Népszava, 1899 (27. évfolyam, 1–124. sz.)

1899-01-03 / 1. szám

2. oldal. S­ZEMLE. A képviselőház pénteki ülése majdnem verekedéssel végző­dött. Az egyik képviselő elkapta a papirost a gyorsíró elől, a másik megint visszakapta. S nem sok hija volt, hogy el nem agyabugyálták egymást. Ez mindenesetre méltó befejezése lett volna az 1897-iki évnek és az­­alkotmányos aerának.» Azonban még nem került annyira a dolog. Csak «lovagias ügy» lett belőle, a­melyet azután tintával és tollal végeztek el a képviselő urak. Mindenesetre ízelítőül szolgálhatott ez a jelenet a képviselőház pártok­­at ígérnek, így a függetlenségi párt elhatá­r­­rozta, hogy immár az obstrukc­iót a rendel­kezésére álló «külső technikai eszközökkel» fogja folytatni. Hogy a tintatartókat gondol­ták-e ezek alatt, azt nem tudjuk, s így méltán lehetünk kíváncsiak a bekövetkezendőkre. Bizonyos azonban, hogy Magyarország népe csinos kis látványosságra lehet elkészülve, abban a színházban, a­melyhez oly drágán kell megfizetnie a belépő díjat, s a­melyben mégis csak a tétlen néző szerepére van kár­hoztatva. Keddig nincsenek előadások. Akkor azután felgördül a függöny s kezdődik az új fel­vonás. Béketárgyalásokat folytattak pénteken a képviselő urak egy­más között. Ezek a béketárgyalások nagyon hasonlítanak azokra, a­melyeket annak ide­jén a nemzeti párt vezérei folytattak a kor­mánypárttal s a­mikor a híres Treuga-dei született meg. Most, hogy Horánszky lelep­lezései napvilágot láttak, kisült, hogy milyen csúnya és megvetendő szerepet játszott az akkori paktumnál a nemzeti párt. Ho­ránszky leleplezéseivel nemcsak Bánffy-t, hanem önmagát és saját pártját leplezte le első­sorban, a­mennyiben bemutatta, hogy milyen üres, külső hatások kedvéért képes feladni a küzdelmet, feladni ellenzéki létjo­gosultságát és elárulni szövetségeseit. Ho­ránszky leleplezte leleplezéseivel az egész mai magyar parlamentarizmust, s megmu­tatta, hogy a parlamentben ülő­­ellenzék" minden egyéb, csak nem komoly ellenzéke a kormánynak s megmutatta, hogy a mai választási rendszer alapján választott képvi­selőházban nemcsak a kormánypárt, hanem az ellenzék tagjai is korrumpáltak, ha talán nem is anyagilag, hanem legalább is erköl­csileg. A mostani­­béketárgyalásoknál" ez ismét fényes beigazolást nyert. Ellenzéki lapok tu­dósításai szerint a pénteki béketárgyalások alapját az képezte volna, hogy: „ Az ellenzék megszavazza, illetőleg áten­gedi a provizóriumot és indemnityt. Ennek ellenében nem báró Bánffy, de a kormánypárt összes vezető fér­fiai garan­c­iát vállalnak arra, hogy báró Bánffy be­nyújtja és a koronával elfogadtatja lemon­dását. Az új kormánynak az ellenzéki pártok biztosítják a költségvetés, az újoncsozási és a kiegyezési javaslatok normális parlamenti elintézését. Ezt megelőzőleg a parlament összes pártjai pontokba foglalják a választási törvény és a házszabályok revízióját, olya­ténképen, hogy a fenti kérdések elintézése után azonnal ezeknek a parlamenti tár­gyalása következik. A választási törvény revíziójában ben foglaltatnék: 1. a kúriai bíráskodás; 2. a választói czenzus némi le­szállítása ; 3. a választókerületek új, méltá­nyosabb beosztása. Ellenzéki részen és pedig úgy a szélső pártoknál, mint a disszidensek körében el­fogadhatóknak tartották ezeket a feltéte­leket." Íme, ilyen semmiségért lett volna képes az ellenzék feladni a harc­ot! Most, hogy ő az ura a helyzetnek, most, hogy képes volna a választási jog legszélesebb kiter­jesztése mellett eredményes akc­iót életbe lép­tetni, most az ellenzék megelégedett volna azzal is, ha a választási czenzust „némileg" leszállítják s behozzák a kúriai bíráskodást! Ha nem ellenzéki lapok hozták volna ezt a hirt, akkor azt hittük volna, hogy a kormánypárt diszkreditálni akarta az ellenzé­ket s azért terjesztette e hireket,­­ de így nincs okunk kételkednünk igazságában Hát ilyen semmit jelentő, üres, lényegtelen­­reform" elegendő volna az ellenzéknek ? Hol voltak azok a képviselők, kik olyan hangosan hirdették magukat az általános — tetszik érteni: az általános! — választói jog híveinek ? Hol volt gróf Apponyi, hol volt hol kik annyira tudnak lelkesedni a nép jogaiért — •a képviselőház falain kivül. Miért nem emel­ték fel tiltakozó szavukat? Hogy van az, hogy a lapok azt írhatják, hogy „ellenzéki részen, és pedig úgy a szélső pártoknál,­ mint a disszidensek körében elfogadhatónak tartot­ták a feltételeket ?" Hogy van az, hogy egyet­len egy sem akadt, ki tiltakozott volna ezen vásár ellen ?! Hogy a vásárt még sem kötötték meg, az sem az ellenzék érdeme. Szives-örömest bele­mentek volna, csak féltek, hogy Bánffy újra becsapja őket, úgy mint annak idején az „istenbékének"­ nevezett paktumnál tette. Féltek, hogy megint Bánffy lesz a furfango­sabb — s ezért nem mertek belemenni a dologba. Politikai lelkiismeretük nem szólalt fel ellene, csak mert féltek, hogy Horánszky és Apponyi sorsára jutnak, azért dúlt dugába a dolog. íme, ilyen a magyar parlamentarizmus ! Kölcsönös becsapások és kompromisszumok képezik az alapját. Nem politikai elvek, nem megdönthetetlen követelések alapján tárgyal­nak, hanem a legcsúnyább üzleti szellem vezeti minden lépésüket s mindenütt csak azt bizálják, hogy miből mennyi hasznot le­het húzni. S ha valahol kényelmes megol­dás kínálkozik, akkor készek mindent el­árulni, csak­ hogy nyugalmukból ki ne zavar­tassák magukat. Hol van ember széles ez országban, a­ki nem szégyenkezik, mikor ilyen embereket lát Magyarország politikai és társadalmi éle­tének élén ? Félre evvel a parlamenttel ! Helyet a népnek, hogy kiostorozza a vá­sárt csapó farizeusokat abból a templomból, melyet a nép istenének, a szabadságnak emeltek egykor apaink s a melyet szentség­telen emberek önző érdekeik vásárpiaczává aljasitottak! NÉPSZAVA Országgyűlés. Csütörtökön Apponyi Albert szólalt fel napirend előtt, hogy Horánszky múltkori ál­lításait megerősítse. Apponyi elmondta az egész történetét, a millenniumi treuga dei-nek s elmondta, hogy Bánffy miként csapta be őt s miként szegte meg adott szavát. Utána báró Bánffy szólalt fel, aki mindenféleképen igyekezett kimagyarázni magatartását. Beszé­dének veleje az volt, hogy ő mindenáron megmarad Magyarország miniszterelnökének s inkább felidézi az ex-lex állapotot, semhogy elhagyja helyét. A választási reform kérdésével foglalkozott azután Sándor József kormánypárti képviselő. Körülbelül ezeket mondta: „A választásokról konstatálhatja, hogy a jelenlegi törvény rossz. Úgy a választási czenzus kikerekítése, mint a czenzus dolgában sok a teendő. Hiszen a mai törvény szerint csak három elemnek van hely: a latifundiumok tulajdonosainak, a plutokrácziának és a demagógiának. A va­gyontalan érdem ki van zárva a Házból. A választási törvény feltétlenül revideálandó, de előbb meg kell oldani a függő kérdéseket." Kijelentését fontossá teszi az, hogy kormány­párti létére mondta s így valószínű, hogy a kormány beleegyezésével vagy egyenes su­galmazására beszélt. Beszéltek még Illyés Bálint és Rakovszky István, mind a ketten erősen támadva a kor­mányt. 1899. Pénteken volt az utolsó ülés az 1898-ik esztendőben. Sághy Gyula volt az első szónok, ki a nem­zeti párt álláspontjáról beszélt unalmasan és hosszasan. Utána Visontai Soma beszélt s beszédében legérdekesebb volt, mikor felso­rolta, hogy a kormány honnan vette a leg­utolsó választásokhoz a három milliót. Sze­rinte kapott a kormány az osztály-sorsjáték­ból 500,000 forintot, a beruházási kölcsön után 1 milliót, a grófi és bárói czímek után 600,000 forintot. Visontainak ezen szavait a kormány és pártja részéről senki sem c­áfolta meg, s ez mindenesetre jellemző. Utána beszélt Kossuth Ferencz, a­ki a következendő tör­vényen kívüli állapotért a kormányra hárí­totta a felelőséget. Szintúgy Horánszky Nán­dor, Molnár János, Szentiványi Árpád és Polónyi Géza. A kormánypárt részéről fel­szólalt ezután Kubinyi Géza, a­ki intette a pártokat, hogy térjenek békére. Hogy ez in­telemnek nem sok foganatja volt, azt mind­járt bebizonyította Ivánka Oszkár, a­ki olyan éles hangon beszélt, hogy egy új ,lovagias ügy" keletkezett belőle, melynél természete­sen szintén csak linta folyt rengeteg mennyi­ségben. Ivánka után Gajári Ödön beszélt és utána báró Bánffy akart beszélni, de az ellenzék rettentő zsivaja közt alig tudott szó­hoz jutni. Ezután elnapolták a ház üléseit keddig. POLITIKAI HÍREK. Belföld. A népgyűléseket, melyeket az ország min­den részében tartottak és tartanak a parla­menti pártok, e helyen méltattuk legutolsó számunkban. A félhivatalos „Pol. Corr­” a következőket írja most róluk: Hogy az ellenzék csak a szocziálistákkal való szövetkezés segítségével tud némi mozgalmat elő­idézni a magyar közvéleményben, kézzelfoghatóan bizonyítják a karácsonyi ünnepek alatt lezajlott ellen­zéki akczió egyes részletei Nemcsak a múltkor Budapesten, de legutóbbi napokban a vidék egyes jelentékenyebb városaiban is együttesen, karöltve láttuk fellépni !* .'"31--^..tíbevett cilin­cbet a smoeo.átifiábbal. IgY Kassán, Kolozsvárott és Zomborban. A szocziálisták feltétele mindenütt az általános szavazati jog kikötése volt. A szocziálisták őszinték és nyíltak voltak követe­léseik formulázásában. Nem mondhatnók ugyanezt arról a módról, amelylyel az ellenzék ezt a kikötést honorálta. Mint Bartha Miklós Kolozsvárott tette, a szoczialistákat amolyan ,ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhez" nyilatkozattal igyekezett lefőzni mindenütt. Hogy ezek a kétértelmű nyilatkozatok mennyiben elégítik ki a szoczialistákat és mennyiben nem, "annak fejtegetése nem a mi kötelességünk ; mi megelégszünk a tény egyszerű konstatálásával, rábíz­ván a kommentárt a későbbi okozatszerű fejlődésre. Legnyíltabb és legjellemzőbb volt az ellenzéknek a szoczialistákkal való ez a szövetsége Temesvárott, ami nagyon is természetes, mert, ebben az iparos és gyárvárosban a szoczialisták erősebbek, mint Budapestet kivéve, az ország bármely más nagyobb városában, a temesvári gyűlés is úgy folyt le, mint a többiek. A szoczialista vezéreknek azt a követelését, hogy az általános és titkos választást is vegyék föl a gyűlés programjába. Raskovics Ferencz azzal a ki­jelentéssel igyekezett elütni, hogy ez a követelés úgyis benfoglaltatik a választói jog kiterjesztésének követelésben. Mindezek a jelenségek kétségtelenül bizonyítják, hogy az ellenzéki népgyűlések rendezését csak a szoczialisták teszik lehetővé és az ellenzék egész akc­iójának nincs pozitv eredménye, csak az hogy a szoczializmust mint politikai tényezőt beleviszik a közéletbe. A kormánypárti félhivatalosnak majd min­den szavát aláírjuk. Hogy az országban nép­gyűléseket mi nélkülünk tartani már nem lehet, azt már régen megírtuk s már régen be is bizonyítottuk. De nemcsak az ellenzék nem tud, hanem a kormánypárt sem tud. Ezt elfelejtette hozzátenni a félhivatalos. Pedig még emlékezetében tehetne, hogy még Buda­pesten is csak úgy lehetett kormánypárti­­tüntető" gyűlést tartani, hogy egy félszázad rendőrrel őriztették a bejáratokat és csak meghívókkal ellátott úri­embereket bocsáj­tottak be a­­népgyűlésre". Azért semmi oka sincsen a kormánypártnak bármit is szemére vetni az ellenzéknek. Hogy az ellenzéknek nyilatkozatai mennyire elégítenek ki minket, azt már teljes őszinteséggel és nyíltsággal megírtuk múlt számunkban és megírjuk a mostaniban is. Mi a kormánypártnak és oly nyíltan szemébe vágjuk az igazságot, mint az ellenzéknek és így abba, a különben

Next