Népszava, 1902 (30. évfolyam, 1–146. sz.)

1902-07-29 / 85. szám

1902. augusztus 2. NÉPSZAVA illetőségű iparossegédek a zombori iparosok és munká­sok által a kérdésben levő gyűlés tartásának bejelentésére történt megbízatásukat mivel sem igazolták, s igy ezen bejelentés csakis saját személyükre vonatkozónak tekin­tendő lévén, — a zombori iparosok és munkásokra vonatkozólag átaljában tett eme bejelentésük jóvá­hagyólag tudomásul vehető nem volt. Miről Markovits Balázs (lakik Hársfa­ utcza 390. sz. a.) tudomás végett, Martinovits György rendőr­felügyelő urat pedig azzal értesítem, miszerint eme határozatomnak szükség esetén karhatalommal is érvényt szerezzen, s eljárása eredményéről annak idején hozzám írásbeli jelentést tegyen. Zomborban, 1902. évi julius hó 25-én. P. H. Thurszky s. k., rendőrfőkapitány. Vélek ennek a gálád bunyevácznak írá­sára sok szót vesztegetnünk, elég, ha ki­jelentjük, hogy végzésének indokolása arc­át­lan hazugság, mert Markovits Balázs, Weisz Sándor és Vízi Sándor, a három bejelentő, mind zombori születésűek és illető­ségűek. De melyik rendelet szól arról, hogy csak helybeli születésűek jelenthet­nek be népgyűlést? Az indokolás többi része épp oly hülye mondatokból áll, mint amilyen hülye az, aki aláírta. Azt sem tudja az a főkapitánynak kinevezett marha, hogy a végzésben a felebbezésre is kell és kötelessége figyelmeztetni a bejelentő­ket. Különben igaza van Thurszkynak, amikor erről megfeledkezik. Miért törőd­jék végzésének nagy kínnal-bajjal járó megszerkesztése után a törvényben elő­írt felebbezéssel is, mikor éppen ő egy nap százszor tapossa lábbal a törvényeket. Menjünk át Bajára, ahol ismét bejelen­tettek elvtársaink népgyűlést, de most már előbb a tanácshoz kérvényt adtak be, hogy a vásárteret engedje át a népgyűlés megtartására. A tanács füle botját sem mozgatta és egyszerűen hallgat, gondol­ván, ha nem adjuk oda a szoczialistáknak a vásárteret, nem is veheti tudomásul a főkapitány a bejelentést. Így is történt és a bajai főmarha ezt a végzést adta ki elv­társainknak : 092—1902. kap. sz. Ruffan Sándor, Pestalits Benő és Bock Nándor bajai lakosok bejelentése, hogy f. hó 27-én, d. u. 3 órakor a tanítóképezde melletti vásártéren nép­gyűlést tartani kívánnak a következő tárgysorozat­tal: 1. A nép helyzete, 2. Az általános és titkos választási jog. 3. A népszavazás. E. Minthogy ezen bejelentéssel mindenekben egyező be­jelentésre i. é. 3853—1902. kap. sz. a. határozattal folyamodók az ott kifejtett indokokból a bejelentés tu­domásul nem vétetett és illetve a népgyűlés tartására az engedély megtagadtatott s ugyanezen határozat ellen felebbezés adatott be, mely felsőbb hatóság által fog elbíráltatni, s minthogy az ott kifejtett kívánalmaknak ezúttal sem létetett elég, miért is ezen bejelentést tudo­másul nem veszem és a gyűlés megtartását nem enge­délyezem. Ezen határozatom végrehajtásával Szentgyörgyi Lajos rendőralkapitány urat bizom meg. Miről Szentgyörgyi Lajos alkapitány ur, Rufián Sándor, Pestalits Benő és Pock Nándor folyamodók értesíttetnek azzal, hogy ellene 15 nap alatt feleb­bezéssel élni jogukban áll. Baján, 1902. évi julius 23. P. H. Olvashatlan, rendőrkapitány. Kár ezeknek a lelkiismeretlen pandúrok­nak a fejüket törniök, amikor betiltó vég­zéseiket indokolni akarják. Legokosabb, ha ezentúl csak a régebbi betiltó végzés számára hivatkoznak. Punktum. Ők az urak, a zom­bori, bajai és pápai rendőrkapitányok, felőlük hadd lármázzanak a szoczialisták. Széll Kálmán meg vígan eteti Rátóton az ökröket. H­IRE­K. — A győri szocziáldemokrata szervezett munkások fényes győzelmet arattak vasárnap, július hó 22-én. Ekkor tartotta a győri ipartestületi betegsegélyző-pénztár köz­gyűlési küldötteinek választását. Elv­társaink nagy előkészültséggel, osztály­tudatos szervezkedéssel jelentek meg az ipartestületen a választásnál. Az ipartestü­leti biztos, aki inkább borjúpásztornak való, mint ipartestületi biztosnak, akinek minden ténykedése a butaság és esztelen­ség, durvaság és brutalitás, aki méltó társa dr. Hauser Győr város pandúrjának, a régi mód szerint akarta a választást és szavazást elrendelni. Azonban Dincsér elv­társ erélyes fellépése megakasztotta szán­dékában és Pammer és Angyal Mihály elvtársak fellépése után a közgyűlési 66 kiküldött közül 60-at elvtársainkból vá­lasztottak be az ipartestületi betegsegélyző­pénztár közgyűlési kiküldöttül. Ugyszinte a békéltető-bizottságba is elvtársaink jutottak be. Ugy a rendes, mint a pót­tagok sorában elvtársaink győztek. íme itt a példa az osztály­tudatos szervezkedés erejéről. Amint ezt keresztülvitték győze­lemmel, dicsőséggel elvtársaink, úgy ke­resztül vihetnek mindent, amit csak akar­nak, ha szervezkednek, ha erősen kitar­tanak a szervezkedés, a szocziáldemo­kráczia lobogója alatt. Buzdítson ez bennünket a jövőbeni győzelemre ! Fel a további küzdelemre ! — Az állam erkölcstelen üzelmei. Tátra­lomniczon lóversenyek folynak, melyek­hez az állam öt forint utazási költség ellenében szállítja az embereket. Az öt forintban benfoglaltatik az oda és vissza való menetjegy ára, továbbá a versenyek­hez való belépő­jegy díja is. A jegy Tátralomniczról visszafelé azonban csak akkor érvényes, ha az utas a lóversenyek pénztáránál lebélyegezteti, azaz, ha iga­zolja, hogy a lóversenyen megjelent. Ennek a taktikának az a czélja, hogy az embereket odacsábítsa a versenyekhez s játékra ingerelje őket. Mert a játék révén az államra eső uzsorakamatokból akarja az állam behozni azt, amit az utazásra az olcsó viteldíjak következtében ráfizet, feltéve ugyanis, hogy egy ilyen versenyre Budapestről csak ötezer ember utazik. Ez az ötezer ember a legminimálisabb számítás mellett kétszázezer forintnyi játékforgalmat csinál a totalizatorön. S kétszázezer forint után az államra nyolcz százalék mellett tizenhatezer forint haszon jut. Ezért a tizenhatezer s nem azokért az öt forintokért viszi az állam olcsó vasúti költségen az embereket Tátralomniczra. Igy uzsoráskodik s igy terjeszti a játék­szenvedélyt az állam. — A lelketlen ügynökök. Ezt a két szót olvassuk folyton a polgári lapokban, mint­egy okozóit az amerikai kivándorlásnak. Hát bizony ennél nevetségesebb és osto­bább okot még nem találtak ki sohasem a polgári lapok fizetett firkonczai. Ez az ügynökökre való reákenés a szó szoros értelmében a legszemenszedettebb hazug­ság. Húsz éve már, hogy a Felső-Magyar­ország több nagyobb városában lakom, — írja levelezőnk — a vasutakon közle­kedem és nap-nap után érintkezem kivándorlókkal, akiknek száma ezrekre rúg. Számos barátom, ismerősöm, roko­nom, szaktársam van közöttük. Soha egytől sem halottam, hogy valaha egy ügynökkel is érintkeztek volna. Min­deniket egyedül és kizárólag az itteni rettentő viszonyok űzik és űzték ki. Ha vissza is jön egyik vagy másik, úgy az már nem képes tovább maradni; ha van is vagyona, igyekszik ismét vissza. Nem­csak felnőtt emberek, hanem 12—13—14 éves leánygyermekek indulnak útra. A szülők mindössze Bécsig kísérik. Kérdez­tem a szülőket, hát miért küldik a gyer­mekeiket ki? Egyszerű volt a felelet. „Nem akarjuk a gyermekeinket a magyar bordélyházaknak felnevelni." Mindenki, aki csak egy kis pénzre tehet szert, hogy az útiköltségre elég legyen, indul innen ki a tengerentúlra, minden útlevél nélkül. Csak a nyomdász­szakmából, másfél év alatt, egy városból 12-en mentek ki, akik közül csak kettő­nek volt útlevele. Abaúj-Torna-, Szepes-, Zemplén-, Sáros vármegyék községei nap­ról-napra üresebbek. Vannak községek, ahol egy-két öreg, munkaképtelen és egy néhány fiatal 16—17 éves fiún kívül csupa nők vannak. Sőt Szepesm­egyében, Igló körül egész falvak teljesen elnép­telenedtek. Ha a kassai vagy legenyei állomásokon a százával tolongó amerikai kivándorlókkal beszélgetünk, mind azt mondja és hangoztatja, hogy nem akar itt ingyen dolgozni és lépten-nyomon adót, büntetést fizetni minden csekélységért és az urak helyett katonáskodni. A föld­miveléssel foglalkozó munkások egyálta­lán kijelentik, hogy 40-50-60 kvért naponta nem akarnak „rabszolgáskodni". A be- és kivándorlók folyton hangoz­tatják : „Szabad állam szabad polgárai akarunk lenni !" Itthon pedig csak a pap, főszolgabíró, katonatiszt és a csendőr szabad. A dolgozók pedig letiporva, le­nyűgözve küzdenek, hogy legyen mit az adó­ja a végrehajtónak elczipelni. Óriási azon kivándorlók száma, akik a katona­ság elől menekülnek. Ezek mind­azon véleményben vannak, hogy nem akarnak „hat krajczárért naponta három évig marháskodni". Abban azonban mind­annyian megegyeznek, hogy Magyar­ország szép ország, minden van benne, de csak a hatalmasoknak, a nem dolgo­zóknak. Az ügynökökre pedig egész határozottan kijelentik, hogy azok vannak, még­pedig a bársonyszékekben ülnek, ott, ahol a törvényeket gyártják! —nét. — A leleplezett újságíró. Esztendőkig korhelykedett, tivornyázott az újságírók társaságában Rendes Zsigmond lapszer­kesztő, anélkül, hogy a magyar sajtó jókedvű és mulatni szerető ifjai azt kér­dezték volna, hogy miből telik a nagyúri mulatozásra. Nem akarták tudni, hogy honnan szedi Rendes a pénzt, tehát nem kérdezték meg eziránt. Nem akarták pedig tudni azért, mert a tudomásvétel által elvesztették volna a jó czimborát, aki költekezett, kölcsönt adott a barátok­nak. Most végre kiderült, hogy Rendes lopott, csalt, sikkasztott. Kik voltak a kollégái? Kikkel költekezett ? Ezt kérdjük mi, mint kérdezte egy-két törvényszéki újságíró-hiéna néhány hét előtt, amikor egy fővárosi ügyvédet sikkasztás miatt letartóztattak. Az éhező kopók még a lányok neveit is közölték, akikkel a pénzt elmulatta s erkölcsi prédikácziót tartottak a hölgyeknek és az ügyvédeknek egy­aránt. S hát jobbak-e ők, mint voltak azok a leányok? Ezek is, meg ők is olyan emberrel dorbézoltak, aki a pénz­hez becstelen úton jutott. Tessék hát most a törvényszéki hiénáknak erkölcsi­leg felháborodni — önmagukon. — Ezred-jubileumok. Csaknem minden héten van alkalmunk gyönyörködni abban, hogy a katonai ezredek fennállásuknak két- és háromszázados évfordulóját ünnep­lik meg. A katonaság, a legénység díszbe öltözik, s az ezredes fényes szónoklatok­ban emlékezik meg az ezred dicsőséges tetteiről s azon hősi harczairól, melyekkel széppé, nagggyá tette a hazát. Mennyi szélhámoskodás, mennyi nagyhangú frázis ! Mert hiszen, ha azoknak a nagy hasznú, fényes hőstetteknek csak a fele is igaz volna, Magyarországnak kellene ma a leg­nagyobb, leghatalmasabb s jólétben a leggazdagabb országnak lenni. Hogy mennyi igaz az ezredes urak bömböléseiből, azt legjobban mutatják nyomorúságos gazda­sági viszonyaink. — Szeresd a magyar hazát! A Hazánk­ban olvassuk : „Ezt tanítjuk gyermekeink­nek, ezt tartoznak tanítani a nemzetisé­geknek a fizetési minimummal díjazott néptanítók s ezt papolják a lelkészek. Miként értelmezi ezt a máramarosszigeti főszolgabiró, bizonyítja egy eredetiben előttünk fekvő ítélete, melylyel egy szarvaszói oláh asszonyt tanít meg a ma­gyar haza szeretetére. Az asszony mosás után fehérneműjét saját kerítésére kitere­gette száradni. Arra ment egy csendőr, följelentette ezért a főszolgabírónál „at­rendőri kihágás"-ért. Tehát ha valaki sa­ 29. oldal.

Next