Népszava, 1881 (9. évfolyam, 1–52. sz.)
1881-05-01 / 18. szám
Tg- évfolyam. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, valamint hirdetések ide intézendők. NEPSZ hirdetések jutányosan számittatnak. Társadalmi és gazdászati néplap. A MAGYARORSZÁGI ÁLTALÁNOS MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal külső <lob-utcza 3.3. sz. II. szám. Budapest, 19S1. május 1-én. Előfizetés: Egész évre . 2 frt. 40 kr. Fél évre. . . 1 „ 20 „ Negyedévre. . .„ 60 „ Egy hóra . . . „ 20 „ Egyes példány ára 5 kr. Előfizetéseket minden postahivatal elfogad. A „Népszava" jelen számával új havi előfizetés kezdődik. Felkérjük elvtársainkat és olvasóinkat, hogy idejekorán njitsák meg előfizetésüket, hogy a megküldésben félbeszakítás ne következzék be. Az előfizetési díj megmarad ugy, mint eddig: havonként SO kr., portamentes megküldéssel együtt. Egyidejűleg felhívatnak azok, kik előfizetési díjukkal hátralékban vannak, hogy azt haladék nélkül küldjék bi, különben számukra a lap megküldése beszüntettetik. Felkérjük elvtársainkat, hogy az ügy érdekében, melyet képviselünk, lapjaink számára minél több előfizetőt szerezzenek. A szerkesztőség és kiadóhivatal. (Budapest, VII., külső dob-utcza 33 ) 7 sv/lf)^ 7' ' / 35 A legközelebbi jövő. Ha valaha szüksége volt a szocziáldemokrácziának Börne amaz aforizmája méltánylására, mely azt mondja, hogy: „minden erő titka abban az öntudatban rejlik, hogy másoknak még kevesebb bátorságuk van, mint nekünk", úgy erre most lesz szükségünk. Egy nemzet, vagy egy társulat csak akkor veszhet el, ha nem bír elég ésszel, becsületességgel és bátorsággal. Az 1861-ben titokszerű módon meghalt gróf Teleki László igen helyesen nevezte a bátorságot minden nagy tett és a gyávaságot minden bűn szülő anyjának. Nagyon is előre látható, hogy Európa két legreakczionáriusabb és legzsarnokabb hatalmassága, Muszka és Németország fel fogják használni az alkalmat egy minden szabadelvű intézmény ellen intézendő általános keresztes hadjáratra, fel fogják pedig azt használni azért, mert előreláthatólag a nihilisták elkeseredve legjobbjait kivégeztetésén és a folytatott üldözésen, valamint a czár makacsságán, ki még a legcsekélyebb engedmlényeket is megtagadja, a küzdelmet még nagyobb erélyességgel és tevékenységgel fogják folytatni, mint az mind ez ideig történt. Vissza fognak idéztetni a czár részéről előde, rettenetes Iván által gyakorlott kegyetlenségek és legiszonyúbb tömeges mészárlások, más részről pedig a gyújtogatások, orgyilkosságok, mérgezések. Egy messzire látó angol politikus máris kimondotta, hogy III. Sándor czárt még legjobb esetben is az a sors várja, mely III. Napoleont érte, de sokkal valószínűbb, hogy ő I. Károly vagy XVI. Lajos sorsára fog jutni. De ki tudja, lesz-e a muszka nép győzelme esetére még annyira is kegyelmes, mint voltak 1793 emberei, nem fognak-e a czárral úgy bánni, mint az ő megbízottjai bántak a nihilistákkal, midőn őket vallatták kinpaddal, villanyütegekkel ? A féktől megszabadult nép dühe irtózatos. Már a muszkáknál sokkal civilizáltabb francziák is ugy bántak Lamballe herczegnővel, mint azt legfeljebb a rötbörü indiánok szokták tenni ellenségeikkel. Vessünk egy pillantást a történelembe, mindenütt akadunk példákra, miként bántak a győztesek fejedelmeikkel, ha foglyokul ejtették és halálukat elhatározták. Hogy Németország Muszkaországnak nem fog segítségére menni a nihilizmus elnyomására, az több mint valószinü, ellenben a szocziáldemokrácziának Németországban eszközlendő tökéletes elnyomására semmi eszközt nem fog elég rosznak tartani, kivált ha Bismarck herczeg és Vilmos császár addig együtt maradnak és egyesült erővel és akarattal rendszabályozzák a német nemzetet. Hogy Muszka és Németország inszinuácziói máris hatottak Európában, arról bizonyságot tesznek Anglia és Svájcz, az első midőn Mostot elfogatta, a másik, midőn az oda menekült politikai elégedetlenek felett szigorúbb felvigyázatot gyakorol, sőt még Francziaország sem maradt egészen közönyös, ezt mutatja Pynt Felix elitéltetése azért, mert Berezovszki merénylőnek egy díszpisztolyt indítványozott. De szóljunk arról, mi minket mindnyájunkat legközelebbről érint, szóljunk a magyarországi szocziáldemokrácziáról. Ne ringassuk magunkat illúziókban és ne gondoljuk, hogy mi egyedül leszünk azok, kik elkerülhetnék az üldöztetést a kormány részéről. Ennek ugyan nem kellene egyébb egy egyszerű ürügynél, hogy ellenünk is megindítsa a hajszát, mint ezt Bécsben és Gácsországban tenni el nem mulasztotta. De egészen tőlünk függ, hogy ha a kormánynak csakugyan vannak ilyetén szándékai ellenünk, hogy azokat meghiúsítsuk azáltal, hogy nemcsak okot, de még csak ürügyet sem szolgáltatunk arra, hogy minket üldözhessenek. Csak háromféle oknál fogva lehetne a kormánynak a magyar munkáspártot megtámadni, ha ez t. i. arra okot szolgáltatna: vagy tettleges lázadásért, vagy sajtókihágásért, vagy végre valamely gyűlésben tartott szónoklatért. A kormány a két első esetet már csakugyan meg is kisértette, azt fogván némely elvtársunkra, hogy a tavalyi januáriusi hatvani-utczai zavarokban a munkások, vagy szocziáldemokraták voltak a főszereplők, ezt azonban senkire sem lehetett bizonyítani, mert tudvalevőleg ott minden osztály képviselve volt és ha akkor véletlenségből oda is vetődött valamelyik elvtársunk, ez semmi esetre nem vett részt az akkori tüntetésekben, hogy ezért kérdőre lehetett volna vonni; azok közt, kiket ez alkalommal a rendőrség elfogott, a munkáspártnak egyetlen egy tagja sem volt. A Frankel Leó elvtársunk ellen indított sajtóper legfeljebb arra szolgál, hogy most már tudjuk, hogy még Németországban történt dolgokról sem szabad a puszta tényeket sem megírni és sajtó alá bocsátani. Két közlönyünk pedig nem ír politikát, hanem legfeljebb történelmi adatokat, az egész világ által elfogadott bölcsészeti tanokat írunk le és ezekből vonunk következtetéseket. Ami végre szónoklatainkat illeti, ezeket az államrendőrség elég szigorúan ellenőrzi és azonnal közbeszól, ha valami nincs ínyére akár Thaisz Elek városkapitány úrnak, akár valamely helyettesének. Mindezeknél fogva a magyar munkáspártnak legkevésbé sincs oka üldöztetéstől tartani és bátran tekinthet a jövő elébe. Az idő majd meghozza magával a fejlődést. Az ipar- és kereskedelmi társulatok Statisztikai kimutatások bizonyossá teszik azt, hogy a fogyasztók száma a termelőkét tetemesen felülmúlja, a társadalom egyik feladata pedig az lévén, hogy tagjainak megélhetését mennél inkább könnyebbítse, így tehát mindenekfelett arról kell gondolkodnia, hogy a polgárok mennél olcsóbb áron jussanak az élet szükségleteihez. Az ember fő szükségletei az élelmiszerek, a lakás és a ruházat, a lakáshoz számítandók természetesen a bútorzat, a fűtés, világítás, mosás is. Mindezek annyira nélkülözhetlenek egy czivilizált államban, hogy azok nélkül az ember meg nem élhet. Ezeken kivül vannak még más szükségletek is, de ezek vagy csak kivételesen nélkülözhetlenek és ezek nélkül az ember bizonyos körülmények közt megélhetne, például az orvosok és gyógyszertár, ha az ember mindig egészséges maradna, a tanulás, ha az ember nem sokban különböznék a vadembertől, vagy még az állattól sem. Az embernek tehát a mostani társadalomban három néposztályra van szüksége: a termelőre, az iparosra és a kereskedőre. Az emberek meg vannak arról győződve, hogy mindegyikét e három osztálynak annyira elfoglalja a maga külön foglalkozása, hogy ezeket egybekötni nem volna lehetséges, de azonkívül mind e három foglalkozás külön-külön tanulmányozást, jártasságot, és gyakorlottságot követel, annyira, hogy ugyan egy ember nem volna képes egyszersmind termelő, iparos és kereskedő is lenni. Annyi azonban bizonyos, hogy ha a termelő a maga terményeit maga dolgozná fel és úgyszólván első kézből árusítaná el, akkor ez a fogyasztóra nézve roppant nyereség lenne, mert minden életszükségleteit sokkal olcsóbban kapná, mint most, midőn a termelő, a feldolgozó és közvetítő, vagyis az iparos és a kereskedő nyerni akarnak ugyanegy terménynél. Van nagyon sok oly tárgy, melynek nyers és természetes állapotban igen csekély értéke van s mely csak a feldolgoztatás által bir értékkel, ellenben más tárgyak már természetes állapotban is nagy értékűek s feldolgozásuk keveset emeli értéküket, ahhoz képest, mint azok feldolgoztatása az embernek több vagy kevesebb munkába kerül, ide tartoznak jelesül az élelmiszerek. A kenyér ára például nem sokkal nagyobb a liszténél, a liszté pedig a gabonánál. A fenn nevezett három fő szükséglet, az élelmiszerek, a hajlék és a ruházat közt az utolsó volna talán még előbb nélkülözhető, mint a másik kettő és mégis a harmadik az, mely legtöbb munkába kerül s igy annak megszerzése is nehezebb, mint a másik kettőé. Igy van ez a három főosztálynál is. A termelő és iparos legtöbbet fáradozik, a nyerstermények előállítása és azok feldolgozása fizikai erőt igényel, mig a kereskedelem ezt nem követeli és mégis átalán véve azt lehet mondani, hogy a kereskedő nyeresége aránylag sokkal nagyobb akár a termelőénél, akár pedig az iparosénál. A tapasztalás bizonyítja továbbá azt is, hogy épp ugy az iparos, valamint a kereskedelmi osztálynál csak egyes egyének gazdagodnak meg, magára a szorgalmas méhre, a munkásra, úgy szinte a fogyasztóra meggazdagodó egyesek legkevesebb tekintettel sincsenek. A kereskedelmet, az ipart és termelést az állam törvényei védik és éppen e védelemnél fogva lehetséges az ő meggazdagodásuk. A fogyasztó ellenben, ki a legnagyobb számot képezi, egészen függővé tétetik a termelő, az iparos és a kereskedő önkényétől. Mi ennek a következése ? Évről évre növekedő drágulás és némelykor, még pedig igen gyakran, inség és mindama felszámolatlan bajok, melyek közvetlenül vagy közvetve abból származnak. És ami a legszomorúbb ily esetekben, hogy az inség leginkább a legszorgalmasabb és ugyanazokat az embereket sújtja, kik a társadalomnak a terményeket előállították és azokat élvezhetőkké tették, a mezei és a kézi munkásosztályt. Amaz egyes emberek önzése, kiknek nincs szivük keblükben, hogy embertársaik jólétét méltányolják, legújabb időben két rájuk nézve vésszel fenyegető áramlatot idéztek elő, a nyersterményeknek oly világrészekből való behozatalát, hol minden legnagyobb be- l^t