Munkás-Heti-Krónika, 1878 (6. évfolyam, 1–52. sz.)

1878-06-16 / 24. szám

lyettes és a szabadelvű párt alelnöke azon hatá­rozott ellenvetést tette, hogy nem adhat neki díj­noki állomást, mert nem tud szerbül. Hanem itt az a jellemző, hogy a polgármester helyettese maga is csak kerékbe töri ezt a nyelvet, és ennek rokonai épen egy szót sem beszélnek szerbül, s daczára ennek mégis hivatalnokok. A fiatal embert kergette a nyomor és sem­mit sem hagyott kisérletlenül. Elment még a törvényszéki elnökhöz s itt érte el csalatkozása tetőpontját, mert ez az uri­ember a szabadelvű párt elnöke volt, s ez csak azért utasitotta el, mert ez a fiatal ember nem nézett úgy ki, mint ha a szabaelvű (?) eszméknek hódolna, s az üre­sedésben levő helyeket csak azoknak szokták­­ ezen úri­emberek adni, akik ezek önkényének alája tudják magukat vetni; — hogy ezek aztán nem bírják a kellő qualifikácziót, arról számos példa tanúskodik. — Jövőre majd többet a hely­beli viszonyokról. Figyelmeztetés. Azon t. elvtársaink, kik a vidéken lapjaink egyes eladását kezelik, ismételve kéretnek fel a hátralékos számadások megfizetésére és a havon­kénti leszámolásra. Hátralékos előfizetőinknek lapunk mai számával fizetési felhivás küldetik s felké­retnek a hátralékos összegeket még e hét folya­mában beküldeni, mert ellenkezőleg a lap meg­küldését megszüntetjük. Tisztelettel a kiadó­hivatal. Felhívás. A szerkesztő-bizottság meghagyásából fel­hivatnak mindazon­t. elvtársak, kik naptárakat egyes eladás végett átvettek, azokat legkésőbb e hó végéig az eladott példányokért a pénzösszeget leszámolni, úgyszinte a fenmaradt példányokat is okvetlen beküldeni szíveskedjenek. Farkas Károly, VII., dob-utcza 67. sz. Hirdetmény. Az intézet következő összegekből álló ado­mányokat vett: a) Az ó­budai élőhely elhalt meghatal­mazottja: Seemayer Ferencz hagyatékából (végrendeletileg) 1. a betegsegélyző-pénztár ja­vára 30 frt. 2. a rokkant-pénztár alapja javára 30 frt, az özvegy- és árva-alap javára 30 frt. összesen 90 frt. b) A resiczai előhelyből: egy kerti ün­nepély jövedelme a rokkant-pénztár alapja ja­vára 80 frt. 55 kr. Budapest, 1878. junius 12-én. A közp. választmány. Május hó 24-én meghalt Seemayer Ferencz elvtársunk a „Munkás-Heti-Krónika* és „Arbeiter-Wochen-Chronik" javára 30 frtot, épugy e lapok könyvnyomdája javára is 30 frtot hagyott hátra, mely összeg felvétele ezennel nyugtázhatik. A kiadó­hivatal. A minik héten kifizetett segély pén­zek : (1878. 23 ik hét.) Közp­onti iroda: Swerin Bernát 2.40 Susky Károly 6.— Schmiedt József 2.40 Gaider János 12.­ Möller Ferencz 6 — Schulkofsky Zsó­fia 4.50 Bán Lajos 3.— Ringlauf András 3.— An­toschka Pál 5.10 Lippert Sándor 3.— Pál Terézia 4.50 Zeitschek Mária 3.— Poverzsán Mari 4.50 Gertenits Ferencz 5.10 Pauer György 4.50 Pucher Ignácz 7.70 Benner Tamás 3.- Kasza Julia 2.— Hradil Szaniszló 6.85 Minarik Antal 6.85 Göllesz Ede 2.28 Mikolai Irén 3.- Panek Ferencz 4.25 Gazdan János 3.80 Hamerak Roza 2 Bartos Pé­ter 3.— Fender Ede 5.10 Duka Károly 6.­. (28 tag számára összesen 124.83.) Budai fiókegylet: Leos Katalina 4.60 Schmid Ferencz 6.— Wimmer József 6.— Ruschka Pál 4.50 Tomanek Mari 3.42 Kreitzer Te­rézia 9.60 Nickl János 4.50 Postbuchai Antal 4.50 Csányi Mari 2.— Pfeifer János 4.60. (10 tag szám, össz. 49.62.) Ú­j pesti fiókegylet: Opaterni Ig­nácz 3.40 (1 tag szám. össz. 3.40.) Ganz és társa: Kessler József 5.10 Sandgruber János 12.— Csintalan Béla 6.— Karl­söhrl János 6.— Kunst Lajos 9.40 Muschnik János 6.85 Klemmer Henrik 3.40 Botos János 2.— Blasch­ko János 6.85 Miszárs János 6.85 Ratzky Frigyes 6.— Pomayer Pál 3.— Petko Pál 6.85 Hermann János 6.— Ecker József 3. — . (15 tag számára össz. 83.30.) Haggenmacher - féle gőzmalom: Zavagyil János 4.50 Samolofsky János 3.— Hruska Antal 3.— Schmiedt György 4.60 Wissha Antal 6.— Erbl András 4.50. (6 tag számára össz. 25.50.) Első magyar waggon­gyár: Hasek Gusztáv 6 85 Lukics János 6.— Haiszky Ká­roly 6 — Tomasevics János 3.— Remann Ede 11.10 Matyak János 6. — . (6 tag szám össz. 38.95.) Pannonia gózmalom: Földesy Má­tyás 6.— Szarony András 6.— Polatschek József 5.10 Takács József 2 40 Neuhauser Ferencz 3.60 Prepelitza Márton 6.-. (6 tag számára összesen 29.10.) Elsó budapesti gőzmalom: Ertl József 3.- Zapletal József 3.40 Schiess Fe­rencz 4 50 Schäffer Gotthilf 6.— Pospischal József 2 40 Walaschek Pál 6.- Mayer Ferencz 6.-. (7 tag számára összesen 32.30.) Kon­kordia gőzmalom: Pulay Já­nos 3.— Szabó Lajos 3.— Rengetz János 2.25 Né­met Imre 4.50 Signoli István 4.50. (5 tag számára összesen 17.25.) Hengermalom: Péntek Ferencz 6. — Ruschek Gáspár 4.50 Herlicska József 3.60. (3 tag számára össz. 14.10.) Erzsébet gőzm.: Petraschek Pál 6.— Malasz Mihály 5.70 Csikós János 2.55 Hutter Ká­roly 6.— Magura Márton 6.85. (5 tag számára össz. 27.10.) Viktoria gőzmalom: Ignaty Jó­zsef 6.85 Drevenyák Antal 6.85 Gavetzky János 2.40 Micska Ferencz 2.40. (4 tag számára összesen 18.50.) Árpádgőzmalom: Mayer István 6.85 (1 tag számára össz. 6.85.) Hitelbank gázmalor Katzler Ferencz 3.40 Miehl Alajos szám. összesen 6­40.) Tűzoltók (fővárosi) : Golmatitzky Gyula 5.10. (211 tag sz. Gregerse­n-féle­­ Stolcz Károly 4.25 Rudern " ' " (3 tag Kovits István 6. ) . Wö­r­n­e­r 2­55 Hess Ferencz Simon 2.24. (4 tag E­­­s­ö­m István 2.40 össz. 9.25.) József 5.10 Kádár 11.10.) szem.: Huss Hen­szesen 6 85.) ra, teljes összeg 544 64 Witkofeky Terézia (közp.) 3.2. T­e-'ín­e tések: Dekasz Mátyás, (Pano~­nia~gm­.), malommunkás. 30 éves, nőtlen, f m. hó 29-én, tudósok következtében, 30.-. Breschel­­ Gáspár, (közp.), munkás, 43 éves, nad­., f m. hó 31-én, tüdóvész következtében, 30.p. Hamka számára Imr­­­ál Budán: (2 tag . 1 e Űl£Te 1z­e­r. Kiadók : Shrlinger Antal és társai. Kimutatás­ a „budapesti szabó-segédek önképző-egyletének" a v­. hó 12-én tartott kedélyes estélyéről. Bevétel: 264 belépti­ jegy után 79.20, A sorsjáték jövedelme 13 75, Adakozások fejében 7 20 összegen 100.15 Kiadás: Zene 24. —, Nyomtatványok 10.— Engedély 4.30, Sorsjátékhoz 6.—, Tánczterem tisz­tításáért 4.-, Különfélék 1.16. Összesen 49.46 Tiszta jövedelem 50.69 Következő urak adakoztak : Löffelmann 5.­­ , Dr Grünhut 1.­, Hermann 30, Winter 30, Schrodt 30, Varga 30. Budapest, 1878. junius 12-én. Essl András, egyleti pénztárnok. E számadás alólirottak részéről megvizsgál­tatván és rendben találtatott. Weisz Vilmos, Szalay Ágoston, Weismüller J­ános. Adakozások a választásra jogosulatlanok agita­cziénális pénzalapjára. Hetijárulékok: Kaczander 10, Ihrlin­ger 10, Korn 10, Schmidt 10, Farkas 10, Wendt 10, Gabriel 10, Essl 10, Halfer 10, F. L. 10, Lenz 10, Warberg 10, Zugschwert 10, Sehmerha 10, Schwarz 30, Dolesal 20, Engelsmann 40, Muk­r.uer 10, Budai elvtársak 1.—. Bonyhádból: Reichenfeld Ig- 1.—, Kis-Kérböl: Theierkauf 90 kr, Temesvár­ból: Franzen 1, , Novosello 30, Fasching 50, Mesersta 50, Sodomka 15, Neukam 10, Wosab 10, Baschand 30, Bingits 20, Fila 10, Bonn 20 kr. Budapestből: Deutsch SO, Heinrich 30, Frei 20, Miklay 20, Trommer 10, Kapluka 20, Kaufmann Friedmann 1.—, Bereny 20, Papp 20, Csihályi 20, Hofl'mann 10, Vosák 30, Hruby 50, Deutsch 30, Schlosarek 20, Gansarcek 20, Maschek 20, Lang 50, Riedl 20, Ferenezi 1.—. Cserni I. 50, Vitko 10, Jaros 20, Glciehweit 20, Lukács 20, SchosulaD 20, Szlovák 20, Gróf A. 20, Wawrek 20 Oswald 20, Panier 20, Bobek 20, Händfreund 3o[ Enzmann 30, Bauer 15, Scheffer 15, „Guter Wille" 25, Voloncs 25, Bothliener 20, Grosz 20, Gawaller 20, Kovács 10, Horváth 10, Tóth 10, Lurtz 30, Stalmach 50, Schmid 20, Baling 30, Egyer 20, T. Erzséb. 20 Fuchs 30, Deutsch 20, Kubisch 20^ Heichtel E. 30, Heichtel N. 20 kr; Szockol által 2.-. (Folytatása követk.) Szerkesztői üzenetek, „Népszava" szerkesztősége, Budapest. Mi csak örvendhetünk annak, hogy önök egész terjedelmében közöltek a választásra nem jogosul­tak kongresszusán elfogadott és Magyarország nem-választóihoz intézett szózatot, de az irodalmi illem ilyen esetben megkívánja, hogy e szózatnak mivel nem egyszerű hirlapi czikk — jelezték volna a forrását is. — P . . . F Buda­pest. Beküldött költeményét csak azon esetben közölhetjük, ha velünk teljes nevét tudatja. Nyilvános gyűlés tartatik hétfőn, f. hés 7-én esti 8 órakor Edelmann vendéglőjében, váczi­ uton, az osztrák vaspálya átellenében. Napirend: 1. A közeledő országgyűlési képviselő­választások. 2. A sajtó. Előadók: Kürschner Jakab(magyar), Korn Ferencz (német). Előleges jelentés. Folyó 1878. évi junius 29-én az "ü"­­ V­i­­­át g1 kertjében és összes helyiségeiben NAGY NÉP-ÜNNEPÉLY rendeztetetik, melyre elvtársainkat már jóeleve figyelmezteti a rendező-bizottság. Jegyek 30 krjával a „Munkás-Heti-Kró­nika" szerkesztőségében kaphatók. Felelős szerkesztő: Kaczander Gyula. budapesti Általános­ munkás-beteg és rokkant pénztár Budapest, VII. ker., dob­ utcza 67. sz. hivatalos része. Az egyleti pénztár kimutatása. Az 1878-ik év 22-ik hetéről. Bevétel: Ingatlan vagyon 59.17 Köz­ponti iroda 402.33 Budai fiók 164.70 Újpesti fiók 67.55 Józsefv. f. 91.95 Bpst. czip. 80.70 Vidéki tagok 5.20 Brogle és Müller 5.85 Konkordia-gőzmalom 69.80 Deutsch-féle gy. 4.55 Erzsébet gözmalom 29.60 Első budapesti gőzmalom 95.15 Első magyar waggon-gyár 50.90 Frunfta-féle gy. 6.30 Ganz és társa 100.­ Gregerken-féle gy. 15.95 Haggenma­cher-féle gőzmalom 44.80 Höcker-féle gy. 7 45 Kogler és Roszner 4.20 Müller-féle láda­gyár 2.20 Panonia gőzmalom 63 25 Raff-féle gyár 10.60 Oetl­fele gy. 60.60 Robey és társa 3.45­­ Schön-féle gyár 7.85 Árpád gm. 21.95 Hitelbankom. Budán 53.75 Viktória gm. 49.10 Wörner és társa 56-65 Henger­malom 52.05, összesen 1687.60 Kiadás: Betegsegélyezések 705.47 Teme­tési segélypénzek 60— Születési segélyezések 3 — Gyógyszertári költségek 423.07 Füadók 22.58 Sebé­szeti költségek 14.20 Hivatalnokok fiz. 330.20 Eo-yi és irodai költs. 11.50 Vasárnapi szolgálatok 3 Tőzsdijak 27.28 Visszatérített illetékek 28.15 Be­tegek szállitásáért 2.66 Téritmény orvos és gyógy­szerért 1­50 Postaköltségek és fuvarbérek 9 15 Korodai maradványok 7.65 Ingatlan vagyon 46.20. Összesen 1693.61 Kiadási többlet 6.01 A „Munkás-Heti-Krónika" könyvnyomdája.

Next