Népszava, 1881 (9. évfolyam, 1–52. sz.)

1881-05-01 / 18. szám

T­g- évfolyam. Minden a lap szellemi ré­szére vonatkozó közlemények, valamint hirdetések ide in­tézendők. NEPSZ hirdetések jutányosan számittatnak. Társadalmi és gazdászati néplap. A MAGYARORSZÁGI ÁLTALÁNOS MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadó­hivatal külső <lob-utcza 3.3. sz. II. szám. Bu­d­a­pest, 19S1. máju­s 1-én. Előfizetés: Egész évre . 2 frt. 40 kr. Fél évre. . . 1 „ 20 „ Negyedévre. . .„ 60 „ Egy hóra . . . „ 20 „ Egyes példány ára 5 kr. Előfizetéseket minden posta­hivatal elfogad. A „Népszava" jelen számával új havi­ előfizetés kezdődik. Felkérjük elvtársain­kat és olvasóinkat, hogy idejekorán njitsák meg előfizetésüket, hogy a megküldésben félbesza­kítás ne következzék be. Az elő­fizet­ési­ d­íj megmarad ugy, mint eddig: havonként SO kr., portamen­tes megküldéssel együtt. Egyidejűleg felhívatnak azok, kik előfize­tési díjukkal hátralékban vannak, hogy azt ha­ladék nélkül küldjék bi, különben szá­mukra a lap megküldése beszüntettetik. Felkérjük elvtársainkat, hogy az ügy érdekében, melyet képviselünk, lap­jaink számára minél több előfizetőt sze­rezzenek. A szerkesztőség és kiadó­hivatal. (Budapest, VII., külső dob-utcza 33 ) 7 sv/lf)^ 7' ' / 35 A legközelebbi jövő. Ha valaha szüksége volt a szocziáldemo­krácziának Börne amaz aforizmája méltány­lására, mely azt mondja, hogy: „minden erő titka abban az öntudatban rejlik, hogy má­soknak még kevesebb bátorságuk van, mint nekünk", úgy erre most lesz szükségünk. Egy nemzet, vagy egy társulat csak akkor vesz­het el, ha nem bír elég és­szel, becsületesség­gel és bátorsággal. Az 1861-ben titokszerű módon meghalt gróf Teleki László igen helye­sen nevezte a bátorságot minden nagy tett és a gyávaságot minden bűn szülő anyjának. Nagyon is előre látható, hogy Európa két legreakczionáriusabb és legzsarnokabb hatalmassága, Muszka­ és Németország fel fogják használni az alkalmat egy minden sza­badelvű intézmény ellen intézendő általános keresztes hadjáratra, fel fogják pedig azt használni azért, mert előreláthatólag a nihi­listák elkeseredve legjobbjait kivégeztetésén és a folytatott üldözésen, valamint a czár ma­kacsságán, ki még a legcsekélyebb engedmlé­nyeket is megtagadja, a küzdelmet még na­gyobb erélyességgel és tevékenységgel fogják folytatni, mint az mind ez ideig történt. Vissza fognak idéztetni a czár részéről előde, rettenetes Iván által gyakorlott kegyetlensé­gek és legiszonyúbb tömeges mészárlások, más részről pedig a gyújtogatások, orgyilkos­ságok, mérgezések. Egy messzire látó angol politikus már­is kimondotta, hogy III. Sándor czárt még legjobb esetben is az a sors várja, mely III. Napoleont érte, de sokkal valószí­nűbb, hogy ő I. Károly vagy XVI. Lajos sor­sára fog jutni. De ki tudja, lesz-e a muszka nép győzelme esetére még annyira is kegyel­mes, mint voltak 1793 emberei, nem fognak-e a czárral úgy bánni, mint az ő megbízottjai bántak a nihilistákkal, midőn őket vallatták kinpaddal, villany­ütegekkel ? A féktől meg­szabadult nép dühe irtózatos. Már a muszkák­nál sokkal c­ivilizáltabb francziák is ugy bántak Lamballe herczegnővel, mint azt leg­feljebb a rötbörü indiánok szokták tenni ellen­ségeikkel. Vessünk egy pillantást a történe­lembe, mindenütt akadunk példákra, miként bántak a győztesek fejedelmeikkel, ha foglyo­kul ejtették és halálukat elhatározták. Hogy Németország Muszkaországnak nem fog segítségére menni a nihilizmus elnyomá­sára, az több mint valószinü, ellenben a szo­cziáldemokrácziának Németországban eszköz­lendő tökéletes elnyomására semmi eszközt nem fog elég rosznak tartani, kivált ha Bis­marck herczeg és Vilmos császár addig együtt maradnak és egyesült erővel és aka­rattal rendszabályozzák a német nemzetet. Hogy Muszka­ és Németország inszinuácziói már­is hatottak Európában, arról bizonyságot tesznek Anglia és Svájcz, az első midőn Mos­tot elfogatta, a másik, midőn az oda menekült politikai elégedetlenek felett szigorúbb felvi­gyázatot gyakorol, sőt még Francziaország sem maradt egészen közönyös, ezt mutatja Pynt Felix elitéltetése azért, mert Berezovszki merénylőnek egy díszpisztolyt indítványozott. De szóljunk arról, mi minket mindnyá­junkat legközelebbről érin­t, szóljunk a ma­gyarországi szocziáldemokrácziáról. Ne ringassuk magunkat illúziókban és ne gondoljuk, hogy mi egyedül leszünk azok, kik elkerülhetnék az üldöztetést a kormány részé­ről. Ennek ugyan nem kellene egyébb egy egyszerű ürügynél, hogy ellenünk is megin­dítsa a hajszát, mint ezt Bécsben és Gácsor­szágban tenni el nem mulasztotta. De egészen tőlünk függ, hogy ha a kormánynak csakugyan vannak ilyetén szándékai ellenünk, hogy azo­kat meghiúsítsuk azáltal, hogy nemcsak okot, de még csak ürügyet sem szolgáltatunk arra, hogy m­inket üldözhessenek. Csak háromféle oknál fogva lehetne a kormánynak a magyar munkáspártot megtá­madni, ha ez t. i. arra okot szolgáltatna: vagy tettleges lázadásért, vagy sajtó­kihágásért, vagy végre valamely gyűlésben tartott szó­noklatért. A kormány a két első esetet már csakugyan meg is kisértette, azt fogván né­mely elvtársunkra, hogy a tavalyi januáriusi hatvani-utczai zavarokban a munkások, vagy szocziáldemokraták voltak a főszereplők, ezt azonban senkire sem lehetett bizonyítani, mert tudvalevőleg ott minden osztály képviselve volt és ha akkor véletlenségből oda is vetődött valamelyik elvtársunk, ez semmi esetre nem vett részt az akkori tüntetésekben, hogy ezért kérdőre lehetett volna vonni; azok közt, kiket ez alkalommal a rendőrség elfogott, a mun­káspártnak egyetlen egy tagja sem volt. A Frankel Leó elvtársunk ellen indított sajtóper legfeljebb arra szolgál, hogy most már tudjuk, hogy még Németországban tör­tént dolgokról sem szabad a puszta tényeket sem megírni és sajtó alá bocsátani. Két közlö­nyünk pedig nem ír politikát, hanem legfeljebb történelmi adatokat, az egész világ által elfo­gadott bölcsészeti tanokat írunk le és ezekből vonunk következtetéseket. A­mi végre szónoklatainkat illeti, ezeket az államrendőrség elég szigorúan ellenőrzi és azonnal közbeszól, ha valami nincs ínyére akár Thaisz Elek városkapitány úrnak, akár vala­mely helyettesének. Mindezeknél fogva a magyar munkás­pártnak legkevésbé sincs oka üldöztetéstől tartani és bátran tekinthet a jövő elébe. Az idő majd meghozza magával a fejlődést. Az ipar- és kereskedelmi­ társulatok Statisztikai kimutatások bizonyossá teszik azt, hogy a fogyasztók száma a termelőkét tetemesen felül­múlja, a társadalom egyik feladata pedig az lévén, hogy tagjainak megélhetését mennél inkább könnyeb­bítse, így tehát mindenekfelett arról kell gondolkodnia,­­ hogy a polgárok mennél olcsóbb áron jussanak az élet­­ szükségleteihez. Az ember fő szükségletei az élelmi­szerek, a lakás és a ruházat, a lakáshoz számítandók természetesen a bútorzat, a fűtés, világítás, mosás is. Mindezek annyira nélkülözhetlenek egy czivilizált ál­lamban, hogy azok nélkül az ember meg nem élhet. Ezeken kivül vannak még más szükségletek is, de ezek vagy csak kivételesen nélkülözhetlenek és ezek nélkül az ember bizonyos körülmények közt megélhetne, pél­dául az orvosok és gyógyszertár, ha az ember mindig egészséges maradna, a tanulás, ha az ember nem sok­ban különböznék a vadembertől, vagy még az állat­tól sem. Az embernek tehát a mostani társadalomban há­rom néposztályra van szüksége: a termelőre, az ipa­rosra és a kereskedőre. Az emberek meg vannak arról győződve, hogy mindegyikét e három osztálynak an­­nyira elfoglalja a maga külön foglalkozása, hogy eze­ket egybekötni nem volna lehetséges, de azonkívül mind e három foglalkozás külön-külön tanulmányozást, jártasságot, és gyakorlottságot követel, annyira, hogy ugyan egy ember nem volna képes egyszersmind ter­melő, iparos és kereskedő is lenni. A­nnyi azonban bizonyos, hogy ha a termelő a maga terményeit maga dolgozná fel és úgy­szólván első kéz­ből árusítaná el, akkor ez a fogyasztóra nézve roppant nyereség lenne, mert minden életszükségleteit sokkal olcsóbban kapná, mint most, midőn a termelő, a feldol­gozó és közvetítő, vagyis az iparos és a kereskedő nyerni akarnak ugyanegy terménynél. Van nagyon sok oly tárgy, melynek nyers és ter­mészetes állapotban igen csekély értéke van s mely csak a feldolgoztatás által bir értékkel, ellenben más tár­gyak már természetes állapotban is nagy értékűek s feldolgozásuk keveset emeli értéküket, ahhoz képest, mint azok feldolgoztatása az embernek több vagy ke­vesebb munkába kerül, ide tartoznak jelesül az élelmi­szerek. A kenyér ára például nem sokkal nagyobb a liszténél, a liszté pedig a gabonánál. A fenn nevezett három fő szükséglet,­­ az élelmi­szerek, a hajlék és a ruházat közt az utolsó volna talán még előbb nélkülözhető, mint a másik kettő és mégis a harmadik az, mely legtöbb munkába kerül s igy annak megszerzése is nehezebb, mint a másik kettőé. Igy van ez a három főosztálynál is. A termelő és iparos legtöbbet fáradozik, a nyerstermények előállí­tása és azok feldolgozása fizikai erőt igényel, mig a kereskedelem ezt nem követeli és mégis átalán véve azt lehet mondani, hogy a kereskedő nyeresége aránylag sokkal nagyobb akár a termelőénél, akár pedig az ipa­rosénál. A tapasztalás bizonyítja továbbá azt is, hogy épp ugy az iparos, valamint a kereskedelmi osztálynál csak egyes egyének gazdagodnak meg, magára a szorgalmas méhre, a munkásra, úgy szinte a fogyasztóra­­ meg­gazdagodó egyesek legkevesebb tekintettel sincsenek. A kereskedelmet, az ipart és termelést az állam törvé­nyei védik és éppen e védelemnél fogva lehetséges az ő meggazdagodásuk. A fogyasztó ellenben, ki a legna­gyobb számot képezi, egészen függővé tétetik a ter­melő, az iparos és a kereskedő önkényétől. Mi ennek a következése ? Évről évre növekedő drágulás és némely­kor, még pedig igen gyakran, inség és mindama felszá­mo­latlan bajok, melyek közvetlenül vagy közvetve abból származnak. És a­mi a legszomorúbb ily esetek­ben, hogy az inség leginkább a legszorgalmasabb és ugyanazokat az embereket sújtja, kik a társadalomnak a terményeket előállították és azokat élvezhetőkké tet­ték, a mezei és a kézi munkásosztályt. Amaz egyes emberek önzése, kiknek nincs szivük keblükben, hogy embertársaik jólétét méltányolják, legújabb időben két rájuk nézve vés­szel fenyegető áramlatot idéztek elő, a nyersterményeknek oly világ­részekből való behozatalát, hol minden legnagyobb be- l^t

Next