Népszava, 1903. június (31. évfolyam, 63–73. sz.)

1903-06-13 / 67. szám

1903. június 25. NÉPSZAVA egyrészről a rabbik és a zsidó társadalom élén levők között, más részről pedig az orosz rendőrség és csendőrség között. Ezek ugyanis egyértelműen a szoczialistákat vádolják a kisenevi eseményekért. Ama rémes eseményeket isten büntetése gyanánt tüntetik fel, mely a zsidókat vallástalanságuk miatt sújtja. A kormány beleegyezésével a zsina­gógákban istentiszteletet tartottak a kisenevi halottakért. A kereskedők és vállalkozók pedig összes munkásaikat templomba küldték, noha munkanap volt. A papok prédikácziójukban fel­szólították a hívőket, hogy szoczialista társaikat árulják el, sőt még a szülőkre is legszentebb kötelesség gyanánt rótták fel, hogy még saját gyermekeiket is, ha szoczialisták volnának, szol­gáltassák ki a rendőrségnek És tényleg számos zsidó elég aljas volt, hogy ezen felszólításnak eleget tegyenek , pl. egy atya saját leányát jelen­tette fel. Ez a leány most fogságban sínylődik. A legszomorúbb szerepet játszották azonban ebben a czionisták. Míg némely polgári lapok a vérengzés valódi okaira utaltak, addig a czionisták röpiratot terjesztettek, melyben kijelentették, hogy az abszo­lutisztikus kormánynak a dologhoz semmi köze és a rendőrséghez önkéntes segítőcsapatul szegődve a szoczialisták üldözésénél segédkeztek. A zsidó szocziáldemokrata­ pártnak manifesztuma jelent meg, melyben felszólítják a munkásokat, hogy fegyveres ellentállásra szervezkedjenek. Tényleg alakult is egy népvéderő, mint más váro­sokban. De a czionisták az „úgynevezett" függet­lenségiekkel — így nevezik az állam védelme alatt álló szervezeteket — szintén népvéderőt al­kottak. Ezen „függetlenségiek" kapitánya könnyen rá­bírta a czionistákat, hogy a május elsején tüntető szoczialista munkásokat megtámadják, mihelyst a rendőrség felszólítja őket erre. Május elsején Odesszában tüntetés ugyan nem volt, h­anem egy 300 szoczialista munkásból álló gyűlést felkutattak és mielőtt még a rendőrség és a kozákok megjelentek volna, a kormányhű zsidók megtámadták a munkásokat és tettleg bántalmazták őket. A megjelent kozákok ezután megrohanták a munkásokat, kik közül 20 zsidót és 10 keresztényt elfogtak. Látjuk tehát, hogy az osztályellentét a kijenevi események után még élesebben lép előtérbe és hogy a különben demokrata polgári zsidóság, most valódi mivoltában mutatkozik. Nincs tehát semmi különbség zsidó vagy keresztény csuhás között. Ázsiából. Észrevehették elvtársaink, hogy egy idő óta kíméletesen bánunk Ázsia basáival; nem pazaroljuk már rájuk az állatvilág hasz­nos lakóinak neveit. Készakarva tettük ezt is amazt is: a kíméletlen hanggal ki­tűzött ezélünk volt egyrészt az, hogy gyű­léseink, egyleteink oktalan betiltásának, elvtársaink otromba üldözésének gátat vessünk, de másrészt az is, hogy Ázsia kisebb-nagyobb zsarnokait, szoczialista­falóit, mint vádlókat az esküdtszék elé kényszeritsük. Czélunkat félig-meddig el­értük, a szervezkedésnek ázsiai ukázokkal való elnyomatását — jóllehet szüntelenül — leginkább csak mozgalmunknak újabb helyein tapasztalhatjuk; a becsületükben megsértett alispárok, főszolgabírák, rendőr­kapitányok és csendőrök érzékenysége révén pedig sajtó­pereink, száma öttel-hattal növekedett. Gondunk lesz rá, hogy pana­szosaink vádlottakként kerüljenek ki a tócsából. Ha több időnk és még több pénzünk volna, akkor magunk vonnánk csendőreinket és szolgabiráinkat felelős­ségre a törvény előtt, ami a királyi ügyész­ségnek volna kötelessége. Kapóra jön a következő eset: Somogy megye kaposvári járásának Szent-Jakab nevű községében beállítottak a múlt héten a kakastollas legények Orbán István elvtársunkhoz és elvittek tőle 35 darab könyvet. Törvényes felhatalmazásuk ehez nekik nem volt, nem is lehetett, tehát azok a csendőrök erőszakot követtek el, vagyis raboltak Orbán Istvánnál. Ezt nálunk­nál jobban tudja a királyi ügyészség bár­hol Ázsiában. Orbán elvtársunk elment panaszra a kaposvári főszolgabíróhoz és meg­kérdezte tőle tisztességtudóan, hogy van-e tudomása erről a rablásról? A főszolga­bíró felelete az volt: „nem pofoztak-e meg egy kicsit azok a rablók a törvény nevé­ben ?" Elvtársunk nem volt borközi álla­potban, nincs is megáldva olya­n kitűnő humorral, mint a járás hivatalos esze, azért nyugodtan válaszolta: „azt szeret­ném látni, mikor én sem nem loptam, sem nem öltem." A főszolgabíró kisisten emigy búcsúzott el Orbán testvérünktől: „jól van, majd két-három napra be leszel zárva, el­mehetsz most és majd meg leszel hi­vatva." Hát ez nincs jól kicsit sem, hogy azokra a csendőrökre egyenesen reáparancsolják a szolgabirák a törvénytelenségek elköveté­sét. Lehet, hogy maguk sem tudják, milyen kézzelfogható törvénytiprás bár­milyen könyvnek is jogtalan lefoglalása. Ez mentség sem lehet akkor, amikor csakis szoc­ialista könyveket és újságokat rabolnak el a Délvidéken éppúgy, mint a Somogyban vagy Fehér megyében. Leg­alább később visszaadnák azokat a köny­veket és lapokat, amelyekben nem talál­tak sem puskaport, sem szűzdohányt a pandúrok, de — ki tudja — talán a csendőrlaktanyák könyvtárait gazdagítják velük ? ! Orbán István Szent-Jakab köz­ségben mindene nem kíváncsi: akár a csizmáját, akár a könyvét lopják el, jussa van visszakövetelni saját jószágát. A be­csukatás és a megpofozás annak járna jogosan, aki Orbán Istvánt személyében és vagyonában megháborította. Mi kívá­nunk magunknak sok-sok Orbán Istvánt, aki erős szocziáldemokrata és nem bújik el a szalmakazalba az ijesztgetésre. A munkásság hasztalan várja akár po­litikai, akár gazdasági küzdelmében a hi­vatalnokok támogatását avagy csak pár­tatlanságát, kötelességteljesítését. Erre is szolgálunk példával. Bihar megye Gáborján községben elvtár­saink e hó 7-ére szabályszerűen egy nép­gyűlésbejelentést adtak át a községi jegy­zőnek, aki a bejelentés láttára a követ­kező nyakatekert bölcsességet freccsen­tette: 389/1903. Eltekintve attól, hogy a politikai kérdések vita­tását czélzó népgyűlések engedélyezése a községi elü­ljáróság jogkörét meghaladja, a Sándor Lajos, Ba­lázsi Imre és Demján Sándor itteni lakosok által a bentiek értelmében f. évi június hó 7-én, délután 4 órára bejelentett népgyűlés tartását alulírt köz­ség elüljárósága már azért sem veheti tudomásul mert az elengedhetetlen közrend, csend és nyugalomra nézve bejelentőknek sem értelmi színvonala, sem társadalmi állásában biztosítékot nem találhat. Kelt Gáborján, 1903. évi junius hó 4-én. Sz. Gombos Dávid s. k., főbiró. rp 0­­­­1­­ Kovács László s. k., jegyző. Fából vaskarika! Kovács László, Gáborján község makrapipája jegyzője beismeri, hogy a „népgyűlések engedélyezése a községi elüljár­óság jogkörét meghaladja", mindamel­lett a nagyravágyás láza megszállotta és egy czifra mondatban megvédi a gáborjáni „elengedhetetlen" (ez elemészthetetlen !) közrendet, csendet és nyugalmat, ráadásul még biztosítékokat sem talál Sándor Lajos és társainak értelmi színvonalában és társa­dalmi állásában Tekintsük meg a gáborjáni jegyző „ér­telmi színvonalát" vagy mi a csodáját?­­ Ha egy jegyző értelmes és valami cse­kély színvonal benne található, akkor tudnia kell, hogy ha a beérkező akár­milyen jelentés nem hozzá tartozik, akkor azt azonnal tovább kell küldeni oda, amely hatóság jogkörébe az tartozik és nem járja annak a tévesen czímzett írásnak a hát­lapjára firkálgatni — különösen ostoba­ságokat. Gáborjáni elvtársaink a legközelebbi be­jelentést nem a jegyzőnél, hanem a fő­szolgabírónál fogják megtenni, ha gyűlést akarnak tartai. A főszolgabíró azután megüzenheti a jegyzőnek: a népgyűlés nem szorul engedélyezésre, hanem azt tudomásul kell venni, ha három ember a­ ­ jutagyári sztrájk. Az a gazság, amelylyel a jutagyár munkásaival szemben eljárt, mint már megírtuk, arra kényszeríti a munkásokat, hogy akaratuk ellenére még attól a so­vány darab kenyértől is megfoszszák ma­gukat, melyet eddig a gyár adott. Mikor az igazgatóság kibocsátotta azt a hirdet­ményt, amelylyel 1200 munkást fosztott meg kenyerétől, a sztrájkbizottság gyűlésre hívta egybe Újpest munkásságát, a villa­mos vasút újpesti főállomása melletti vendéglőbe. Ott voltak persze az újpesti jutagyár sztrájkoló munkásnői is. Ekkor Karolin elvtársnő ajánlatára el­nöknek megválasztottak Brecska István elvtársat és Tolnay Anna elvtársnőt, jegyzőnek Bellér Ignácz elvtársat és Módos Gizella elvtársnőt. Brecska István elvtárs megnyitó beszéde után Pelczéder Ágoston elvtárs szólalt fel. Beszédje elején ismertette a leszerelt és újra kitört sztrájk történetét. Mikor az ismertetésnek ahoz a részletéhez ért, hogy a gyár rutul becsapta a sztráj­kólókat, a hatalmas munkástömeg haraggal zúdult fel: — Gyalázat, ki kell verni őket az or­szágból ! Elmondta Pelczéder elvtárs, hogy micsoda keserves küzdelem előtt állanak a garas­nélküli, családjukért aggódó munkásnők és ők mégis úgy határoztak, hogy az emberséges bánásmódért, a tisztességes keresetért felveszik a harczot és míg jobb jövőjüket ki nem vívják, elkészültek az éhezésre. A sztrájkolók lelkesedve helyeselték Pelczéder elvtárs szavait, aki ezután ha­tározatilag kimondta, hogy a sztrájkot a végletekig folytatják. Felhívta azután a munkásságot a sztrájkolók támogatására és kéri a közönség rokonszenvét, adako­zását. Pelczéder után Czédi István elvtárs buz­dította a munkásokat, majd Rosenfeld Józsa elvtársnő mondott tüzes, ötletes be­szédet a munkásleányok sorsáról. Gábor Ágoston, Schneider András és Ramlicska Károly elvtársak felszólalása után a gyűlés véget ért és a kétezer munkás a Marseillaise éneklésével rend­ben hazaszéledt. A sztrájkoló munkásnők ma kiáltvány­nyal fordulnak a főváros munkásnépéhez és polgárságához segélyt kérvén. A kiált­ványban, melyet a sztrájkbizottság írt alá, egyebek közt ezt irják: Kenyeret kértek, hogy családjaikkal éhen ne haljanak és a könyörgő sápadt arczok, az élő holtak látása nem indította meg kőszivü igazgatóságát, ő még további szenvedésre, nyomorra akarja kárhoztatni s a végromlásba kergetni az éhezőket. És az eddig békén tűrő nyomorgók kény­szerítve lettek a harczra. Ügyük igazsá­gos, követelésük méltányos. Kérünk titeket munkástársak, polgárok, tekintsetek a nyomorgók táborára és segítsétek őket igazságos küzdelmükben. Adakozzatok a küzdők támogatására, mert az ő győzel­mök a tiétek is. Adakozások küldendők Újpest, Gyár­ utcza 31. szám alá Solnai Anna nevére. • A jutefonó- és szövőgyári sztrájkoló munkások segélyezésére 1903. május hó 27-től június hó 11-ig a következőktől érkezett segély: Danubius felső hajó-osztály Heifeld által 16 kor. 40 fillér, felső kovácsműhely Teisz által 8.60, gép­műhely Breska által 18.20, alsó kovácsműhely Orosz által 19.—, kazánkovács-osztály Novák által 29.—, hidász-osztály Bella által 11.5, vagyon­osztály Hart és Hász által 20.40. Kazánkovácsok­tól Novák által 11.40. Vas- és fémmunkások kazán- 3. oldal. bejelentést aláírta s a gyűlés idejét, helyét és napirendjét benne felsorolták; egyébre nincs szükség. Az értelmi színvonalon és a társadalmi álláson osztozkodjék a gáborjáni jegyző a főbíróval, Sz. Gombos Dáviddal, aki nagy komolyan a pecsétet ráütötte és még alá­írását is rákötűzte erre a fületlen gombra.

Next