Népszava, 1905. november (33. évfolyam, 221–246. sz.)
1905-11-01 / 221. szám
12 hagyományos józan fölfogása itélt már e programm felett s a vezérlő-bizottság csak elméleti kötelességet teljesít, midőn ezt az ítéletet megpecsételi. E programm magán hordja a megvesztegetési kísérlet bélyegét, elszomorító jeléül annak, hogy megvesztegethetőnek hiszik a nemzetet, ami felett a nemzeti lélek minden bizonnyal föl fog hálborodni. Mindent ígérnek mindenkinek, tekintet nélkül arra, hogy az ígéret megvalósítása mennyi időbe, mennyi pénzbe s mennyivel több adóba kerülne. Évtizedekre szóló programmot csinál magának egy kormány, mely még azt sem tudja, vájjon lesz-e pártja és mekkora, tehát hány hétig állhat fenn,kiszámíthatatlan milliók befektetését ígéri, bár tudja, hogy eddig nemzeti életünk teljes kiépítése nem volt lehetséges, ez azért is volt, mert a folyton emelkedő katonai költség igen nyomasztó súllyal nehezedett ránk. Ennek dacára a programm a katonai költségeket tetemesen növelni szándékozik és mégis tömérdek pénzbe kerülő reformokat és befektetéseket ígér, tehát vagy amit, vagy óriási adóemelést tervez. Összehord mindent, amit a különböző ellenzéki pártok évtizedekig követeltek és ezzel igyekszik megvesztegetni a tömeget, csakhogy kikerülje azt az egyet, hogy a magyar pénzzel és magyar vérrel föntartott hadseregben a magyar állam hivatalos nyelve használtassák. Ezzel bebizonyítja, hogy a nagy tömegeket hazafiatlanoknak hiszi, amiben csalódik. De még egyrészt olyan ez a programm, mint az evangéliumi példabeszéd öt kenyere, melyből mindenki jóllakhatik s minden vágy teljesülését megígéri mindenkinek, tekintet nélkül bármire és senkinek sem mondja meg, hogyan és mikor fogja véghezvinni a nagy csodát, addig akaratlanul is elárulja a programm valódi célját a következő rövidre foglalható pontozatokban: A királyi vétójog végtelen mindenhatósága, ami megsemmisítené az országgyűlés önálló törvényalkotó képességét és ezzel a nemzeti akarat érvényesülhetését kizárólag az uralkodó akaratától tenné függővé. A hadseregnél a nemzeti kívánságok teljesítésének lehetetlensége. A véderő terheinek feleelése a két éves szolgálat jelszava alatt, amely felemelt teher alatt összeroskadna az ország, ahelyett, hogy a két évi szolgálatot létszámemelés nélkül érné el. A gazdasági lekötöttséget, illetve a közös vámterületet feltétlenül fentartja, legalább is 1917-ig. A vármegyéket államosítja, tehát lerombolja a magyar szabadságot most is hatályosan védő bástyákat és ezzel arra törekszik, hogy nem csak a fegyveres végrehajtó hatalom, hanem a polgári végrehajtó hatalom is, egészen az uralkodóé legyen és míg a királyi vétó, tehát a királyi akarat szabja meg az országnak azt, hogy mit létesíthet saját földjein, saját pénzén, saját érdekében, addig a nemzet, a nemzeti szellemtől áthatott hadsereg nélkül marad, s nem csak az anyagi, hanem az alkotmányos védekezés minden eszköze ki legyen csavarva a nemzet kezéből. Ebbe a keretbe illeszkedik bele az a szemfényvesztés, amellyel mindenkinek minden érdekét kielégíteni akarják az alófizető közönség rovására. Aki ennyit ígér, az semmit sem tarthat meg. Aki pedig azért ígér, hogy letörje a magyarnemzetet és polgári erényt, az nem kormányzási programmot készít, hanem vesztegetési programmot. Ez a mindent igérő programm minden olyan részletében, amely azonnal meg lesz valósítható, nem demokrata programm, hanem úgy a nemzeti, mint a helyi önkormányzat szempontjaiból abszolutisztikus programm. Amint Józsefnek, a kalapos királynak abszolutisztikus demokráciája előtt nem hajlott meg a nemzet, úgy nem fog meghajolni ezen üres ígérethalmaz előtt sem, miből kirí a szándék: hitegetni, kecsegtetni és nem törődni azzal, hogy mikor, milyen eszközökkel és milyen módon váltassák be az igéret. Még a leghatásosabbnak vélt csalétekre, az általános választói jogra nézve is, melyet igér, hamis jelszóval él, mert általánosnak és egyenlőnek nevezi azt a jogot, mely csak értelmi cenzus lenne és melynek alkalmazásánál minden eszközt a kormány kezei közt lesz, mert a kormány programmja egy szóval sem említi, hogy milyen lesz a választási eljárás és lesznek-e egyáltalán a választások tisztaságának és szabadságának biztosítékai. Márpedig becsületes választási eljárás nélkül, a legkiterjedtebb választási jog is csak eszköz a kormányok kezében; úgy, hogy azt is megérthetjük, hogy csak a kormánypártiak fognak tudni írni és olvasni; továbbá annyira nem általános és egyenlő az ígért jog, hogy a most választói joggal bíró húsz és huszonnégy év közti polgárokat kizárja és ezenkívül a már huszonnégy évet meghaladott polgárok közül továbbra is kimarad 1.273.735 lélek a kormány hivatalos statisztikája szerint. Még abban sem őszinte tehát a programm, amiben leginkább akarja megvesztegetni a nagy tömegeket. De a nemzet zöme tudja, hogyha megválasztott képviselőjének akarata nem érvényesülhet, hanem megtörik a korona akaratán, akkor teljesen mindegy az, hogy hány ember küldi az országgyűlésre azokat a képviselőket, akiknek csak azt szabad akarni, amit az uralkodó akar. Ha nem érvényesülhet a nemzet akarata, akkor az alkotmány üres álarc és semmivé lesz; a magyar józan ész belátja, hogy a semmiben osztozkodhatni nem nyereség. Első feladata marad tehát a nemzetnek megvédelmezni alkotmányát és érvényt szerezni az alkotmány biztosítékainak. Második feladata marad a nemzetnek eltávolítani a nemzeti haladás útjából az odagördített akadályokat. Csak a kötelességeink teljesítése mellett foghatunk hozzá ama feladatoknak a megoldásához, melyeket a Fejérváry-programam kisajátított a mi programmunkból, az ellenzéki pártok programmjaiból. Ilyenek a választói jog kiterjesztése, az ellenzék nagy része által vallott általános választói jog, a kerületek új beosztása, a községenkénti szavazás; ilyen az adómentes létminimum biztosítása ; az otthon mentesítése; a kis- és középbirtok tehermentesítése; a kis- és nagyipar gyámolítása; a tisztességtelen verseny kiküszöbölése; az uzsora fékezése; a gyümölcsöző befektetések rendszeres fejlesztése; csatornázás stb.; a progresszív adó, a tisztviselők helyzetének rendezése és szolgálati pragmatikája; a munkások ügyeinek rendezése és a munkásügyekre vonatkozó törvényhozás terjesztése és munkásbiztosítás; az ingyen iskolák és az általános tankötelezettség ; a közegészségügy rendezése; a szövetkezetek előmozdítása; az egyházak és a kultúra állami segélyezése, a kereskedelem előmozdítása; a mezőgazdaság erélyes támogatása ; a közgazdasági ügy önállósítása önálló vámterület és a nemzeti ügy felállításával; a városok anyagi helyzetének megjavítása; a kivándorlásnak helyes gazdasági politikával való meggátlása. Ezeket és más ilynemű követeléseket az ellenzék évtizedek óta hangoztatott, nem mond ebben tehát semmi újat a Fejérváry-program, s amit mond, azt legkevésbé illetékes elmondani az a miniszterelnök, aki hosszú minisztersége alatt soha egy percig sem mutatott semmi érzéket e célok iránt, hanem évtizedekig képviselte a katonai akaratot ebben az országban, mely előtt mindenkinek meg kell hajolnia és melynek kielégítése ő szerinte, a nemzeti és állami élet első kelléke. Most azonban e célok elérését megígéri, de csak abban az esetben, ha a nemzet leszerel, letörik, hűtlen lesz önmagához, meghazudtolja magyar szavát és bebizonyítja, hogy mikor akart, nem komolyan akart, mikor követeli, nem őszintén követeli. A királyt meg kell győzni, hogy a magyar nemzet alkotmányszeretete, nemzeti érzelme, nemzeti vágyódása , nem eladó. A magyar nemzet nem gyermek és nem olyan könnyen hivő, hogy megtévesztést célzó ígéreteknek hitelt adjon és ezekért leszereljen, amely ígéretek egy olyan kormány részéről kivihetetlenek, mely elsősorban az udvar akaratát és a militarizmus céljait szolgálja, a népnek tehát csak azokat a morzsákat juttathatná, amelyek e tényezők dúsan terített asztaláról lehullanak. A kormány megfenyegeti a nemzetet, hogy ha az ő programmját nem fogadja el, állandóvá lesz az alkotmányválság, tehát alkotmány ellen is kész lesz kormányozni. A nemzet e fenyegetéstől meg nem ijed, mert évezredes alkotmányát saját erejéből teremtette, fejlesztette és tartotta fenn és alkotmányon kívül álló királyi hatalom a magyar közjog szerint nem létezhetik. Kristóffy Tisza gróf beszédjéről. A „Magyar Nemzet" tudósítója fölkereste ma Kristóffy József belügyminisztert, hogy megkérdezze véleményét Tisza István grófnak az általános választói jog ellen intézett támadásának dolgában. A belügyminiszter a következőket mondotta: A Lloyd-klubban tegnap megalakult az új konzervatív párt. Ma még ugyan szabadelvűnek nevezi magát, de a határozat, amit ott hoztak , az a beszéd, amellyel ez a határozat bevezetve lett, úgy politikai alapgondolatánál, valamint elvi tartalmánál fogva a konzervatív politikai irányzat zászlóbontása volt. Ez is rávall az általános választói jog nagy bontó erejére, amint már több ízben hangsúlyoztam, mert íme, amint látjuk, oly politikai eltolódásokat idéz elő, hogy nem csak egyeseket, hanem egy egész pártot is képes leszorítani azon talajról, amelyet eddisz elfoglalt. Tisza István gróf beszédjének alapgondolata szerint a parlamenti élet elfajulásait inkább a választói jog megszorításával lehet elérni. Legalább erre vall azon állítása, hogy éppen az új elemek azok, amelyek legutóbb a parlamentbe bejutván, az obstrukciót előidézték, s ezáltal „a régóta résztvevő osztályokat" visszaszorították. Ebből világos, hogy Tisza a választói jognak még a Széll Kálmán által az adóhátralékosok bevonása folytán eszközölt vékony kiszélesítését is sokallja, s így csak természetes abbeli konklúziója, hogy az általános választói jog alapján megalkotott parlament egyenesen egy obstrukció hatalmába jut. Ezzel szembe kell állítanom azon több ízben hangsúlyozott meggyőződésemet, melyet a külföldi tapasztalatok egész sorozata igazol, hogy mentől szélesebb alapokon nyugszik a választói jog, annál kevésbbé van kitéve a parlament az obstrukció pusztításának és pedig azon egyszerű oknál fogva, mert az egész nép által választott parlamentnek a néppel szemben fönnálló függő viszonya és erkölcsi s politikai nyomása erővel szorítja a képviselőket a nép javára szolgáló alkotó munka végzésére. A parlament tehát, amely széleskörű választói jog alapján nyugszik, mindig kénytelen lesz a nép javát szolgáló alkotó munkával foglalkozni, mert ki van téve annak a megtorlásnak, amely a széles néprétegek részéről fenyegeti. Az a nagy néptömeg, mely eddig a rá nézve jóformán közömbös parlament cselekedeteivel szemben hideg maradt, nem fogja eltűrni, hogy a saját igazi képviselete hiábavalóságokkal, szőrszálhasogatásokkal vagy éppen obstrukcióval töltse el az időt. És hiába hivatkozik Tisza a külföldi példákra, azok feltétlenül mellettünk bizonyítanak. Az obstrukció mindenütt virágzott, ahol szűk a választói jog és mindenütt megszűnt, ahol a parlamentarizmust az általános választói jogra fektették. A belga, a francia, a német, az olasz példák legalább ezt igazolják. És hiába akarja Tisza ezeket a külföldi tapasztalatokat az osztrák példával elhomályosítani, mert Ausztriában a parlamentarizmus érdekképviseleten nyugszik és már ezen oknál fogva természetes fészke és melegágya minden obstrukciónak. Az angol példa szintúgy mellettünk bizonyít. Tisza maga konstatálja, hogy azisraeliféle campagne alatt kialakult választási reform az egész angol közvéleményt megdöbbentette, mert azt hitték, hogy ez a reform a radikalizmus veszélyébe sodorja Angliát. És mi következett be? Éppen ellenkezőleg, Anglia világhatalmi állása továbbfejlődött és hogy mennyire alaptalan volt a jelzett megdöbbenés, bizonyítja az, hogy a britt birodalom nemsokára azután ismét a népjogok kiszélesítésére határozta el magát. Különben is az 1832. és 1866. évekből vett példákkal és statisztikai adatokkal bizonyítani a XX. században nem lehet. Ma más példák állanak már előttünk, más eszmék feszítik a társadalom kereteit, amelyeket a múlt, század lomtárából kiemelt fegyverekkel hiába akar akárki is visszaszorítani. A legméltatlanabb vádja Tiszának az, hogy mi a magyar társadalom magasabb osztályaival szemben azon vádat kovácsoljuk, hogy nincs bennük érzék a nép érdekei iránt. Mi ezt soha nem állítottuk. A parlamentre állítjuk és ezt tényekkel igazoljuk, hogy a nép érdekében álló munkát nem végzett és a nép igazi érdekeinek szószólója nem volt. Ha a magyar parlament a maga nagy hatalmi erejével és befolyásával csak távolról is, csak kis részben is annyit igyekezett volna a nép érdekében cselekedni, mint amily érzékkel a magyar társadalom a nép bajai iránt viseltetik, ez esetben a széles néprétegek mélységes elégedetlenségének bizonyítéka gyanánt a kivándorlás a maga ijesztő számával nem állana előttünk. A demokrácia megvalósítása tárgyában tett nyilatkozatokat nem értem. Tisza előbb a demokráciát akarja megcsinálni, s ha ez megvan, hajlandó a demokratikus társadalomnak széleskörű népjogokat adni. De hisz ez a piramisnak feje tetejére állítása! Lehet-e képzelni demokratikus fejlődést és kialakulást megfelelő eszközök nélkül? Az általános választói jog a demokratikus fejlődésnek legerősebb eszközét képezi és igazi demokrácia csak akkor jöhet létre, ha előzetesen a széles néprétegek politikai és társadalmi érvényesülése biztosítva van. Amiket Tisza István a „klerikális és nemzetiségi áramlatok" felszínre jutásáról, „az egész magyar nemzet ügyét fenyegető borzasztó veszélyről", „Magyarország és a 67-es alap tönkretételéről" mond, — ezek mind csak rémképek, amelyek az általános választói jog barátait, akik a viszonyokat épp oly jól ismerik, mint Tisza NÉPSZAVA 1905. november 1.