge­­novéva felől tudakozódott. A kisasszony első perczben meg volt lepetve, de habozása nem tartott sokáig. Egyetlen gon­­dolata volt hogy a kezébe visszakerült leányt elbuktassa s erre kettős oka volt most, midőn látta, hogy egy rendjellel di­zitett úr érdeklődik iránta. Hát még midőn az orvos kijelenté, hogy ő Miksának atyja. Midőn Cl­ementine az orvos szavaiból azt is megérté, hogy Miksának szándéka Genovévát nőül venni, csaknem magánkívül iszonyú dühvel tépte ruháját: — Ah! Ez mégis sok volna! kiáltá végre. — Úgy látom, a házassággal nem rokon­szenvez kegyed, mondá az orvos, ki aztán csak­hamar meggyőződött afelől, hogy Clementineben oly egyént talált, ki teljesen osztja az ő nézeteit a Genovéva és Miksa közti házasság megaka­dályozása iránt. Kezdetben Clementine kicsinyes rágal­mazással kezdte Genovévát bemocskolni, me­­lyekre azonban az orvos mit sem adott. Csak később jutott eszébe, hogy itt van barátja, Carbonnel, kit Genovéva ellen egyszer már felhasznált. Elmondta Houzelotnak, hogy van kire számítniok, s hogy ha csak azt akarja, hogy a házasság létre ne jöjjön, reá­s barátjára bizton számíthat. Houzelot megbízta őt, tegyen belátása szerint, egyszersmind hátrahagyta czímét, kérve­ tudassa vele a legelső eredményt. Alig távozott el az orvos művésznőnktől, midőn megérkezett Carbonnel, kit mielőtt Cle­mentinevel magára hagynánk, be is kell mu­­tatnunk. Carbonnel Lajos egy toulousi gazdag jegyző fia volt, ki egyik könnyelmű tettet a másik után követve el, életczéljául azt tűzte ki, hogy mások ellen cseleket szőjjön. Különben jó fiú volt, a nők iránt udvarias és szerette Clementinet. Clementine soha jobb eszközt nem talál­hatott volna az ártatlan Genovéva elleni boszúra kivitelére, mint őt. Midőn a művésznő azon­­szavakkal, hogy : a házasságot meg kell akadá- Társadalmi szemle.­ ­ A tőzspolgárság által választott tiszt­viselők hog­y miképen gazdálkodnak, mutatja a következő nem egyedül álló eset, melyet a „Hon"-ban olvasunk: „Verseden, a városi v­agyon kezelésében nagyobb mérvű, s több éve folyamat­ban lévő rendellenességeknek jöttek nyomára, melyek következése, a közigazgatás sokoldalú fennakadásá­n kivül a városi vagyon 200.000 frtig való megkárosítása jan. A vizsgálat ez ügy­­ben erélyesen foly. — Hanem hát pénz mégsem lesz!­­ Közöltük legközelebb, hogy az érező és óriás-hegységi cseh munkások, kik legtöbbnyire csipkekészítéssel foglalkoznak, közel jutottak az éhenhaláshoz, mert a gazdászati válság folytán ott is majdnem végleg megszűnt a munka. Tud­juk, hogy ha a foglalkozás normális állapotban van is valamely iparszaknál, a munkások akkor sem keresnek többet mint a­mennyi az életfenn­tartására szükséges, s elképzelhető, hogy a min­den ezt a normális állapotot munkapangás váltja fel, minő nyomor uralkodhatik ama bizonyos helyen. A cseh csipkecsinálókról szólva, a bécsi tőzspolgárok lapjai a következőket írj­ák: „A királyné meghallotta, hogy a csehor­zági érező és óriáshegységi csipkekészítők kétségbeesett hely­zetben vannak, oly nagy köztük a pangás. Azon­­nal m­agához hivatta az e munkások felsegélye­zésére alakult bizottság elnökét, s három­ezer forinton csipkemunkát­ rendelt meg e munkások­­tól, mely a bécsi iparm­uzeum részére lesz készí­tendő s a párisi világtárlaton is ki fog állíttatni. Egyszersmind felkérte felséges király­ asszonyunk az osztrák miniszterelnök feleségét, hogy a bécsi főúri hölgyvilágban divatot csináljanak a csip­kével, mi az érez- és óriáshelységi cseh mun­kások nyomorát természetesen meg fogja szün­tetni " Ez ugyan naiv állítás, hogy ezen intéz­­kedés a cseh munkások nyomorát természe­tesen meg fogja szüntetni. Mi semmiképen sem tartjuk ezt oly természetes valaminek , mert mi már előre látjuk ez intézkedés következmé­­nyeit; azt t­­i, hogy néhány nagykereskedő és néhány gyáros meg fogja ez intézkedés folytán jó „gseft"-jét csinálni s az érezhegyi cseh mun­­kásoknak, ha jól megy, fog az intézkedés folytán annyi jutni, hogy egy ideig nem fognak koplalni, hanem jól lakhatnak a krumplival, de egyébbel nem. Erre aztán azt mondják, hogy ez végleg meg fogja szüntetni a munkások nyo­morát. . Ez is egy­­ tisztességes előfizetési felhívás. A „Székes­fehérvár és vidéke" czimű lap a jövő évnegyedre tömegesebb előfizetésre híván föl olvasóit, többi közt kijelenti: „Nem elég az üdvösségre, ha a lap széleiben, hosszában olvastatik, még az sem ha nyilvános helyeken a kézről kézre adás miatt pár óra alatt elrongyolódik, mivel mindenki ol­vasni akarja, hanem tessék előfizetni a lapra, s akkor betöltik nemesen polgári kötelességöket. potyára olvasgatni nem tisztességes dolog, vétek az istenség ellen, mert a felvilágoso­­dást terjesztő szellemi harczosok, kik bátor kéz­­zel mutatnak a társadalom fekélyeire, kik a bűn fertőit tisztítják és gazokat pusztítják, az istenség feladatát mozdítják elő, s e műveletek tetemen áldozatot igényel." . A bécsi könyvnyomdász-segéd-egylet által folyó hó 18 óra egybehívott nagy­gyű­lés a ,könyvnyomdai üzlet helyzetével és a sajtó­tör­­vény módosításával" foglalkozott. Az előadó ezen ügyben legelőször a nyomdász-körökben jelenleg uralgó nagy nyomorra utalt, kiemelvén, hogy daczára annak, miszerint 500 műtárs odahagyta Bécset, mégis 260 könyvnyomdász teng ezen városban foglalkozás nélkül, kik közöl 200 már nem élvez semmi segé­lt, a többi 60 pedig a különféle egyletekből egy 4-6 frtnyi segélyt nyer hetenkint. Jóllehet a sajtó­törvény módosí­tásától nem igen várhatni, hogy a jelen körülmé­nyek között a könyvnyomdászat fejlesztésére jelentékenyebb befolyással leend, úgy az abban nyújtott előnyök mégis némi hatással leendenek a könyvnyomdászat helyzetére. Ezután a követ­kező javaslat ajánltatik: „A mai általános nagy könyvnyomdász-gyűlés azon óhajt fejezi ki: az urak házához egy kérvényt benyújtani azon tar­talommal , a magas ház fogadja el, tekintettel a könyvnyomdai üzlet sanyarú helyzetére, a követek háza által elfogadott könnyebbítéseket a sajtó terén, továbbá szüntesse meg a többi nem mul­­hatlanul szükséges sajtó­megszorításokat, igy különösen az újságkaueziót és a kolportage meg­­szorítását." Ezen ajánlat hosszabb vita után elfogadtatott.

Next