Népszava, 1882 (10. évfolyam, 1–53. sz.)
1882-01-01 / 1. szám
Szóval, ezen évben még egy fokkal sülyedt a jólét az erkölcsiség, és a családi élet, a nyomorúság fokozódott, vele a vallási türelmetlenség és a tévhit, a babona. — Mi létezünk még, ez általános romlottság közt még van egy pár bátor szív, ki meri még magát szoczialistának vallani. Olyan egyéneknek, kik nem hajtják fejeiket gyáván az áramlat előtt és nem mondják, úgy volt úgy lesz. A szegény mindig a gazdag rabszolgája volt, ellentétek mindig voltak, akire a balsors esik, tűrje. De mi ezt nem mondjuk, mi a munkában, egyenlő részt a jólétben egyetlen részt akarunk. Nekünk a szegény munkás a vallású élete is oly fontos, mint a gazdagé. Mi az ember életet drága portékának véljük, államvagyonúnak, mert mi azt tartjuk, miszerint mindenki tartozik a társadalomért működni, de mindenkinek a társadalom is tartozik, élete, vagy biztonsága fölött őrködni, oly elszegényedett, a nyomort megelőzni. Mert a jótékonyság díszes erkölcs, de még szerencsésebb az olyan társadalom, hol a közjótékonyságra nincs is szükség, mert koldus, éhen haló nincs. Azt mondják, hogy ez mind utoljára jön, mert ha a tőke nem lesz egyesek kezeiben összpontosítva, ha a gépek közbirtok lesznek, úgy mint a földbirtok, akkor az el lesz érve. Ha se gazdag, se szegény, se korhely nem lesz, akkor a társadalmi fekélyek begyógyulnak és a mostani beteges elkorhadt társadalom helyett, egy szerencsés nemzedék fog alakulni. Tanaink mindenütt terjednek, ha nem is főképpen Magyarhonban tetemes győzelmeket, mégis tanaink követői a világ minden országaiban gyarapodtak számban, és még elleneink is kénytelenek velünk foglalkozni. Mert a társadalmi helyzet rosszabbodása kényszeríti óvszerek után tekinteni, és minthogy a mostani szerek mit sem használnak, hát (ha most még elfordulnak is tőlünk) még is kénytelenek elismerni, hogy csak ez után lehet a társadalom reformáczióját eszközölni. És a jövő év még diadal évünk nem lesz, de mégis, bizonnyal tanaink minden üldöztetésnek daczára fognak terjedni, de épen ez üldöztetések végett, mert csak azt szokás üldözni a mitől félünk. Kedves elvtársak, nem kívánok nektek szerencsét, mert ki lehet a mostani viszonyok közt szerencsés, mert ha maga nem is nyomorog, de lát milliókat embertársai közt nyomorogni. És ezen általános szenvedés, a keserű csepp minden örömpohárban, mert ha a szemünkben örömköny is csillog, a legközelebb társunk szemében a szenvedés nedvezett. De kívánom tanaink terjedését, egyleteink gyarapodását és minden egyénnek oly kevés kellemetlen napokat és szenvedéseket, mint e zilált társadalmi viszonyok közt lehet. Összetartás, szilárdság, rendíthetetlen bátorság legyen jelszavunk, szervezzük magunkat mindenütt, terjesszük tanainkat írásban, élő szóval, példás magánéletünk által, magasodjunk ki az általános romlottság közt. Bármit hozzanak is a jövő év napjai is számunkra, győzelmet vagy üldözést, férfiasan, bátran nézzünk elébe. Szabadság, testvériség, munkaegyenlőség, maradjanak jelszavaink. Mindnyájan egyért, egy mindnyájáért. TÁRCA. A fiatal Magyarország. Valamint létezett fiatal Francziaország, fiatal Olaszország és fiatal Németország, úgy volt idő, melyben létezett fiatal Magyarország. Magyarországnak két izben volt ilyen szülöttje, a mult században, de ez kora gyermekségében elhalt és később a jelen század első felében, mely nagyra nőtt, gyarapodott, emberré fejlődött és nagy eseményeket teremtett, teremtett nagy eszméket és ez ifjúság még most is él és noha annak egyes tagjait az idők élére tette, hajukat, ránczokkal barázdálta arczaikat, lelkök mégis fiatal maradt. Az első, a korán szülött és rövid életű fiatal Magyarország, a múlt század vége felé jött a világra, ez volt az, mely legelőször kezdé hangoztatni e szavakat: szabadság, egyenlőség, emberi jogok, demokráczia, köztársaság, melyek Francziaországból a nagy forradalom idejében utat törtek maguknak mindenüvé. Egy úgynevezett katekizmus volt forgalomban s kézről kézre járt. Ez a katekizmus kérdésekben és feleletekben volt irva. Fiatal suhancz koromban már hallottam arról. Apám, ki hasonlóképpen az akkori fiatal Magyarország egyik tagja volt, mint jogász a kassai akadémiában, sokszor szóllott nekem erről a sor-képviselői körökben kezdik egyre mulatságosabb oldaláról felfogni a floydianerek klubjának vasárnapi jelenetét. Annyi benne a színjátszó részlet, és e részlet között is annyi a komikus, hogy az ilyenek iránt érzékkel bíró emberek nem győznek eleget kaczagni. Legmulatságosabb az egészben, hogy a színdarab *) Shakespeare „Szent-iván-éji álom" ozimű vígjátékától egy jelenetet igen elmésen parodizál a Függetlenség, sz jellemzi a szabadon párt fő korysomainak Tisza előtti görnyedését, csuszamászását , más nem éppen dicséretes szereplését, ezt olvasóink utulattatásául átvettük, mágnások kerülték mint forradalmárt és atheistát. A húszas években, még akkor igen fiatal gyerkőcze voltam, gyakran eljártam gróf Sztáray Kristóf házához, az ő fia Ödön legkedvesebb barátom volt. Sztáray Kristóf csak kettőnket, Dezsewffy Marczell grófot és engemet tüntetett ki a kassai ifjak közt. Dezsewffy Marczell a leglángeszűbb fiatal ember volt Kassán. 1827-ben az ő, Ujházy László és Balogh János társaságában tettem kirándulást a Szepességbe, megmásztuk a Kárpátok legmagasabb csúcsát, a lomniczit. Fölérvén, Ujházy azt a javaslatot tette, mondaná el mindegyikük politikai programmját vagy hitvallását. Én akkor csak 14 éves voltam, tőlem azt nem követelték, noha már én is eleget tanultam Sztáray Kristóftól és Dezsewffy Marczelltől. Az első, Ujházy László, mint legidősb szállott legelőbb. Ő még akkor az alkotmányos monarchiát tartotta Magyarország reményei és kilátásai netovábbjának és ez értelemben nyilatkozott. Utánna Balogh János már előbbre haladt volt. Ő már a köztársaság mellett nyilatkozott, mint azon egyetlen legészszerűbb kormányforma mellett, mely minden egyes embernek biztosítja egyéni és politikai szabadságát. (Folytatása követk ) Szólj igazat, betörik a fejedet Ki ne hallotta volna már s ki ne ismerné e régi közmondást ? Csakugyan régi közmondás ez, mely sok századokon át a világ és az összes emberiség gyalázatára még most is szerepel és jelentőségének még most is hiven megfelel. De hála legyen a bölcs alkotónak ! ki az emberi nemnek észt is ajándékozott; — már közeleg és meg is fog érkezni nem sokára az az idő, a melyben ez a közmondás meg fog szűnni szerepelni; — mert akkor annak a feje fog betörni, a ki nem szóll igazat. A ki hazudik és az igazság ellen kezet emel. Törjön is be, be is kell törni és be is fog törni azoknak a fejük, kik nem igazat beszélnek, kik hazugságaik és tévtanaik által az emberiség előhaladását gátolják , kik a népet a világosság helyett sötét élébe visszavezetni akarják és a közjóléti közboldogulás helyett, ínséget és nyomort árasztanak el. Fájdalom ilyen emberek még igen sokan vannak, kik az igazságról nem csak beszélni, de még hallani sem szeretnek. Az ilyen emberek a természet törvénye ellen harczolnak, mert ők minden jónak s minden igaznak ellenségei. Ilyenek voltak azok is, kik Krisztust az igazság kutforrását meggyilkolták. És miért? Mert ő igazat szóllott, mert egyenlőségről, testvériségről és felebaráti szeretetről beszélt és tanítot. Mert azokat megfeddezte, kik igazságtalanságot követtek el és szemrehányásokat tett azok ellen, kik a népet baromhoz hasonlóvá tették. Miért üldöznek minket szoczialistákat a mostani farizeusok ? Azért, mert mi szoczialisták, kik hazudni nem tanulhatunk meg. — Krisztus példáit követvén, — nyiltan és világosan követjük tanainkat — a felebaráti szeretet tanait, és azokkal bátran szembeszállunk, kik a természet által megalakított emberi jogokat elbitorolják, kik a világosság helyett sötétséget s a jólét helyett nyomort idéznek elő. Ezért üldöznek minket azok az emberek,kik magukat keresztényeknek tartják és neveztetik. Megérdemlik ezek, hogy keresztényeknek neveztessenek? Ők nem. De még azt se érdemlik meg, hogy az emberiség sorába számíttassanak, hisz ők a kutyánál sokkal alattvalóbbak. A jó kutya mindig kész az embernek segítségére lenni; — de ezek minden tetteiben, minden előrehaladásában megakadályozzák. A jó kutya őrzi az ember jószágát; — ezek pedig elcsempészik, elsikkasztják s ellopják nem csak a rájuk bízottakat, — hanem még a munkásnép véres verejtékkel megszolgált bérét is. — A jó kutya vigyáz és ugat a rabló ellen, s még meg is harapja azt, a ki elfelejti, hogy az „enyim és tied" közt, nagy különbség van. Szóval: mindent szivesen megtesz egy állat a mi tőle kitelik, sokszor még életét is veszélynek teszi ki, csakhogy annak örömöt szerezhessen és annak —érczét megkímélhesse, — a ki neki kenyeret ad. A mi jelenkori farizeusaink, kik, mint fennebb mondom, a természet törvénye ellen harczolnak és annak minden alapszabályait — az emberi jogokkal együtt a sárba tiporják; ok ! ezek épen az ellenkezőt cselekszik. — Ők is ugatnak ugyan, de csak is az igazság ellen. De még harapnak is, csak hogy ők azt haharapják s azt marják meg, a ki nekik a kenyeret kezükbe adja, hogy poczakjukat kényök kedvek szerint jól megtömhessék. Hogy itt nem a — kukoricza vagy a hajdina kenyérről — van szó, az már magától értetődik, mivel e szó alatt „kenyér," mindazon élelmiszereket értjük, melyek az emberiség táplálására és fenntartására szükségesek. És ha szabad kérdeznünk, kik azok, akik mindezeket megszerzik és előállítják ? Ne farizeusok s igazság d e taposók, feleljetek erre! Melyitek meritek azt mondani, hogy nem a a munkás nép az, hogy nem mi proletárok vagyunk azok, kik mindent, ami csak e földön létezik, munkánk és véres verejtékünk által megszerzünk — és radalmi katekizmusról. Az első kérdés persze ez volt: Mi vagy te? Felelet: Barom, Kérdés: ki tett téged barommá ? Felelet: a király, a papság és a nemesség, s. a. t. Ezt a katekizmust Martinovics vagy Hajnóczy szerkesztették és terjesztették Annak legbuzgóbb terjesztői a fiatal Szentmarjai és Klobusitzky grófok nevelője Sztancsics volt. Szentmarjait később elfogták és Budán a vérmezőn lefejezték. Sztancsics azonnal mikor Martinovics és a többi összeesküdtek elfogatását meghallotta, mérget vett és igy kerülte el a bakó általi kivégeztetést. Landerer, aki ezt a katekizmust Kassán kinyomtatta, tíz évi börtönbüntetésre ítéltetett. Ekkor és ezentúl senki többé nem hallott Magyarországban demokrácziáról szóltani és az osztrák kormány Metternich alatt oly szigorú titkos rendőrséget szervezett mindenütt, jelesül Magyarországban, hogy még legmeghittebb baráti körökben sem merték e szavakat demokráczia és filozófia kimondani, az elsőt egyértelműnek tartották a forradalmár az utóbbit az atheizmus szavakkal. A zemplén megyei közgyűlésen gróf Sztáray Kristóf és báró Orczy Lőrincz felszóllaltak azon törvénytelen eljárás ellen, mellyel az elfogatások történtek és egy királyi leirat által örökre minden királyi és országos, sőt még megyei hivataloktól is eltiltattak. Orczy Lőrincz később megkegyelmeztetett, mint politikai renegát. Arad megyében főispánná lett. Sztáray ellenben hű maradt elveihez és őt a azok kezeikbe adjuk, kik bennünket üldöznek, meg vetnek, kigúnyolnak és senkiknek tartanak. Legjobbjainkat, kik a közjólét szent ügyében felszóllalunk, a sötét tömlöcz fenekén kínozzák. Emberek-e ezek? Nem égbe kiáltó igazságtalanságot követnek-e ezek el? És még ezeknél is vannak alattvalóbbak t. i. azok, kik vagy gyávaságból vagy hizelgésből sorainkat elhagyják, vagyis az igaz útról letérnek és magukat a zsarnokság leggyalázatosabb eszközévé lealacsonyítják. Mit mondjunk az ilyen ingadozó, az ilyen szánalomra méltó alakokról ? A szent írásnak eme szavai „füleik vannak és nem hallanak, szemeik vannak és nem látnak," ezekre igen rájuk illik: mert ők nem hallják a korszellem szavait, mely szüntelen azt harsogtatja, ébredj fel munkás, jogaid védeni! Ők ezt épp ugy nem hallják, valamint nem látják a vész örvényét, melynek szélén állanak s nem látják a fegyvert a méregbe mártott tőrt, a mellyel testvéreiket, gyermekeiket és saját magukat meggyilkolják. Szegény emberek . . ! De azért,mi igazi szoczialisták, kiknek feladatuk minden gonoszt, minden igaztalant nem csak letörni, de gyökerestől kiirtani: ne rettenjünk vissza bármiféle vésztől s ellenségtől, s ne hagyjuk magunkat azon ösvényről, melyet nekünk a természet vezénylő keze mutatott meg, eltántorittatni, hanem küzdjünk és harczoljunk fáradatlanul — az elbitorolt emberi jogok helyreállításáért, — a közjólét és közboldogság szent ügyéért, — mert ez egy oly szent ügy, melynél szentebb nincs és nem is lehet Ezért küzdeni, ezért harczolni tartozik mindenki, a kinek csak emberi ábrázata van, és ha keblében az emberi érzelemnek egy legparányibb szikrácskája is található. Ki nem ezért, vagy éppen ez ellen küzd, az nem ember. Fel tehát mindnyájan! ifjak és öregek, nők és gyermekek ! egyesüljetek és sorakozzatok ide a mi zászlónk alá! — ez alá a zászló alá, melynek színe oly piros mint a vér — és még sem vért, hanem életet jelent. Munkások! ne feledjük el, hogy csak is egyesült erővel és összevetett vállal állhatunk szemközt ellenségeinkkel, kik máris ingadozni kezdenek. Mutassuk meg hát nekik, hogy mi rendületlenek vagyunk és hogy a közjóért nem csak élni, de meghalni is tudunk. Higgjétek el, sírni fognak ők nemsokára szégyenletükben, belátván azt, hogy az „igazság harczosait" nem győzheti le semmi erő, semmi hatalom és hogy azok, kiket ők üldöztek , az ő jólétükről is gondoskodtak. S így arcz pirulva, mind hozzánk csatlakozván, velünk együtt azt fogják kiáltani: — ha nem igazat szólsz betörik a fejed! És ha szét lesz zúzva mind az, Ki a jóval ujjat húz, A zsarnok vérszopó, s a gaz Mind, — a ki emberből nyúz, Örömdal zeng hegyen-völgyön, S ki virágzik a határ! Menyország lesz itt e földön ! Nem lesz úr, sem proletár! . . Pető János. Színjáték a klubban. *)