Népszava, 1904. december (32. évfolyam, 147–159. sz.)

1904-12-01 / 147. szám

147. szám. Budapest, 1904. csütörtök, deczember XXXII. évfolyam. A magyarországi szocziáldemokrata párt központi közlönye. ELŐFIZETÉSI DIJ: a keddi, csütörtöki és szombati kiadásra: Egész évre 14.40 IL, évre 7.70 K.­V«évre 3.60 K., 1 híra 1.20 K. Volk Milmne-vel együtt egész évre 19.20 K., »/1 évre 9.60 K., »/« évre 4.80 K. 1 híra 1.60 K. Csupán a csütörtöki kiad­sra: évre 4.80 K., félévre 2.40 K., '/1 évre 1.20 K., 1 hóra 40 t. Politikai lap. Hegjelen minden kedden, csütörtökön és szombaton. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vl­l., József-körut 18. Sz., ahová míndermemEl levelesének és egyéb kiúdoményok Intézendők. n r TffiLffiFON-87AM 64-Lest Szerkesztővel értekezes lehet minden hétfőn, szerdin és szombaton este 8—8-ig. Vörösödik a földgolyó! Sárgafedelű, vaskos könyvben lapozga­tunk. Gömbölyű franczia betűi, egész ki­állítása rávall a nemzetközi szoczialista iroda kiadványaira. A nemzetközi szoczia­lista mozgalom története és mai állása van összefoglalva benne testvérpártjaink jelen­tései alapján. Lehetetlen leírni azt az érzést, amely­lyel leteszi az ember elolvasás után ezt a kötetet, amelyen még szinte érzik a nyom­dafesték szaga. Valami mélységes, hatal­mas erő dagasztja­ a mellünk, valami kü­lönös elszántság kap meg hirtelen, valami emelkedett meghatottság vesz erőt rajtunk. Ez a csomó szám, ez a sok szabályos fe­kete betű csak úgy lehelli az érzést, csak úgy lüktet ki belőlük a forradalom lángja, az erő, az élet. Ez a könyv az emberiség története új, minden eddiginél mélyre­hatóbb változásának kezdőfázisait írja meg. Az emberiség sorsára súlyosabb jelentő­ségű fordulat nyitányának leírását foglalja össze ez a két ujjnyi vastag könyv, mint a múlt történetéről összeírt könyvtárak. A jelen történetének magva, a jövő tör­ténetének csírája. Végigolvastuk. Elolvastuk benne a szo­czialista pártok történetét, tíz olyan év leírását, melyhez fogható nincs több a történelemben, az osztályharczok e szaka­datlan sorozatában. A legutóbbi tíz év a munkásokra nézve az egész földkereksé­gen az öntudatra ébredés első fázisa volt. Európa, Ázsia, Amerika, sőt Afrika pro­letárjai hallották meg a kommunista­kiálltvány híres riadóját. Négy világrész munkásai szenvedtek, dolgoztak, tűrtek, alkottak, éltek-haltak és­­ győztek közös elveink jegyében. Négy világrészen leng a vörös lobogó. Négy világrészben nincs egyetlen kapi­talista állam, amelyben ne volnának elv­társaink, amelyben nyomról-nyomra ne hódítottak volna a világmegváltás eszméi. Nincs egyetlen testvérpártunk, amely az utóbbi évek alatt ne mérföldlépő csiz­mákkal haladt volna, nincs egyetlen egy sem, amely visszaesett volna vagy csak meg is akadt volna fejlődésében, amely az emberiség boldogulása felé halad. Akadály, az volt és van temérdek. Ki­csinylése és gúnyja a tudákosoknak, hi­tetlensége a tudatlanoknak, rágalmai és szidalmai az érdekelteknek — mindez hagy­ján. A kicsinylés félelemmé változott, a gúnyból elkeseredett szidalom lett, a szi­dalmat és átkozódást a düh rekedt ordí­tása váltotta fel. A düh tajtékja pocsolyát teremtett, amelyben a dühöngök furadoz­nak. A megvetésüket megvetéssel viszo­nozzuk, a gúnyolódókon mi nevetünk na­gyobbat. Mindez nem jön számba. Mindez semmi. A többi akadály? Nos, az valami. A sárgafedeles könyv csak olyasmiről beszél, ami már számít. A néma lapokból nem egy helyen kihullik a lánczcsörgés. A börtönben poshadok, fogházban elzár­tak halálos kínjairól vagy eltűrhető bajai­ról nem egy néma betű beszél. Nem egy fekete betűs oldalról csorog a mártírok vére is. A kötél és golyó éppen nem kis szerepet játszik az emberiség azon nagy drámájában, amelynek első felvonását ol­vassuk le róluk. És mégis. Az itt-ott véres, de minden­ütt szomorú színjáték első felvonása még­sem zárul leverő jelenettel. A minisz­teri rendeletek, kivételes törvények, bör­tönre vagy halálra szóló ítéletek, fekete listák, gyűlésbetiltó végzések, czári ukázok és nemzetközi „anarkista"-elle­nes szerző­dések éppoly változatos, mint alávaló papírhalmazára néhány igazán száraz, apróbetűs számadat olyan feleletet ad, aminőre még magunk sem számítottunk. Nézzünk csak egy-kettőt, amely a leg­világosabban beszél. 1867-ben még csak Németországból vannak adatok képviselő­választáskor elvtársakra leadott szavaza­tokról. Akkor mintegy 30.000-ről volt szó. 1890-ben már egy millió egyszázezret számolhatunk össze a föld kerekségén, 1900-ban már majdnem öt milliót. Ma már hét millióra rúg a szoczialista­ szavazatok száma, jóllehet nem egy országban még rengeteg sok elvtárs nincs választásra jogosítva. Alig van ország, ahol képvise­lőnk ne volna. 1894-ben még csak három államban volt politikai tényező a testvér­pártunk, ma már 17 nagy állam parla­mentjében hatalom, néhányban döntő, hu­szonegy nagyobb államban pedig politikai­lag számottevő. Félmilliónyi szavazója tíz évvel ezelőtt csak német pártunknak volt, ma már öt pártunknak van jóval több, a németek három millió szavazóra tettek szert. Ma már idestova 300 elvtárs ül a világ parlamentjeiben, leszámítva a német és az északamerikai szövetséges államok külön parlamentjeit és a svájczi kantono­kat, ezekkel együtt 400-ra is felrúg az elvtárs-képviselők száma. Községek, me­gyék és városok tanácsában 5000 körül van az elvtársak száma Európában. A szoczialista és politikailag közömbös szer­vezett munkások száma tíz év alatt meg­kétszereződött, ma a hét milliót is meg­haladja. A politikai és gazdasági mozga­lom az utóbbi években vert gyökeret Ázsiában, Ausztráliában és Afrikában. Most lendült neki Észak- és Délamerika bennszülöttei között A mozgalmat ma már a világ minden kultúrnyelvén szolgálják párt- és szaklapok, amelyeknek együttes száma legalább másfélezer; évi példány­számuk óriási szaporodásban van: milliók­kal szaporodik évente. Odavetőleg számí­tottunk utána: ma legalább félmilliárd szo­czialista lappéldány fogy évente, amivel valószínűleg még nagyon kis számot mondtunk. Az évente elfogyasztott röp­iratok száma még Oroszországban is meg­haladta már a félmilliót. Beleszédülhetünk ezekbe a számokba, amelyek csak külsőségek ugyan és koránt­sem adják megközelítőleg sem­mit képét a helyzetnek, amelyet minden ország külön viszonyai szerint kellene jellemez­nünk, de legalább némi fogalmat adnak a mozgalom káprázatos fejlődéséről. Úgy rohanunk a végső győzelem felé, mint az a lovaskatonság, amelynek ágyukat kell elfoglalnia és minden pillanatban biztos és teljes pusztulást várhat az ütegek ha­lált okádó torkából. Az önbizalom nyugodt hangján, az objektív szemlélő elfogulatlanságával mond­hatjuk: egyetlen akadály van előttünk, amely nehezen küzdhető le: a tudatlanság. A kultúra mindenütt szoczializmust jelent és a szoczializmus kultúrát teremt. A tudatlanság legyűrése legnagyobb felada­tunk, legfőbb teendőnk a kitartó, folytonos agitáczió. A többi alig jön számba. A Tiszák apró kövecskék, amelyeket elkoptat a vörös folyam rohanó áradata és legörget oda, ahová valók: az iszapba, a fenékre. Mintha hirtelen cseppenne alá az ember valahonnét a felhők közül, amikor a nagy világot bekalandozó gondolat megakad ezen a szűk kis országon, a földteke egyik legapróbb foltján, amikor éppen az a helyzet jut eszünkbe, amelyben itt va­gyunk. Rosszul esik, hogy lapunk többi hasábjait apró emberkék nevével, komisz­ságaival kell megtöltenünk s a magunk apró-cseprő bajait kell tárgyalnunk. Pedig nincs igazunk. Ezekből az apró bajokból épül az akadály piramisa, ezeknek a tör­péknek legyűrése ma nagy feladat. Bármily jól esnék is átengedni magun­kat a győzelmes fejlődés fenséges öntuda­tának, bármily jól esnék is tovább ringat­nunk lelkünket a jelen és jövő ábrándjai­nak mámoros képei között, az elért szinte hihetetlen eredmények fanatizáló hatása alól mégis kell félig-meddig menekü­ljünk. Reális, cselekvő embereknek kell­jen- A Népszava mai száma 8 oldal.

Next