Népszava, 1903. május (31. évfolyam, 51–62. sz.)
1903-05-26 / 60. szám
1903. május 26. NÉPSZAVA KÜLFÖLD, Oroszország. Az agyonlőtt orosz kormányzó, Bogdanovits ufai kormányzót, amint az tegnapelőtt a város parkjában sétált, megállította egy ismeretlen ember és egy csomagot adott át neki ; amig a kormányzó a csomagot nézte, két ember rálőtt. A golyók találtak és a kormányzó holtan rogyott össze. A merénylők elmenekültek. A lapok a következőket fűzik hozzá : A gyilkosságnak, mint újabban jelentik, politikai okai vannak, amelyek az Ufában legutóbb történt eseményekre vezethetők vissza. Ufában ugyanis az elmúlt két esztendő folyamán két munkásegyesület alakult, amely feladatul tűzte ki, hogy a kormányzóság területén levő munkások érdekeit védelmezi és egyszersmind művelődésükről is gondoskodik. Az egyesületbe beléptek azok a diákok is, akiket a zavargások alkalmával adminisztratív úton Ufába száműztek A munkások helyzete Oroszországban, főleg a munkástörvény hiányos volta miatt, igen mostoha. Ezt maga Vitte pénzügyminiszter is elismerte abban az emlékiratában, amelyet a munkászavargások alkalmával intézett a birodalmi tanácshoz. A munkásegyesületek a törvényes formák betartásával mindenképpen azon voltak, hogy az ufai kormányzóság gyárvárosaiban javítsanak a munkások helyzetén. Czéljukat azonban nem érték el és pedig elsősorban azért nem, mert Bogdanovics kormányzó fölszólolta a munkaadókat, hogy ne teljesítsék a munkások követeléseit, amelyek a szoczializmus elvein alapulnak. Rendkívül szigorú álláspontra helyezekedtek a munkásokkal szemben a szlatoreszti állami gyárak, amelyekben új munkakönyveket adtak ki igen nyomasztó feltételekkel s a munkásokat felszólították, hogy kötelezzék magukat ezeknek betartására. A munkások ebben az ügyben gyűlést tartottak, amelyen az új feltételek megsemmisítését követelték. Ezekről a dolgokról értesítették az ufai kormányzót, aki azonnal katonai csapatokkal ment Szlatorosztba, hogy — mint ő maga mondotta — a zendülést elnyomja. A dolog vége, mint annak idején hivatalos távirat jelentette, hogy Bogdanovics rálizetett a békés magatartású munkásokra, akik közül hetvenöt meghalt és háromszáz megsebesült. Mindez állítólag azért történt, hogy a szlatoroszti állami műveket megmentsék a foldúlástól. Az eset akkoriban egész Oroszországban kínos feltűnést keltett s mindenki elítélte Bogdanovics eljárását. Most aztán két munkás agyonlőttt Bogdanovicsot. Valószínű, hogy az orsz forradalmi bizottság szánta neki ezt a sorsot. Mint egy ujabb ufas távirat jelenti, Bogdanovicsot nyolcz golyó érte, négy a tüdejét, kettő a szivét fúrta keresztül s mind a hat seb halálos volt, azonkívül két golyó májába és gyomrába fúródott. A merénylőket még eddig nem sikerült elfogni. A kisenevi vérengzés. Mint már említettük, Kisenev orosz városban a hatalom bérenczei borzalmas vérengzést vittek véghez. A vérengzés a kisenevi zsidókat tizedelte meg, ezeken töltötte ki a félrevezetett nép minden keserűségét. A brüsszeli nemzetközi szoczialista párttitkárság a következő felhívást bocsátotta ki : Valamennyi ország munkásaihoz! A sajtó is megemlékezett a kijenevi borzalmakról. Két napon át fosztogattak, gyilkoltak, iszonyú erőszakot követtek el anélkül, hogy az orosz kormány, vagy annak helytartói, akik, ha munkásvagy diákmozgalomról, vagy ha a finn nép régi szabadságának elkobzásáról vann szó, oly gyorsan sorompóba lépnek, a szerencsétlenek oltalmára tettek volna valamit, pedig egyedüli bűnük csak az, hogy zsidók. Aki V. Miklós czár uralmát ismeri, az nem láthat mást ezen szomorú eseményekben, mint egy véres boszut az orosz zsidó proletariátus forradalmi mozgalmain. Az orosz abszolutizmus a felekezeti és vallási gyűlölség elhintésében keresi az általános elégedetlenség megszüntetését és abban, hogy egy a szabadságért küzdő népet vérbe fullaszt. Mi panaszkodunk ezen politikáról minden munkás és minden becsületes ember előtt. Fájdalomtól megindítva, az áldozatokra való tekintettel, akik a czári bérenczek fegyvereitől elestek, mély megbotránkozással ezen borzasztó tettek fölött, a czivilizált világra appellálunk, hogy ezen gaztettek ismétlődését megakadályozza. Új veszedelmek készülnek ! Déloroszországban, Lengyelországban, Litvániában és a többi vidékeken, ahol sűrű a zsidó népesség, tartani lehet a kisenevi vérengzések megismétlődésétől. Munkások ! Ha a hatalmasok, a kormányok nem szólalnak meg, nem tesznek semmit, szólaljatok meg ti és tegyetek ! Ha a kormányok sem részvétet, sem emberi érzést nem ismernek, hangoztassátok ti tiltakozástokat és emeljétek föl szavaitokat ! Hallgatástok nagy bűn volna, mert a czárizmus nemcsak egy felekezet, egy vallás ellen irányul, hanem egy osztály ellen. Az osztálytudatos proletariátus kiirtását akarja ! Cselekedjetek és beszéljetek magatok ! Emelkedjék fel szavatok az emberi méltóságon elkövetett eme gazság* megtorlására ! Gondoljatok a nép vértanúira! ! A juta-gyári sztrájk. Röviden hírt adtunk már arról, hogy az újpesti jutta-gyárban sztrájk ütött ki. 500 munkásnő lépett harczba, felvette a küzdelmet a tőke ellen s ha a szervezett munkásságnak mindig kötelessége harczban álló testvéreit támogatni, úgy kétszeresen kötelessége ez most, mikor munkásnők harczolnak jobblétért, emberies életmódért. A sztrájk oka az, hogy az igazgatóság telhetetlen kapzsiságában a béreket, amelyek amúgy is elég szerények voltak, minduntalan leszorította. Így a fonómunkásnők bérét 12—16 koronáról lassanként 7 koronára szállította le. Ezt tovább tűrni lehetetlen volt s a munkások kénytelenek voltak bérharczba lépni. A sztrájkolók követelték a következőket: 1. Az akkordmunka és munkabér rendezését. A nagyobb gépek dolgozásánál 2 korona 60 fillér, a kisebb gépeknél 2 korona napi munkabért. 2. A szedő- és fonó-munkásnőkkel szemben emberies bánásmódot. Dolgoznak 13 éves munkásnők is a gyárban, akiket a mesterek 5—6 korona heti munkabér mellett tettlegesen bántalmazni szoktak. 3. A gépek tisztántartásáért külön fizetést követelnek. 4. A fonó-osztályban a gépek megindítását közvetlen a munka megkezdése előtt akarják. 5. Végül a sztrájkban való részvételért 6 hónapon belül senkit sem lehet elbocsátani. Pénteken Láng Lajos kereskedelmi miniszternél Alpári Gyula elvtárs vezetése alatt mintegy kétszáz munkásnő küldöttségileg járt. A miniszternek elpanaszolták szomorú sorsukat. Láng Lajos megígérte, hogy érdekükben a gyárvezetőségnél eljár ; hogy ezt csakugyan megteszi-e, az más kérdés. Miniszteri ígéretekben mi nem igen bízunk. Oeselmann Tivadarnál a gyár igazgatójánál is járt a sztrájkoló munkásnők küldöttsége, de eredménytelenül. A igazgatóság nem hajlandó a munkásnők követeléseit megadni. Szombaton künn volt a sztrájktanyán az iparfelügyelő és a munkásnők panaszát kihallgatva, kijelentette, hogy harcrukat támogatni fogja, mert kötelessége a gyengéket támogatni. Mindenesetre intézkedni fog, hogy a munkásokkal durván ne bánhassanak. Az ilyen frázisokat rég ismerjük már. A hatóságok mindig rokonszenveznek a munkásokkal és mindig a kizsákmányolókat támogatják. Az iparfelügyelő azután kérte a munkásokat, legyenek engedékenyek, az igazgatóság is megad valamit követeléseikből s igy helyreállhat a béke. Az igazgatóság már megszeppent, mikor látta a munkások összetartását és kijelentette, hogy ha hétfőig munkába állnak, mindenkit visszavesz s a sztrájk miatt senkit meg nem büntet A sztrájkolók azonban addig hallani sem akarnak a munkáról, míg követeléseiket meg nem kapják s a régi béreket vissza nem állítják. A sztrájkbizottság erős hangú plakátokat bocsátott ki, amelyben azt mondják, hogy a munkásnőket sokkal jobban kiszipolyozzák, mint a férfi munkásokat, mert nincsenek eléggé szervezve. Megtámadják az igazgatóságot is, mert a váczi úti gyárak között a jutagyárban van a leghosszabb munkaidő. A jutagyár varrodájában, ahol 150 leány dolgozik, szintén sztrájkmozgalom van s ha a kiegyezés nem jön létre, a sztrájkolók támogatása végett a varroda munkásnői is sztrájkba lépnek. Vasárnap este gyűlés volt az Árpádúton levő Központi kávéház udvarán, ahol a sztrájkolók teljes számban megjelentek. A gyűlés elnöke Brecuka elvtárs, jegyzője Tolnai elvtársnő volt. Magyar Miklós elvtárs szólt először, összetartásra buzdítva a sztrájkólókat, mert csak így küzdhetnek meg a munkaadók nagyhatalmával. Gárdos Mariska elvtársnő beszélt ezután rendkívüli hatással. Beszédét minduntalan perczekig tartó lelkes éljenzés szakította meg. Gárdos elvtársnő a következőket mondotta: A jutagyári munkások csak most kezdtek szervezkedni s már belátták, hogy tarthatatlan a helyzetük s javítani igyekeznek azon. Van is erre okuk. A munkásleány már 12 éves korában belekerül az élet forgatóba s megkeresi a kenyerét, mikor a polgárok gyermekeit a nevelőnő kisérik minden útjukon. 20 éves korunkban már sápadtak vagyunk, akkor már kiszívták a vérünket, kizsákmányoltak. Most, mikor bérharczba léptek helyzetük javításáért, ki kell tartani az utolsó csepp vérig. Az egész munkásság erkölcsileg és anyagilag támogatni fogja a sztrájkólókat, ezek pedig esküdjenek meg, hogy kitartanak mindaddig, amíg győzni nem fognak. Esküdjenek, de nem úgy mint a csuhások, kiknek reverendájuknál csak a lelkük feketébb, a templomok fojtó légkörében, hanem itt esküdjünk a vörös zászló alatt, hogy inkább éhen halunk, semhogy győzelem nélkül munkába álljunk s gyáván tűrjük, hogy továbbra is az éhség korbácsát suhogtassák felettünk. (Viharos éljenzés.) Lót Dezső elvtárs azt mondja, hogy holnap dől el a harcz sorra. Legyenek egytől-egyig a szakegyletben, hadd lássa az igazgató, hogy összetartanak mind. Rosenfeld Józsa elvtársnő elmondja, hogy szintén dolgozott valaha a juttagyárban, piszokban, gyilkos levegőben, ahol hamarosan el kell pusztulnia annak, aki belekerül. Nem hiszi, hogy akadjon sztrájktörő, de ha lesz ilyen, az ne kerüljön eléje, mert örökké meg fogja emlegetni azt a napot. (Viharos éljenzés.) Schneider András elvtárs is kitartásra buzdítja a munkásnőket, de figyelmeztet arra, hogy a sztrájk után is résen kell lenniök, mert ismét megcsorbítják jogaikat. Brecska elvtárs ezután bezárta a gyűlést. A sztrájk sorsa valószínűleg egy-két nap alatt eldől. Ha az igazgatóság látja, hogy a munkások összetartanak, be fogja adni a derekát. De ha a sztrájk netán tovább tartana, minden munkásnak, különösen pedig az újpestieknek, kötelességük a sztrájkolókat támogatni. Ázsiából. Nézzünk be Hajdúböszörménybe. Ebben a büszke hajdúfészekben, ahol éppen olyan komisz a sorsa a munkásnak, mint Ázsia ismert részeiben, a szabósegédek és az építő munkások szervezkedni kezdtek, ürülni illenék minden józan gondolkodású embernek, ha a munkásság hozzáfog a szervezkedéshez, szakegyletének megalakításához. Minálunk ez megfordítva van: a rendőrség az általa féltve őrzött rend megtámadását látja a munkásság gyűléseiben, egyleteiben; gyanús szemmel nézi a szervezkedőket és feljegyzi neveiket a szoczialisták vörös listájára. A hajdúböszörményi rendőrkapitány azt hiszi, hogy semmi egyéb kötelessége nincsen, mint megakadályozni a szabósegédek egyletének megalakulását vagy az ács- és kőművessegédeknek gyűléseit. Azt már megírtuk, hogy Müller Gyula debreczeni elvtársunkkal „szolgabíró"-módra járt el, eltolonczoltatván a veszedelmes agitátort; azt is szóvá tettük, hogy gyűlésbejelentésekre egy koronás bélyeget követel, de tudomásul még egyetlenegy gyűlést sem vett, mert fél a sztrájk kimondásától. Igyekszik egyenként is ijesztgetni a mániásokat, hogy ne ro- 3. oldal.