Népszava, 1904. szeptember (32. évfolyam, 107–119. sz.)
1904-09-01 / 107. szám
A magyarországi szocziáldemokrata párt központi közlönye. ELŐFIZETÉSI DÍJ : a keddi, csütörtöki és nzombati kiadásra: Egész évre 14.40 K.,»/« évre 7.20 K. '/«évre 3.60 K., 1 hóra 1.20 K. Volkertimme-rel együtt egész évre 19.20 K., '/« évre 9.60 K., »/« évre 4.80 K., 1 hóra 1.60 K. Csupán a csütörtöki kiadásra: •gém évre 4.80 K., félévre 2.40 K., »/« évre 1.20 K., 1 hóra 40 f. Politikai lap. Megjelelt minden kedden, csütörtökön és szombaton. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., József-körut 18. sz., aholA mindennemű levelezések és egyéb küldemények intézendők. MT TELEFON-SZÁM 54-14. Szerkesztővel értekezni lehet minden hétfőn, azerdSB és szombaton este a PS-ig. Lassalle-Ünnepély. Budapest munkásai vasárnap, szeptember hó 11-én, délután 3 órakor a „Trieszti Nőhöz" czímzett vendéglő helyiségeiben (Erzsébet királyné-út 7. szám alatt) Lassalle Ferdinánd emlékezetérel ünnepélyt rendeznek. Bővebb értesítést legközelebb. Még egyszer. Sokat írtunk, még többet beszéltünk róla, de nem eleget. Ha babonásak volnánk, azt hinnék, átok lógta meg a munkásokat, azért nem tudnak mozdulni. Az a lelkesedés, melyet a munkások a napilapért való óhajtásban nyilvánítottak, csodálatra méltó; az aközömbösség, melyet az érte való munkában, az agitáczióban tanúsítottak, megdöbbentő. Igen, megdöbbentő, mert egyenesen a kétségbeesésbe kergethetné az igazi szoczialistákat az a gondolat, hogy míg a külföldön számtalan nagyobb városnak meg van a maga szoczialista napilapja, addig mi alig vagyunk képesek az egész ország számára egyetlen egyet teremteni. Azzal érvelnek a munkások, hogy nagy a szegénység, azért nem eredményesebb az agitáczió. A szegénység igaz lehet, de nem igaz, hogy az gátját képezhetné a sikernek. Ha a munkások egyetlen fillért nem áldoztak volna is erre a czélra, csak megtették volna a kötelességüket a kávéházakban, vendéglőkben, kávémérésekben, kifőzésekben és borbélyüzletekben, akkor is többnek kellett volna befolyni, huszonötezer előfizetőnél. A napilap fönnállását ezekre az üzletekre alapítani nem lehet, az bizonyos ; maguknak a munkásoknak kell belépni az előfizetők sorába, hogy a lap biztosítva legyen. De hogy a befolyt előfizetők száma nemcsak, hogy el nem érte, de eddig még meg sem közelítette a fenti számot, az kétségbeejtő bizonyítéka annak, hogy, néhány derekabb elvtársat leszámítva, a szoczialisták tömege nemcsak áldozni nem tud, de még agitálni sem. Ott sem tesz semmit, ahol nem kerülne egy fillérjébe sem. Ez pedig már nem lehetetlenség, hanem egyszerűen lustaság és tudatlanságból származó vétkes, öngyilkos közömbösség. Ennek a mentségére pedig már nincsen kádenczia. Az idő szárnyakon rohan, alig néhány hetünk van még hátra a munkára, meg se merjük azt hinni, hogy az elvtársak csak azért nem csinálnak napilapot, mert lusták itt-ott szót ejteni az érdekében. Hogy kimondják kongresszuson a lap szükségességét s egyúttal megakadályozzák határozatuknak végrehajtását. Akkor elég sajnálatos és szégyenletes, de valóság lesz, hogy a napilapnak mi magunk állunk az útjában. A magunk nembánomsága, a magunk gyámoltalansága. Ha pedig a Népszava most sem tud napilap lenni, ha ez a munkánk kudarczcal végződne, akkor hosszú ideig ne merjen senki azzal a kívánsággal lépni föl, hogy így kellene meg úgy kellene, mert a beszédből nekünk már volt részünk elég, de úgy látszik, a cselekvésre vagyunk képtelenek. Pedig ez, a cselekvés, szükséges elsősorban a lap megteremtéséhez. Az eddig való munkában csak az tűnt ki, hogy magyarok vagyunk." Dekoratív dolgokat, melyek a maguk idején és helyén szintén hasznosak, tudunk csinálni. Tüntetéseken, gyűléseken tízezrével jelenünk meg. „Jogot a népnek" felírású tűt hordunk a kabátunkon, jeléül annak, hogy nem szégyeljük szoczialistaságunkat. Mind szép dolog — de csak akkor, ha tartalma is van. A tartalmat azonban az a kétségtelen tény adja meg, ha, mikor arra szükség van, cselekedni is tudunk. A cselekvési képesség és akarat bizonyítására a magyarországi pártnak talán még soha nem volt annyi és akkora alkalma, mint most. És elmulasztása sem okozott soha nagyobb kárt, mint most okozhat. A napilap megalakításának ténye volna az első bizonyságtételünk arról, hogy nemcsak parírozni tudunk, hanem visszavágni is, impozánsan, kegyetlenül. Háromszor megjelenő lapunkat tönkre akarják tenni s mi azzal felelünk, hogy naponta jelentetjük meg. Valóban, ennél hatalmasabb visszacsapást képzelni sem lehet. És ha meg nem teszszük, nagyobb gyámoltalanságot még nem látott a világ. Az a kérdés: méltók akarunk-e lenni a nemzetközi munkássághoz, mely éppen a sikeres és szívós munkával tündököl, vagy bebizonyítjuk, hogy nekünk csak a szánk tud járni. A néhány hetet, mely még előttünk van, nagyon jól föl lehet használni. A pár hét alatt még mindent pótolni is lehet, csakhogy akkor már igazán a legnagyobb buzgalommal és megfeszített szorgalommal kell munkához látni. Senki se gondolkozzék ugy, hogy ő maga nem számít, hiszen ha a többiek megteszik a kötelességüket, akkor úgyis játszva elérjük czélunkat. Az a baj, hogy eddig, úgy látszik, mindenki így gondolkozott s azért csináltunk ilyen keveset. A kötelességteljesítés csak úgy egész és csak úgy felelhet meg a párt czéljainak, ha mindenki hozzáadja a maga részét. Épp olyan érthetetlen gondolkozásra mutat, ha egy elvtárs azt mondja: Én most nem fizetek elő, majd csak ha meglesz a napilap , hiszen én úgyis biztos vagyok. Az ember el se képzelné, hogy vannak igen értelmes elvtársak, kik így gondolkoznak, pedig vannak. Akkor gondolkoznak így, mikor jól tudják, hogy számokkal dolgoztunk. A kongresszus kimondja, hogy az előfizetők számának bizonyos magasságot kell elérni, hogy a lapot megcsinálhassuk. S ahelyett, hogy mindenki sietne a sorba lépni, hogy őt is számba lehessen venni, kényelmeskedik s azt mondja, hogy ő ráér, mert ő úgyis bizonyos. Ez olyan öregbaka-büszkeség, mely mindig azt mondja: csak hadd menjenek előbb az ujonczok, én majd ott leszek ! Csakhogy ezzel a bizonyossággal mi most nem sokra megyünk, mert tudnunk kell, ki a bizonyos, márpedig, ha az illető nem jelentkezik, mi bizony meg nem álmodhatjuk, hogy kikre számíthatunk s kikre nem. Ez a fenséges büszkeség, mely olyan Pató Pál-féle kijelentésekben nyilvánul meg, többet ártott a mozgalomnak, mint hinnénk. És az ilyen okoskodásokkal nem is jutunk messzebbre, mint Pató Pál jutott. Egy szó annyi mint száz: a Népszavát napilappá kell csinálnunk. Ez már a kor és pártunk fejlődésének parancsa. Nem hiszszük, hogy szükség legyen még az e tárgyról való beszélgetésre. Ébredjen föl most minden munkásban a tudat, hogy csak a legintenzívebb munkával érhetjük el czélunkat és ha ennek a tudatnak engedelmeskedik is, akkor alig telhet el pár hónap: a Népszava minden nap síkra száll a szociáldemokráczia igazáért és minden nap újabb erőt meríthetünk belőle a mi küzdelmünkre. Ha pedig nem tudjuk, jobban mondva, nem akarjuk ezt a feladatot végrehajtani, akkor nem marad más hátra, mint hogy szégyeljük magunkat ! A Népszava mai száma 8 oldal.