Népszava, 1905. július (33. évfolyam, 116–141. sz.)

1905-07-01 / 116. szám

2 rommá lőhetik? ! Gondolták-e, midőn egy pezsgőspalackkal megkeresztelve először látták a habokon ringani ezt a vastömeget, hogy valaha tüzet fog okádni a nép ellenségeire és robbanó gránátok vörös világával fogja az égre inni ezt a szót: szabadság?! Gondolták-e valaha, hogy a cár hajójáról süvítő bombák fogják beleüvölteni a világba, hogy a cárizmus halott, győztes a forradalom ?! SZEMLE. Budapest, június 30. A nagyság átka. Nagy az öröm a koalíciósok között: az általános választások óta a pótválasztások, kilépések, átlépések és egyebek megfogyasztották a liberális pártot és megnövesztették a koalíciót. A hatalom felszívóképessége folyton növeli a legnagyobb pártot. Az általános választások után ez volt a helyzet: Szabadelvűtpárti 159 Függetlenségi 1610 Disszidens 27 11 párti 13 Néppárti 25 Demokrata 4 Nemzetiségi 10 Pártonkívüli 9 összesen 413 Egy most megjelent kimutatás szerint pedig következő a pártok megoszlása: Szabadelvűpárti 141 Függetlenségi 175 Disszidens 28 Főpárti 13 Néppárti 20 Demokrata 4 Nemzetiségi 10 Pártonkívüli 12 Függőben 4 Összesen 413 A szabadelvűpárt tehát fogy, és nő a függetlenségi. Hogy azonban Kossuthék öröme határtalan ne legyen, kénytelenek vagyunk őket egy apró körülményre figyelmeztetni: a párttal együtt növekszik a párt felelőssége is. A szabadelvű párttal folyton veszíti a teret az a párt, amely legmerevebben elzárkózott az általános választói jog követelésétől. A Kossuth-párttal folyton nő az apárt, amely legtöbbet köszönhet az általános választói jog hirdetésének. A képviselőházban ma 175 függetlenséginek, 13 újpártinak, 10 nemzetiséginek és 4 demokratának van programmjában az általános, egyenlő és titkos választói jog, amely így 202 képviselőnek programmszerű követelése. Számítsuk ehez még azt a négy kerületet, amely függőben van, de valószínűleg Kossuth-pártit választ. 206 képviselő már a képviselőház fele. A kérdés eldöntője pedig az a legalább is 20—30 képviselő, aki egyénileg kötötte magát az általános választói joghoz, de a jelzett pártokhoz nem tartozik. A függetlenségi párt növekedése tehát azzal a hátránnyal jár a pártra, hogy mind világosabbá teszi a rég ismert tényt: a Kossuth-párt nem „nem tudja", hanem „nem akarja" saját programmpontját, saját ígéretét megvalósítani. Ez a nagyság és a nagyobbodás átka. Alkotmány — nemzeti vagyon. A koalíció ma a maga főlapjában s ott is azon a helyen, ahol tegnap Andrássy Gyula gróf mondotta el bölcseségeit az alkotmányosság sérelméről, a kormánytól könyörög segítséget a dunántúli aratósztrájk letörésére. A Fejérváry-kormány egyszeriben szépen hangzó új címet kapott s jogosultságot az intézkedésre olyan téren is, amit még egy héttel ezelőtt a legsúlyosabb alkotmánysértések rovatába iktattak volna. A polgárság ellentállásának megbénítására irányuló, még akár törvényből sarjadzó intézkedés is lelkiismeretlen támadás az alkotmányosság alaptételei ellen. A becsületes bérért, emberies bánásmódért harcoló, a gazdasági elnyomatás láncait tördelő munkásság ellen jó bármifajta kormány. Alkotmányos-e, abszolutisztikus-e, együttérez-e a nemzet vágyaival vagy Bécsből szalajtott-e, hogy lenyűgözze az egetvivő nemzeti szenvedelmeket, az mindegy. A fő az, hogy cselekedjék, hogy óvjon, hogy védelmezzen. Nem nemzeti eszményeket, hanem a kizsákmányolás szabadságát, a tőke uzsora-profitját. „ . . . A segítséget — írja a kormány-intervencióról a Budapesti Hírlap —, ahol szüksége mutatkozik, az ügyvezető kormány meg nem tagadhatja. Elvégre a kormány, — ha alkotmányellenesen is — ott ül hivatalában s elemi kötelessége, ha már rá van bízva a végrehajtó hatalom, hogy elhárítsa az elemi csapásokat, amelyek a nevzet vagyonát fenyegetik. A birtokosok százezernyi meg milliónyi jövedelméből csak annyi részt követel a földmivelő munkássága, hogy éhen ne pusztuljon a kényszeredett munkátlanság napjaiban. Hajrá! Csendőrt, katonaságot zudit reá az „alkotmány bástyái"-nak őrtálló lesipuskása, a szolgabíró s kormányintézkedést sürget az alkotmányosság kosztjára kapott ellenzéki sajtó. Az alkotmányosság veszedelme révén eltiltják a kormányt az országos intézkedések egész körétől s átkot mondanak mindenkire, aki segítő kezet nyújt, hogy ennek a kormánynak élete fonalát, hacsak csipetnyivel is meghosszabbítsa. A nemzeti vagyon veszedelmének elhárítására megadják a kormánynak az intézkedés korlátlan hatalmát s megkövetelik tőle, hogy feledkezzék meg visszás helyzetéről s segítsen letörni a munkásság harcát. Hja, ez munkásellenállás! Ennek megtörésére minden eszköz alkalmas. Amaz nemzeti ellenállás, tehát elengedhetlen az alkotmányosság követeléseinek legszigorúbb betartása. Ott a nemzeti nyelvről van szó — a kormány tehát hazaáruló banda. Itt a nemzeti vagyonról van szó, ennek védelmére jó ez a banda is. Elő azzal a hazaáruló bandával. Dolgozzon, óvjon, cselekedjék, védelmezzen, ha kell, gyilkoljon, mert a nemzeti nyelven kivül van még, ami a nagyuraknak kedves, de a nemzeti vagyon felett nincsen semmi. Budapest, junius 30. Vte.ir/álat Nyiri mandáUmának ür/i/ében. A honvédelmi miniszter választása dolgában megindított vizsgálatok ma folytatták. Inglückhoffer Antal postafőtiszt Laborda számvizsgálótól kapott vacsorajegyet. Akkor, amikor a jegyet átvette, nem volt szóba, hogy a jegyért fizetni kell. A választás után azonban néhány napra követelte valaki tőle a jegy árát, az illetőre azonban már nem emlékszik, de akkor sem fizette ki, hanem azt mondta, hogy majd a pártirodában fogják kifizetni. Később azonban senki sem kérte tőle a jegy árát, ennélfogva ő ezt nem is fizette meg. Knotz József a vacsorajegyet a hivatalában az asztalon találta, de hogy ki tette azt oda, azt nem tudja. A vacsorajegy árát sem a vacsora alkalmával, sem pedig közvetlen utána nem kérte tőle senki. A többi tanúk azt vallják, hogy vacsorajegyet kaptak ugyan, de hogy ki küldte, azt nem tudják, s arról sem volt tudomásuk, hogy fizetni kell a jegyért, vagy sem. Tanúk közül többen azért nem is jelentek meg a vacsorán, mert nem akartak De hát ez csak olyan katonai forma. Ezek a szabályok óvják az épület katonai jellegét. Vannak azonban a házirendnek egyéb bájos kikötései is. „Este minden honvéd féltízkor tartozik eloltani a saját pénzen vett gyertyát". Igazán bájos pont. Szinte várná az ember a folytatását, hogy : „és tartozik elaludni. Az éjszaka pedig tartozik pont títkor ráborulni az épületre." Hinni lehet, hogy az épület katonai jellegének a szimbólumai a köpőcsészék is, melyek akárcsak a kaszárnyákban, minden sarokban ott láthatók. No, de ebben még nem az egész katonai jelleg nyilvánul meg. Ez még csak félkatonai jelleg. Az egész katonai jelleg abban van, hogy mindenki a csésze mellé köp, nehogy a csészék piszkosak legyenek. A „vorschrift" szerint azoknak tisztáknak kell maradni. Pedig az öregek roppant sokat pipáznak, mert a „nagylelkű nemzet" annyi szivarvéget küld nekik, hogy tán még a szakácsnéjuk is dohányzik. Muszáj itt rászokni a pipára. Az épület szűk folyosóiról úgyszólván minden lépésnél nyílik egy ajtó az apró szobácskákba, ahol hazával tanyáznak a nemzet kegyelméből pokoli rossz ágyakon a szegény öregek. Az ajtókon fekete tábla lóg, melyre krétával van fölírva a naposkáplár neve. Itt a naposkáplárt szobaatyának nevezik, így: Junius 30. Szobaatya: Ebetzky Máté. Odabent a szobácskákban egyébként szánalmasan szomorú minden. A szobaatya, — a naposkáplár — az ajtó mögött ül egy széken s ha valakinek kimehetnékje, panasza, kérése vagy egyéb ilynemű mondanivalója van, odaáll a szobaatya elé, kaptákba vágja magát (már amennyire egy 80 esztendős aggastyán tudja) és jelenti. Ez azonban, hogy miként történik, titok. A katonai jelleg uián, — amivel szegény öreg, pihenni vágyó hadastyánokat agyonkínozzák — valószínűleg úgy, mint a kaszárnyákban. Tehát: „Naposkáplár urnák alásan jelentem" . . . De itt nincs naposkáplár, hanem szobaatya, valószínűbb tehát akkor, hogy ilyeténképpen : „Szobaatya urnák alásan jelentem, beléptem a szobába! . . A szobaatyának jegyzőkönyve van, amibe bejegyzi a jelentéseket s tovább jelenti a parancsnoknak, így tréfásnak a szegény, viharedzett csataoroszlánokkal. A sorsuk egyébként bizony nagyon szomorú. A „nagylelkű nemzet", amely hazafias dühében annyiszor veri a mellét, kutyába se veszi öreg katonáit, akik azt az alkotmányt harcolták ki, amelyért ma olyan nagy komédiákat csinálnak a politikai szintéren a nemzet legnagyobb komédiásai. Fekete, száraz cipókat kapnak a szegény, fogatlan aggastyánok s ha panaszra megy valamelyikük a parancsnok elé, hogy nem birja megrágni, rámordulnak: — Mártsa vizbe! . . . Az öreg ember amúgy is körülményes erő és meg is érdemelné az a pár ember, hogy a nagylelkű nemzet ne szivarvégekkel táplálja, mégis vizes levest, ehetetlen húst és száraz kenyeret kapnak. Reggel hatkor már fölriasztja őket a riadó. Hétkor kapnak két deci kávét. Ez a reggeli. Akkor bemennek a múzeumokba, mint ők mondani szeretik — „őrségi szolgálatot teljesíteni" — s csak délután háromkor vetődnek haza a szegényes ebédhez. 70—90 éves aggastyánok két deci kávéval reggel héttől délután háromig. Hát ez a nemzet hálája?! Sokat panaszkodnak amiatt is, hogy rosszul, gorombán bánnak velük. A múltkor néhányan elhatározták, hogy emiatt panaszra mennek a minisztériumba. Megtudta ezt a parancsnok és a reggeli parancskor (mert minden reggel van parancs), rájuk mordult: — Én azt hallottam, hogy vannak akik panaszkodnak. Kik azok ? Lépjenek elő ! Az öregek annyira megijedtek, hogy sorba letagadták a dolgot. Hiába, nem tudnak ők árulkodni, nem abban a világban nevelkedtek. — Nem várunk már mi, kérem, semmi jót, — mondta az egyik öreg, mikor ott jártam. — Itt legfeljebb a koalíció segít majd rajtunk. Várjuk is, hogy kormányra kerüljenek, majd akkor aztán elmegyünk panaszra. . . . Szegény öreg, milyen idealizmusa van! Egy másik, aki az ajtóban támaszkodott imigyen kesergett: — A Szemere Miklós méltóságos úr a minap küldött nekünk néhány ezer szivart. Már nem tudom, tréfázni akart, vagy se, elég az hozzá, hogy mikor a szivarok hozzánk jutottak, hosszúszivarokká lettek. Kettő belőlük három krajcár. Büdösek, rosszak. Sorban betegek lettünk tőle. Nem is szívjuk. Inkább eladogatnánk, ha venné valaki, de a kutyának se kell. Ott hever majd mindegyikünknek az egész porciója a szalmazsák alatt. Kutya világ ez kérem, nagyon. Szegény öreg! Pedig nem is tudta, hogyan hozsannáztak a lapok akkor Szemere Miklós méltóságos úr nagylelkű ajándékáért. A hosszúszivarokért. .... NÉPSZAVA 1905. Julius 1.