Népszava, 1891 (19. évfolyam, 1–52. sz.)

1891-12-11 / 50. szám

A „magas politika". .. Meg ne ijedj kedves olvasó, ha első pillanatra esetleg azt hinnéd, hogy egy rend- és államellenes, tán nagy veszedelmű­ czikk olvasásába akarlak önkénytelenül beugrasztani! . . . Meg ne ijedj ! Csak néhány társadalmi s ismeretterjesztő megjegyzésre és foga­lomra akarlak figyelmessé tenni, mely azon kérdés problémájába kiván mélyebben bepillantani: mi is tulajdonképen az a politika, s miért az olyan tüzes „hozzá ne nyúlj" természetű dolog, h­ogy érte, ha ujságíró kívánsz lenni, ki „politikával is" foglalkozik, 10,000 (mond: tízezer osztr.-nagy értékű) forintot kell letenni, hogy lapodat megalapíthasd és „politikai bölcseségedet" a n. é. publikum elé tárhasd! Politika! . . . Tízezer forint kauczió! . . . Sajtóper! . . . Becsukatás! . . . Ismét politika! . . . Iszonyú jelszavak! Szer­etünk a politika, a modern államtudomány,­­ röviden, de velősen szólva, tulaj­donképen a mai társadalmi rendszer fenn­tartásának legfőbb tényezője, ellenben a szoczializmus, a mai állam­tudománynak, az úgynevezett politikának, teljes megváltoztatását foglalja magában. Ugyan vádolhatnak bennüket tehát alapjában véve azzal, hogy mi a mai kárhozatos politikai rendszer és böl­csesség ellenzői — politikát űzünk? . . . Az ő politikájuk, az az u. n. „magas politika" szorosan véve az egyes államok közötti képzelt nagy rémlátások útján fontos­nak hirdetett viszonyok rendezésével foglalkozik, a szocziálizmus pedig az egyes emberek közti viszonyok elintézésével s rende­zésével foglalkozik! . . . Mily óriási különbség! . . . A politika állama, mely a maga működésével elemészti, megeszi a saját embereit és a szocziálizmus rendezett viszonyok közt élő embere, megmenti az államok népeit! A politika a középkor emberirtó s az osztály s emberek közti különbséget megállapító kornak ma is gonosz sejtelmeket keltő, é­s véletlenül igen magas fokra eljutott tudománya, még sötét intelmeivel képes arra, hogy az emberben megremegtesse a lelket, valószínűvé téve előtte, h­ogy a­mit nemes munkáskézzel századok hosszú során át nagy fáradsággal épített, azt egy óra, egy hét romokba döntse, és — és a­mi a legirtóztatóbb: százezreket hagyjon egyszerre leszállni a sötét halál élén Hades zordon birodalmába! . . . Irtóztató! ... Az anyák visszahozhatlan veszteségük felett ömlő könnyje, a népek vére, a jók és nemesek összes fáradozásai­nak tönkrejutása következhet a politikára, a tudományok legma­gasabb tudományának ilyen vagy olyan fordulata után! Az embervérrel bemocskolt tudomány! . . . Lehet azonban — azt mondják másik oldalról — a politika a legverőfényesebb, legáldóbb békének is szülőanyja s ekkor, mint a tavaszi nap meleg fuvallatta után mindenütt csak áldást, tenyé­szetet kelthet maga után! . . . Várjon ugy­e? De az összes, a világot idáig ért békekorszakok áldásai az sem igaz, hogy az éhséget mindenki gyomrában érzi. Katonák, kiktől kérdezték, h­ogy hol érzik az éhséget, a legkülönfélébb test­tájakat, pl. a mellet, nyakat, a szegycsontot stb. jelölték meg, mint az éhség érzetének székhelyét. Ha nagyon éhes állapotban kevés falatot veszünk magunkhoz, akkor az éhség kellemetlen tünemé­nyétől megszabadulunk, ép ugy, mint mikor emészt­etlen tápot veszünk fel, de azért még nem laktunk jól és a tulajdonképeni éhség csak az étkezés és emésztés folyamata alatt szű­nik meg. A jóllakottság érzete csak akkor támad bennünk, hogy ha a vér is­mét elég tápanyagot vett fel és az éhség központja többé izgatva nincsen." Az igazság mint rendesen, valószínűleg itt is a középen van, mert nem lehet tagadnunk, hogy az éhség központja a nyúl­agy mellett a gyomoridegeknek is meg van a részük az éhség érzeté­ben és h­ogy így mindkettő ugyanazt közvetíti és ugyanazt h­ozza öntudatra. Végül nem lesz felesleges még röviden azt a kérdést szel­lőztetni, hogy miképen rendezzük be étkezéseinket és miként oszszuk be a naponkint szükségelt tápszereket. Ismerek egy öreg különczöt, ki évek óta naponta csak egyszer eszik, a­ki tehát napi táplálékát egyszerre fogyasztja el. Ez persze különcz. Az emberi ösztön általánosságban ezen kérdésben is eltalálta a tu­dományosan helyeset. Napi tápszükségletünket rendszerint három étkezéssel szoktuk kielégíteni, a reggelivel, az ebéddel és a va­csorával. Ez a beosztás helyes és észszerű, mert általában nem is volnánk képesek a 24 órára való eledelt egyszerre elfogyasztani; ez a mennyiség oly nagy, hogy tápcsatornánkat túlságosan meg­terhelné, a­mi hosszabb ideig nem volna keresztülvihető, eltekintve attól, hogy a latin közmondás „ultra posse nemo teneb­r", azaz „jobban, mint jóllakni nem lehet", az evésnél is érvényes; sok esetben tehát nem is volnánk képesek egy az egész napra ele­gendő mennyiséget elfogyasztani. Hogy az étkezéseknek nálunk vagy Francziaországban divó beosztása helyes-e, az sok tényezőtől függ első­sorban az egyesek szokásától és foglalkozásától. Oly személyekre, a­kik testi mun­kát végeznek, a mi beosztásunk a leginkább megfelelő. Rendsze­rint gyönge reggelivel kezdi a munkás napi foglalkozását, délig oly nagy­ az anyag vesztessége, hogy 12­­­1 óra közt már beáll an­nak szüksége, hogy azt pótolja és tényleg a munkásosztály az felérnek-e csak egy háborúnak szörnytettei, emberölései és rop­pant romhalmazaival ? S végig tekintve az egész történelem folyamán, nem azt lát­juk-e, nem így kell-e felkiáltanunk a lánglelkű költővel: „ ... s mi az emberiség története ? . . . Vérfolyam, a mely ködbe vesző szikláiból A hajdankorszak ered ki . . . ! • S ha azt kérdezzük, mi okozta és mi okozza ezt az esze­veszett emberölést tulaj­donképen, — arra csak ez az egy a fele­let : a politika! . . . Mátyás, XIV. Lajos, Julius Caesar, Napoleon, Tamerlán vagy Rettenetes Iván háborújáról van-e szó, — az mindegy, — csak azt mondják reá, — ennek vagy annak az uralkodónak „ez volt a po­l­i­tik­áj­a", — ilyen vagy amolyan volt „a politikai irányzata!" Az emberek ezernyi ezrének oktalan halála: „a politikai irányzat következménye!" . . . Szörnyű dolog! . . . De figyelmesebben véve a dolgok ilyen embertelen állását tanulhatunk mindazáltal ebből is jót, egy fontos dolgot, s ez az, hogy az ú. n. „politika" tudománya, avagy annak egyes kiváltságos személyek által való feltétlen birtoklása által tulajdon­képen ugyanazt a törvényt látjuk a szellemi téren lejátszódni, melyet a szoczializmus a gazdasági téren már régen kimutatott, t. i. hogy a nagyobb termelő tőkét kezében tartó birtokos kénye-kedve szerint rendelkezik a kisebb tőkék vagy a csupán termelő erőt szolgáltató munkáskezekkel! A szellemi és az erkölcsi, az élet és halál, a jólét és pusz­tulás felett rendelkező nagyobb hatalom, miként a gazda­sági téren, így van az állami élet terén is egyesek vagy keve­sek kezén átjátszva, é s midőn ők a béke, a halál ma biz­ható, — holnap rémi­tő, ügyesen változtatott jelszavai által bennünk a humánusan érző lelket halálos rémületben vagy legalább is illő félelemben tartani képesek: egyszersmind arra is birnak a politikai matadorok elég — de sőt túlságosan is sok erővel, hogy meg­szabadíthassák a századok által nyakunkba nyomott eme szellemi járom s politikai nyomás alól! . . . Hogyne, hiszen az élet legtermészetesebb érzelmeinek a jólét a pusztulásra vo­natkozó érzelmek által, — mint fönnebb mondtuk, — teljes hatal­mat gyakorolnak nemcsak érzelmeink, hanem egész életünk irányítása felett is! . . . De az egyes polgároktól elvett s a zsarnoki czélokra fel­használt óriási szellemi tőke, — a roppant hatalom — a politikai jogok föl­halmozása, önsúlya, s a békés emberiség ellen rosszul kiütött harczai s számításai után végre csúfosan bukik! . . . . Az egyes emberek jogai élénkebben kiáltanak elvesztett érvények után — a szörnyű hatalom is meg van bénulva — maga is haj­landó lesz némi engedményekre és szivesen fogadja el a keserves sorsa között is végeredményében mégis csak előrehaladni vágyó emberiség részéről az önzetlenül újra feléje nyújtott segédkezet. A haza polgárainak jóakaró, egybeforrt fáradozásai közben újra elkezdődik egy jobb, csendesebb békés korszak: áldása a vi­harokban el nem bulit, el nem veszett emberiségnek! . . . De mi más egyébb lehet ilyenképen politikai viharok el­egész világon, nálunk ép úgy, mint a nyugati tartományokban, ez időben ül az ebédhez. Ellenben a társadalom azon részére, „a­hol unatkoznak" és a­mely az ágyból későn búvik ki, továbbá mind­azok részére, a­kiknél az idő pénz, a franczia beosztás igen ész­szerű és praktikus. Déltáján egy rövid étkezést, az úgynevezett villásreggelit költik el és a főétkezést a késő délutáni órákra, 5—7 óra közé teszik át, a­mire nyugalom vagy mulatság követ­kezik. A társadalom e részénél az estebéd, a „diner" mintegy utóbbinak bevezetése; erre utal az a szép szokás is, hogy az ebéd­hez torlettben jelennek meg. Az életmódnak ily berendezése azzal az előnynyel bír, h­ogy az illetők sohasem feküsznek le telt gyo­morral, a­mint az a mi vacsoráinknál nagyon gyakori eset. Csak mellesleg említem meg, h­ogy mi az ebédnél igen soká ülünk, de ebédünk rendszerint oly mús, hogy ezután sem szellemi, sem testi munkára nem vagyunk képesek, a­minek következtében a napnak legjobb órái a munka számára elvesznek. Hogy az étkezésnek be­osztása Francziaországban praktikusabb, mint nálunk, arra vall azon körülmény, h­ogy az angolok is, kik az evéshez kitűnően értenek, az előbbi rendszert adoptálták. Ha ezt az evési rendet általánosan mi is elfogadnék, akkor persze némely kedves régi szokástól bú­csút kellene vennünk, az obligát fekete kávé a kávéházakban és klubokban a kedves férjek részéről ép ugy, mint a hölgyvi­lágnál annyira kedvelt mint a délutáni uzsonna műthosszá vál­nék, ellenben teljesen felhasználtatnék a nappal nálunk is és volna elég idő ugy a munkára, mint a szórakozásra. Azoknak megnyugtatására, kik nincsenek magukkal tisztá­ban, mitévők legyenek közvetlen az ebéd után, szundikáljanak-e egyet, vagy pedig hódolva a latin közmondásnak „post coenam stabis aut mille passus meabis" (étkezés után állj vagy pedig járj ezer lépést), mozgást tegyenek, sétáljanak, billiárdozzanak-e ? csak röviden hozom fel, hogy sem egyik, sem a másik nem hat előnyösen az emésztésre. Az alvás azért nem ajánlható, mert tud­juk, hogy alvás közben az emésztés nagyon is lassan megy végbe, de másrészt a mozgás sem jó, mert az emésztéshez szükséges vér­mennyiség egy része ezáltal a gyomortól azokba az izmokba terel­tetik, melyek a mozgást végzik. Nézetem szerint legczélszerűbb, ebéd után könyvolvasmány vagy beszélgetés mellett ülve fél vagy egész órát pihenni. _ 394 .

Next