Népszava, 1903. augusztus (31. évfolyam, 87–99. sz.)

1903-08-01 / 87. szám

2.­oldal. s­zóért". Erre a kiküldött azt válaszolta : „Kérem, akkor nem mondtam semmit",­­ és ez­zel elindult, az ajtóból azonban visszafordult és azt kérdezte, lehetne-e legalább azt kicsinálni, hogy a Magyar­ország gyengítse a hangját ebben a küzdelemben ? Ezt az újabb ajánlatot kiadó hivatalunk igazgatója szintén a legnagyobb felháborodással visszautasí­totta. T. képviselőház ! Én kész vagyok azt az urat a parlamenti bizottság, vagy a mentelmi bizottság előtt megnevezni. Az az ur egy helybeli krajczáros német lapnak a szerkesztője, Singer Artúr volt ! Kicsoda Ritter Imre? Mozdulatlanul, a legnagyobb nyugalom­mal ült helyén a bűn, mialatt az egész parlament kavargott. A tanácskozás a nagy izgalomban lehetetlen lévén, fel­függesztették az ülést, s ezalatt megindul­tak a nyomozások, hogy ki az a Ritter Imre, akinek a nevére szólottak a taka­rékpénztári könyvek, melyeket Dienes Márton átadott Pap Zoltánnak. A nyomo­zások a következő eredménynyel jártak: Ritter Imre pénztárosa egy nagynevű mágnásnak, aki elsőrangú bizalmi állást tölt be, kegyelmes úr is, kormányzó­ férfiú is, tehát ráillenek mindama jelzők, amelyekkel Dienes körülírta. Az a körül­mény, hogy Dienes kijelentette, miszerint nem ismeri Rittert , viszont Ritter is azt mondja nyilatkozatában, hogy nem ismeri Dienest, elesik, mint alaptalan, mert két­három nappal ezelőtt Dienes Mártont látták Ritterrel a Kossuth Lajos­ utczában, a mágnás-kaszinó előtt. Ehez járul, hogy az ellenzékiek megbízottai ma délelőtt Singer Arthurt látták az illető mágnásnál. E körülmények egybevetéséből megálla­pították az illető mágnás kilétét oly erős meggyőződéssel, hogy Polónyi például így nyilatkozott: — Megesküszöm rá, hogy jól következ­tetünk. A következtetés azonban nem állott meg a név kipuhatolásánál. Keresték az összefüggést az illető és a miniszterelnök között. Azt is megtalálták. Alapul vették azt, hogy a gyanúsított, kinek nem a fő­városban van a hivatala, hetek óta, Khuen-Héderváry kormányra lépésének időpont­jától fogva a fővárosban tartózkodik, min­dennap­ bejár a képviselőházba, ott min­dig együtt sül-fől a bánnal s együtt sül­lől vele a kaszinóban is, a Margitszigeten is. Annak magyarázatát, hogy az miért vállalkozott a vakmerő szerepre, abban találják, hogy az illető miniszter akar lenni — a válság idején kereskedelmi mi­niszter gyanánt emlegették — s azért igyekszik a bánnak szolgálatot tenni. Szapáry László: Ez az úr, akiről itt szó van, Szapáry László gróf fiumei kormányzó. Bitter Imre az ft alkalmazottja, Dienesék vele érintkeztek — minden szál hozzá vezet! Ami a kutatások folyamán puszta talál­gatás volt, az csakhamar bizonyosra vált. Szapáry László gróf leismerte, hogy az ő ügynöke volt Dienes és egyúttal beadta lemondását. Szapáry azonban kijelen­tette, hogy ő a saját szakállára csele­kedett, a miniszterelnök tudta nél­kül. Ez a kijelentés már most közbelépésre kényszerít minket is. Szapáry László gróf föl akarja magát áldozni a miniszterelnökért: nekünk határozott bizonyítékaink vannak arról, hogy Sza­páry a bán megbízásából cselekedett. Szapáry mint a bán megbízottja pártunknál. Gróf Szapáry László közvetlenül azon nap előtt, melyen Héderváry Bécsbe uta­zott, hogy a királytól miniszterelnökké való kinevezését átvegye, egy megbízottját elküldötte a szocziáldemokrata párt veze­ő­ségének tagjához, Bodnyi Dezsőhöz. A küldött előadta, hogy gróf Szapáry László beszélni óhajt vele s szívesen látná laká­sán elvtársunkat. Bokányi elvtárs kijelen­tette, hogy egyedül nem „beszél" senkivel, amire a küldött beleegyezett abba, hogy többen menjenek el. Erre dr. Gold­ner, Groszmann és Bokányi a meghívás­nak eleget tettek s megjelentek gróf Szapáry Lászlónál, ki elvtársainkat azzal fogadta, hogy mely feltételek teljesítése ellenében adják fel a párt ellenséges állásfoglalását Héderváryval szem­ben. E kérdésre ez volt a felelet: — Semmiféle feltétel alatt nem adhat­juk fel álláspontunkat Khuen-Héderváry­val szemben. Eddigi múltja kötelez ben­nünket arra, hogy minden eszközzel lehe­tetlenné tegyük uralmát. E válasz után Szapáry azt kérdezte, hogy melyek hát a párt követelései, kíván­ságai, hogy ezeket Khuen-Héderváry elé terjeszthesse és az bebizonyíthassa, hogy róla táplált véleményünk téves. A párt kiküldöttei utaltak a párt pro­grammjára, melyből mindenki megismer­heti követeléseinket. Szapáry László gróf erre azokat a köve­teléseket kérte, melyeknek rögtönös me­valósítása volna szükséges. — A gyülekezési és egyesülési jog kodi­fikálása és az általános választói jog — volt a felelet. — E követelések olyanok — szólt Sza­páry — hogy ezek rövid időn belül nem teljesíthetők. Én úgy hallottam, hogy a párt a két forinton aluli zálogtárgyak kiváltására helyezi a súlyt. Ezt meg lehetne valósítani. Elvtársaink erre kijelentették, hogy a szocziáldemokrata párt ilyen ügyekkel sohase foglalkozott s erről a tárgyról egyáltalában nem hajlandók tárgyalni. A kormányzó úr látva, hogy semmire se megy, kísérletet tett az összeköttetés fen­tartására és elvtársainkat távozásuk előtt még arra kérte, hogy kívánságukat memorandum alakjában foglalják írásba, s vagy közvetlenül Héderváry gróf­nak, vagy neki — Szapáry Lászlónak — nyújtsák be. Elvtársaink azután távoztak Szapáry lakásáról, ki még ugyanazon a napon új találkozást kért megbízottja útján elvtársainktól. De elvtársaink kijelen­tették, hogy Szapáry Lászlóval, illetőleg Khuen-Héderváry bizalmi emberével nincs további tárgyalni valójuk. Másnap Sza­páry László a megbízottja által telefon útján megsürgette a memorandumot, mire a szerkesztőségtől elutasító választ kapott. Ezenkívül határozott tudomásunk van arról, hogy a kormányzó egy független­lenségi képviselőnél is eljárt abból a czél­ból, hogy bennünket, szoczialistákat arra bírjon, hogy küldöttségben menjünk Khuen-Héderváryhoz, hogy az „ki­fejthesse előttünk szoc­iális programmját". A képviselő kijelentette neki, hogy erre nem vállalkozik. Ezek a tények kétségtelenül igazolják, hogy Szapáry a miniszterelnök megbí­zásából cselekedett. Mert Szapáry a „saját szakállára" nem beszélhetett a kétforintos zálogtárgyak kiváltásáról, (kinek a pén­zén ?) saját szakállára nem kérhetett memorandumot a miniszterelnök számára, saját szakállára nem látogathatott el egy függetlenségi képviselőhöz, hogy az bír­jon minket látogatásra a miniszterelnök­nél ! Szapáry László tervszerűen járt el az egész vonalon és a bán feltűnése óta — mikor ez még csak dezignált miniszter­elnök volt — fáradozott ennek érdekében. Ezt nem tehette másképp, csak úgy, ha ő maga is eszköze volt Khuen- Héder­váry­nak. Azt kell kérdenünk: megtűrhető a kor­mány élén olyan férfi, ki ilyen eszközök­kel akar politikát csinálni ? Szabad-e most, mikor e förtelmes gazság a leg­világosabban áll az ország színe előtt, Khuen-Héderváry grófnak csak egy per­czig is a miniszterelnöki székben ülni ? Feleletet kell kapnunk, még pedig oly feleletet, mely semmi kétséget se hagy fenn az iránt,ahogy az ellenzék nem azono­sítja magát azzal az irányzattal, melyet Khuen-Héderváry gróf akar meghonosí­tani. Ez a felelet nem lehet más, mint a legkíméletlenebb, s ha kell, a legdurvább, legerőszakosabb eszközök azonnali igénybe vétele a bűn eltávolítására, ha nem pusz­tul el helyéről magától. NÉPSZAVA 1903. augusztus 13. 8 Z­E­I­L­E, Budapest, július 31. Adományok a négy millióból. Tizenkétezer korona megvolna hát abból a négy millióból, melyet a dán Magyarország kormányzásánál kocsi­kenőcsre akart fordítani. Hol a többi pénz ? A képviselőház szerdai ülése alatt Papp Zoltán nyíltan hangoztatta a folyo­sókon, hogy Dienes Márton nem tagadta előtte, hogy több függetlenségi párti kép­viselővel is tárgyalt már. Ezt megerősítette a Ház nyílt ülésén Polónyi Géza, ki Papp Zoltán előadása közben azt kiáltotta, hogy többen is kaptak. Kik azok? Köve­teljük Polónyi Gézától, álljon elő a nevek­kel, mint ahogyan elő mertünk állani mi, akiket pedig nem védelmez a képviselői immunitás. Kik azok, akik a bán pénzé­ből hizlalják potrohukat? Mert hogy van­nak ilyenek, ez kétségtelen. Napról-napra tapasztaljuk, hogy egyre kisebb lesz azon képviselők száma, akik az obstrukcziót foly­tatják. Névleg az obstrukczió mellett van­nak, de a Házban nem látjuk se őket, se azokat, akik már Héderváry idejövetele­kor leszereltek s a paktummal lehetővé tették, hogy a bán megvesse lábát az országban. De nemcsak itt, hanem a sajtó terén is olyan jelenségeket látunk, amelyeket nem vezethetünk vissza egyébre, mint a bűn befolyására. A „Neues Pester Journal" napok előtt még a leghatározottabban állást foglalt az ellen, hogy Khuen-Héder­váry az erőszak politikájával kormányoz­zon. Elitélte a Háznak az ex-lexben való feloszlatását, elítélt minden törvénytelen eljárást. És ime, itt is bekövetkezett a fordulat. A „Neues Pester Journal" július hó 30-iki számában már így íz: Oly botrányos és viharos jelenetek, amilyenek a képviselőház termét a mai éjjeli ülés alkal­mával meggyalázták, a magyar képviselőház az alkotmányos rend helyreállítása óta nem látott. De ez az egyesülés egyidejűleg kimutatta az obstrukc­ió erkölcsi és fizikai gyöngeségét is, mert éjfél után kényszerítve érezte magát arra, hogy a teret elhagyja s hogy kivonulásával Khuen-Héderváryt az első nagy parlamenti győzelemhez segítse." De a német lap nem éri be azzal, hogy így bókol Hédervárynak. Czikkének további részében valósággal felbiztatja, unszolja Khuen-Héderváryt arra, hogy abban az esetben, ha az ellenzék lehetet­lenné tenné az indemnity megszavazását, akkor Hédervárynak meg kellene azt is

Next