Népszava, 1903. január (31. évfolyam, 1–14. sz.)

1903-01-01 / 1. szám

rtök, január NE*­­ A magyarországi mezei és ipari munkásság érdekeit képviselő politikai lap. ELŐFIZETÉSI DÍJ: a keddi, csütörtöki és szombati kiadásra: Egész évre 14.40 K., '/a évre 7.20 K., 'It évre 3.60 K., 1 hóra 1.20 K. Csupán a csütörtöki, kiadásra. Egész évre 4.80 K., félévre 2.40 K , V* évre 1.20 K., 1 hóra 40 f. Megjelen minden kedden, csütörtökön és szomba­t­­ • jf Szerkesztőség és kiadóhit VII., Erzsébet-körut 16. sz., a kapuval a hová mindennemű levelezések és egyéb ktllde fi- Intézendők. •XT TELEFON-SZlM Egyes szám ár­a 10 (Ülér I^KjWl V^WrkeMStírel értekezni lehet minden hétfőn, s-N — * Itj­­ és szombaton este 6—8-ig. A magyarországi szoczié idereokratív párt központi közlö­nye. ku Új esztendő. Évek jönnek, évek mennek, jobban mondva surrannak el a fejünk fölött. Egyik rosszabb vagy jobb mint a másik, már aszerint, hogy kinek milyenek az állapotai, megélhetési viszonyai, szóval helyzete. Hozzávagyunk szokva, hogy az új esztendő napját úgy tekintsük, mint valami küszöböt, melyen egy más világba lépünk át, hol nyilván minden egészen másként van berendezve, mint itt a régi világban. Azért az emberek szinte remény­kedéssel tekintenek az új év felé, hátha hoz valami szerencsét. Balgaság az egész. A régi és az új év között alapjában véve nincsen semmi különbség. Változás lehet legfölebb a természetben, de az emberi társadalomra mint olyanra az új esztendő semmi hatással nincsen és nem lehet. Aki a munkások megnyúzásából élt 1­á 6 évben, abból fog élni az újban is,­­ ha csak a körmére nem koppant valaki. Akit megnyúztak az ó évben, azt meg­nyúzzák az újban is — ha engedi magát, a zsarnokság, az igazságtalanság, az übertelenség, az elnyomatás mind át­megy az új évbe, ha az emberek meg­ürik maguk között továbbra is. Hiába mondjuk el tehát igen szép, de jámbor kívánságainkat egymásnak az új évre vonatkozólag, ez nem fog sorsunkon segíteni. És hiába reménykedünk, ez sem változtatja meg a világot. Az összedugott kézzel való sopánkodás éppen semmit nem ér. Sopánkodtunk mi már eddig is eleget, mert a jajgatáshoz és sóhajtozás­hoz a magyar ember kitűnően ért. És mi lett az eredmény? Az, hogy az évek mentek és minden elmúlt rossz esztendő helyébe kaptunk egy még rosszabbat,­­ vi­tani rajta vagy nem mertünk vagy sem akartunk, mivel kényelmesebbnek találtuk a semmittevést. Meg is kaptuk a jutalmát. A munkásnép az egész országban szinte elképzelhetetlen anyagi nyomorúságban és elnyomatásban tengődik. Joga nincs s ezért nélkülözi a mindennapi kenyeret is. A nép nagy tömegei játékszerét képe­zik a vidék kisebb-nagyobb zsarnokainak. És bajában akárhová fordul, segítségre sehonnan nem számíthat. És mégis remél, mégis bizakodik, hogy talán majd lesz még jobb világ is. A jobb világ bekövet­kezését azonban nem a saját erejétől, hanem a vak sors kegyelmétől reméli. Gyerekes gondolkozás. A munkásnép az új esztendőtől csak akkor várhat valami jobbat, ha felhagy az eddigi közönynyel, sutba vágja a ré— nembánomságot és fogadalmat tesz önön­magának, hogy ezentúl minden erejével közreműködik a­i világnak meg­teremtésén, m a­ lelke sóvárog, vágyakozik. A mezon, t­ókor is virulnának, a talajból akkor is fakadnának növények, ha az emberi kéz nem nyulna is termé­kenyítőleg hozzájuk, de nem teremne a talajból életet tápláló hasznos növény hanem csak giz-gaz burjánzana föl belőle. Az emberi társadalom így is intézménye­ken alapul, ha a nép tömegei nem járul­nak is az intézmények felépítésének mun­kájához, de az így létrejövő alkotások nem hasznosak, mert nem az általános­ság javát szolgálják, hanem csak egy kisebbségét. Mennyivel más lenne a tár­sadalom, ha annak minden egyes tagja befolyna annak intézésébe. Sok új esztendőt eltöltöttünk mi már hiú reménykedéssel, hasztalan várakozás­sal. Ennek véget kell szakítanunk, mert a reménykerlésre uta­l,aido­munk, a várakozásra nincs türelmünk. De mit is mondunk! Hiszen ezt nem itt kellene el­mondanunk, nem a mi elvtársainkat kel­lene arra biztatnunk, hogy ne tűrjenek tovább, mert azok amúgy sem tűrnek, megteszik a kötelességeiket. Ha volna olyan csudaszerünk, melyet a közönyös­ség nehéz álmát alvók fülébe öntenénk, hogy azok egyszerre talpra ugorjanak az egész világon, mintha villany futott volna keresztül lomha tagjaikon, azt kellene tennünk. Fájdalom, ilyen csudaszerünk nincsen, de van valamink, amely majd­nem annyit ér. Vannak nekünk áldozatkész, fárad­hatatlan és elvhű elvtársaink ; van nekünk jó újságunk és vannak kitűnő könyvecs­kéink. Ha úgy mint eddig, továbbra is buzgalommal és kitartással folytatjuk a magvetés munkáját, melylyel az emberek fejét megtermékenyítjük, nemsokára jobb új esztendők virradnak reánk. Majd jönnek újévkor ismerőseink, szomszédaink, barátaink és régi jó szokás szerint boldog új évet kívánnak nekünk. Köszön­jük meg a jó kívánságot, de azután mondjuk meg nekik, hogy ne csak kí­vánják a jobb esztendőt, hanem álljanak mellénk és velünk együtt munkálkodjanak a jobb jövő megteremté­sn. A jó kíván­ság magában véve is szép dolog ugyan, de ha a kívánság megvalósítására magunk is nem igyekezünk, akkor a kívánság még nem sokat ér, körülbelül semmit. Magyarázzuk meg nekik, hogy minden embernek kötelessége oda törekedni, hogy­ ne csak névleg, hanem valóságban is ember legyen. Ma pedig úgy a kisiparo­sok, mint a kiskereskedők, kisbirtokosok, valamint az ipari és szellemi munkások is nem emberek, hanem szolgák, kik úgy látszik, mintha arra volnának teremtve, hogy másokért éljenek. Méltatlan helyzet az, melybe az önérzetes ember bele nem nyugodhatik. Új év napján tegyünk fogadalmat, hogy erős elhatározással, becsületes törekvés­sel, csüggedetlen kitartással a ránk jövő esztendőnek egyetlen napját sem mulaszt­juk el, melyen ne munkálkodnának az egész elnyomott emberiség felszabadítá­sára. És akkor majd jön nemsokára egy új év, mely igazán új lesz, mert az em­beriség boldogságát hozza magával. Mert győzni fogunk ! A Népszava mai száma 8 oldal. cím SZEMLE. A főrendek összeférhetetlensége. Az utolsó órában beváltja Szell Kál­mán az ígéretét és beterjeszti a képviselő­háznak dec­ember 31-én a főrendek össze­férhetetlenségéről szóló törvényjavaslatot. Hogy kötelességét, melyre a képviselők összeférhetetlenségi törvényének egyik szakasza kényszeríti, az utolsó órában teljesíti, ez csak azt igazolja, hogy a miniszterelnök nem szívesen nyúlt ennek a kérdésnek a megoldásához. Húzta, halasz­totta amíg csak lehetett, hogy se a főren­deknek, se magának ne okozzon a tör­vényjavaslattal kellemetlenségeket. Kimu­tatta e késedelemmel a főrendek, illetve a Nemzeti Kaszinó tagjai iránt való jóaka­ratát, hogy ezzel a jóakarattal viszontbiz­tosítsa magának a kaszinó szeretetét Mert végre is nem csekélység, ha a főrendiházi tagok jó része még egy-két évig élvezi az összeférhetetlen állások után a jövedelmet. S aki e jövedelem egy-két évi biztosítá­sához az összeférhetetlenségi törvény halasztásával hozzájárult, az csak meg­érdemli, hogy a mágnás­ kaszinó szeresse. A törvényjavaslat késleltetése is azt mutatja, hogy mily kiváltságos helyz­etben vannak még mindig a magyarországi arisztokraták. Már maga az a körülmény, hogy születésük és vagyonuk törvényhozói jogokat biztosít számukra, a legigazságta­lanabb kiváltság. Ebben az igazságtalan­ságban gyökerezik mindaz a többi igaz­ságtalan és jogtalan kiváltság, mehet a többi törvényhozóval szemben élveznek. Vagy nem felelt volna meg az igazságnak, hogy a képviselők összeférhetetlenségi törvénye a főrendekre is kiterjesztessék, még­pedig ugyanazon naptól kezdve, amelyen a képviselőkről szóló összefér­hetetlenségi törvény életbe lépett? Ha vannak hivatalok, amelyek a törvényhozói tisztséggel összeférhete­tlenek, akkor az egyenlőség elve azt követeli, hogy vala­mennyi törvényhozót egyszerre érjék a törvény rendelkezései. Hogy ez nem így történt, ebből arra következtethetünk, hogy a főrendeknek itt egy újabb kiváltságával fogunk találkozni. Más lesz az az össze­férhetetlenségi törvény, melyet az ő szám

Next