Népszava, 1904. június (32. évfolyam, 66–80. sz.)
1904-06-02 / 66. szám
66. szám. Budapest, 1904. csütörtök, junius L. XXXII. évfolyam. A magyarországi szocziáldemokrata párt központi közlönye. ELŐFIZETÉSI DIJ: a keddi, csütörtöki és szombati kiadásra: Egész évre 14.40 K., '/a évre 7.20 K. '/«évre 3.60 K., 1 hóra 1.20 K. Volksttimme-vel együtt egész évre 19.20 K., 1/1 évre 9.60 K., 1/j évre 4.80 K., 1 hibra 1.60 X. Csupán a csütörtöki kiadásra: Egész évre 4.80 K., félévre 2.10 K.,0 évre 1.20 K., 1 hóra »n ! Politikai lap: minden kedden, csütörtökön és szombaton. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., József-körút 18. sz., ahová mindannenüti levelezések és egyéb küldemények intézendik, B081 TffiLHUION-SZÁM 54—84.3881 Szerkesztővel értekezni lehet minden hétfőn, szerdán és szombaton este 6—8-ig. A gazdák „rendszabálya". Mult számunkban pontonkint tárgyaltuk azt a „rendszabálynak" nevezett szörnyszülöttet, mely az agráriusokat vallja szüleinek s melynek végrehajtására a belügyminisztert kérik föl. A dolog olyannak tűnik föl előttünk, mintha talán előbb Tisza kérte volna föl az agráriusokat, hogy kérjék föl őt ilyesmire. Ha azonban nem így volna, akkor csodálattal kell újra tapasztalnunk, hogy a nagy szellemek találkoznak. A rendszabályok ugyanis teljesen Tisza szellemére mutatnak. Az erősére, akinek sem a fejében, sem a keblében nincs egyebe az erőnél, a barmok e jeles tulajdonságánál. Megírtuk, hogy amennyiben e „rendszabályok" alkalmaztatnának, attól nincs okunk félni a jövőt illetőleg. Az elnyomás mindenkor leghatalmasabb ébresztője volt a szolgaság elleni küzdelemnek. Erről tehát ne is essék szó. Az agráriusok szemérmetlen és minden képzeletet meghaladó brutális kívánsága ellen tiltakoznunk kell a legminimálisabb igazság és jogérzet nevében. Meg kell ütköznünk azon az arczátlan vakmerőségen, hogy egy maradi, eszméjében és törekvésében a legsötétebb reakciót képviselő osztály, mely a haladás törvényeinél fogva halálra van ítélve, lépéseket merészel tenni az iránt, hogy az állam egész erejét ilyen impertinecsül nyílt komiszsággal a saját jól körülbástyázott érdekében igénybe vegye. Tiltakozunk, nem azért, mintha félnénk e kívánság teljesülésétől; tiltakozunk azért, hogy az ország népét figyelmeztessük e pirulni nem tudó, gondolkozásra képtelen, sarcoló banda okvetetlenkedéseire. Hát az ország alkotmányát teljesen föl lehet függeszteni hivatalosan is három hónapra pusztán azért, hogy egyetlen osztály a maga üres zsákjait háborítatlanul tömhesse meg?! Majd meglátjuk, lehet-e. Kíváncsiak vagyunk, hogy a többi uralkodó osztályok, hiszen az övéké is ez az ország, eltűrik-e, hogy azt három hónapra teljesen kisajátítsák az agráriusok. A többi osztályoknak az agráriusokéval mindenben ellenkező érdekük van. Csak egyben közösek. Ha az agráriusoknak érdekük az, hogy az országot bizonyos időre lefoglalhassák maguk számára, a többi osztályoknak is érdekük, hogy bizonyos alkalom esetén ugyanezt tehessék. Itt tehát találkozik minden osztály. Éppen azért szinte bizonyos, hogy az agráriusok alávaló törekvése ellen rajtunk kívül senki bűn emel hangot. A garázdálkodást el fogják nézni a viszontszolgálat fejében. A viszontszolgálat teljesítésre pedig hamarosan nyílik az alkalom, mivel tudva van, Tisza terveket kovácsol az ipari munkások mozgalmának megfojtására. A reakcionárius csoportok tehát, az önhaszon összeesküvői egy bandába verődhetnek, hogy közös erővel szolgálják magánérdekeiket. Hanem hát megint csak kettőn áll a vásár. Amit az agráriusok megható hülyeséggel követelnek és amit Tisza olyan szívesen megadna nekik, az nem egészen az agráriusoké és nem is egészen Tiszáé. Ahoz valami közük a munkásoknak is van, sőt talán több, mint az uraknak. Az állami intézmények igaz, hogy burzsoáintézmények és nem a proletárok szolgálatára vannak hivatva, de ez a tény nem dönti meg azt a másikat, hogy a munkások nélkül azok az intézmények összeomlanának. A mi pénzünk van azokban, a mi vérünk és verejtékünk alkotják oszlopait, sőt a mi embereink azok, kik a holt keretbe a mozgó, működő, alkotásra képes életet teremtik. Igaz, hogy ezek az emberek most nem emberek, hanem gerincztelen gyurmányai a hatalomnak, de azért mégis közülünk valók és hozzánk tartozók. És ha a munkánkat, a verítékünket arra pocsékolják, hogy a saját javukra várakat építsenek, melyeknek résein reánk lövöldözzenek, bizonyára nemcsak önmagunk, de az emberiség jövője iránti kötelességünk, hogy ennek a kalózkodásnak végét vessük. Amíg az államot mi alkotjuk, habár nem a mi számunkra terveztek is kigondolni, addig nem tűrjük el, hogy annak erejével bennünket igyekezzenek agyonnyomni. És mégis hálásaknak kell lennünk az agráriusok iránt, hogy ostoba rendszabályukat megcsinálták. Ugyan mivel lehetett volna különben megmutatni a mai államhatalom szervezetének igazságtalan és jogtalan voltát ? Az okos, élesszemű ember kutat, vizsgálódik, annak ilyen drasztikus magyarázatokra nincsen szüksége. De hogyan lehessen a valóságot megértetni a közepes gondolkozású, szellemileg rövidlátású emberrel? Így, ahogyan az agráriusok megcselekedték. Megmutatni, hogy a jog nem egyéb, mint a kisebbség szabadsága a többségen való erőszakoskodásra. Hogy a kormány a gazdagok uradalmainak országos csősze, melynek a birtokok védelmezésénél egyéb feladata nincsen. A törvények csak házszabályok általános jelleggel ellátva, hogy minden birtokon alkalmazhatók legyenek. Az ország pedig egy nagy-nagy uradalom, ahol csak egy akarat van: a zseb akarata. Mindezek pedig igen becses tanulságok, szembeállítva azokkal a hazugságokkal, melyikkel az emberiséget már évezredek óta ámítják. Nem az emberiség izgatásai fogják ezt a rendszert halomra dönteni, hanem a valóság és a hazugság összeütközései. Hogy az összeütközések mindig gyakoribbak és nagyobb méretűek legyenek, arról gondoskodnak a dolgok maguk, mint ahogy most is látjuk az agráriusok legújabb őrületének megnyilvánulásából. Csak tessék hát a nagy pénzűeknek tovább is ezen az úton rohanni előre. A kormány csak hadd teljesítse a kívánságukat. Tetteik nyomán hadd fakadjon a köny, csorduljon ki a vér, folyjon a szenvedések verítéke, sikoltson a gyötrelem jajkiáltása és szitkozódjon a bosszúállás: mindez csak külön-külön baj és fájdalom, míg összetéve, a jövendő minél gyorsabb ideérkezésének előfutárja. A Népszava mai SK&ma 8 oldal. Elvtársak! — Ne felejtsétek el, hogy a „Népszavát" napilappá kell tennünk! Gyűjtsetek előfizetőket! A terrorizmus, Budapest, június 1. (2.) A szakegyletek bezárásának gondolata igen szimpatikus mindazok előtt, kik a legújabb kor hullámzásait annyira nem értik meg, hogy ellene akarnak állani. Mellüket nekidüllesztve erőlködnek, hogy megállítsák azt, ami még soha egy pillanatig sem állott, sóvárgó lélekkel, a távolba vesző szemmel kívánják a lehetetlent. Vannak azonban lágyabb szívű atyafiak is, mint például a legeslegklerikálisabb és a nyilvánosság gondos elkerülésével megjelenő Magyar Állam czímű újság. Ezt a nevet bizonyosan nem sokan hallották még. Mindegy, azért ez idegen újságocskának is vannak a szakegyletekre nézve észrevételei. Nem kívánja föloszlatásukat, hanem csak szigorú ellenőrzésüket. Amellett azonban nincs is fogalma arról, hogy mik azok a szakegyletek. Kényekig megható naivsággal mondja: „ha a színházakra, kávéházakra rákényszerítik a rendőri felügyeletet, ha a mulatságok rendezőinek fizetniök kell a felügyelő rendőröket, tartassanak állandó felügyelet alatt a szakegyletek is — persze azoknak köll-