Népszava, 1892 (20. évfolyam, 1–53. sz.)

1892-01-01 / 1. szám

— 4. — tatásával, hogy Magyarország jogállam, a­melyben az egyéni sza­badság a legszélsőbb korlátokig biztosítva van. Az ily hazafias szószátyorkodásnál sohasem mulasztják el utalni a „reakczionárius Ausztria" viszonyaira, a­melyhez képest, szerintük — a mi hazánk­ban az állapotok a valóságos mennyei boldogságnak képét nyújtják. Távol van tőlünk, Ausztriának korhadt közviszonyait véde­lembe venni, de ne feledjük, hogy az Ausztria társadalmi életében szerepet játszó egyének közt még mindig vannak olyanok, és­pedig többen, a­kik politikai erkölcsüket és erényüket teljesen megőriz­ték. Az osztrák parlamentben még vannak férfiak, a­kik a nép igaz érdekeit védelmezni elég bátrak. Nem egyedül az előnyösen ismert népbarát, Pernerstorfer, hanem mások is, rögtön síkra száll­nak, ha arról van szó, hogy a sanyargatott és elnyomott munkás­osztály úgyis kevés jogainak egyikét vagy másikát megoltalmazni kell. A legutóbbi napokban az ifjú cseh képviselők sorából dr. Kaizl és Kaunic gróf szálltak síkra a munkások érdekeiért. A magyar képviselőházban azonban hiába keresünk olyan férfiút, a­ki elég bátor lenne, a munkásnép érdekében szavát felemelni. Még olyan honatya sincs köztük, a­ki érdemesnek tartaná a jelenkort mozgató legnagyobb kérdések egyikével, a szoc­iális kérdéssel behatóan foglalkozni. Valamennyien szinte megvetik a munkásosztályt, küz­déseit, szenvedéseit semmibe sem veszik, sőt lépten-nyomon még kigúnyolják érte. A burzsoázia alaposan csalódik ama hitében, hogy a munkás­osztály az üldözéseket végre valahára megunva, beletörődik sor­sába és hagyja a dolgok rendjét úgy, a­miként vannak. Az üldö­zés, az elnyomatás ellenkezőleg azt eredményezi, hogy a proletár­ság mind nagyobb és nagyobb számban csatlakozik a szocziál­demokrata párt lobogójához. A munkásosztálynak nincs szüksége a burzsoasia által prédikált de a maga részéről meg nem tartott hazaszeretetre, mert az ő hazafisága egészen másforma, ámannál nemesebb és magasabb. A mi hazaszeretetünk egészen más irány­ban halad. A mi hazafiságunk oda irányul törekvéseiben, hogy a hazát igazán az összesség otthonává tegyük, amelyben jól rende­zett szoc­iális viszonyok a társadalom minden egyes munkálkodó tagjának jólétet biztosítsanak. Eme magasztos czél az, amely lelkesíti az osztálytudatos proletárság tömegét. Lelkesíti és ama lángoló hévvel tölti el, amelylyel szemben minden üldözés hajótörést szenved. A megsér­tett jogérzet épen úgy, mint a napról-napra emelkedő nyomor és szükség, csak a proletárság millióinak a szocziáldemokrata elvek­hez való ragaszkodásának kötelékét fűzi szorosabban. „Segítsen, a­mi segíteni bír!" A szocziáldemokráczia ellen mindenütt próbáltak már sze­rencsét, de nem nagy sikerrel, mert a szocziáldemokráczia esz­me, amit nem lehet megrendszabályozni. Követőit üldözik, mint a társadalom kívül álló egyéneit; perbe fogják és elmarasztalják őket vagy rövidebb úton végeznek velük, az Oroszországban hír­hedté vált úgynevezett „közigazgatási úton." Kergetik és hajszol­ják őket, mintha legalább is „zavargók" lennének; betiltják gyű­léseiket, rendőri felügyelet alatt tartják őket, mintha legalább is bankócsinálók lennének, szóval a modern jogállam minden megen­gedett, de inkább meg nem engedett eszközöket eszelnek ki el­lenük, hogy lehetetlenné tegyék őket. D­e mit használ ez? Ha egyet, ötöt, tizet vagy még többet is kerítenek hálójukba azokból, akik soha rosszat nem akartak, akik nem rombolni, hanem építeni akarnak, akik az emberiesség, a kultúra nevében követelnek reformokat — mit értek el vele? Ezzel csak azt mutatják, hogy a szocziáldemokráczia által kivont jobbításoknak kitérnek az útból és megbeszülják magukat azokon, akiket a jogrend formalitásai szerint a „merész" kívánságokért megfenyíteni akarnak. Az egy helyébe tíz, az öt helyébe ötven, a tíz helyébe száz új híve, új követője, új úttörője támad az esz­mének, az elvnek, mely eszme és elv az emberiség tulajdona. A „modern liberalizmus", az igazi liberalizmusnak ez a szörny­szülöttje, „valóságos" liberalizmussal kivételes eljárás alkalmazá­sát is javasolják a szocziáldemokráczia ellen. Ha megkérdjük tőle, hogy miért is legyen az, akkor ott áll bámuló tekintettel és csak annyit tud, mint az éjjeli bakter, aki azért kiabálja a „tűzre, vízre vigyázzatok . . ." mert igy kívánja a „szokás." „Segítsen, a­mi segíteni bir!" Ez az elkeseredett ellenfél jelszava és ha az általa segítségül hívott eszközök nem is bizo­nyulnak kielégítőknek, ha az üldözése által megsemmisít tisztessé­ges exisztencziákat, becsületes családokat; ha e hajsza által föl­dönfutóvá tesz nemesen gondolkodó embereket, — hát az ő előtte nem baj; az ő „lelkiismerete" — nyugodt, akár­milyen mél­tatlan sebet ejt az eszközökben vele szemben sokkal gyengébb embertársán. Az új év perekkel köszöntött be a magyarországi szocziál­demokrácziára. Budapesten január 14-én lesz egynek a vég­tárgyalása „osztály elleni gyűlöletre való izgatás" miatt a Nép­szava felelős szerkesztője ellen, Aradon pedig kettő is lesz több elvtárs ellen, február 9-én és 25-én. Az aradi vádlottak közt Kohn Vilmos elvtársunknak kétszer jutott ki a vád alá helyezés megtiszteltetése. Február 9-én ő maga kerül az aradi esküdtszék elé, február 25-én pedig közösen három vádlott elvtárssal, neve­zetesen: Horváth János, Schrodt Lajos és Varga József társaságában. A február 9-ére kitűzött tárgyalás alapjául szolgáló ügyészi vádlevél igy szól: 6092. sz. Az aradi kir. Ügyészségtől, k. u. 91. Tek. kir. Törvényszék, mint Sajtóbiróság! Az Aradon „Közjólét" czim­ alatt megjelent hetilapnak f. évi május hó 16. és 30. napjain kiadott 5. és 7. számaiban „Társadalmi helyzet" és „A munka lovagjai" czim alatt megjelent közlemények alapján folyó évi 4152- 891. k. n­. sz. alatt sajtóvizsgálat elrendelését kértem. Ezen czikkekben, nevezetesen azoknak következő, szóról-szóra idézett pontjaiban a btk. 172. §-ába ütköző idegen tulajdon elleni, valamint a társada­lom egyes osztályai elleni gyűlöletre irányult izgatás foglaltatik: „Selyembe, bársonyba öltözködhetne, nagyszerű és kényelmes palotákban lakhatna, a legjobb ételekkel táplálkozhatnék minden ember, feltétlenül művelt és hasznos tagja lehetne a társadalomnak minden ember, mihelyt a létező élet­javak, munkaeszközök, a szeszélyes, irigy magántulajdonból, az okos, tervszerű köztulajdonba mennének át." „Mivel pedig életét fentartani mindenkinek kell és erre nézve a termé­szet bőven ellátott bennünket, tehát nem marad más hátra, minthogy a dolgok jelen rendjét meg kell változtatni mindnyájunk javára, akár tetszik ez a minden értelmi és anyagi erőt szolgálatába ejtő nagybirtokosok osztály­uralmának, akár nem." „Ez nehéz feladat lesz." „Pedig meg kell lenni." „Ó, de gondoljatok a b.-csabaiakra, kik az őket megtámadó katonaság­gal szemben azt mondották, hogy élniük úgy is lehetetlen, tehát akár így, akár úgy pusztulnak el, az mindegy." „A, tőkepénzeseinkben nincs egy csöpp emberi érzés sem, nem riadnak vissza a leggonoszabb cselekedettől sem, csak az ő ekszisztencziájuk legyen biz­tosítva : nyomorékká teszik a gyermeket még anyja méhében." „Ki van hivatva e dolgon segíteni ?" „A kormánytól ugyan ne várjunk semmit, . . ., a mai beteges társadalomra ugyancsak nem támaszkodhatunk. Itt a népnek kell közbelépni." „A társadalomtól nem kell nekünk semmiféle ala­mizsna, mert . . . , mi kényszeríteni fogjuk az állam hatalmait, hogy teljesítse az állam, a nép kívánságát." „Romboljuk le a mai korhadt kor­látokat, mit illetlen kezek tákoltak össze, a szabad szó nyilvánításának, vala­mint a munkásnép akaratának érvényt kell szerezni. Nincs mit várnunk!" Minthogy pedig Kohn Vilmos a vizsgálat folyamán elismerte, hogy ezen czikkeket az említett hírlapokban­­ tette közzé, s azokért, illetve az azokban foglaltakért a felelősséget elvállalja, a teljesített vizsgálatra vonatkozó iratok ./• alatti bemutatása mellett az idézett törvényszakasz alapján vádat emelek: Kohn Vilmos aradi lakos nyomdászsegéd ellen, az Aradon „Közjólét" czimen megjelent hetilap f. évi május 16. és 30-ki 5. és 7. számaiban közzétett czikkei által elkövetett a btk. 172. §-ába ütköző tulajdon elleni és a társada­lom egyes osztályai elleni izgatás vétsége miatt, és tisztelettel kérem a tekin­tetes Sajtóbíróság elnökét, hogy jelen ügy törvényes megvizsgálása és elbírálása végett határnapot kitűzni, arra vádlottat megidézni, s ebbeli intézkedését velem is közölni méltóztassék. Arad, 1891. szeptember 16-án. Kir. ügyész szabadságon : mészáros­ Tivadar, kir. alügyész. A büntetőtörvény a vádlevélben hivatkozott 172. §-a igy szól: „A ki a 171. §-ban meghatározott módon a törvény ellen, vagy a ki a hatóságoknak törvényes hatáskörükben kiadott ren­delete, meghagyása, határozata ellen engedetlenségre egyenes fel­hívást intéz vagy terjeszt: két évig terjedhető államfogházzal és ezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő." „Ugyanezen büntetés éri azt, a­ki a 171. §-ban meghatáro­zott módon valamely osztályt, nemzetiséget, vagy hitfelekezetet gyűlöletre a másik ellen, úgyszintén azt is, a­ki a tulajdon vagy a házasság jogintézménye ellen izgat." Minthogy itt hivatkozás történik a büntetőtörvény 171 -ik §-ára, szükségesnek találjuk azt is idézni, hangzik ez pedig a kö­vetkezőképpen : „A ki valamely gyülekezeten nyilvánosan, szóval, vagy a ki nyomtatvány, irott, képes ábrázolatok terjesztése, vagy közszem­lére kiállítása által, bűntett vagy vétségre egyenesen felhí, ha a bűntett vagy vétség elkövettetett, mint felbujtó bün­tetendő." „Ha pedig a felhívás eredménytelen maradt — a­mennyiben az a jelen törvény külön rendeletei alá nem esik, két évig ter­jedhető államfogházzal és két­ezer forintig terjedhető pénzbünte­téssel büntetendő." A törvénynek a vádra vonatkozó intézkedéseit azért tartot­tuk szükségesnek ismertetni, hogy a munkásosztály maga is alkot­hasson magának fogalmat a vád és a büntető határozmányok mi­kénti összefüggése felett. Az idézett 171. §, különben az aradi esküdtszék előtt február 25-én letárgyalandó ügyészi vádra is vo­natkozik, mivel ennek alapján fogták perbe az emlitett elvtársakat. Ez a második vádlevél igy szól: 6093/k. u­. 91. Az aradi kir. ügyészségtől. Tekintetes királyi Törvényszék, mint Sajtóbiróság! Az „aradi nyomda-társaság" könyvnyomdájában f. évben „Szózat a nép­bolonditókhoz és a néphez" czim­ű és „Die Arbeitsmänner" czímü költemények lettek az úgynevezett szocziáldemokrata párt vezéregyénes elhatározása folytán és megrendelésére kinyomva, s az igy kinyomatott példányokból 2000 darab az aradi és aradvidéki munkások közt kiosztatott. Ezen közleményeknek egész tartalma, de különösen az utóbb nevezettnek következő sorai alapján: Rafft Eure Kraft zusammen Und schwört zur Fahne roth! Kämpft mütig für die Freihet! Erkämpft euch bess'res Brod! Beschleunigt des Unrechts Fall! Schafft Frieden dann dem Weltenall! Wacht auf, ihr Arbeitsmänner, auf Proletariat! 4151/91. k. n­. sz. alatt a btkv. 171. §-ába ütköző izgatás vétsége miatt sajtóvizsgálat elrendelését kértem,­­ miután azok nyílt felhívást foglalnak ma­gukban arra, hogy a jelenleg fennálló törvények és jogrend felforgattassanak. Minthogy pedig a vizsgálat folyamán kitűnt, hogy a közleménynek kinyo­matása Horváth János czipészmester, aradi lakos elnöklete alatt tartott gyü­lekezeten határoztatott el a kinyomatás, megrendelését Horváth János és Kohn Vilmos aradi lakosok eszközölték, e nyomtatványokat Schrodt Lajos fizette ki és vette át a nyomdából, a kinyom­atást pedig Varga József üzlet­vezető eszközöltette, ki a nyomdában megjelent mindennemű nyomtatványokért felelős, ennélfogva, midőn a vizsgálatra vonatkozó iratokat •/. alatt bemutatom, az imént hivatkozott törvényszakasz alapján vádat emelek: 1. Horváth János aradi lakos, czipészmester, 2. Kohn Vilmos aradi lakos, nyovadászsegéd,

Next