Népszava, 1896 (24. évfolyam, 1–33. sz.)

1896-09-04 / 18. szám

114 NÉPSZAVA szellemű munka megjelenését, keserves fu­­­solygó, jámbor arczot vágtak. Amikor álde­léreikkel könyveket vásárolnak, hogy ta­­zataikat kerékre feszítették, máglyára vitték nullanak, művelődjenek. Aki a munkások — ők mosolyogtak. Amikor szemtől­*"" ' " szembe legazemberezték őket, amikor min­den országból kiutasították őket, — jámbor, jusson, aki összejátszik burzsoá-könyváru-­megadással mosolyogtak. Királyok előtt, sokkal hogy províziót kaphasson és annak koldusokkal szemben, ellenségektől vagy ha­erejéig­ drágábban sózhassa a munkásokra a férczműveket: szívtelen áruló. Menjetek a krankenkassza Wesselényi-utczai árubódé­ezen nemes, tiszteletreméltó vágyát kihasz­nálja, hogy meg nem engedett jövedelemhez • _ «kl ««r.fTm'n+p'fil­ V»m"zona_LinTvry"Q m~ jába, ott fogjátok találni a dicső Marx mel­lett a „Nemi élet gyönyöreit" tárgyaló köny­vátoktól környezetten — mindig moso­lyogtak. Egyszóval kétszínűen, álnokul ravasz mosolygás mögé rejtették minden indulatjaikat és a szemlélő sohasem tudta meg, hogy bensőjükben milyen indulatok vehet. Lassalle, Bebel, stb. könyvei mellett forranak. Ezért ma is a megvetés és az a leghitványabb burzsoá féregirodalmat. S utálat kifejezője a jezsuita szó. Láttátok tudjátok !»kezeli azt a könyvkereskedést? már Kankót nem mosolyogni? Menjetek el az Erzsébet-körúti főbevásárló- Láttátok már — kivéve nyilvános gyűlése- feltétele, hogy egy megfelelő helyre, a burzsoá antikváriushoz és kérdez- ken­d haragudni? Mondhattatok-e neki­ rendszer teremtessék, tétek ínég, ki szed fel províziókat, ki fogad olyas­valamit, amin ő, mindég, örökkön­el ajándékokat és kérdezősködjetek, hogy örökké nem mosolygott volna? Hányszor van az, hogy az a Wesselényi-utczai áru- szólítottátok már szemtől-szembe az igazi bódé csakis onnan és sehol máshol fedezi nevén? S tudjátok mit­ tett? — édesde­könyvszükségleteit ? — választ fogtok kapni. „De azért Wankó derék é­letes ember!" T. elvtársak! Dicsőséges, szép hogy elmultatok! Milyen édes a visszaemlé­kezés arra az időre, amikor még a magyar­országi proletárságnak napi­lapja volt. Hogy ujjongtunk, hogy repesett a szívünk az örömtől, amikor egy-egy számát megpillan­tottuk. Mily feláldozó munkával terjesztettük, hány gyűlést hívtunk egybe és hányszor beszéltük rekedtté magunkat, felhíva a munkásokat, támogatásra. Mennyi pénzünkbe került az a lap, hány proletár áldozta oda kis megtakarított pénzét, hogy a „mi la­punk" fenállhasson. S amig mi dolgoztunk a proletárság lapja érdekében, addig B­udán gyűléseket­­ hívott egybe a kis fekete, Kürschner és szidta azokon a „Nép­­szavát", minden magyar szocziáldemokrata szemefényét, mint a záporesőt. Pesten pedig hű szövetségese, a Wesselényi-utc­zai árubódéban segített neki. Akik ott megfor­dultak, nem tehették, hogy a napilapra mondott egy-egy szitkot meg ne halljanak. S miért szidta ? Mert a lap kiadóhivatalának vezetője nem ő lett, hanem egy ügyetlen és tehetetlen asztalos, pedig neki vágott a foga a kényelmes állásra, no meg talán a ellenőrzés nélküli kezelésre. A lap megbukott, sárba hullott a mi szemünk fénye, szívünk vérzett, közel voltunk a kétségbeeséshez és ott a krankenkasszá­nál két ember örömmámorban úszott és kankánt tánczolt. „De azért Wankó derék, becsü­letes ember! T. elvtársak! A szocziáldemokráczia eszméjét monopolizálni nem lehet. Nemcsak a munkásoké ez az eszme, hanem a becsü­letes emberek összességéé. Szíves örömest látjuk és fogadjuk, hogy ha a burzsoá­ körök­ből emelkednek fel hozzánk egyesek, hogy velünk karöltve harczoljanak egy szebb és jobb világért. S ha ezeknek az átfutóknak van képességük, akaratuk, tudá­suk, szívesen fogadjuk, ha pártunknak út­mutatással és műveltségük adta joguknál fogva t­anácscsal szolgálnak. Sok ilyen derék embert sorolhatnánk elő, akik a burzsoáziá­ból kikerülve, nagy és hasznos szolgálato­kat tettek elvünknek. S ezeket apróra mind elüldözték. Ott fonták mindig a titkos szá­lakat a Wesselényi-utczai bódéban, amelyek­ben a jóhiszemű elvtársak megbotlottak és felháborodva a rat intrikákon, undorral hagy­ták el azt a pártot, ahol becsületes török­A kongresszus kimondja, hogy minden nemzet minkásainak főtörekvése oda k­á­vésért rágalommal, munkáért hálátlansággal nyúljon, hogy a termelési, szállítási és szét­es­osztási eszközök a társadalom tulajdonába menjenek át, hogy így a munkásság, az el­nyomott nép, a kapitalizmus malma alól fel­szabaduljon. A kongresszus továbbá azon nézeten van, hogy a nemzeti és nemzetközi agitáczió ezen értelemben naponta szüksége­sebbé válik, tekintettel a nemzeti és nem­zetközi kartellek és ringek gyarapodására, és azon nagy kapitalisztikus szervezetekre, melye­k az előbbiek háta mögött állanak és azért Wankó derék, becsű- a szabad versenyt teljesen elnyomják. A letes ember!" kongresszus tehát ajánlja, hogy azon országg, elvtársak! Figyeljétek meg, hogy az­­ok, melyeknek munkáspártjai a traszok és az ember, aki mindig mosolyog, milyen kartellek ténykedéseit már tervszerűen ellen­gyenge lábon áll jellem dolgában, őrizik, egy nemzetközi irodát létesítsenek. A jezsuitáknak mindig az volt főerköl- melyek ezen kapitalisztikus szervezetek tevé­csösségük, hogy örökkön-örökké szent, mé­­kenységét ellenőrizzék és a nemzeti vagy fizetnek. S ha maradt még egy, azt is elül­dözték. Azt a jóhiszemű Tárkonyit, aki csak most tudja, hogy miféle banda tartotta körk­ihálózva , kérdezzétek csak meg, hogy honnan indul ki az aknamimka ellene, és megtudjátok, hogy az a Jánospofájú Wes­selényi-utczai árubódés milyen csökönyös­séggel dolgozott becsületes tervei ellen, amíg ő is undorral eltelve, otthagyta a krankenkassza pártját. „De azért Wankó derék, a nemzetközi törvényhozás segélyével a társa­dalmasításukra hassanak. .. A munkások szakszervezkedési harcza nélkülözhetlen, hogy a tőke gazdasági túl­súlyának ellentállhassanak és a munkások jelenlegi helyzetén javítsanak. Szakszervez­kedés nélkül nincs elégséges bér és nincs rövidebb munkaidő. Ezen harc ez által azon­ban a kizsákmányolás csak enyhítve, de megszüntetve nem lesz. A munkások ki­zsákmányolása c­sak akkor érhet véget, ha a társadalom maga veszi tulajdonába az összes termelési eszközöket, a földbirtokot és a köz­lekedési eszközöket. Ennek szükséges elő­törvényhozási Hogy ezt teljesen keresztül vigyük, szükséges, hogy a munkás­osztály mérvadó politikai hatalom legyen. A politikai hatalom azonban csak olyan lehet, amilyen a szervezkedés. A szakszervezkedés Minderre meglepő­­en mosolygott! 0 r i z k e d­­ e t e k a tehát a munkásságot­ politikai hatalommá fejleszti, mert a szervezéséről gondoskodik. A munkások szervezése hiányos és nem elégséges, ha az csak politikai. De a gazdasági harcz megköveteli a munkásosztály politikai tevékenységét is. A­mit a munkások munkaadóik elleni szabad harczban elérnek, azt többnyire mint politikai hatalom, törvényhozásilag meg kell erősít­tetni, ha az állandó legyen. Sok esetben a törvényhozás által elért eredmények felesle­gessé teszik a gazdasági harcrot. A mun­kásosztály nemzetközi együttműködése annál szükségesebb lesz, mennél inkább kifejlődik a nemzetközi világpiac­ és azzal együtt a a nemzeti iparok közötti konfliktusok.­ A legközelebbi időre a következő irá­nyokban szükséges a nemzetközi eljárás: 1. A vámok, fogyasztási adók és kiszál­lítási prámiák eltörlése. 2. Egy nemzetközi munkásvédtörvény megteremtése. A párisi kongresszus határo­zatait ismételve, ajánlja a kongresszus a leg­közelebbi agitác­ziót főleg a következőkre összpontosítani: a) a törvényes nyolczórai munkaidő kiküzdésére; b) az úgynevezett schwitz-rendszer meg­szüntetése és a házi­iparnál foglalkozó mun­kások részére alkalmas védtörvények terem­tésére; c) egy teljesen szabad egyesülési és gyülekezési jog kivívását mindkét nem részére. Ezeknek elérésére szükséges, hogy a gazdasági és politikai mozgalom karöltve járjon. Ezért kimondja a kongresszus, a párisi és zürichi határozatokkal egyetértőleg, hogy a munkásosztály emanczipác­ziójáért folytatott harc­ban feltétlenül szükséges a munkások gazdasági szervezkedése, és minden munkás, aki a tőke uralma alól szabadulni akar, kötelességének tartsa, szakmájának szervez­kedéséhez tartozzon. A gazdasági szervezkedéseknek," ha ered­ményes működést akarnak kifejteni, szüksé­ges, hogy országos egyesületekbe tömörülje­nek, mert minden külön szervezkedés csak ártalmas lehet. A politikai nézeteltérés nem képezhet választó okot a gazdasági har­crokban való részvételre, de a proletáriátus osztályharczának természete megköveteli, hogy a munkásszervezetek tagjaikat szocziál­demokratákká neveljék. A szervezeteknek kötelességük a szakmájukban foglalkoztatott nőket a tagok sorába felvenni és férfi és női munkásoknak egyenlő munkáért egyenlő munkabért követelni. A kongresszus a sztráj­kot és bojkottot szükséges eszközöknek tartja a szervezetek czéljainak elérésére, de nem tartja lehetőnek egy általános nemzet­közi sztrájk keresztülvitelét Sztrájkoknál, lock-out-oknál és bojkottoknál kötelesek az összes országok szervezetei egymást a leg­jobb erejükből támogatni. Május 1-ének ügyében a következő ha­tározati javaslat nyújtatott be: „Az 1. május ügyében a kongresszus csatlakozik a lefolyt kongresszusok határo­zataihoz. A májusi ünnep jelentőségét első­sorban a nyolczórai munkanapérti demonstrá­c­ióban leli és kimondja, hogy az általános munkaszünet minden erővel eszközöltessék." E javaslat minden vita nélkül elfogad­tatott, mindig mosolygó pofáktól! Mosoly-be é­s a- 8 Silberbergre is s milyen kedves, odaadó mosolylyal, olyannal, ahogy talán napot, valamikor a kedvesére sem mosolygott "­­ szebben. S hogy, de hogy meg ma­r­­­a ! „De azért Wankó derék, becsü­letes ember!" S most az a províziókat szedő, üres fejű, mosolygó pofájú előáll s nagy garral hirdeti, hogy ő „derék, becsületes ember! Menjetek elvtársak, és üdvözöljétek a „derék, a becsületes Wankót!" A kongresszus vita nélkül elfogadja a bolgár küldöttek által ajánlott rezoluc­ziót, mely szerint szívélyes üdvözletét és szerencse­kívánatait küldi a bolgár szocziáldemokrá­c­ziának augusztus 2-án megnyítandó kon­gresszusára. Azonkívül benyújtatott egy határozati javaslat a szomorú zürichi események tár­gyában. Zürichben ugyanis egyenetlenségek támadtak svájczi és olasz munkások között, a joga melyek tettlegességekké fajultak. Ezen al­szabad, hajomnál egy svájczi munkás életét vesz­tette. Az olasz delegáltak kijelentik, hogy ezen elszomorító tények csak a nagy gazda­sági és erkölcsi rabság következményei, melynek az olasz munkások áldozatai (álta­lános helyeslés) és mely őket kényszeríti hazájukat elhagyva, külföldi munkástestvé­reikkel szemben szennykonkurrencziát ű­zni. (Élénk helyeslés.) Ezen jelenség ellen küz­deni kell azáltal, hogy a be- és kivándorlók között élénk agitáczió fejtessék ki a szoc­zia­lizmus érdekében és az idegen munkások bevonassanak a munkás­szervezetekbe. Ezen rezoluczió szintén egyhangúlag fogadtatott el. A interparlamentarikus bizottsághoz minden nemzet küldjön egy képviselőt. A czimek minél előbb Vaillanthoz (Páris) kül­dendők. A kongresszus elhatározza, hogy a jövő kongresszus napirendjére fogja tűzni „a ten­gerészek helyzetét" és megkezdi a napirend 5. pontjának tárgyalását. „A munkásosztály gazdasági politikája. Előadó Molkenbuhr, ki a következő határozati javaslatot nyúj­­ totta be: A nemzetközi szoczialista munkás­kongresszus. I. Péntek, 1896. szeptember 11.

Next