Népszava, 1903. szeptember (31. évfolyam, 100–112. sz.)

1903-09-01 / 100. szám

2. oldal. , Wekerle hátul. Most megfordult a sor-­ rend. Ebben a megfordított sorrendben bizakodnak most az aggódók s remény­kedők. Azt hiszik, hogy ezek a sokat­­ emlegetett férfiak fogják a kibontakozás­­ módját megtalálni s a forrón óhajtott békét megteremteni. Mi válik be a reményből, azt nem tud-t juk, de azt állítjuk, hogy e két ellentétes I irányú férfiúnak együttes működése arczul verése volna minden politikai morálnak s­­azt jelentené, hogy eddig külön-külön­­ hazudtak, hogy most együttesen csal­j­­anak. " Hol a néppárt? film Az ország szekere megrekedt, kátyúba futott. A nép elégedetlen, háborog, jogot­­ követel. Mindenki előtérbe lép, tesz, vesz, s mozog hallat magáról, csak egy tényező­­ tünt el: a néppárt. Rakovszkyt a nemzeti­­ követelmények ellen, Kaast ezek mellett­­való csendes agitáczió, Zborayt a katonai (Szakkérdések, gr. Zichy Jánost a vele­­ szemben megnyilvánult királyi kegyben való sütkérezés foglalják el annyira, hogy nem érnek rá a néppel foglalkozni. De ,hol a többi? Hát mindenütt, csak ott nem, ahol a­­nép buján-baján változtatni, helyzetén­­segiteni lehetne és kellene. jjjre gr* Budapest, augusztus 31. válság nem mozdul egy helyről.­­Mindenféle hírek röpködnek a levegőben:­­ „a király ugy" — „a király ugy, de sem a politikusok, sem az ország nem tudja­­ valóban, hogy mit akar a király. Ennél-­ fogva „természetesen" azt sem tudják a­­ politikusok, hogy ők maguk mit akarnak ! Szép helyzeti Titkos szavazások. Egy elvtársunk írja: Tisztelt szerkesztőség ! Csodálkozva olvastam Benyovszky Sándor gróf országgyűlési képviselő levelét a­ választási jogról. Nem azok a sablonos­­ fentartások ötlöttek fel, amelyeket a gróf úr szük­ségesnek tart elmondani, hanem a titkos szavazás körül felmerült aggályai. Csodálkoztam, mondom, hogy a mai „rend" ismerője, amilyennek a gróf úrnak, mint a fenn­álló társadalom képviselőjének lennie kell, hogy mondhat ilyen furcsaságokat. Azt mondja, hogy súlyos aggodalmai vannak a titkos szavazás miatt, mert a solti elvtársak a törvényhatósági bizottsági tag választásakor titkos szavazás mellett a gyűlölt­­ gazdatisztre adták szavazatukat, amit nyilt szava­zás mellett bizonyára nem tettek volna. Hát először is honnan tudja a gróf úr, hogy a­­ solti szoczialisták a gazdatisztre szavaztak, ha szavaztak? A szavazóktól bizonyára nem. Mert , ha azok valami aljas dolgot elkövettek, valószínű­leg nem dicsekedtek volna vele. Minthogy továbbá Solt lakossága nem csupa szoczialista, nagy okos­kodás útján sem tudhatta, hogy a szoczialisták hová szavaz­tak. A titkos szavazásnak pedig ugye­bár az a ké­tségtelen ismertető jele, hogy titkos, t. i. senki más nem tudja, csak a szavazó, hogy kire szava­zott. Ha a gróf úr is tudja, akkor már nem lehetett titkos, mert a szavazók bizonyára nem mondták el sem neki, sem másnak, ha meg­vetendő dolgot cselekedtek. Mert senki sem viszi a piacéra a maga szégyenét. Ha tudja, másoktól tudja, azoktól, akiknek maguknak sem szabad a dolgot tudni. Mi következik ebből ? Az, ami a gróf úr elő­adásából is kitűnik, hogy az a bizonyos titkos szavazás minden lehetett, csak titkos nem. Hát ki az a kötözni való bolond, aki titkon szavazhat és az ellenségét válaszsza a maga meg­bízottjának ? Ezt nyilván kife­jtette a gróf úr a maga okoskodásából. Bár a levélből magából is kitűnik ekképpen, hogy ha a dolog úgy történt, ahogy történt, a szavazás nem volt és nem lehetett titkos. De nincs is szükség a levélre. Ismerem én is, ismeri mindenki, aki egy kicsit látja az állapotokat, (no meg egy kicsit őszinte is és látja azt is, ami neki kellemetlen) az tudhatja, hogy Magyarországon nincs titkos szavazás. Az 1886. XXI. t.-cz. 37. § első bekezdése és az 1886. X XXXI­. t.-cz. 46. § első bekezdése szerint a­­ töCT joghatósági bizottság tagjainak, illetve a köz­ségi képviselők választása a „szavazók nevének és lakhelyének nyilvános feljegyzése mellett sze­mélyesen beadott szavazólapok által történik". Ezt nevezték el és nyilván nevezi a gróf úr is titkos szavazásnak. Csakhogy tudja mindenki és tudja a gróf úr is, hogy a szavazólapokat nyitva adják a bizottság­nak, tehát láthatja mindenki, az elnök, a jegyző, a bizalmi férfiak, hogy ki hová szavaz. De, hogy a dolog biztosabb legyen még és már messziről lehessen megállapítani a szavazó pártállását, a a szavazólapokat az egyes pártok meghatározott színű lapokra íratják; a lap színét a szavazás megkezdéséig gondosan őrzik és igy tudják már a színéről, hogy ki hová szavaz. Ez a „titkos" szavazás. Szakasztott olyan, mint amikor a görögök hanyatlása idejében a titkos szavazáskor a vezérek és csahosok odahajoltak és a szavazó kezébe néz­tek, hogy ki milyen cserepet tart benne. A községi és megyei választásoknál is félnek a titkos szavazástól és igyekeznek is minden titkos szavazást meghiúsítani, hogy mindenkin rajta lehessen az érdekeltek szeme, hogy lássák, milyen szinti czédula van a kezében, hogy az uraságok és gyűlölt gazdatisztek rángathassák a választókat, mint a kocsis a lovakat. Ha komolyan akarnák a titkos szavazást, akkor megmutathatnák már most, a megyei és községi választásoknál, a mostani törvény keretén belül. Tegyék azt, amit Németországban, ahol a szavazó­c­édulát egy üres szobában, senkitől nem látva, borítékba teszik és leragasztva adják az urnába. Ez titkos szavazás. De a magyarországi ? Pfuj ! Szé­gyeljék magukat, ezt titkos szavazásnak nevezni! Ez csalás és semmi más. Ha van valami jóakarat a mi népbarátjainkban, megkezdhetik azt már most gyakorolni. Követel­jék mindenütt az igazi titkos választást. Ott, ahol a törvény már eddig biztosította : a községnél és a megyénél. De ne engedjük az erkölcstelen, szemmel látható svindlit. Elvtársainkat pedig felhívjuk, hogy az elkövet­kező községi választásoknál a titkos szavazás tényleg titkos volta fölött őrködjenek. A törvény keretein belül cselekszenek, ha megkívánják, hogy a piszkos, aljas csalásnak, amely országszerte „titkos" szavazás örve alatt folyik, vége legyen. Ne csaljanak a nyitott és meghatározott szinű szavazó­c­édulákk­al. A tisztelt képviselő urak pedig, akik most már kezdik látni, hogy a nép ereje nélkül semmire sem mennek, és kezdik ígéreteiket bőven osztani, hagyják abba az ígérgetést és tegyenek. Tartsák meg és tartassák meg először a törvényt, hogy azt ne tegyék még rosszabbá. És azután ígérjenek csak. Ezt akartam mondani és ennek szíves közlését kérem. Tisztelettel M. M. N fi P S­Z­AV­A 1903. szeptember 1. KÜLFÖLD. Szerbia. Szoczialista kongresszus Belgrádban. A szerb mun­kások a napokban tartották meg az első szoczialista kongresszust, az ország fővárosában. A kongresz­szuson vetették meg az általános munkásszövetség alapkövét. 500 küldött volt jelen. Legtöbben a vi­déket képviselték. Az a terem, melyben a kon­gresszust megtartották, piros zászlókkal és piros szőnyegekkel volt földíszitve. A kongresszus le­folyása után nagy tüntető körmenet volt. Ez alka­lommal lobogtak először piros zászlók Belgrád utczáin. A tüntetés után nagy lelkesedéssel utaz­tak haza a vidéki küldöttek. Lassalle Ferdinánd emlékének szentelte a tegnapi vasárnapot Budapest munkásnépe. Bár az idő előre állt s hideg szél tette kellemetlenné a szabadban tartózkodást, mégis összejött vagy 2000 elvtárs, akik kegyelettel emlé­keztek meg előharczosunkról. Weltner elvtárs tartotta az ünnepi beszédet, mely­ben részletesen méltatta Lassalle jelentő­ségét. Weltner elvtárs beszédét itt kö­zöljük : Tisztelt elvtársak és elvtársnők! A min­dennapi küzdelem közepette összejöttünk ma, hogy a kegyeletnek szenteljünk né­hány perczet. Lassalle Ferdinánd halálá­nak 39-ik. évfordulóján néhány szóval meg kell emlékeznünk nagy előharc­osunkról, aki annyit küzdött és annyit szenvedett a munkásságért. Ha Lassalle érdemeit méltatni akarjuk, akkor ismernünk kell azt a kort, amely­ben élt, ismerni a nehézségeket, melyek­kel küzdenie kellett. Ezért én Lassalle életrajzi adatait csak futólag fogom érin­teni, hogy annál részletesebben ismertet­hessem, mily önfeláldozó munkát kellett végeznie, míg a közönyös munkások ezrei­ben fölébresztette a küzdelem utáni vá­gyat. Lassalle Ferdinánd 1825 április 25-én született. Atyja vagyonos selyemkereskedő volt, aki fiát szintén kereskedőnek szánta. Azonban Lassalle nagyobbra vágyott és erős akarattal keresztül vitte, hogy a kereskedelmi pályát elhagyva, az egye­temre járhasson. Előbb a boroszlói, majd a berlini egyetemre járt. A legnagyobb szorgalommal tanult. Különös előszeretet­tel tanulmányozta a Hegel-féle bölcseleti munkákat .Azonban már akkor is azzal foglalkozott, hogy önálló munkát írjon és még diák korában kezdi meg nagy böl­cseleti munkáját, amelyet „Die Philoso­phie Herakleitos des Dunklen von Ephe­ros" czímmel 1858-ban kiadott. 1845-ben tanulmányutat tett Párisba és itt betelje­sedett régi vágya: megismerkedett Heine Henrikkel, aki Lassallet nagyra becsülte és már akkor is figyelmeztette barátait Lassalle tehetséges voltára. 1845-ben Lassalle visszatért Berlinbe, ahol a tudományos világ több jelentékeny tagjával ismerkedett meg. Humboldt Sán­dor többek között csodagyermeknek nevezte Lassallet. 1846-ban megismerkedett Hatzfeld gróf­nővel. Egy barátja, Mendelsson vezette be­ Lassallet a grófnőhöz. Hatzfeld grófnő el­váltan élt férjétől, aki durván bánt vele és végül, mikor­ a grófnő ellenszegült, gyermekeit visszatartva, kitaszította házá­ból. — Lassalle Ferdinándra ez a találkozás döntő befolyású volt. A szerencsétlen nő sorsa annyira megha­totta őt, hogy félbenhagyva tudományos munkásságát és a politikai szereplést, tel­jesen a grófnő ügyének szentelte magát, akinek perét 9 évi bámulatos küzdelem után megnyerte. A perben 36 bíróságot foglalkoztatott és bár a bíróságok elfo­gultak voltak Lassalleval szemben, akit akkor a hatalom már mint forradalmárt üldözött, Lassalle kitartása minden aka­dályt legyőzött és Hatzfeld grófnak el­kellett fogadnia a békefeltételeket. A grófnő visszakapta nagy vagyonát és ebből Lassallénak hálája jeléül év­járadékot biztosított, amelyből az gond­talanul megélhetett. A hatalmas és befolyásos grófi család a legpiszkosabb eszközökkel dolgozott Lassalle ellen, így többek között egy szekrényke ellopásával is megvádolták, illetőleg Lassalle két dúsgazdag barátjá­nak meggondolatlan tettét — akik tény­leg a gróftól elvittek egy szekrénykét, amelyben fontos okmányokat sejtettek — Lassallere akarták fogni és azt hirdették, hogy a szekrénykét Lassalle biztatására lopták el. Lassalle az esküdtszék elé ke­rült, amely azonban Lassalle gyönyörű védőbeszéde után egyhangúlag felmen­tette őt.­­ * A politikai mozgalom igen élénk volt mikor Lassalle ismét a politikai életben részt vett. A Manteuffel-minisztérium kímé­letlen erőszakossággal dolgozott a gyenge nemzetgyűlés ellen és a márcziusi vív­mányokat egymásután eltörölte. Már magát az alkotmányt támadták és a nem­zetgyűlés tehetetlennek bizonyult a hata­lommal szemben. Az alkotmány barátai nem maradtak tétlenek. Különösen a rajnamenti városok­ban volt élénk mozgalom. A „Rheinische Zeitung", Marx és Freiligrath szerkeszté­sével feltüzelte a kedélyeket itt jelent meg Freiligrath híres költeménye hol­ j

Next