Népszava, 1904. augusztus (32. évfolyam, 94–106. sz.)

1904-08-02 / 94. szám

94. szám. Budapest, 1904. kedd, augusztus 2. XXXII. évfolyam A magyarországi szocziáldemokrata párt központi közlönye. ELŐFIZETÉSI DIJ: a keddi, csütörtöki és szombati kiadásra: Egész évre 14.40 K., Viévre 7.20 K. '/ilvreS.SO K., 1 hóra 1.20 K. Vak«»tmm0-rel együtt egész évre 19.20 K.,/› évre 9.60 K., ‹/› évre 4.80 K, 1 hóra 1.60 X. Csupán a csütörtöki kiadásra: Egész évre 4.80 K , félévre 2.40 K., ‹/‹ évre 1.20 K , 1 hibra 40 f. Politikai lap:wiki kedden, csütörtökön és szombaton. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VII., József körút 18. sz., ahova mindennemű levelelések és egyéb küldeményt intézendők. W TIEL.KFOJV-SÍZAM. 54-04. SD* SzerkesztőTele értekelni lehet minden hétfőn, ezerdén és szombaton este 6—8-ig. Budapest munkásai 1904. évi augusztus 7-én, vasárnap délután táotató körmenettel egybekötött nagy nyilvános 1 19 T- ) tartanak, amelyen a jelenlegi kormány munkásellenes erőszakoskodásai, főleg a munkásszakegyletek ellen tervezett merényletek, a vállalkozók szervezeteinek a kenyerükért küzdő munkások ellen intézett rendszeres hadjárata ellen fogja fölemelni tiltakozó szavát. ¿ Készüljünk e tüntetésünkre! ” A gyűlés helyét és a körmenet útját legközelebb közöljük. párive2£tőség. A gyilkos. Senki sem ismeri. Senki sem tudja a nevét, a kilétét. Elháríthatatlan végzet gyanánt, borzalmas szükségszerűségként jelent meg. A halállal vivődik és úgy lehet, hogy meghal mielőtt a hóhér kezei megragadhatnák, mielőtt a világ megtudhatná, ki volt, aki Oroszország leghatalmasabb emberét elpusztította. Hogy ki volt? A halált hozó bombát ő, az egyetlen hajította, de Plehve halálos ítéletét saját cselekedetei hozták meg és az orosz nép mondotta ki. Tegnapig vájjon mi őrizte meg a borzalom ezen emberének életét? Az emberek életének szent volta-e? Az-e vájjon, hogy senki sem tört ellene? Hogy ez az ember, akinek kezében minden hatalom és fején minden gyűlölet egyesült, mind e napig életben maradt, azt csak nagy elővigyázatosságának köszönhette, óvóintézkedéseinek, amelyekkel elzárta a gyilkok útját. De azért naponként, ezerszer és ezerszer meggyilkolták gondolatokkal és átkokkal, amelyek csak azért nem teljesülhettek, mert a miniszter,akit a gyűlölet ez átkai értek, meg tudta védeni magát a tőrök és golyók ellen. De micsoda ország az, ahol az állam leghatalmasabbjai csak rendőrök és falak mögött érzik magukat biztonságban! Ahol a gyilkosság már nem megszegése emberi törvényeknek, hanem védelem és ítélkezés? És mily borzasztó állapotokat idézett föl a meggyilkolt miniszter, hogy a gyilkosság politikai fegyverként lépett föl és mérhetetlen bűnök büntetésévé lett? Hogy ki a gyilkos, azt senki sem tudja; hogy miként jött létre e gyilkosság, az borzalmasan világos mindenki előtt. Mi sem volna értelmetlenebb, mint az orosz politikai merényleteket egy sorba állítani azokkal a merényletekkel, amelyeket a műveit világ országaiban követtek el egyesek. Ha jelentéktelen vagy közönyös emberek merényletek áldozataivá lesznek Európában, akkor az ilyen cselekedet mindig egyes emberek tette, akiknek őrült észjárása hozta létre az elvetemültséget. Azonban az oroszországi politikai gyilkosság, zsarnok gyilkosság, amely az emberi történelemben mindenütt ott jelentkezik, ahol valamely népet a bűnös önkény garázdálkodása megfoszt minden jogától szabadságára, emberi voltára. A terroristák számítását, akik félelem és borzalom keltésével akarják megváltoztatni a hatalmasok gondolkodását, el lehet vetni, de megérteni, meg kell cselekedeteiket, amelyek csak véres aratásai a véres vetésnek, amelyek csak alulról jövő visszhangjai a felülről kiinduló erőszaknak. Az az ember, aki ezt a bombát dobta, tudta, hogy önmagát is megöli vele, vagy közvetve, vagy közvetlenül. Lehet-e gyilkosnak nevezni azt, aki a saját életét is föláldozza ? De miként a gyilkos tudta, hogy véres tettének áldozatául esik önmaga is, azonképpen most már tudják a hatalmasok, hogy cselekedeteiket nyomon követi a borzalmas megtorlás. Tudják most már, hogy meg kell fordulniok az eddigi úton, ha azt akarják, hogy a politikai merényletek megszűnjenek. Le kell mondaniok az erőszak, az embertelenség, az önkény és borzalom azon rendszeréről, amelynek megtestesítője az volt, akit ime, rongyokra tépett Pétervár utczáin a gyilkos bombája. A terrorizmus csak következmény; aki elítéli, annak legelsőbb is azokat kell elítélnie, akik létrehozzák. Tőrök és bombák ölik meg az orosz minisztereket, de gyilkosaik az orosz zsarnokság, amely a terroristák kezébe adja a gyilkos szerszámot. A czári zsarnokság mérlege itt van mindenki előtt. A kelet-ázsiai háború, a maga borzalmaival és szégyenletes vereségeivel ugyanannak a fának gyümölcse, mint a gyilkosságok, amelyek egymásután terítik le a felelősöket. És mit követel az orosz nép ? El akarja talán űzni a monarchiát, talán a polgári rendet akarja föloszlatni, a történelmi hagyományokat elpusztítani? Csak emberi jogot követeli, levegőt és világosságot, hogy lélekzethez juthasson és fejlődhessék. Követeli, amit a czárizmus megtagad tőle: emberiességet, szabadságot, jogot és törvényességet. Csak azt a szégyenteljes barbárságot akarja elpusztítani, amely az embereket meglánczolja, agyukat, szívüket elfojtja; csak az önkényuralmat akarja elpusztítani, amely úgy bánik az emberekkel, miként az emberek nem bánnak az állatokkal. De a hatalmasok engesztelhetetlenek maradnak ! Gyilkosnak nevezik azt, aki a bombát hajította; vájjon minek nevezzük azokat, akik magát az orosz népet gyilkolják és őrült gonoszságukban megtagadják annak teljesítését, amit maga a fejlődés hatalma követel tőlük? Népszava mai száma 8 oldal. SZEMLE. Budapest, augusztus 1. A szakegyletek feloszlatása. Az „Iparegészségügy" legutolsó számában Lode Rezső ipari főfelügyelőhelyettes úr ismét vitatkozásba bocsájtkozik velünk. „Merénylet a szanegyletek ellen" czímű múlt heti czikkünk ellen van kifogása, amely czikkben egy polgári lap nyomán hírül adtuk, hogy a kormány miként tervezi a sztrájkügy „rendezését". Ez a polgári lap — megerősítvén a mi korábbi híradásunkat — többek közt a szakegyesületek megrendszabályozásáról és esetleges feloszlatásáról is hírt adott. Természetes, hogy mi ehez megfelelő kommentárt fűztünk, megmondottuk, hogy a sztrájkok csak ürügyet szolgáltatnak a kormánynak a szakegyletek elleni merényletre, mert hiszen a kormány éppen olyan jól tudja, mint mi, hogy a szakegyletekben nem rendeznek sztrájkokat. Lode úr czikkünk ezen részét vette rossz néven tőlünk. Az illető polgári lap értesülését a minisztérium szándékairól ő is megerősíti, azt írván, hogy az illető lap „a jól értesültség látszatát" kelti föl benne, azonban mégis úgymond, hogy feltűnő, hogy mi ebben az intézkedésben a munkásság megsértését látjuk. Azt kérdezi — megható, egy ipari főfelügyelőhöz nem is illő naivsággal —: „miért fájna olyan nagyon ez az intézkedés, ha nem adnának a szakegyletek arra tényleg okot?" Lám — éppen azért „fáj" olyan nagyon ez az intézkedés, mert az ok, melylyel födözni akarják, hazug. Mert közönséges hazugsággal, a vállalkozók uszítóseregének egy alávaló ürügyével akarnak orvtámadást intézni a szakegyletek ellen, amelyről pedig Lode úr, ismételt naivsággal azt írja, hogy „örülhet annak minden munkásbarát, ha azok (a szakegyletek) tagjaikat szellemileg és társadalmilag művelik és képezik". Hát persze, örül is neki minden munkásbarát, csak az a bökkenő, hogy sem a vállalkozók, sem a kormány nem a munkásbarát! Lode úr úgy tesz, mintha ő nem tudná, hogy a szakegyletekben nem csinálnak sztrájkokat. Pedg tudnia kellene. Hiszen van alkalma hivatalból résztvenni .