Népszava, 1905. szeptember (33. évfolyam, 169–194. sz.)

1905-09-01 / 169. szám

XXXXII. évfolyam. Budapest, 1905. szeptember 1., péntek. (169.) szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre . . 19.20 kor. I negyed évre ..80 kor. fél évre . . 9.60­0 ! egy hóra . . 1.60 » Volksstimmeval együtt havonta 40 fillérrel több. Egyes szám ára 6 fillér. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., Kerepesi­ út 32. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., Hagár­ utca 1. sz. (Telefon-szám 82—61.) Felkérjük mindazon előfizetőket, akiknek előfizetése e hó végén lejár, hogy az előfizetés megújításáról idejekorán gondoskodjanak, nehogy a lap szét­küldésében fenakadás álljon be. Kenyér és jog. Azt írják rólunk azok, akik dicshimnu­szokat zengenek a sztrájktanyákat szétverő rendőrségnek k­onmentő munkájáért, akik folyton a magyar ipart féltik a munkásság túlköveteléseitől, akik a munkásoknak örökké azt prédikálják, hogy a haza érde­kében legyenek szerények gazdasági köve­teléseikben, akik örökké gyalázzák a Sztrájkra izgató nemzetközi kalandorokat, — most azt írják rólunk ezek az urak, hogy nem törődünk a nép gazdasági érde­keivel. Nem akarunk a népnek jólétet te­remteni, hanem csak jogot akarunk neki szerezni, mert az a „vezéreknek" hasznos. Különös! Ha sztrájk van, az a nemzet­köziek hazafiatlan gazsága. Ha nincs gazda­sági követelés, az is a nemzetközi kalan­dorok bűne. A sztrájkból is ,,az izgató húzza a hasznot", a választói jogból is. Az az évi, körülbelül három millió koronányi bértöbblet például, amelyet a kőművesek erőszakoltak ki két évi sztrájk-hadjáratuk­kal, az nem gazdasági haszon a munkás­ságra nézve. Vagy ha az, akkor a „vezé­rek" haszna — így szól a szemrehányás íróinak logikája. Különös egy logika, de még különösebb, hogy éppen most jutott eszükbe ezeknek az uraknak a munkásság jóléte. Éppen most aggódnak azon, hogy mi nem követeljük a munkásbiztosítást. Éppen most pártolják a munkásság gazdasági előnyeit, amikor poli­tikai jogait akarja kiküzdeni. Csakhogy nem úgy áll a bál, uraim! Politikai jogainkat nem adjuk oda egy tál lencséért. Hiszen ezt a tál lencsét is azért ígérgetik most, hogy jogainkért vívott har­cunktól eltérítsenek ! Vájjon mennyit érhet hát nekünk gazdasági téren az a jog, amelyikért már mielőtt meg­volna, akkora engedményeket kínál cserébe az uralkodó­osztály, mint a becsületes szociálpolitika?! A kérdésben megvan a felelet is. Az a jog nekünk gazdaságilag is igen sokat ér. És éppen ezért küzdünk érette. A munkás­ságot nem mozdíthatta volna meg,­­ nem korbácsolhatta volna szenvedélyeit ekkora fokra, sőt nem tartaná küzdelemre méltó­nak sem politikai egyenjogúsítását, ha nem tudná, hogy a politikai jogok pénzt érnek neki. Természetesen — sajnos, hogy ezt is hangsúlyoznunk kell — nem tudáspénzt, a voks árát. Hanem annak a pénznek egy részét, amelyet a modern kalózok rabolnak el tőle. A munkásság tudja, hogy politikai jogok birtokában teremthet tisztességes szociál­politikát Magyarországon. Tudja, hogy csak parlamenti képviselete útján gyakorolhat akkora nyomást a tör­vényhozásra, hogy elérhesse pártprogram­munk a biztosításról szóló fejezetének meg­valósulását. Tudja, hogy csak demokratikus törvény­hozás hozhatja be a progresszív adózást. Tudja, hogy csak valódi népképviselet szüntetheti meg a rabszolgatörvényt és vál­toztathatja értékessé a kolduspénztárt. Tudja, hogy csak igazán alkotmányos országban van meg a proletárságnak sztrájk­joga, gyülekezeti joga és sajtószabadsága, amely mind hozzájárul a munkásság gazda­sági jólétének emeléséhez. Tudja, hogy demokratikus kormányzat vághatja csak útját az élelmiszer és egyéb uzsorások kalózkodásának. Szóval a munkásság nagy tömegeit az a tudat indítja küzdelmére, hogy a proletár­ság gazdasági emelkedésének egyik hatha­tós eszköze a politikai egyenjogúság, hogy a jog kenyeret is jelent: egy darabbal több kenyeret. Igen, a ,,jogot és kenyeret" jelszó volta­képpen — ismétlés. Elég volna a kenyér követelése egymagában is. Elég volna, mert a mi osztályharcunk éppenúgy, mint min­den osztályharc, gazdasági célokért, gazda­sági okokból folyik. S ha az uralkodó osz- Rokoska trombitál. — A Népszava eredeti tárcája. — Irta Révész Béla. (Folytatás és vége.) Rokoskát kéjes izgalmak gyötörték. Igavonó karaktere nagy kötelességeket diktált eléje, az eszét keresztül-kasul szántották a fürkésző ötle­tek és fűtötte magát a megnőtt öntudattal, két család támaszkodik reá. Most már odahaza is másolt, irta ezrével a tarka borítékokat és mikor fáradtan hátradőlt székén, fantáziálva bámult bele a lámpásba. Rokoska lázasan dolgozott a nagy csataterven, hol, merre induljon harcba az új pénzekért. A nászavató kürt jött a segítségére. Egy téli éjszakán belefújt a trombitájába és dültek-roskadoztak Rákoska előtt a gond komor, már-már megvívhatatlan falai. Ádám beállott egy zenekarba. Trombitás lett egy mulatóhelyiségben, fújta a kürtöt éjszaka három óráig és kapott ezért egy forintot, harmincegy napért — ha ilyen bő volt a hónap — harmincegy forintot. Az egy kiváltságos pillanat volt, mikor Rokoska először ment fel az emelvényre, leült a zenekarban és várt a kar­mester intésére. Alatta cifrálkodtak az emberek, kifestett nők pávás­kodtak tarka-barka ruháikban, fess fináncok, ki­göndörített hajú legények itták a sört, a csipős füst kavargott a földiszített teremben, nemzeti szinű zászlócskák libbentek meg e nyugtalan levegőben, cikk-cakkos tükrökre tűztek rá a gáz­lángok, ködös színek bujdostak a fü­stfelhők kö­zött. Rokoska lebámult az emelvényről és han­gosan dobogott a szíve, mely csaknem elszorult, mikor a karmester fölemelte fekete pálcikáját és Ádám először belefújt kürtjébe. Csapongó, jó­kedvű nótát trombitált, bömbölt körülötte a nagy dob, csörrent a cintányér, a hegedűk sikítottak és a söröző emberek felszöktek a helyükről. El-el­kapták a lányokat és porzott a terem a dobogó tánctól. Rokoska végignézett a hullámzó töme­gen, keresztül a terjengő felhőkön és mialatt teli tüdővel fújta a trombitát, az emberek fölött, su­garas világításban, kacérkodott vele, rábámult és elúszott előtte a kerek, ezüst egy forint. Boldog Ádám mosolygott. . . Rokoska ez éjszakán indult a döntő háborúba. Mióta éjszaka is dolgozott, az ebéd utáni időben keményen csatázott az íróasztala mellett. Amikor másolnia kellett, amikor a fáradt, jóllakott em­ber mellé odaállott az álom és kábító leheleté­vel belefújt Rokoska szemeibe. Ekkor csatázott Ádám. A szemhéjjait kimeresztette és percekig így bámult a papirosra, de az álom egyre-egyre legyezgette a szemeit, kéjes érintéssel meg-meg simogatta szemhéjjait és azok lassan-lassan meg­szürkültek, összezsugorodtak, de a bágyadt Rokoska magához tért és kimeresztette a sze­meit. Hónapok óta így folyt a nagy küzde­lem, különös, megdöbbentő ijedtségekkel. Ro­koska elszánt energiával ü­lt hozzá mindig a munkához és a munka elején büszkén ve­tette papirosra a peckes betűket. De mikor a megtagadott álom háborúba szólította, Rokoska is észrevette, hogy a toll nem áll oly keményen a kezében, az ujjai meggyöngültek és a betűk, amiket mindig formásan állított fel a sarokba, meggörbülnek, táncolni kezdenek, meglesik mi­kor a szemére egészen ráül az álom és egy­másba szaladnak, összegombolyognak. Ilyenkor voltak a nagy ijedtségek, mikor Rokoska fel­rezzent és kuszán, gagyogva bámultak rá a betűk. Rokoskának egy pillanatra elállott a szív­verése és rémülten nézett maga köré, hogy nem látta-e meg valaki a tisztviselők közül, hogy hogyan dolgozik. Titkosan belegyúrta az elron­tott papirost a zsebébe és kiszaladt a vízveze­tékhez, a hideg vizet rácsurgatta a halántékára s megdörzsölte vele a szemeit. Egy napon Rokoskának túrós rétest készített az anyja­ ebédre, amit Ádán szenvedélyesen sze­retett. Sokat evett, megivott rá két pohár vizet és szaladt vissza az irodába, hogy el ne késsék. Ádám pontosan érkezett a hivatalba, az asztalán már garmadában hevert a sok innivaló és Ro­koska hozzákezdett a másoláshoz. Nyugalmas pihenéssel mozgolódott a székén, fáradt testének jól esett a pihenés és lábaival, amelyek szágul­dozva idehozták, az asztal alatt megelégedetten harangozott. Rokoska fürgén kergette maga előtt a betűket és nagyon örvendezett azon, hogy ma békében maradhat, az álom nem jön érte. Úgy, másolás közben elgondolkozott, hogy milyen furcsa az ő mindennapos délutáni ijedtsége, miért is gondol mindig az alvásra, amikor minden más dolgon törhetné a fejét. . . csak akarni kell és ébren marad, csak rémítgeti önmagát, hogy a szemére nehezedik valami . .. hogy elmosódnak a betűk­ és nyomja valami a fejét, roppant erő­vel ... Neki kötelességei vannak ... a betűk­nek egyenesen kell állatiok ... a család . .. mindig arra kell gondolni, hogy ébren van . . . nem szabad eldőlnie, mint a betűknek . . . men­nek azok maguktól is előre . . . csak a keze rajta legyen a papiroson, az már beletanult a hosszú idő alatt. .. csak emelnie kell a tollat, jár az magától, a girbe-gurba utakon ... a fehér, kék, a lila papirosokon . . . Rokoska kép­zeletére különös szivárvány tűzött rá és meg­lebegtek előtte a titokzatos szinü másolópapí­rok . . . Ekkor ébredt Rokoska félelmetes jelenetre, hogy elaludt, hogy az irodafőnök a vállát rázza és rárivall: — Mért lumpol mindig ? Rokoska nagyon szomorú volt, mikor haza­indult és talán először érezte életében, hogy az emberek hálátlanok, kőszívűen­ nézik a mások szorgalmát és a kenyék még bántják is a fára­dozót. Ment, vánszorgott a tavaszi utcákon, el­csigázott testét alighogy cipelte. De a makacs­sága nem hagyta csüggedni. Bandukolt, ballagott előre és biztatta önmagát. A Népszava mai száma 10 oldal.

Next