Népszava, 1904. december (32. évfolyam, 147–159. sz.)
1904-12-01 / 147. szám
147. szám. Budapest, 1904. csütörtök, deczember XXXII. évfolyam. A magyarországi szocziáldemokrata párt központi közlönye. ELŐFIZETÉSI DIJ: a keddi, csütörtöki és szombati kiadásra: Egész évre 14.40 IL, évre 7.70 K.V«évre 3.60 K., 1 híra 1.20 K. Volk Milmne-vel együtt egész évre 19.20 K., »/1 évre 9.60 K., »/« évre 4.80 K. 1 híra 1.60 K. Csupán a csütörtöki kiadsra: évre 4.80 K., félévre 2.40 K., '/1 évre 1.20 K., 1 hóra 40 t. Politikai lap. Hegjelen minden kedden, csütörtökön és szombaton. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vll., József-körut 18. Sz., ahová míndermemEl levelesének és egyéb kiúdoményok Intézendők. n r TffiLffiFON-87AM 64-Lest Szerkesztővel értekezes lehet minden hétfőn, szerdin és szombaton este 8—8-ig. Vörösödik a földgolyó! Sárgafedelű, vaskos könyvben lapozgatunk. Gömbölyű franczia betűi, egész kiállítása rávall a nemzetközi szoczialista iroda kiadványaira. A nemzetközi szoczialista mozgalom története és mai állása van összefoglalva benne testvérpártjaink jelentései alapján. Lehetetlen leírni azt az érzést, amelylyel leteszi az ember elolvasás után ezt a kötetet, amelyen még szinte érzik a nyomdafesték szaga. Valami mélységes, hatalmas erő dagasztja a mellünk, valami különös elszántság kap meg hirtelen, valami emelkedett meghatottság vesz erőt rajtunk. Ez a csomó szám, ez a sok szabályos fekete betű csak úgy lehelli az érzést, csak úgy lüktet ki belőlük a forradalom lángja, az erő, az élet. Ez a könyv az emberiség története új, minden eddiginél mélyrehatóbb változásának kezdőfázisait írja meg. Az emberiség sorsára súlyosabb jelentőségű fordulat nyitányának leírását foglalja össze ez a két ujjnyi vastag könyv, mint a múlt történetéről összeírt könyvtárak. A jelen történetének magva, a jövő történetének csírája. Végigolvastuk. Elolvastuk benne a szoczialista pártok történetét, tíz olyan év leírását, melyhez fogható nincs több a történelemben, az osztályharczok e szakadatlan sorozatában. A legutóbbi tíz év a munkásokra nézve az egész földkerekségen az öntudatra ébredés első fázisa volt. Európa, Ázsia, Amerika, sőt Afrika proletárjai hallották meg a kommunistakiálltvány híres riadóját. Négy világrész munkásai szenvedtek, dolgoztak, tűrtek, alkottak, éltek-haltak és győztek közös elveink jegyében. Négy világrészen leng a vörös lobogó. Négy világrészben nincs egyetlen kapitalista állam, amelyben ne volnának elvtársaink, amelyben nyomról-nyomra ne hódítottak volna a világmegváltás eszméi. Nincs egyetlen testvérpártunk, amely az utóbbi évek alatt ne mérföldlépő csizmákkal haladt volna, nincs egyetlen egy sem, amely visszaesett volna vagy csak meg is akadt volna fejlődésében, amely az emberiség boldogulása felé halad. Akadály, az volt és van temérdek. Kicsinylése és gúnyja a tudákosoknak, hitetlensége a tudatlanoknak, rágalmai és szidalmai az érdekelteknek — mindez hagyján. A kicsinylés félelemmé változott, a gúnyból elkeseredett szidalom lett, a szidalmat és átkozódást a düh rekedt ordítása váltotta fel. A düh tajtékja pocsolyát teremtett, amelyben a dühöngök furadoznak. A megvetésüket megvetéssel viszonozzuk, a gúnyolódókon mi nevetünk nagyobbat. Mindez nem jön számba. Mindez semmi. A többi akadály? Nos, az valami. A sárgafedeles könyv csak olyasmiről beszél, ami már számít. A néma lapokból nem egy helyen kihullik a lánczcsörgés. A börtönben poshadok, fogházban elzártak halálos kínjairól vagy eltűrhető bajairól nem egy néma betű beszél. Nem egy fekete betűs oldalról csorog a mártírok vére is. A kötél és golyó éppen nem kis szerepet játszik az emberiség azon nagy drámájában, amelynek első felvonását olvassuk le róluk. És mégis. Az itt-ott véres, de mindenütt szomorú színjáték első felvonása mégsem zárul leverő jelenettel. A miniszteri rendeletek, kivételes törvények, börtönre vagy halálra szóló ítéletek, fekete listák, gyűlésbetiltó végzések, czári ukázok és nemzetközi „anarkista"-ellenes szerződések éppoly változatos, mint alávaló papírhalmazára néhány igazán száraz, apróbetűs számadat olyan feleletet ad, aminőre még magunk sem számítottunk. Nézzünk csak egy-kettőt, amely a legvilágosabban beszél. 1867-ben még csak Németországból vannak adatok képviselőválasztáskor elvtársakra leadott szavazatokról. Akkor mintegy 30.000-ről volt szó. 1890-ben már egy millió egyszázezret számolhatunk össze a föld kerekségén, 1900-ban már majdnem öt milliót. Ma már hét millióra rúg a szoczialista szavazatok száma, jóllehet nem egy országban még rengeteg sok elvtárs nincs választásra jogosítva. Alig van ország, ahol képviselőnk ne volna. 1894-ben még csak három államban volt politikai tényező a testvérpártunk, ma már 17 nagy állam parlamentjében hatalom, néhányban döntő, huszonegy nagyobb államban pedig politikailag számottevő. Félmilliónyi szavazója tíz évvel ezelőtt csak német pártunknak volt, ma már öt pártunknak van jóval több, a németek három millió szavazóra tettek szert. Ma már idestova 300 elvtárs ül a világ parlamentjeiben, leszámítva a német és az északamerikai szövetséges államok külön parlamentjeit és a svájczi kantonokat, ezekkel együtt 400-ra is felrúg az elvtárs-képviselők száma. Községek, megyék és városok tanácsában 5000 körül van az elvtársak száma Európában. A szoczialista és politikailag közömbös szervezett munkások száma tíz év alatt megkétszereződött, ma a hét milliót is meghaladja. A politikai és gazdasági mozgalom az utóbbi években vert gyökeret Ázsiában, Ausztráliában és Afrikában. Most lendült neki Észak- és Délamerika bennszülöttei között A mozgalmat ma már a világ minden kultúrnyelvén szolgálják párt- és szaklapok, amelyeknek együttes száma legalább másfélezer; évi példányszámuk óriási szaporodásban van: milliókkal szaporodik évente. Odavetőleg számítottunk utána: ma legalább félmilliárd szoczialista lappéldány fogy évente, amivel valószínűleg még nagyon kis számot mondtunk. Az évente elfogyasztott röpiratok száma még Oroszországban is meghaladta már a félmilliót. Beleszédülhetünk ezekbe a számokba, amelyek csak külsőségek ugyan és korántsem adják megközelítőleg semmit képét a helyzetnek, amelyet minden ország külön viszonyai szerint kellene jellemeznünk, de legalább némi fogalmat adnak a mozgalom káprázatos fejlődéséről. Úgy rohanunk a végső győzelem felé, mint az a lovaskatonság, amelynek ágyukat kell elfoglalnia és minden pillanatban biztos és teljes pusztulást várhat az ütegek halált okádó torkából. Az önbizalom nyugodt hangján, az objektív szemlélő elfogulatlanságával mondhatjuk: egyetlen akadály van előttünk, amely nehezen küzdhető le: a tudatlanság. A kultúra mindenütt szoczializmust jelent és a szoczializmus kultúrát teremt. A tudatlanság legyűrése legnagyobb feladatunk, legfőbb teendőnk a kitartó, folytonos agitáczió. A többi alig jön számba. A Tiszák apró kövecskék, amelyeket elkoptat a vörös folyam rohanó áradata és legörget oda, ahová valók: az iszapba, a fenékre. Mintha hirtelen cseppenne alá az ember valahonnét a felhők közül, amikor a nagy világot bekalandozó gondolat megakad ezen a szűk kis országon, a földteke egyik legapróbb foltján, amikor éppen az a helyzet jut eszünkbe, amelyben itt vagyunk. Rosszul esik, hogy lapunk többi hasábjait apró emberkék nevével, komiszságaival kell megtöltenünk s a magunk apró-cseprő bajait kell tárgyalnunk. Pedig nincs igazunk. Ezekből az apró bajokból épül az akadály piramisa, ezeknek a törpéknek legyűrése ma nagy feladat. Bármily jól esnék is átengedni magunkat a győzelmes fejlődés fenséges öntudatának, bármily jól esnék is tovább ringatnunk lelkünket a jelen és jövő ábrándjainak mámoros képei között, az elért szinte hihetetlen eredmények fanatizáló hatása alól mégis kell félig-meddig meneküljünk. Reális, cselekvő embereknek kelljen- A Népszava mai száma 8 oldal.