Népszava, 1906. április (34. évfolyam, 78–102. sz.)
1906-04-25 / 98. szám
1906. április 24. NÉPSZAVA jelöltje érdekében olyan hatalmas demonstrációt amilyent ellenségeink — az ottani néhány koalíciós nagyság — elbizakodottságában nem tartott volna lehetségesnek. A nagy népgyűlést tüntető felvonulás előzte meg. Az összes szervezett munkások zenekarral a menet élén felvonultak a gyűlés színhelyére, a tömeg akkor már közel 5000 főre rúgott. Itt Buchinger elvtárs ismét hatalmas beszédben mutatta ki a mandátumokért marakodópolgári jelöltek csúf praktikáit és érvekkel bebizonyította, hogy önmagát meg nem becsüli az a választó, aki még ma is felül az üzlet- és zsebpolitikusok ezen sokaságának. Kimutatta a közelmúlt eseményei nyomán, hogy ezen jelöltek győzelme esetén az általános, titkos választói jog nagy ügye egy pillanatig sincsen biztosítva. A zenekar forradalmi dalai után a gyűlés véget ért. Gyűlés után a tüntetés megújult. Ez a nap az apatini szervezett munkások szép diadalát jelentette. A kerület többi községeiben a szerb ajkú elvtársak végzik az agitációt. Igló. Vasárnap tartotta Batiz elvtársunk, pártunk jelöltje programmbeszédét. A népgyűlésre óriási számú hallgatóság gyűlt össze, kik a legnagyobb figyelemmel kísérték elvtársunk minden szavát. Batiz elvtársunk a jelen politikai helyzettel foglalkozott. Utalt arra, hogy a miniszteri székek elnyerésével a válság még nincs megoldva. Az igazi harc, az általános, titkos választói jogért való küzdelem csak most alakul majd ki igazán. Beszédét Klaesmanovits elvtárs tolmácsolta tótul. A hallgatóság lelkes hangulatban, az általános, titkos választói jog szükségességétől áthatva oszlott szét. Dunavecse. Vasárnap tartotta meg pártunk jelöltje, Saly Endre elvtárs, programmbeszédét a kerület két községében, Hartán és Solton. Mindkét helyen nagy lelkesedéssel fogadták. Beszédében rámutatott a koalíció szédelgő politikájára és a jelenlevők helyeslése mellett bizonyította, hogy a koalíció sohasem akarta azt komolyan, amit hirdetett, hanem mindenkor a hatalom elnyerése volt az egyedüli célja. Amilyen nagy hangon hirdették, hogy a magyar Vezényszó és az önálló vámterület megvalósításáért élet-halálharcot fognak indítani, épp oly könynyen megadták magukat, mikor ennek elejtése fejében a hatalomrajutást biztosítottak nekik Bécsben. Azután kifejtette Saly elvtárs általános helyeslések között a szociáldemokrata párt programmját és meggyőző érvekkel bizonyította, hogy a szociáldemokrata párt az egyedüli, amely küzd a nép gazdasági elnyomatása ellen és a politikai jogaiért és ezek közül elsősorban az általános, titkos választói jogért. A gyűlés lelkes hangulatban ért véget. Újszentanna. Az újszentannai kerületben felléptetett Jócsák Kálmán elvtárs e hó 22-én, vasárnap délelőtt Almáskamaráson s délután Medgyesházán tartotta meg programmbeszédét. Mindkét községben a földmivelők ezrei zenekisérettel tüntető felvonulást rendeztek a jelölt elvtárs megérkezésekor s lelkesen éltették pártunkat s az általános, egyenlő, titkos és községenkénti választói jogot. Választási mozgalmak. Pártunk jelöltje a fehérgyarmati kerületben Klopfstein Ernő elvtárs. A fővárosban: * II. kerület. A II. kerület szabadelvű és haladópárti választói tegnap este a budai Vigadó emeleti éttermében értekezletet tartottak, amelyen Stekló Kornél dr. elnöklésével mintegy 30-an vettek részt és megalakították a II. kerületi alkotmánypártot, mely Stehló Kornél ajánlatára Neuschloss Kornél dr.-t kiáltotta ki jelöltül, aki után Heil Vilmos vezetésével küldöttséget menesztettek. Neuschloss kijelentette, hogy nem fogadja el a jelölést. V. kerület: A Lipótvárosban, ahol Szterényi államtitkár visszalépése óta Stiffler Pálnak nem volt ellenjelöltje, tegnap Kreutzer Lipót dr. kolozsvári kereskedelmi akadémiai tanárt jelölték függetlenségi és 48-as párti programmal. Érdekes, hogy a tanár úr ezelőtt 48 órával még demokrata volt. Hogy azonban nevét az újságokban forgattassa: 48 óra alatt átvedlett 48-ass a VI. kerület. Vázsonyi Vilmos dr., a főváros VI. kerületének képviselőjelöltje, április 26 án, csütörtökön este hét órakor mondja el programmbeszédét a Royal nagyszálló (Erzsébet-körút) dísztermében, Vidéken. • A tót nemzetiségi párt hivatalos jelöltjei. A Figyelő jelenti: A tót nemzetiségi párt, mely a nemzetiségek Budapesten tartott értekezletén elhatározta, hogy a most folyó választási küzdelemben teljes erővel fog résztvenni, 21 kerületben állított hivatalos jelöltet. A tót nemzetiségi párt központi elnökségétől vett értesítés szerint a szucsáni kerületben Mudrony Pál, a tót nemzetiségi párt vezére, a stubnyafürdői kerületben Mudrony János ügyvéd, a kulpini kerületben Hodzsa Milán, a kerület volt képviselője, az újbányai kerületben Ráth Ágost dr. ügyvéd, a szliácsi kerületben Medveczky Lajos dr. ügyvéd, a zólyomi kerületben Hodzsa Ábel, a rózsahegyi választókerületben Szobár Vavró dr., orvos, a bobrói választókerületben Skicsák Ferenc, a kerület volt képviselője, a baáni kerületben dr. Minarik József orvos, a galgóci kerületben Maccalkó Adolf kereskedő, a vérbői kerületben Markovics Gyula dr. orvos, a szeneci kerületben Veszelovszky Ferenc dr. ügyvéd, a nagyszombati kerületben Kollár Márton plébános, a morvaszentjánosi kerületben Blahó Pál dr. ügyvéd, a bazini kerületben Jedliczka Ferenc dr. káplán, a stomfai kerületben Juriga János plébános, a szenei kerületben dr. Kubina József ügyvéd, a Aprószentmikolósi kerületben Bella Mátyás plébános, a bilisei kerületben Csajda György lapszerkesztő, az alsókubini kerületben Vjeha Péter káplán lép fel nemzetiségi programmal, mint a párt hivatalos jelöltje. Brassóból jelentik a Magyar Távirati Irodának . A brassói alkotmánypárt Brassó város második kerületében egyhangúlag Szterényi államtitkárt képviselőjelöltnek kiáltotta ki. A szászok ellenjelöltet nem állítanak. A Lublón Jugenfeld Károly báró szepesvármegyei földbirtokos alkotmánypárti programmal az egyedüli jelölt. Gyuláról jelentik a Magyar Távirati Irodának : Bartha István plébános 48-as képviselőjelölt hétfőn este tartotta programmbeszédét a népkerti pavillon nagytermében, mely alkalommal zsúfolásig megtelt. Beszédét az általános választói jogról és a fokozatos adórendszerről általános tetszéssel fogadták. A hivatalos jelölt Schiffert, Nagyszöllösről jelentik a Magyar Távirati Irodának. Sesták Ödön visszalépett a jelöltségtől és így a kerületnek most két jelöltje van : Volenszky Kálmán és Bródy Ernő. Mindkét jelölt most járja be a kerület községeit, Aradról jelentik a „Magyar Távirati Irodának . Barabás Béla ma délelőtt tartotta programmbeszédét. Az országgyűlés két legfontosabb teendője — úgymond Barabás — a választói jog kiterjesztése és az alkotmánybiztosítékot megszerezni. Ő az általános, titkos, községenkénti választói jog hívének vallja magát, melynek csak két korlátját ismeri el: az életkort és a becsületes előéletet. A nemzetiségek jogosulatlan aspirációit a kerületeknek új helyes besztása által véli ellensúlyozandónak. Az alkotmány biztosítása tekintetében törvénymagyarázatot kíván a király elnapolási és feloszlatási joga és a póttartalékosok behívása tekintetében. A magyar vezényszóról kijelentette Barabás, hogy előbb a nép gazdasági jólétét kell megteremteni és annak jogokat adni, azok iskoláztatásáról gondoskodni és tiszta közigazgatást teremteni, azután jöhetnek csak a katonai kérdések. Ha az új kormánynak nem is ellenzéke, nem baj, mert a saját pártjában lesznek ellenőrzői. Besztercéről jelentik a Magyar Távirati Irodának . A besztercei kerületben az egyedüli jelölt Kuales Godefréd nyugalmazott alispán pártonkívüli programmal. Eperjesen Liházy Iván függetlenségi párti jelölttel szemben fellépett Szitányi Lajos kereskedő alkotmánypárti demokrata programmal. Gyöngyösről táviratozzák a Magyar Távirati Irodának. Visontai Soma, Gyöngyös városának volt képviselője, tegnap tartotta programmbeszédét a választópolgárság nagy részvétele mellett. Néhány fővárosi lapnak az a híre, mintha valamely incidens zavarta volna meg Visontai Gyöngyösön való tartózkodását, alaptalan. Facsetről táviratozzák a Magyar Távirati Irodának. A facseti kerületben Slajdy Frigyes dr. lépett fel függetlenségi programmal és ma délután mondotta el programmbeszédét. Losonc, Molnár Albert függetlenségi jelölt ma tartotta programmbeszédét. Az általános titkos választói jogról nem nyilatkozott őszintén. Csak kertelt és kerülgette a kérdést, mire aztán elvtársaink megjelentek lakásán és sarokba szorítva, nyílt feleletre kényszeritették. Hive az általános, titkos választói jognak, ha ugyan lehet, hinni a kutyából vált szalonnának. Zsolna, Ság Manó függetlenségi párti ma tartotta programmbeszédét. Hock János Ságot ajánlva, szintén beszédet mondott. Tordy városi bíró alkotmánypárti programmal lépett fel. A küzdelem heves lesz. Petrozsény. Petrozsényben megalakult a függetlenségi párt és dr. Ajtay Aladár ügyvéddel szemben Maderspach Viktor nagybirtokost jelölte. Az ákosfalvi kerületben Makkai Zsigával szemben László László ákosfalvi gyógyszerész, Barcsay Andor jószágigazgató, Incze Lajos, Kuti Albert és Patay Tibor birtokosok a jelöltek. Verebély. Az aranyos maróthi kerületben Branyik Antal földbirtokos lépett fel függetlenségi programmal. Nagyszombat: Vermes alkotmánypárti jelölt visszalépett. A néppárt újabban Szokoly Alajost jelölte: Kézdivásárhely. Holnap érkezik ide Polónyi Géza igazságügyminiszter, ki beszámolót tart és fiának jelöltségében segítségére lesz. Gyomáról jelentik, hogy Várkonyi István, a gyomai kerület független szocialista parasztszövetség jelöltje programmbeszédét szombaton, április 21-én Kondoroson, vasárnap délelőtt Gyomán, délután Endrődön tartotta meg. Ma délután Dobozon beszélt. Holnap délelőtt Mezőberényben, délután Köröstarcsán, csütörtökön délelőtt Vésztőn, délután Szeghalmon, pénteken Füzesgyarmaton, végre vasárnap délután Körösladányon fog programmbeszédet mondani. Bicske. Mándics Ede, függetlenségi jelölt ma tartotta programmbeszédét. Az általános, titkos választói jog híve: Csokonya. A nagyatádi függetlenségi párt jelöltje, Chernel Gyula 22-én tartotta programmbeszédét Csokonyán. Egész beszéde alig tartott 50 percig. Az általános választói jogról úgy vélekedik, hogy csak azt illeti meg a választói jog, ki földdel bír. Felhívjuk a függetlenségi párt figyelmét erre a politikai szélhámosra. Beregszász: Urai Imre függetlenségi jelölt programmbeszédében kijelentette, hogy mindenképpen ellene fog szavazni az általános, titkos választói jognak. Nem tűrheti — úgymond — hogy az ő kocsija olyan úr legyen, mint ő. Mikor zárják már ki a függetlenségiek sorából ezt a semmirevaló bohócot. Szoboszló. Justh János dr. függetlenségi jelölt ma tartotta programmbeszédét, mely alkalommal elvtársaink küldöttsége előtt az általános, titkos, egyenlő és községenkénti választói jog hívének vallotta magát. Programmbeszéde után flszólalt Justh Gyula is, aki szintén azt vallotta, hogy híve az általános, titkos választói jognak. Hosszufalu: Dr. Vlad Aurélt léptették fel román nemzetiségi programmal. Lovrin: Orenciu Victort léptették fel román nemzetiségi programmal. Liptószentmiklós: A függetlenségi párt ma tartott értekezletén Korény Kálmán lelkészt jelölte. Putnok. Vasárnap tartotta a kerület függetlenségi jelöltje, Putnoki, programmbeszédét. A szocialistáknak és nemzetiségeknek — úgymond — nem adja meg a választói jogot. Szegény bohó. Pécs város egy küldöttsége járt ma Batthyány Tivadar grófnál s arra kérte őt, hogy fogadja el a képviselőjelöltséget. Batthyány Tivadar gróf a többszöri kérésnek engedve, a jelöltséget elfogadta s vasárnap Pécsre utazik, hogy programmját elmondja. Zalaegerszeg. Farkas József, volt néppárti képviselővel szemben, a függetlenségi párt Szemnecz Emilt, a Magyar Állam szerkesztőjét jelölte. Zólyomból táviratozzák a Magyar Távirati Irodának. A zólyomi függetlenségi párt jelöltje Kovácsy Kálmán rákospalotai ev. lelkész a jelöltségtől visszalép. Lemondó levelében arra kérte a választókat, hogy a koalíció érdekében új jelöltet ne állítsanak. A függetlenségi párti választók Kovácsy kérésének eégget is tesznek. E szerint az egyedüli jelölt Jekelfalussy Lajos honvédelmi miniszter. A bégaszentgyörgyi választókerület Katalinfalva községében e hó 22-én programmbeszédet tartott Kardos Samu dr. függetlenségi és Pap Géza dr. volt szabadelvű párti képviselő, most pártonkívüli jelölt. A kerületben ezeken kívül föllép még Petrovics Vince nemzetiségi jelölt is. Fiume. Tegnap este a Giardino Publico-ban népgyűlés volt, amelyen Ghyczy Kálmánt jelölték 48-as programmal. Békés város függetlenségi és 48-as pártja gróf Hoyos-Rlenckheim Fülöp pusztafási nagybirtokost kérte fel jelöltül 48-as Kossuth-párti programmal, aki a jelölést vállalta is. Nagybitséről táviratozzák. Tegnap délután tartotta meg Teszelszky esperes, az alkotmánypárt jelöltje körútját. Predmérre érkezve az ellenpártiak kőzáporral fogadták Teszelszkyt és kísérőit, akik egy házba futva, csak nagynehezen menekültek meg. Több kisebb sérülés tör b