Népszava, 1904. március (32. évfolyam, 25–38. sz.)
1904-03-01 / 25. szám
26. szám ELŐFIZETési DÍJ: a keddi, csütörtöki és szombati kiadásra: Egési évre 14.40 K.,/» évre 7.20 K., '/«évre 3.40 K., 1 hóra 1.20 K. Volkutimme-rel együtt egész évre 19.20 K., '/» évre 9.60 K., »/» évre 4.80 K., 1 hóra 1.60 K. Csupán a csütörtöki kiadásra: Egész évre 4.80 K., félévre 2.40 K., '/1 évre 1.20 K., 1 hóra 40 f. A magyarországi szocziáldemokrata párt központi közlönye. . . Megjelen minden kedden, csütörtökön és szombaton, Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., József-körut 18. sz., •bort mindennemű levelezések és egyéb küldemények InttMndSk. HtTKL.KITOiffciJE.4LM 54-94.M!SierkaHtöTsl értekelni lehet minden hétfőn, aszerdán és szombaton este 8—8-ig. NTftET^ Budapest, 1904 kedd, márczius 1. XXXII. évfolyam A magyarországi mezei és ipari munkásság érdekeit képviselő politikai lap. A m. kir. államvasutak összes munkásaihoz! Az elmúlt év július havában a budapesti városház közgyűlési termében megtartott nyilvános vasúti munkásgyűlés megbízta a szakszervezeti tanácsot, hogy az elhangzott panaszaikat írásba foglalva, a kereskedelmi miniszter elé jutassa. A politikai válság folytán az ügy elintézése hoszszabb ideig lehetetlen volt, és így a szakszervezeti tanács csak most van abban a helyzetben, hogy a beszámoló gyűlést megtarthassa. Ezért márczius hó 6-án, délután 2 órakor, Budapesten a Tattersallban (Külső Kerepesi-út 7. sz. alatt) országos vasúti munkásgyűlést tartunk Napirend: 1. A kereskedelmi miniszter válasza: 2. H Hogyan segíthetnek a vasúti munkások helyzetükön ? A „megbízhatók." Kik a „megbízhatók" ? Ezt kérdi Tisza a gyárosokra. Csak a „megbízhatók" kellenek, csak azok választanak. A „megbízható" munkás — tartja a gyáros — a besúgó, a sztrájktörő, a meghunyászkodó, a társaival nem törődő, a hajcsár, aki nagyobb kizsákmányoló a gyárosnál is. A „megbízható" — tartja a hazafias gyáros — az a munkás, aki távoltartja magát a felforgatóktól, akik vakmerően támadják a hazát, a keresztet, a társadalmat és tudj' az ördög, még mi mindent. „Megbízható" az a munkás — mondja Polónyi, a munkások barátja — aki „hazafi". „Megbízható" — mondja az öntudatos munkás — csak osztályának, családjának, önmagának az árulója, öntudatától megfosztott szerencsétlen cseléd, vagy részakaratú és megvetésre méltó ember lehet. A gyárosoknak pedig csak ezek kellenek. Polónyinak is, Tiszának is. Tisza, a nemes gróf, a legmagasabb értelemben vett „elvtárs", ugyanis nagy jóakarónk. Nem akarja, hogy nagyon elbízzuk magunkat. Aludni akaró vérünket a sajtószabadság és a gyülekezési jog elkobzásával korbácsolja fel. A szakegyletek zaklatásával a ragaszkodásunkat akarja növelni gazdasági egyesülésünkhöz. Nem akar beengedni öntudatos munkást a parlamentbe, nehogy valaha nagyon elbízzuk magunkat a parlamentarizmusban. Nehogy a gazdasági szervezkedéstől elvonja a munkásságot a politizálás. Nehogy fenyegessen a miniszterializmus. Szóval, Tisza csak jót akar, Tisza titkos jóakarónk. Előre tudtuk, hogy a „parlamenti reform" csak üres ígéret, amely érdemben nem változtat a politikai helyzeten. Nyíltan kimondja, hogy „nem a munkások nagy tömegét, hanem csak a megbízhatóság és hivatottság szempontjából alkalmasnak látszó elemeket akarja a jogban részesíteni Tisza nyíltsága goromba és szemérmetlen. Széchenyi 1823-ban irta az akkori joguzsorásokról: „Álarczot vesz tehát, hogy szégyenpirját eltakarja, annyira nem sülyedt meg, hogy pirulni se tudjon s lármát csap, gorombáskodik, hogy érdekét a hazafisággal, az alkotmány és szabadság szeretetével takargassa." 1823 óta oda sülyedt az ország, hogy vezető férfiai, a „liberális" miniszterek nem tartják szükségesnek az érdekeik eltakarását. „A munkásosztály szellemileg és erkölcsileg java része" bizonyára nem örülne Tisza e szemérmetlen bizalmának, ha volna annyi öntudata, hogy ezt a megszégyenítést a többi mellett észrevegyék. Tisza a gyárosok tetszésére bízza a választói jog megadását, a szolgabírákra a gyülekezési jogot, csendőrre-rendőrre az egyéni szabadságot. Nem közvetve, a parlamenti formák betartásával, mint Európában szokás, de egyenesen az egyesek ismert „jóakarat"-ára bizza, mint minálunk, Ázsiában járja. Rájuk bizza, mert akarja. Akarom... úgy hangzik ez a szó, mintha az orosz czárukázában volna írva. Nem csoda, ebben az országban a parlamentet a tehetetlenség, éppen a választók csekély száma miatt, uszályhordozóvá tette. A miniszter nagyobb úr még a szolgabírónál is, elsőfokú despota és kisisten. És ez a despota, ez a kisisten mégis olyan szolgálatkészen szolgálja fel egy tálcán a munkások emberi jogait a gyárosoknak és a polónyiaknak, mintha pinczér volna. Hiszen azért kapja a hozzávalóját miniszterelnöki fizetés czimén. És innét tudni, hogy a parlamenti határozat teljes megvetésével „akaró" kényúr, a teljhatalmú „vaskezű" gróf, pojácza, amelyet dróton rángat egy „felsőbb" akarat: a tőke. A tőke, amely mindenre képes, a tőke, az atyaisten, amely az emberformájú munkásból, akaratától, jogaitól, mindenéből kifosztott állatot képes teremteni és embert alkot az állatból. Legalább emberformájú állatot. Az előbbire nem hozunk példát, millió van. Az utóbbira sem kell, úgyis mindenki láthatja, aki nyílt szemmel néz végig azon a mocsáron, amelyet közéletnek hívnak ebben az országban. Nem megyünk tovább, nem merünk tovább menni. Ha volna merszünk tovább írni, nem olvashatnák el az eddigieket sem. Nem írunk többet, csak idézetet iktatunk még ide. Ezeket is Széchenyi István gróf irta. Az elsőben igy jellemzi azokat az urakat, akikre akkor is, most is mindenünk volt bízva: „S ime, nyíltan azon vallást teszem, hogy hazánk előmenetele s magasabb fölemelkedésének legfőbb gátjai mi tehetősebb birtokosok vagyunk (Hitel 229.) A másik, amelyben csak a számokat kell a mi hátrányunkra a statisztika szerint megváltoztatni, mintha csak Tisza legutóbbi köriratának alkalmából íródott volna : „Egyébiránt mindegy ! Ennek az antiliberális alkotmánynak védelmére kelni nem dicső dolog. Azt látjuk, hogy 400 000 lélek a maga előjogait és privilégiumait tíz millió ellenében, akikről az "rmáiggyűlésen említés sem történik, akarja érvényre emelni". Ha az ember erre a pontra viszi a beszédet, olyan nézetekkel, olyan egyoldalúsággal találkozik, hogy a Tunguzok és Baskírok országában képzeli magát." Ezt írta Széchenyi, akit Tisza és társai „legnagyobb magyar"-nak neveznek. Egyébiránt mindegy ! Ebből a baskírországból mégis kell csinálnunk Európát. Mondjuk mi, a „felforgatók és a haza ellenségei.". A Népszava mai száma 8 oldal. SZEMLE, Budapest, márczius 1. A politikai helyzet alig változott a parlamentet illetőleg. A delegácziók szombaton végképp megszavazták a 200 milliót és ráadásul köszönetet is szavaztak a közös minisztereknek, azzal hazajöttek. A Ház hétfőn ül össze. Az obstrukcióval ott vagyunk, ahol ennek előtte egy fél esztendővel: lehet, hogy leszerel 12 nap alatt, lehet, hogy erőszakosan megtöri a kormány, lehet, hogy hónapokig elhúzódik s megbuktatja Tiszát. Bennünket voltaképpen Csak az érdekel a dologban, hogy miért fog folyni az obstrukczió? Lesz-e annyi becsületérzés, annyi kötelességtudás az ellenzékben — a liberális ellenzékben, a néppártról és Ugronékról itt szó sem lehet —, hogy az emberi jogok súlyos megsértéséért és a törvény betűjének sárbatiprásáért elégtételt követel ? Lesz-e benne annyi belátás, hogy a saját veszedelmét is felfedezze a törvénytiprásban? Képes lesz-e, kötelességtudó lesz-e küzdeni elszántan az elrabolt jogokért? Tökéletes bizonytalansággal nézünk a parlamenti helyzet fordulatai elé. Bízni nem tudunk, csak önmagunkban, pedig az