Népszava, 1902 (30. évfolyam, 1–146. sz.)
1902-07-29 / 85. szám
4. oldal. NÉPSZAVA I 1902. július 29. ját kerítésére teregeti ruháját száradni, ez itt rendőri kihágás. A főszolgabíró július 15-ére, tehát amidőn a nyomorult nép szegényes termésének aratásával van elfoglalva, idézte magas szine elé az asszonyt. Az oláh asszony nem fogadott kocsit öt forintért, hogy a főúr szine előtt megjelenhessen, ezért a hatalmas ur őt pénzbírságban marasztalta el, kimondván egyúttal, hogy „jelen ítélet nem felebbezhető". Augusztus elsejéig tartozik az asszony lefizetni a bírságot, mert különben vagy elveszik júliusban kiteregetett fehérneműjét, vagy elzárják. Indokok: „Marasztalt, törvényes megidéztetése daczára meg nem jelent." Tanulság: oláh asszony, ne teregesd saját kerítésedre fehérneműdet, hanem szeresd a magyar hazát, melyben ily igazságos, bölcs és emberszerető főszolgabirák mérik a közigazgatási igazságot számodra !" Csak már a nagygazembereket, uzsorásokat, rablóvezéreket is kipellengérezné ily módon a Hazánk. — Várkonyi Istvánt csak nem hagyja nyugodni az ügyészség. Most gyomai képviselőjelölt beszédjében talált izgatást, ezért fogta pörbe. — A munkaközvetítő intézet mint kivándorlási ügynökség. Már részletesen foglalkoztunk a fővárosi rendőrség kivándorlási ügynökösködésével, most a híres sztrájktörő intézet csapott fel kivándorlási ügynökséggé és szállítja a munkásokat ki Németországba. Most miért nem írnak a lapok „lelketlen ügynökökről" ? Miért kell a munkásoknak nemcsak minden hatósági engedelem nélkül, hanem éppen a hatóságok ellen fellépni azok ellen, akik nem röstellik meggyalázni önmagukat s sztrájktörő szolgálatokat tenni a külföldi kizsákmányolóknak ? Miért szűnik most meg a sokat hangoztatott hazafiság ? Mert a munkaadók nem ismernek hazafiságot és ők is nemzetközien támogatják egymást, mihelyt arról van szó, hogy a munkásokat kell elnyomni ! Ezért álltak be a rendőrség és a munkaközvetítő intézet kivándorlási ügynökségnek és szállítják ki tucatszámra az indifferens munkásokat a külföldre. Így legutóbb a munkaközvetítő intézet 42 ácsmunkást akart kiszállhatni egy ügynökkel és egy hivatalnokával Németországba. A budapesti szervezett építőmunkások ezt megtudták, kimentek tehát a pályaudvarra és ott felvilágosították a szegődni akaró munkásokat, hogy kint Potsdamban és Hamburgban most sztrájk van, tehát nem illik éppen magyar munkásoknak megtörni a sztrájkot. Szombat este 9 óra 40 perczkor kellett volna indulni a 42 elszerződött ácsnak Bécsen át Potsdamba. Javában folyt a kapacitálás, mikor az állami munkaközvetítő kirendelt hivatalnoka a perronon kiáltozni kezdte: — Munkások, beszállani, mindjárt indul a vonat!.. . Erre a budapesti munkások nekiestek, és jól elverték a hivatalnokot, meg a folyton „polizei" után kiabáló német ágenst. Így ezek a „lelketlen ügynökök" legalább a jól megérdemelt jutalomból kivették a részüket. Megjegyezzük, hogy a munkaközvetítő intézet részéről annál nagyobb a gazság, mert világosan ki van mondva, hogy minden munkást figyelmeztetni kell, ha valahová szerződni akar ahol sztrájk van és ez a figyelmeztetés ezúttal elmaradt. Az intézet választmányában levő elvtársak szóvá fogják tenni ezt az esetet és követelni fogják, hogy a tisztviselő ellen indítsanak fegyelmi vizsgálatot. — Munkássors. Boskányi Ilona aradi vasalónő a Kossuth-utczai „Hófehérké"hez czímzett Drahóczky-féle vasalóintézetben dolgozott s munkája közben mindkét keze a gép hengerei közé került. A környezete tehetetlen volt az iszonyú kínokat szenvedő leány bajával szemben és gépészt kellett hivni, aki a hengereket szétemelve, szabaddá tette a beszorult karokat. A szerencsétlenül járt leányt, aki mindkét kezén súlyosan megsérült s egyelőre munkaképtelenné lett, beszállították a kórházba. — Menekülés a kizsákmányolók elől. Roth Márton, érmihályfalvai tizenöt éves kereskedelmi tanuló otthagyta gazdáját és hetek óta nyoma veszett. Ugyanigy tett Szilágyi János, tizenöt éves kovács-inas, ki megszökött gazdájától. Mindketten a munkát adó gazdák könyörtelenségei és a túlságos megterhelések miatt menekültek el helyeikről. — „Bölcs" intézkedések. Erdélyből, és pedig leginkább a Székelyföldről, szállítják a lélekkufárok a magyar leányokat Románia és a többi Balkán-államok bűnbarlangjai számára. A belügyminiszter most az útlevelek kiszolgáltatásának megnehezítése által akarja némileg korlátolni az emberkereskedést. Elrendelte ugyanis, hogy a hatóságok hajadon leányok számára ezután csak úgy adjanak útlevelet, ha a leányokkal anyjuk is velük utazik, vagy ahol ez nem lehetséges, ott legalább azt igazolják az útlevelet kérő leányok, hogy az utazás a szülők tudtával és beleegyezésével történik és az utazás czélja föltétlenül tisztességes. Ezzel kapcsolatban a rövid tartózkodásra szóló és a határszéli hatóságok által kiállított útlevelekre nézve kimondta a belügyminiszter, hogy aki a megszabott leghosszabb tartózkodási időn túl marad külföldön, annak a hatóságok többé ne adjanak ilyen rövid tartózkodásra szóló útlevelet. — Így szól a hivatalos közlemény, amely a belügyminiszteri hivatalból került a lapokba. Ezután tehát a nyomorúság által a bűn karjaiba kergetett leányok csak kísérettel sétálhatnak át a bűn fertőjébe. Nagy és „bölcs" reform, meglátszik rajta Széll Kálmán bölcsessége. — Tüdővészes katonák. Az általános nyomorúság immár a hadsereg szervezetében is érezteti hatását. A nyomorúság lehetetlenné teszi egyrészt a táplálkozást s ennek következtében a hadsereg nem tud olyan „emberanyagot" kapni, amely a katonai egészségügyi szabályoknak megfelel. Másrészt meg az esztendők óta tartó nyomorúság egyes vármegyéket annyira kiirtott, hogy az ujoncz-létszámnak még a felét se tudták behajtani a megyében. E szűkös emberanyag következtében zavarba jött a hadsereg s ugy lábalt ki zavarából, hogy most már olyan ifjakat is besoroztak, akiken a tüdővész jelei már a sorozáskor megállapíthatók voltak. A tüdővészt tehát az ujonczok hozzák a hadseregbe s az ilyen betegek 54—60 százaléka katonai szolgálatának első fél évében kerül kórházba. A tüdővész csiráit magukkal hozzák és a változott életmód, a nehéz szolgálat, az együttélés, a levegő a betegséget kitörésre bírja. Így lett a kaszárnya a túlzsúfolt lakosztályaival valóságos betegágya a tüdővésznek. A nép fiai tehát már nem csupán a brutális bánásmódtól, de a hadseregben egyre tova terjedő tüdővésztől is pusztulnak. — A belga szoczialisták humora. A belga trónörökös levelet írt a belga szoczialisták által alapított Vooruit-gyár igazgatóságához. A levélben értesítette az igazgatót, hogy szeretné gyárukat megtekinteni, mire a gyár igazgatója a következő levélben felejt a leendő trónörökösnek és feleségének. Tisztelt Albert úr és kedves Erzsébet! Becses levelére válaszolva, van szerencsénk önt arról értesíteni, hogy a mi gyárunk berendezését mindenki megtekintheti. Nagyon örülünk, ha önnek is megmutathatjuk, hogy mit tud művelni a nép s ha önt is meggyőzhetjük arról, hogy a szoczialisták nem fölforgatók, amint ezt önnel gyakran el akarják hitetnni. Mivel azonban gyárunkat vasárnap tizenkét órakor mindig bezárjuk, ön lekötelezne bennünket, ha jóval tizenkét óra előtt jönne, hogy személyzetünk vasárnapi munkaszünete ön miatt kárt ne szenvedjen. Szövetkezetünk egyik nyugalmazott tagja, De Loore úr elismerésre méltó szívességgel vállalkozott arra, hogy önt kalauzolja és fölvilágosítással szolgál mindenben, ha ön úgy kívánja. Fogadja, kedves Albert és Erzsébet, testvéri üdvözletünket. A Vooruit-gyár igazgatósága. Semmi alázatosság, semmi émelyítő lojalitás ! Ellenben sok gúny és a gúny mögött rengeteg önérzet. Ha az ember nem is tudná, hogy kitől származik a levél, az önérzetes hangból ráismerne, hogy így csak szoczialisták beszélnek a „felsőbb" hatalommal. — Egy magyar mágnás pályafutása. Az elmúlt télen nagy feltűnést keltett a fővárosban báró Tunkel Ottó szökése, aki töméntelen szélhámoskodás, csalás, sikkasztás után, melyek összege több mint 80.000 koronára rúgott — megszökött a fővárosból. A sikkasztótól, néhány hét leforgása után Amerikából érkezett távirat és levél atyjához és barátaihoz, melyekben megtörten jelentette be, hogy az új hazában keres magának megélhetést. A rendőrség ezek alapján Amerikában is köröztette a veszedelmes szélhámost, de eredménytelenül, úgy, hogy már lemondottak arról, hogy valaha elnyerje méltó büntetését. Most azután, több mint fél esztendő leforgása után, kiderült, hogy báró Tunkel egyáltalában nem vitorlázott ki Amerikába, sőt még csak el sem hagyta a főváros területét. Hogy mindeddig még sem tudtak tartózkodási helyére ráakadni, annak oka"az, hogy az őrültek között keresett magának menedéket. Felvétette magát az angyalföldi elmegyógyintézetbe, ahol mindeddig mint elmeháborodottat kezelték az orvosok. Hogy felvétele milyen körülmények között történt, azt a rendőri vizsgálat lesz hivatva kideríteni. A kiderítés azonban egy csöppet se érdekes. Egy tolvaj mágnásról van szó, így hát természetes, hogy a rendőrség elnézte, sőt talán elősegítette, hogy a báró elkerüljön a világ szeme elől s olyan helyre jusson, ahol bántódás nem érheti. Ezt mi, minden rendőri „vizsgálat" nélkül már most kideríthetjük. — Ipartestület a munkások ellen. Szegeden körülbelül 50 czipészsegéd kerül a kihágási bíró elé. Azzal vannak vádolva, hogy iparigazolvány nélkül mintegy külön folytatják a mesterséget és megkárosítják ezzel a mestereket. A segédeket az ipartestület jelentette fel apródonként, mint amely őrködik az iparigazolványnyal bírók érdeke felett és adandó alkalmakkor megóvja őket a károsodástól. A segédek azzal védekeznek, hogy nem törtek be senkinek a hatáskörébe. A mesterek számára szoktak dolgozni; ha a műhelyben éri őket az alkony, hazaviszik a munkát a lakásukra és ott folytatják. Ebből származhatott a félreértés. E mellett igaz ugyan, hogy végeznek apróbb javításokat, foltozást, sarokfölverést, de nem is mennek túl a határon, mert önálló megrendelést nem fogadnak el. Kiváncsiak vagyunk, hogy a szegedi ipartestület ugyanilyen éberséget tanúsít-e akkor is, ha a munkaadók bérlevonásokkal, túlságosan nagy munkaidővel és más szekatúrákkal a munkásokat megkárosítják, akik a jelen esetben igazán semmi olyat nem tettek, amivel az iparhatóság bölcs elméjét beavatkozásra kényszerítették volna. / A papok erkölcse. Az utóbbi napokban sokat czikkeztek a lapok a főváros erkölcstelenségéről. Természetesen mindegyik a maga módja szerint. Azaz a kispolgárias „rövid haj, rövid ész" módjára. Okot erre az úgynevezett „büntanya" felfedezése szolgáltat. Egyik akasztófát kiált a bűnösre, a másik máglyát ! Hogy ez társadalmi baj volna, csak nagyon kevesen látják be. Ezen kevesek közt találjuk az agrárius-