Népszava, 1904. február (32. évfolyam, 13–24. sz.)

1904-02-02 / 13. szám

2. oldal. A félben maradt alku. Az obstruí­ók folyton verik a mellüket, hogy „nemzeti vívmányok" nélkül le nem szerelnek, de azért mégis szeretnének már nyugodni. Míg az obstrukczió a pol­gári közvélemény görögtüzében sütkére­zett, addig nem volt baj. Ma már a né­hány hangoskodó klerikális számára nem maradt más, mint a görögtűz bűzös füstje. Szederkényiék és Rakovszkyék fintorgat­ják az orrukat tőle és unják a komédiát. Éppen kapór­a jött nekik a nemzeti párti Smialovszkynak indítványa, amely abból állott, hogy üljön össze egy pártközi alkudozó bizottság. A pártközi paktálók­nak azt kellene eldönteniük, hogy mit kapjanak a klerikálisok cserébe a leszere­lésért. A „nemzeti hadsereg" hasznai helyett megelégszenek most egy kis agrár­politikával is, amint hírik. Engednek a hősök. Most azonban Tisza nem enged. Azt tartja, hogy minek paktáljon ő, minek vessen konevet a vonító obstrukcziónak, mikor az anélkül is berekedőfélben van. A maga szempontjából helyesen is gon­dolkozik. Így állott elő a jellemző helyzet, hogy a szájas, a „halálmegvető", a „küzdő" ellenzék szeretne alkudozni minden áron és a tunya kormánypárt az erélyes, aki nem alkuszik. Az obstrukczió erőtlensé­ségének kirívó bizonyítéka ez a megérde­melt semmibevevés. Tisza maga kijelen­tette Smialovszky indítványára adott válaszában, hogy a pártközi tanácskozás neki egyszerűen azért nem kell, mert ő tanács nélkül is tudja, mit cselekedjék. Tudja is: vár. Az indítványt leszavazták . Tisza vár, amíg maguktól berekednek a szájasok, míg a béka, amely ökörré akarta felfújni magát, szét nem pattan. Ez az idő pedig nincs messze, ha komolyabb fordulat be nem áll a politikai helyzetben. S azután minden marad a régiben. Az osztályparlament tökéletes tehetetlenségé­nek jeleként megmarad a kétfejű sas és sárgafekete zsinór. Nekik ez fáj. Mi nem fogunk sírni ezután sem egy háromszínű gomb után, mint a gyerek. A tudomány bajnokai. A kapitalista­ társadalom rendszere min­denből pénzkérdést csinál. A megélhetés vagy a jobb megélhetés vágyát odafej­leszti, hogy az emberi agynak legelvontabb működési terén is a vagyon lesz az alap­gondolat. Az aranybornya imádása meg­rohasztja a tudományos életet is. A tu­domány kenyérkeresetté, a tudós akadé­mikus irigy pályatárssá válik, aki érdek­köröket alkot és a tudomány kérdéseit az érdekelt személyek szerint ítéli meg. A klikkhez tartozók mellett a másik klikk ellen folytatott hajsza persze lehetőleg burkolt. Az egyik akadémikus munkáját a másik égig magasztalja, a harmadik sárba rántja. A hozzá nem értő pedig csak a „nézeteltérésen" bámul és elfelejti, hogy a második akadémikus írásáért pedig az elsőnek magasztaló bírálatára fizet az akadémia busás írói díjat. Az utálatos ér­dek harcz és személyi hercze-harcza a magyar akadémia falai közül a napokban tört ki. Simonyiról egy egyetemi tanárról egy másik egyetemi tanár, Ballagi, könyvet írt, amelyben kimutatta, hogy a Simonyi szerkesztésében megjelent, óriási pénzbe kerülő szótárban huszonötezer hiba van. A tudományos nemtörődömségnek és silány­ságnak mintája ez a munka, amelyért a fizetést a nagyfejű akadémikusok vették fel, pedig az adatok nagy részét pár forintért szegény tanárjelöltek szedték össze — a tanár urak „útmutatása" mel­lett. Ők jobbat nem is adhattak, nem is kívánhatni, hogy annyi pénzért jobbat adjanak. A hibákat még hozzá nagy részt éppen a szerkesztő akadémikusok követték el. Simonyit ez a tényállás, a Ballagi Aladár könyve, a könyv nyo­mán megindult hírlapi hajsza semmi­emberré tette. A szótár körül régebben folyik már a vita, amelynek során Simonyi is kisütött Ballagiról hasonló tudományos felületességeket és lelkiismeretlenségeket, amelyeknek egyedüli oka csak az lehet, hogy a tanár úr is a honoráriumért és nem a tudományért dolgozik. Pedig az egyetemi tanár legalább 5-8 ezer frtnyi jövedelme megengedné, hogy valaki ön­zetlenül foglalkozzék a tudománynyal. A tudomány voltaképpen az emberiség selyemruhája lehetne, de ma néhány aka­démikus szaggatja egyes darabjait, hogy kaperarongyot csináljon belőle magának. Miért van s miért lehet ez így ? Mert a társadalom a legtöbb embertől megvonja a tudományos képzettséget. Mennél több a tudománynyal foglalkozó és iránta ér­deklődő ember, annyival jobban ellenőrzik a tudósok tevékenységét. Annyival keve­sebb a lehetőség a tudósok klikkjeinek megalkotására, a személyes hajszára és érdekharczra. Annyival igazságosabb, ön­zetlenebb és tiszteltebb lesz a tudós egyéni­sége. Annyival nagyobbat halad az em­beriség előre a tudomány utáin. S ha majd a mi társadalmunk mindenkit mű­veltté tesz és minden igaz tudós megélhe­tését biztosítja, akkor nem lesznek tudo­mányos díjbirkózók, de ezerszer többen lesznek a tudomány bajnokai. Addig pedig nem törődünk a burzsoázia e teremtményeivel, de szeretjük a tudást és tanulunk tovább. Minden tanultra fordított óránk közelebb hozza egy pilla­nattal a tudomány diadalát és nem sza­bad felejtenünk, hogy az igaz tudomány győzelme a proletárság győzelmével olvad egybe. NÉPSZAVA 1904. február 4. Ex-lex a háziiparban. Mi köze ennek a kettőnek egymáshoz? Hogy jut bele a háziipar az ex lexbe. Vagy inkább mit keres az ex-lex a házi­iparban? Igaz, fura dolog, hogy ez a kettő párosul. Hiszen a háziiparban nem obstruálnak. A seprűk és kisszékek nem ellenzéki természetűek, még kevésbé azok, kik készítik őket. S ime mégis beállott náluk az ex lex. Darányi, mikor m­er ki nem penderedett a miniszteri székből, úgy akart a gazdáknak olcsó és biztos munkásokat teremteni közvetett úton, hogy a téli időn is igyekezett a kiván­dorlásra mindig hajlandó földmivelőket odakötni a birtokosok kastélya végihez. Ezért fejlesztette olyan bámulatos ener­giával a háziipart. Hogy a fejlesztés minnél hatásosabb legyen, végső óráiban Di­rányi állami pénzből vagy kétszázezer koronát helyezett kilátásba a kereskedelmi kama­ráknak a háziiparczikkek vásárlására. Darányi azonban tervének megvalósítása előtt szerencsétlen edés következtében ki­került a miniszteri székből. Utódja Tallián most leiratokat intézett a kereskedelmi kamarákhoz, melyekben arról értesíti őket, hogy a háziipar állami támogatása abban marad, mert az ex-lex miatt a megfelelő összeg nem áll a kormány rendelkezésére. A honmentő akc­ió tehát elakadt a két­százezer koronán. Az ex-lex nem tudta megakadályozni, hogy az állam a legfelső emberétől kezdve le egészen a legutolsó kutyamosójáig mindenkinek ne adja a pénzt bőven, csak éppen a háziipart szo­rította nyakon. Sőt a hadsereg, mely sok milliót emészt föl, szintén megkapta pon­tosan a maga részét úgyszólván pereznyi késedelem nélkül, talán éppen azért nem jutott ki az úgy is igen sovány falat a háziiparnak. Akik a háziipartól csakugyan az ország megmentését várják, igen nagyon be van­nak ijedve most Tallián megcsökönyösö­dése miatt. Hiszen ebbe belepusztul az ország! Tallián azonban csak a vállát vonogatja. Ő maga is szentül meg van győződve a házilag való iparkodás óriási horderejéről, de hát ha el kell vonnia vala­honnan, csak nem vonhat el mástól, mint a néptől! Ez nagyon természetes. A bir­tokosoknak is lehet ennyi belátásuk. Ilyen­formán az ország most nem lesz meg­ mentve. No, nem baj, majd megmentik, ha vége lesz az ex-lex-nek. Arra mindig van idő. Kik a „nép"-képviselők? Három képviselő úr összeférhetetlenségi ügye volt szombaton a bizottság előtt. Az elsőt, Baross Károlyt megfosztották a képviselőségtől, mert elmebeteg. Eddig nyugodtan szavaztatták a szerencsétlent. A másodiknak már nem volt akkora vétke, az csak vesztegetési ügyben szerepelt. Khuen-Héderváryról van szó, aki ellen Olay adott be feljelentést Papp Zoltán meg­vesztegetése miatt. A bizottság nem is tárgyalta a dolgot. Kimondotta, hogy nem illetékes a bűntettek és vétségek megálla­pítására és nem törődik az erkölcsiséggel. Tessék előbb bíróilag elítéltetni az illetőt. Khuen-Hédervárynak tehát sikerült ki­mászni a dologból, amit előre sejtettünk. Az összeférhetetlenségi bizottság határo­zata azonban súlyos áz ezért a felmentés­ért, mert voltaképpen annyit jelent, hogy a „gentlemanok parlamentjéében az er­kölcsi sülyedtség nem számít, csak akkor van baj, ha az illető nem tud a bírósággal bánni. Ezután egész természetes, hogy Wolfner Tivadart, aki megesküdött rá, hogy a hadseregnek is szállító Wolfner Gyula czégtől jövedelmet nem húz,­­ szintén felmentették. A bizottság sűrű pókhálóján átütöttek a nagy dongók, csak egy kis légy ragadt, belé, az is azért, mert bolond szegény. Őrültség, vesztegetés, hasznot húzás a katonaságtól. . . Jellemző három eset. Jellemző, de az eseteknél sok­kal jellemzőbbek a magyar parlamentre az ítéletek. » Budapest, február 1. A képviselőházi pénteki ülésén Sághy Gyula akart mindenáron békét és Smia­lovszky ismert indítványának a hétfői vagy keddi ülés napirendjére tűzését kérte. Tisza gróf belement a dologba, mert — szerinte — neki mindegy, hogy mivel t­öltik az időt a képviselők. Nekünk bizony éppen nem egy kutya, de Tisza gróf így is, úgy is milliomos marad. Madarász azt követelte, hogy a miniszterelnök Ferencz Józsefet ne koronának, de királynak hívja, ha már a nevét nem említi. Utána Szeder­kényi jelentette ki, hogy Ő szeretné, ha béke volna, de neki „nemzeti vívmányok" kellenek. Batthyány Tivadar gróf két­ dolgot fejtegetett. Először azt, hogy neki nem kell önálló cseh állam, másodsorban a földmivelőknek az iparosokkal egyenlő választói jogot követelt. Az önálló cseh állam nem rajta áll és semmi köze hozzá, a m­ásik dologban igaza van. Végül Lovászy kért téli ruhát a póttartalékosoknak nyári ruha helyett és Nyiry honvédminiszterrel veszett össze azon, hogy melyikük hibás a póttartalékosok dolgában . Mind akettő! Szombaton Smialovszky Valér okolta meg indítványát.. Tisza válasza után Kecske­méthy és Holló beszéltek arról, hogy ők „nemzeti hadsereg" nélkül nem hallgat­nak el. Az interpellálók közül fölemlítjük Várady Károlyt, aki a cselédtörvényt akarja átalakítani. A legközelebbi ülés a delegácziók tárgyalásainak befejezése után lesz. Az új fiumei kormányzót, Roszner Ervin bárót beiktatták állásába nagy ünnepségek között. A vesztegető gróf báró utódja székfoglaló beszé­dében az autonómia hívének mondotta magát. A delegácziók. Az osztrák delegáczió már mindent megszavazott engedelmesen a katonaság számára, a magyar szerdán ül össze Bécsben. Kár a fáradságért és az utazgatásért. Üres forma az egész ülésezés. Úgyis megszavaznak ezek is mindent. A Németországgal kötendő kereskedelmi szerződés ügyében Bécsben összeült a vámtanács. Most csak általánosságban foglalkozik a vám­kérdésekkel, az érdemleges tárgyalás pár hétig elmarad még. A gyáriparosok szövetsége a delegácziók összeülése alkalmából arra kérte a kormányt, hogy hasson oda, hogy a közös hadügyminiszte­

Next