Népszava, 1888 (16. évfolyam, 1–53. sz.)

1888-04-08 / 15. szám

Iparosvezetők­ is. Az iparos szaklapok szerkesztői többször vetik fel a kérdést, hogy miért nincs az iparos­osztály a parlamentben képviselve? - Nagyon helyes is ez a kérdés, ha nem, ha az ember egy kissé bírálat alá veszi a­mit ezek az urak a fáj­dalmas soraikban emlegetnek, önkénytelenül az jut az embernek eszébe, hogy hát tulajdonképen mit is műveltek ezek a jó urak ott, a­hol egy ideig mint országgyűlési képviselők foglaltak helyet, a­nélkül, hogy azt a megtiszteltető állást, a­me­lyet a nép bizalmából nyertek, hosszabb ideig meg tudták volna tartani ? Ha ezek a jó urak csak most tudnak az iparososztály bajai iránt »érzékkel« visel­kedni, mikor már csak a lapjaikban bírnak fel­felszólalni, az iparosok mellőztetése és elnyoma­tása iránt panaszkodni, az oly furcsán tetszik az olvasónak, mikép nem tudja mit gondoljon felőle. Hiszen a­míg benn voltak az országgyű­lésen, szavukat talán meghallgatták volna egy vagy más oly kérdésben, a­miről most vezér­czikket írnak és meglehet lendíthettek volna valamit az iparososztály sorsán, de most mint a szárnyaszegett sasok, csak pislognak tehetet­lenül, a­nélkül, hogy a pislogásukra adnának valamit. De mit is mondok: »pislognak«, dehogy pislognak, hiszen nagyon is lármáznak, csak hogy ennek a lármának senkire semmi hatása nincs. Hogy ezt ők legjobban tudják, kiviláglik abból, miként a kezeik közt levő lapjaikban lép­ten-nyomon egymás tollát tépik. Annyi vissza­tetsző megjegyzés, mint a­mennyi ezeknek a nyilvánosságra hozott soraikban olvasható, majdnem a lehetetlenséggel határos. De hát milyen ember lehet az olyan, a­ki iparosvezérnek csak felvés a véle egy és ugyan­azon vezérszerepet játszó másik iparost ipar­kodik a babéraitól megfosztani, hogy azt ne mondjam : a sárba' rántani. És ezt lapjuk majd­nem minden számában le lehet olvasni, a­min az ember eligazodni sehogy sem képes. Oly nevekkel, oly rágalmakkal, mint ezek i­ljtik egymást, már csaknem a malom alá való politizálással egyenlő. Mire fog ez vezetni idő­vel, mit lesznek képesek még az egymás kiseb­bítésére kifundálni ? az csak az ő titkuk. Erre azonban csak azt jegyzem meg, hogy ha ezzel a szokásukkal mielőbb fel nem hagynak, akkor felnyitja az iparososztály a szemét és ezekből a vezérekből egyet sem kér. Mindaddig, a­míg ezek a jó urak össze nem férnek, míg egymásnak békét nem hagynak, addig ne számítsanak arra, a­mire annyira töre­kednek, t. i. a népszerűségre. Az iparoslapoknak nem az egymás ledo­rongolásán kellene versenyezni, hanem vállvetve egymást gyámolítva oda törekedni, hogy az iparos örömmel vegye azt a lapot a kezébe, a­melyet az iparososztály »boldogításán« fáradozó urak szerkesztenek. Míg a közös egyetértés köztük létre nem jön, addig hasztalan erőlködnek, hasztalan ki­sebbítik egymást, mert ezzel semmire sem fog­nak menni. Hogy többet ne mondjak ezeknek az iparoslapoknak csak a nevek »szaklap«, mert tulajdonképen, hogy melyik iparágat vannak hivatva képviselni, ezt talán még a szerkesztő urak maguk sem tudják. Az iparos szaklapoknak egyes iparágaknak az érdekeit kellene képviselni, úgy legalább tennének valami hasznot a közös ügynek, míg az ide-oda kapkodásukkal csak ártanak. Egy-két szaklap van és fővárosban, mely egyes iparágakat képvisel, én mondhatom, hogy ezek minden tekintetben fölül is múlják amazo­kat az örökös veszekedőket. Ercsényi I. csak Vlachovits halála után indítottak. S e vizs­gálat igazán botrányos dolgokat derített ki. A volt főkapitány úgy segített folytonos pénzza­varán, hogy a hivatalos pénzeket saját szükség­leteire fordította, a nélkül, hogy e kölcsönöket pótolta volna. Régóta beszélik ezt már Temes­várott s a hír igazolást nyert abban a körül­ményben is, hogy Vlachovits, ki a szerb hitköz­ség tulajdonát képező ház felügyelője volt, e ház jövedelmeiből is sikkasztott, mire a szerb hit­község Vlachovits ellen törvényes — de nem bünfenyitő — lépéseket tett, és ingóságait elár­vereztette. Erről Temesvárott mindenkinek tudomása volt, csak a polgármester és a főispán nem akart ezekről tudomást venni. Végre hirtelen halál szakíta félbe Vlacho­vits »működését« és elkerülhetlenné tette a vizs­gálatot. E vizsgálat eredménye hajmeresztő, da­czára, hogy a vizsgálat a nálunk divó elpalásto­lási rendszer szerint vezették, tehát csak felülete­sen vitetett keresztül. Évek óta a főkapitányi hivatal nem ve­zetett pénzes naplót, számtalan 3—4 év előtt beérkezett ügydarab találtatott, melyek még beiktatva sem voltak, az iktatóban lehetetlen a tájékozás, mert rovataiban igen sokszor csak egy név van leírva: számtalan pénzes levélbo­ríték találtatott, természetesen üresen, azon zá­radékkal a főkapitány kezétől »pénz nálam«. Sürgető átiratok nem lettek beiktatva, hanem vagy eltépettek, vagy pedig félredobattak. E sikkasztások nagyobbik száma azonban fel sem­ deríttetett, miután a szükséges útmuta­tások, könyvek stb. teljesen hiányoznak, és majd csak későbbi sürgetések nyomán lesznek felderíthetők. E gazdálkodás évek hosszú során űzetett. Egy év, mert furcsa ugyan, de igaz, hogy csakis az utolsó év pénzkezelése vétetett vizsgálat alá, 3000 frt hiányt tüntet fel. Maly Kristóf és Denhof Károly írnokok főnökük példáját hiven követve, különös ragaszkodást tanúsítottak a kezükbe került hivatalos pénzek, tolonczolási költségek, stb. iránt, úgy, hogy e hiány szintén egynehány száz forintot tesz ki. Vlachovits meghalt. Maly és Denhof ellen a városi közgyűlésen a vizsgálat elhatároztatott, a többi azonban a réginél maradt. Sikkasztások Temesvár­ott. Temesvár városát szenzácziós ügy tartja izgatottságban. Kiderült, hogy a városi főkapi­tányi hivatalban nagy visszaéléseket követtek el, melyekben a volt főkapitánynak nagy része van. Ez ügyre vonatkozólag a következőket írják: Vlachovits Szilárd volt temesvári főkapi­tány halála után kiderült, hogy a városi főkapi­tányi hivatalban évek hosszú során át rendsze­resen űzték a sikkasztásokat. Nyílt titok volt ez már régen, de vizsgálatot Mit tegyünk tavaszkor, hogy a járványos be­tegségtől megmenekedjünk? A járványos, bőrkiütéses betegségek, köz­tapasztalat szerint, legnagyobb mérvben a tava­szi hónapok alatt szoknak fellépni. Ennek különféle okai vannak ugyan, de ezen okok egyik legalaposabbika az, hogy tavaszkor a télen át megfagyott földből a melegebb nap heve folytán nagy megymenyiségű ártalmas gőzpára, s egyéb bomlasztó anyag száll felfelé, amelyek mindenféle erjedést, rothadást hozván létre, ez­által a levegőnek és talajnak fertőzését okozzák, elősdieket teremnek, az emberekben pedig betegségeket támasztanak. Szükséges ennélfogva, hogy házunk tájának, lakóhelyeinknek, szobáinknak tisztaságára jó szel­lőztetésére igen nagy gondot fordítsunk. Falun az udvarokon szokták a tél folyamá­ban a trágyát, szemetet, konyhahulladékot össze­gyűjteni, ezt minél gyorsabban távolitsuk el, az árnyékszékek tartalmát kihordassuk, s minden oly tárgyat, ami rossz szagot, bűzt áraszt s a levegő megrontására szolgálna, házainktól távol tartsunk, mert kiki meg lehet róla győződve, hogy a tisztán tartott házak lakói sokkal ritká­ban esnek járványos betegségekbe, mint azok, akik ronda, piszkos, szellőztetlen, fülledt leve­gőjű házakban laknak. A himlő, vörheny, kanyaró, roncsoló to­rokláb, stb. kiütéses betegségnek tehát a legjobb létrehozója s kifejlesztője nem egyéb, mint a szenny, tisztátlanság, amelyen a kórnemző anya­gok (bakteriák) leghamarább megteremnek, el­szaporodnak s belehelés által az emberekben be­tegségeket idéznek elő. De nemcsak ezen elősorolt bőrkiütéses kó­roknak, hanem még különösen a tüdőgyuladás­nak is tavaszkor van a legnagyobb uralkodási korszaka. A tüdőgyuladás ugyanis, amely Magyar­országon évenként átlag mintegy 25.000 még pe­dig az esetek nagyobb részében, java korbeli ál­dozatot kíván, az orvostudomány mai álláspontja szerint szintén járvány, ragályos betegség és az a természete, hogy legkivált tavaszszal szokott nagyobb terjedésben fellépni. Ez az oka, hogy némely községben 15—20, sőt több egyén is meghal tavaszkor rövid pár hét alatt tüdőgyulladásban. Mert ne gondolja senki, hogy a tüdőgyul­ladás, megfázás, áthűlés, átnedvesedés folytán jön létre: ezen betegségnek fertőző alapoka van, mely fertőzést bizonyos élősdi(parazitarius) szer­vezetek hozzák létre, a­melyek leginkább tavasz­szal árasztják el a levegőt. A meghűlés, a meg­fázás csak kifejlesztő mozzanat az emberi szer­vezetbe jutott elősdiek elszaporodására, a­mely elszaporodás ezenkívül a tisztátlan, megromlott levegő által csak fokoztatik. Ezért kell óvakodnunk főleg tavaszkor a meghűléstől is, nehogy a szervezetünkbe eljutott, de ott a rendes viszonyok közt maguktól tönk­remenő élősdiek kifejlődhessenek s elszaporo­dásuk által s halálos megbetegedésünket idéz­hessék elő; — a tisztaságra és jó levegőre pedig azért legyen gondunk, mert az élősdiek leginkább, mondhatni csakis a tisztátlan helyen s megrom­lott, bűzös levegőben jöhetnek létre. Dr. W. B. HÍREK. Az iparos tanoncz-iskolák mulasztó növendékei, illetve gazdáik megbüntetése kér­désében a IV. ker. albizottság ülésén azt vetet­ték föl, hogy mulasztások eseteiben lehetséges nem az ipartörvény, hanem a büntető törvény idevágó rendelkezését is alkalmazni. Az előbbi 20—200, az utóbbi csak 1—20 frt büntetést szab meg A tanács most felírt a közoktatási miniszterhez, hogy döntse el, melyik felfogásnak van helye ? Egy „humanista" halála. Weisz Ber­nát Ferencz humánus ember hitében állt, mert mint fővárosi bizottsági tag — igen sok indít­ványt tett jótékony czélok előmozdítására, me­lyek megvalósítása természetesen a­­ főváros pénzébe került. De hát ez is jótékonyság a mai világban. Mint az elhunyt humanista házának lakói mondják, két egymásután következő évben háromszor emelte fel a lakbért. Hogy humani­tásának még fényesebb tanújelét adja, 3 évvel ezelőtt ő is melegen hozzájárult a fővárosi ta­nács azon határozatához, hogy 2 év lefolyása alatt minden házban az árnyékszékeket­­ egész­ségi szempontból water-klosettekre kell átalakí­tani, az ő házában azonban még most is a régi bűzös árnyékszékek ékeskednek. Ha városi pénzen lehetett volna átalakíttatni, akkor az ő lakói is örvendhettek volna a nagy humanitáson. Végrendeletében ki is mondá, hogy miután éle­tében eleget áldozott (t. i. szavakat) jótékony czélokra, tehát halála után egy fityinget sem enged ezen czélokra. Még csak azt kell fel­említenünk, hogy márczius hó 31-én halt meg. Értékes levelek pecsételése. A köz­munka- és közlekedésügyi miniszter figyelmez­teti a közönséget, hogy értékes levelek finom pecsét viasszal pecsételendők le s a pecsétek vé­konyak legyenek és a négy sarkon a saroktól fél c­entiméterre essenek. Sikkasztás a múzeumban. A múlt héten ítélték el a múzeum azon két hivatal­nokát, kik értékes tárgyakat loptak és saját czé­lukra értékesítették, most pedig újabb hírrel lepték meg a nyilvánosságot, mely pénzsikkasz­tásról szól. A sikkasztóról csak annyit írtak a lapok, hogy »előkelő« család gyermeke, nagyon képzett fiatal ember stb Hogy mi az oka a hir­telen egymásután felfedezett vétségeknek, azt mi nem tudjuk, de hogy a rend és ellenőrzés nem vajmi szilárd alapon nyugszik, az talán több mint valószínű. Az úrfiak talán kevés fizetést kapnak, a­mitől nem lehet gavalléroskodni és azért nyúlnak ahhoz, a­mi nem az övékké. Pedig az úrfiaknak gavalléroskodni kell, mert máskép nem jönnek úri számba. A német császár kegyelmi aktusa. Frigyes császár márczius 31-iki kelettel ren­deletet bocsátott ki, melylyel megkegyelmez mindazoknak, kik a porosz polgári bíróságok által felségsértés, az állampolgári jogok gyakor­lása ellen elkövetett vétség, az államhatalom ellen való ellenszegülés, a közrend elleni vétség, hivatalos személyek megsértése, sajtóvétség s a gyülekezési és egyesül­eti jog ellen elkövetett vétség miatt ítéltettek el. Kivételt ezekből csupán a szoczialisták képeznek, kiket a kegyelem nem

Next