Munkás-Heti-Krónika, 1878 (6. évfolyam, 1–52. sz.)

1878-01-06 / 1. szám

ban, ha azt hinnők, hogy mindazon­­ jogokkal élhet az állami polgár a melyeket az alkotmány számára­ — habár elvitázhatlanul — biztosít , is­mételve ábrándnak mondom, — azon irány közepette, melyet alkotmá­­nyos kormányunk követ, azon reakczio­nárius szellemű törekvés, mely az al­kotmányos kormány részéről a nép ellen irányul, s még „polgári jogról" is beszélni. Maholnap a polgári jogokat két igen népszerű szó által fogjuk csak kifejezhetni, melyek körülbelül ezek lesznek: „fizess és hallgass!" Hogy pedig ezen reakczionárius törekvés tétele kétséget sem szen­ved, mutatja azon újabb irány, mely úgy látszik, hogy a liberalizmus „imádott" korszakának kifolyása, miszerint a köz­­vélemény elfojtására, a szabad szó és szabad sajtó elnyomására törekszik, noha „méltó" is ezen irány a liberaliz­­mus korszakához. Várjon hogy k­i és m­i ellen kö­­vettetik el azon, minden szabadsági eszmét gúnyoló merénylet, önmagától tűnik ki a következő felsorolás által. Első­sorban legyen felemlítve azon törvényjavaslat, mely a magyar kultu­­rát oly sötét fénybe helyezi, hogy két­kednünk kell benne őszintén, vájjon nem-e a három kulacsos kolosszus fő­­elvének inspirácziója mondta tollba azon szöveget, mely minden szabad­­érzelmű emberből mamelukot akar csinálni, lesülyeszteni az alávaló szol­­galelkűségre, s annyira ráijeszteni a sok évi fogházi büntetéssel, hogy nem tud Magyar és Muszkaország között különbséget tenni. Értem a büntetőtörvény-javaslat azon fariózus paragrafusát, mely meg­­tiltja a népnek minden véleménynyil­vánítást, legyen ez bár szó, vagy írás által elkövetve, a hatóságok rendeletei­­nek feltétlenül szót kell fogadni, le­gyen az akár­milyen rendelet, alája kell magát vetnie és hallgatnia, a­mely szerencsétlen polgárnak pedig eszébe jutna, hogy valamely önkényes eljárást valamely hatósági vagy kor­mányi intézkedést nem találna hely­es­nek, azt roszólja, véleményét fölötte szóval vagy írásban nyilvánítva, akkor ugyan nem egyébbel, mint az alkot­mány biztosította polgári jogával él — de daczára ennek legkevesebb 2 évi fogházzal és 1000 —2000 forintig ter­jedhető pénzbüntetéssel traktáltatik. Nem gyönyörű kormányintézkedés ez? nem-e méltó erre Magyarország ezeréves alkotmánya, és azon szabad­sága, melyet a nép saját vérével vásá­­rolt meg ?! Azonban amint a dolog természe­­tében rejlik, az ilyen absolutisztikus eszközök nem szokták a „békét" garam­­írozni, hanem ellenkezőleg izgatott­ságba helyezik a népet, mert az ilyen ellentétes intézkedés provokál, legyen ez bár tudva vagy nem tudva elkö­vetve , annyi világos, miszerint a differencziák élénkebben fognak ki­fejlődni, s nagyobb mérvet fognak öl­teni, de valószínűleg más fordulatot is fognak venni. Ha az elégültség tényleg meg­volna, a népnek tehát nem volna oka panaszkodni, nem volna oka intézke­déseket — melyek érdeke és tétele ellen működnek — roszalni, elitélni; de a nép elégedetlen, mert a nyomorral küzd anélkül, hogy ő idézte volna elő azon válságos időszakot, amelyben je­lenleg nyomorogni kénytelen; elégedet­­len, keresi a nyomornak kutforrását, e bajok orvoslását, s ha megtalálta, ezt elmondja ország-világ előtt, hogy ilyen vagy amolyan reformok szükségesek a nép elégültségének orvoslására, a nyo­­morál jóléttel való felváltására. A szoczialisták már számtala íz­ben kimondották, hogy gyökeres refor­mok szükségesek; ezt belátják ma már azon a mai kormányrendszert imádó emberek is, miszerint a létező bajok orvoslása által lehet csak a közjólétet biztosítani; nem pedig azáltal, hogy a nyomort, mint az igazságtalanság és embertelenség forrását elharapódzni hagyják; ennek szabad folyását nem gátolják, hanem gátolják a szívből eredő szabad szót; azt akarják, hogy legyen szemünk, de ne lássunk, legyen fülünk, de ne halljunk, legyen eszünk, de ne használjuk; ezt akarja a jelen­legi országgyűlés törvénybe iktatni, ezzel akarja az egyéni, a polgári sza­badságot megfojtani és a szenvedélye­­ket fékteleníteni. Hogy az ilyen intéz­kedések a társadalmat veszélyeztetik, mondanunk sem kell; de alig tehető fel, hogy oly törvény, mely természet­­ellenes, mely nemcsak az egyéni meg­győződésnek nem felel meg, de azzal egyenesen ellentétben áll, nem felel meg a népek művelődéstörténelmének, és hogy az ilyen törvény a remélt czélt elérje, alig lehet feltételezni. Jóllehet, hogy a reakc­ió e sietős dicső munkájánál nem fontolta meg az ilyen törvényes intézkedés horderejét, ha törvénynyé válik, s talán azon eszme vezérelte: „mi alkotjuk, de törölje el más!" De a reakczió rendszeresen jár el, mert mielőtt még a szellemet lebilin­cselő törvény életbe lép, már más drákói intézkedés fogja megelőzni, mely ugyan egyszinű, egy m­ódi vele és az ausztriai „Polizeiwirthschaft"- nál is gyönyörűbb lesz, ez azon intéz­­kedés, melylyel a népyüléseket akarják „korlátozni", vagy azok megtartását betiltani. Elfojtani tehát a nyilvános szót, a sajtóra békét tenni, példásan büntetni még azt is, ki a­rosz intézkedés ellen szólal fel, bitófa helyett nyaktilót, oroszbarát politikát — „mein Liebchen was willst du noch mehr?" Ezek a reakczió gyümölcsei, me­lyek mint a vadgombák a rosz talajból bújnak ki, s úgy látszik, hogy az egyik a másikat követi, melynek éle a radi­kálisabb elemek és a szoczialisták ellen irányul, vajha nem béreljük-e ki Szibériának egy részét is, ott talán meglágyulhat valamely törhetlen jel­­lemű és az igazságért küzdő férfi, most van a legkedvezőbb alkalom arra, hozzá olcsón juthatna Magyarország, hasznát pedig vehetné a reakc­ió, mely­nek vezérlő eszméje: láb alul eltenni mindazokat, kik árthatnának, vagy he­lyesebben mondva: kik a kártyába néznek. Csak rajta! Az már a természetben rejlik, hogy minél jobban üzérkedik a reakczió, annál jobban fejlődik ki a szabadság iránti szellem, annál több híveket nyer a szabadság eszméje és­­ elve, mely az igazságtalanságot már nem egy ízben győzte le, s hogy a szoczializmus elve és eszméje a leghi­vatottab az állami, politikai és gazdá­­szati átalakulások megtételére, azt a jelenlegi politikai és gazdászati viszo­­nyok és a liberalizmusból lett reak­c­ió áramlata világosan mutatja, a ter­mészetes következés tehát csak­is az, hogy: ott, hol a reakc­ió egész erejével és apparátusával működik, ott fejlődik ki leginkább a szabadság eszméje, a szoczializmus elve. Nem tesz különben semmit, legyen a korlátozás minden tekintetben akár­milyen : rakjanak békét minden üdvös intézkedésre, mely a nép javára czéloz­tatik, ragadják el az áldozatokat, amint tetszik, annyi világos, hogy egy áldozat helyére 300 meggyőződésből áthatott ember áll, és a bonyodalmas proc­es­­­szus, mely a nép kárára és tönkretéte­lére még most folyik, annál hamarább fogja megoldását találni. A reakc­ió lesz a legjobb propa­­gandája a szoczializmusnak, s előbb vagy utóbb magába tér a magyar nép, s a dolgok fölött majd mélyebben fog elmélkedni. Kürschner Jakab. Társadalmi szemle.­ ­ Verhovay Gyulát mult hó 29-én az esküdtszék az ellene emelt felségsértési vád alól fölmentette.­­ Az államügyész roppant zavar­ban lehetett, a midőn illetékes helyről ráparan­csoltatott Verhovay ellen a sajtópert megindítani, mert a közvádló a tárgyalás alkalmával tartott vádbeszédében csak úgy kirítt az elfogultság. Nem talált alapot, melyre roppant súlyos vádját fektette volna, mert Verhovaynak inkriminált czikke azt nem igen nyújtotta. Nincs szándékunk magát a tárgyalást közölni, ehez lapunk kerete sokkal szűkebb, ha nem reprodukáljuk azon meg­jegyzéseket, melyeket több lap tett a tárgyalásra és a perbefogatásra. „Senkinek se jutott eddig eszébe politikáját a felség személyének sérthetlenségével takar­gatni. Tisza Kálmán alatt kellett megérnünk, hogy felségsértési per indíttatott a felségnek egy oly politikai enuncziácziója miatt, mely kormá­ny­á­n­a­k p­o­l­i­t­i­k­áj­á­t jellemezte. Hát ha a király trónbeszédét birálnák meg, s elitélnék a politikát, mely abban kifejezést nyer — ugyan­azon joggal lehetne akkor is felségsértésről be­szélni ! Helyesen jegyeztetett meg a mai esküdt­széki tárgyalás alkalmával, hogy „ha a k­i­r­á­l­y lakásai közül valamelyik sértve érzi magát, ám lépjen fel a zenetaka­rózzék a felség köpenyével." ,Tirza Kálmán hoszumanővere nem sikerült. Az esküdt­szék nem aljasítá le magát a személyes boszu eszközévé. Tisza Kálmán kormányrend­szere ismét nagy kudarc­ot szenvedett." „Mint villámfény futá be ma délben Buda­pest utczáit a hir, — írja egy másik lap — hogy Verhovayt az esküdtszék fölmentette,, és e hirt ma általános örömmel fogadta a főváros! A kassai királyi toaszt alkalmából írt czikke miatt, felség­sértési perbe fogatta őt a kormány, s az esküdt­szék ma tartott tárgyalásán 8 szavazattal 4 ellen a vádlottat ártatlannak nyilatkoztatta. Mennyi fontos tanúság rejlik ez egyszerű tényben a Tisza- kormány számára. Fontolja meg, még talán van ideje, Verhovay fölmentése a jelen körülmények különös találkozásában lel valódi fontosságot! — A budavári „Fortuna" foglya, a szélsőbal e tul-Vi­ves agitátora épen akkor állíttatik törvény elé.

Next