Munkás-Heti-Krónika, 1878 (6. évfolyam, 1–52. sz.)
1878-01-06 / 1. szám
ban, ha azt hinnők, hogy mindazon jogokkal élhet az állami polgár a melyeket az alkotmány számára — habár elvitázhatlanul — biztosít , ismételve ábrándnak mondom, — azon irány közepette, melyet alkotmányos kormányunk követ, azon reakczionárius szellemű törekvés, mely az alkotmányos kormány részéről a nép ellen irányul, s még „polgári jogról" is beszélni. Maholnap a polgári jogokat két igen népszerű szó által fogjuk csak kifejezhetni, melyek körülbelül ezek lesznek: „fizess és hallgass!" Hogy pedig ezen reakczionárius törekvés tétele kétséget sem szenved, mutatja azon újabb irány, mely úgy látszik, hogy a liberalizmus „imádott" korszakának kifolyása, miszerint a közvélemény elfojtására, a szabad szó és szabad sajtó elnyomására törekszik, noha „méltó" is ezen irány a liberalizmus korszakához. Várjon hogy ki és mi ellen követtetik el azon, minden szabadsági eszmét gúnyoló merénylet, önmagától tűnik ki a következő felsorolás által. Elsősorban legyen felemlítve azon törvényjavaslat, mely a magyar kulturát oly sötét fénybe helyezi, hogy kétkednünk kell benne őszintén, vájjon nem-e a három kulacsos kolosszus főelvének inspirácziója mondta tollba azon szöveget, mely minden szabadérzelmű emberből mamelukot akar csinálni, lesülyeszteni az alávaló szolgalelkűségre, s annyira ráijeszteni a sok évi fogházi büntetéssel, hogy nem tud Magyar és Muszkaország között különbséget tenni. Értem a büntetőtörvény-javaslat azon fariózus paragrafusát, mely megtiltja a népnek minden véleménynyilvánítást, legyen ez bár szó, vagy írás által elkövetve, a hatóságok rendeleteinek feltétlenül szót kell fogadni, legyen az akármilyen rendelet, alája kell magát vetnie és hallgatnia, amely szerencsétlen polgárnak pedig eszébe jutna, hogy valamely önkényes eljárást valamely hatósági vagy kormányi intézkedést nem találna helyesnek, azt roszólja, véleményét fölötte szóval vagy írásban nyilvánítva, akkor ugyan nem egyébbel, mint az alkotmány biztosította polgári jogával él — de daczára ennek legkevesebb 2 évi fogházzal és 1000 —2000 forintig terjedhető pénzbüntetéssel traktáltatik. Nem gyönyörű kormányintézkedés ez? nem-e méltó erre Magyarország ezeréves alkotmánya, és azon szabadsága, melyet a nép saját vérével vásárolt meg ?! Azonban amint a dolog természetében rejlik, az ilyen absolutisztikus eszközök nem szokták a „békét" garamírozni, hanem ellenkezőleg izgatottságba helyezik a népet, mert az ilyen ellentétes intézkedés provokál, legyen ez bár tudva vagy nem tudva elkövetve , annyi világos, miszerint a differencziák élénkebben fognak kifejlődni, s nagyobb mérvet fognak ölteni, de valószínűleg más fordulatot is fognak venni. Ha az elégültség tényleg megvolna, a népnek tehát nem volna oka panaszkodni, nem volna oka intézkedéseket — melyek érdeke és tétele ellen működnek — roszalni, elitélni; de a nép elégedetlen, mert a nyomorral küzd anélkül, hogy ő idézte volna elő azon válságos időszakot, amelyben jelenleg nyomorogni kénytelen; elégedetlen, keresi a nyomornak kutforrását, e bajok orvoslását, s ha megtalálta, ezt elmondja ország-világ előtt, hogy ilyen vagy amolyan reformok szükségesek a nép elégültségének orvoslására, a nyomorál jóléttel való felváltására. A szoczialisták már számtala ízben kimondották, hogy gyökeres reformok szükségesek; ezt belátják ma már azon a mai kormányrendszert imádó emberek is, miszerint a létező bajok orvoslása által lehet csak a közjólétet biztosítani; nem pedig azáltal, hogy a nyomort, mint az igazságtalanság és embertelenség forrását elharapódzni hagyják; ennek szabad folyását nem gátolják, hanem gátolják a szívből eredő szabad szót; azt akarják, hogy legyen szemünk, de ne lássunk, legyen fülünk, de ne halljunk, legyen eszünk, de ne használjuk; ezt akarja a jelenlegi országgyűlés törvénybe iktatni, ezzel akarja az egyéni, a polgári szabadságot megfojtani és a szenvedélyeket fékteleníteni. Hogy az ilyen intézkedések a társadalmat veszélyeztetik, mondanunk sem kell; de alig tehető fel, hogy oly törvény, mely természetellenes, mely nemcsak az egyéni meggyőződésnek nem felel meg, de azzal egyenesen ellentétben áll, nem felel meg a népek művelődéstörténelmének, és hogy az ilyen törvény a remélt czélt elérje, alig lehet feltételezni. Jóllehet, hogy a reakció e sietős dicső munkájánál nem fontolta meg az ilyen törvényes intézkedés horderejét, ha törvénynyé válik, s talán azon eszme vezérelte: „mi alkotjuk, de törölje el más!" De a reakczió rendszeresen jár el, mert mielőtt még a szellemet lebilincselő törvény életbe lép, már más drákói intézkedés fogja megelőzni, mely ugyan egyszinű, egy módi vele és az ausztriai „Polizeiwirthschaft"- nál is gyönyörűbb lesz, ez azon intézkedés, melylyel a népyüléseket akarják „korlátozni", vagy azok megtartását betiltani. Elfojtani tehát a nyilvános szót, a sajtóra békét tenni, példásan büntetni még azt is, ki arosz intézkedés ellen szólal fel, bitófa helyett nyaktilót, oroszbarát politikát — „mein Liebchen was willst du noch mehr?" Ezek a reakczió gyümölcsei, melyek mint a vadgombák a rosz talajból bújnak ki, s úgy látszik, hogy az egyik a másikat követi, melynek éle a radikálisabb elemek és a szoczialisták ellen irányul, vajha nem béreljük-e ki Szibériának egy részét is, ott talán meglágyulhat valamely törhetlen jellemű és az igazságért küzdő férfi, most van a legkedvezőbb alkalom arra, hozzá olcsón juthatna Magyarország, hasznát pedig vehetné a reakció, melynek vezérlő eszméje: láb alul eltenni mindazokat, kik árthatnának, vagy helyesebben mondva: kik a kártyába néznek. Csak rajta! Az már a természetben rejlik, hogy minél jobban üzérkedik a reakczió, annál jobban fejlődik ki a szabadság iránti szellem, annál több híveket nyer a szabadság eszméje és elve, mely az igazságtalanságot már nem egy ízben győzte le, s hogy a szoczializmus elve és eszméje a leghivatottab az állami, politikai és gazdászati átalakulások megtételére, azt a jelenlegi politikai és gazdászati viszonyok és a liberalizmusból lett reakció áramlata világosan mutatja, a természetes következés tehát csakis az, hogy: ott, hol a reakció egész erejével és apparátusával működik, ott fejlődik ki leginkább a szabadság eszméje, a szoczializmus elve. Nem tesz különben semmit, legyen a korlátozás minden tekintetben akármilyen : rakjanak békét minden üdvös intézkedésre, mely a nép javára czéloztatik, ragadják el az áldozatokat, amint tetszik, annyi világos, hogy egy áldozat helyére 300 meggyőződésből áthatott ember áll, és a bonyodalmas processzus, mely a nép kárára és tönkretételére még most folyik, annál hamarább fogja megoldását találni. A reakció lesz a legjobb propagandája a szoczializmusnak, s előbb vagy utóbb magába tér a magyar nép, s a dolgok fölött majd mélyebben fog elmélkedni. Kürschner Jakab. Társadalmi szemle. Verhovay Gyulát mult hó 29-én az esküdtszék az ellene emelt felségsértési vád alól fölmentette. Az államügyész roppant zavarban lehetett, a midőn illetékes helyről ráparancsoltatott Verhovay ellen a sajtópert megindítani, mert a közvádló a tárgyalás alkalmával tartott vádbeszédében csak úgy kirítt az elfogultság. Nem talált alapot, melyre roppant súlyos vádját fektette volna, mert Verhovaynak inkriminált czikke azt nem igen nyújtotta. Nincs szándékunk magát a tárgyalást közölni, ehez lapunk kerete sokkal szűkebb, ha nem reprodukáljuk azon megjegyzéseket, melyeket több lap tett a tárgyalásra és a perbefogatásra. „Senkinek se jutott eddig eszébe politikáját a felség személyének sérthetlenségével takargatni. Tisza Kálmán alatt kellett megérnünk, hogy felségsértési per indíttatott a felségnek egy oly politikai enuncziácziója miatt, mely kormányának politikáját jellemezte. Hát ha a király trónbeszédét birálnák meg, s elitélnék a politikát, mely abban kifejezést nyer — ugyanazon joggal lehetne akkor is felségsértésről beszélni ! Helyesen jegyeztetett meg a mai esküdtszéki tárgyalás alkalmával, hogy „ha a király lakásai közül valamelyik sértve érzi magát, ám lépjen fel a zenetakarózzék a felség köpenyével." ,Tirza Kálmán hoszumanővere nem sikerült. Az esküdtszék nem aljasítá le magát a személyes boszu eszközévé. Tisza Kálmán kormányrendszere ismét nagy kudarcot szenvedett." „Mint villámfény futá be ma délben Budapest utczáit a hir, — írja egy másik lap — hogy Verhovayt az esküdtszék fölmentette,, és e hirt ma általános örömmel fogadta a főváros! A kassai királyi toaszt alkalmából írt czikke miatt, felségsértési perbe fogatta őt a kormány, s az esküdtszék ma tartott tárgyalásán 8 szavazattal 4 ellen a vádlottat ártatlannak nyilatkoztatta. Mennyi fontos tanúság rejlik ez egyszerű tényben a Tisza- kormány számára. Fontolja meg, még talán van ideje, Verhovay fölmentése a jelen körülmények különös találkozásában lel valódi fontosságot! — A budavári „Fortuna" foglya, a szélsőbal e tul-Vives agitátora épen akkor állíttatik törvény elé.