Népszava, 1906. május (34. évfolyam, 103–128. sz.)

1906-05-05 / 106. szám

­ 10 gyémántgyűrűje, vagy automobilja legyen, hanem az ellen, hogy például gyára legyen, melyben maga helyett sok száz vagy ezer proletárt dolgoztat, akik éhbéren nyomo­rognak, míg a magántulajdonos urat a guta kerülgeti a háj- és vérbőség miatt. Meg vagyunk győződve, hogy a termelő eszközök társadalmasítása nélkül a mun­kásmilliók gazdasági kizsákmányolását nem lehet megszüntetni és ezt a meggyőző­désünket mindaddig hirdetni fogjuk, amíg gyakorlati következményei be nem fognak következni. De szolgáljon mentségünkre, hogy míg mi csak a termelő eszközöket akarjuk a magántulajdonjogból elvonni, addig a mai társadalom oszlopai a magán­tulajdon egyéb elemei iránt sem tanúsítanak valami nagy respektust. Beszélhetne és be­szélni fog erről a híres gráci eset, meg több más eset!­k A „vallás" ellen ugyan mi nem izga­tunk, mert a vallást magánügynek tekint­jük. De küzdünk az ellen, hogy bárkinek vallási — tehát privát — szükségletei közpénzből és közvagyonból elégíttessenek ki. Azonban a papzsák őreinek és osztályos társainak ennyi éppen elég, hogy bennün­ket a vallás ellen való izgatással vádolja­nak. Polónyi úrnak teljesen mindegy, hogy ki milyen vallású, hogy ki hányszor cserélte Vallását piszkos anyagi érdekből, csak az „egyházak", a fekete népbutitók érdekei ellen ne merjen szólni senki se ! Így vagyunk a „családi érzés" " kérdésé­vel is. A családot, a mai formájában, mi nem helyeseljük. A családi élet ma nem az emberek kölcsönös vonzalmán, testi és lelki összeillő­ségén alapszik, hanem anyagi érde­keken és kényszeren. Példák kellenek ? Mün­­nich, a hon vaskos oszlopa, a „szent" há­zasság formái közt családot alapított és­­ a szeretője kanapéján érte a halál. Apponyi úr 50 éves koráig nem ala­pított családot. Mit csinált addig? Bizonyára a mások családi szentélyeit őrizte, noha a családalapítás fizikai lehető­ségétől nem fosztatta meg magát, amiről az Aggteleki­ utca jámbor lakói tehetnének tanúságot. — Polónyi úr, a bordélyházak favorizált képviselője volt és igy előmozdí­totta azt, hogy a proletár leányok a család­alapítástól elvonassanak, hogy burzsoá-fér­fiak a „családi érzés" korlátain magukat könnyű szerrel, jutányosan és rizikó nélkül túltehessék. És hazánk ezen oszlo­pos fia, aki a meggazdagodás felé való nemes igyekezetében a bordélyipart védte, most fölcsapott a „családi érzés" védőjének, mi ellenünk, akik elítéljük a prostitúciót és a mai családi élet helyébe egy ideális, tiszta, kölcsönös vonzalmon alapuló, kény­szer nélküli családi életet akarunk állítani. Ők, a szabad szerelem lovagjai, a családos honoszlopok, akik eladó nőket tartanak ki, ők akarnak bennünket a politikai jogokból kirekeszteni a családról való véleményünk miatt! . . . A hazafiatlanok, vagy hazátlanok is mi vagyunk. Miért? Mert a mi szemünkben a haza nem az ezerholdasok zsebe, nem a papok telhetetlen zsákja, nem a falánk zsentliket kitartó intézmény, hanem a nép. És azért, mert mi nemzetközieknek valljuk magunkat. Nemzetközieknek oly értelemben, hogy a proletármilliók csak nemzetközi együttműködéssel szabadíthatják föl magu­kat a kapitalizmus rabszolgaságából, vala­mint hogy a kapitalizmus szervezete is nem­zetközi. Sokszor elmondott dolgok ezek. Szinte felesleges őket ismételni. Mert kit győzünk meg szavainkkal ? Az osztályuralom oszlo­pait nem. Azoknak a szeme előtt csak egy cél lebeg : a proletárságot bármely ürügy­gyel, bármely gaz cselfogással kiszorítani a jogok várából és a kizsákmányolók uralmát minél továbbra biztosítani. Hogy e célokat elérjék, nem riadnak vissza a leggazabb merénylettől sem. És tényleg gaz merényletre készülnek Polónyiék a szervezett munkásság ellen. Agyafúrt csalafintasággal, hmnelut csűrés­csavarással meg akarnak bennünket fosztani a jogtól, melyet mi csikartunk ki az ő kétségbeesett erőfeszítésük ellenére. Fog-e nekik sikerülni ez az alávaló gazság ? Ők azt hiszik, hogy igen. Hiszen hirde­tett „elveik" megtagadásával elsősorban azért vállalták el a kormányzást, hogy osz­tozkodhassanak az ország javain, másodsorban pedig azért, hogy ha már muszáj megcsinálni a választójogi reformot, hát gaz tolvajfogá­sokkal kinullázhassák belőle az öntudatos proletárságot. Fog-e nekik ez sikerülni? A bordélyházak kiérdemült képviselője azt hiszi, hogy igen. Nem fél senkitől. A nemzetiségektől se. Kicsinylő mosollyal és kézlegyintéssel így szól: „A magyar kép­viselőház Budapesten ülésez. Csak mernék megkísérleni a nemzetiségek itt az obstruk­ciót!" Polónyi úr, kár lesz így elbizakodni! A nemzetiségektől ne féljen, ha úgy tetszik. Képviselőiket veresse meg, kövesse le nyá­las diákjaival, dr. Hoffmann Ottó hátul­gombolós honatya úr nyálbrigádjával —ha tudja, ha meri! De ne felejtse, hogy Buda­pesten öntudatos munkásság is van; hogy itt az öntudatos munkásságnak is van szava, meg az országban is. Ne felejtse, hogy aljas jograblásuk olyan vihart fog ebben az országban támasztani, mely önt és a készülő gaz merényletben való társait úgy kisepri az elvtagadás árán szerzett mi­niszteri székekből, mint a hitvány pelyvát! Magyarország munkássága mától fogva tudja, hogy mit várjon a Polónyi Dezsőke papájától, a Kossuth Ferenc hitvány krea­túráitól. A vérlázítóan gaz­dograblás, melyre ez a falánk banda készül, a munkásság szervezetét még szorosabbra fogja fűzni, úgy, hogy mikor a tettek órája itt, egy ha­ragos tenger­ fogja hullámait a gaz merény­lőkre zúdítani. Munkások! Mikor ez a gyalázatos banda kormányra jutott, azt mondtuk: Résen le­gyetek ! Most azt mondják: Készüljetek, közéig a döntés órája! SZEMLE. Budapest, május 4. A „magyarbarátok" győzelme. A horvát választások ma megerősítették a horvát ellenzéki pártok tegnapi győzelmét. Horvátországban ma 21 kerületben válasz­tottak. Ezekből a mandátumokból kilenc ju­tott az egyesült ellenzéknek, hat a Szar­csevics-pártnak és csak öt a nemzeti párt­nak. Egy kerületből a választás eredményét még nem tudják. Az egyesült ellenzék ed­dig összesen negyvennégy, a nemzeti párt harminc mandátumot kapott. Az ellenzék többsége tehát biztosítva van. Ez a győztes ellenzék évek óta harcba i v állott a magyar kormány által lekenyere­zett horvát nemzeti párttal, mely párt min­dig feláldozta Horvátország érdekeit a ma­gyar államnak. A magyar kormányok, me­lyek képtelenek voltak arra, hogy Béccsel szemben érvényesítsék a magyar ellenzék pánmagyar követelményeit, rendesen a nemzetiségek és különösen a horvátok elnyomásában nyújtottak kárpótlást a magyar soviniszta pártoknak. A függet­lenségi párt, az új párt, sőt a volt nemzeti párt egyenesen a törvénytelenség álláspontjára helyezkedtek és mindenáron követelték Hor­vátország bekebelezését. Így a független­ségi Kmetty Károly „Magyar közjog" című könyvében nyakatekert teóriákkal meg akarja semmisíteni a horvát állami függet­lenség fogalmát, noha az egyezségi tör­vény világosan külön horvát „politikai nemzet'­'-ről tesz említést. Nos, most ugyanazon függetlenségi párt, mely egy nemzetiszínű zászló kedvéért szám­talanszor vérrel áztatta Zágráb utcáit, a magyar válság folyamán szövetségre lépett a horvát ellenzékkel és a szövetség árául felkínálta Horvátország állami független­ségét, sőt Dalmáciának Horvátországhoz való csatolását is. De a szövetkezés nem hajtott hasznot. A magyar ellenzék leszerelt és átvette a kormányt. A kormányralépés első pillanatá­ban a magyar koalíció elárulta szövetségesét és ennek ellenségével, a horvát nemzeti párt­tal kezdett alkudozásokat. De későn. A teg­napi és mai választás győzelemre juttatta a horvát külön államiság harcosát, az ellen­zéket és ez az ellenzék most már nemcsak szerződési jogánál fogva, hanem a kezében levő politikai hatalommal fogja a szerződő koalíción a szö­­etség árát behajtani. A koalíciós sajtó örömkivallgással hirdeti mai számaiban, hogy a „magyar-barátok" győztek. E legújabb koalíciós szélhámosság arra törekszik, hogy ferde világításba he­lyezze az eseményeket. Tény, hogy a győz­tes ellenzék (Frank, Starcsevics stb.!!) soha­sem volt magyarbarát, nem is lehetett az. Azonban éppúgy mint minden más állam ellenzéke, a horvát ellenzék sem fogja már támadni Magyarországot, ha ez békében hagyja és nem szipolyozza többé Hor­vátországot. A „magyarbarátság" ilyen ér­telemben előlegezve, valósággá is válhat, ha a koalíció megtartja ígéreteit Horvát­­ország politikai önállóságára vonatkozólag. Azonban a koalíció, mint szerződő fél, kizáró­lag a „ magyarfaló "Starcsevicsek álláspontján szerződött a horvát ellenzékkel. Hazugság minden frázis, mely a horvát ellenzék „magyarbarátságáról" regél. A horvát ön­állóság törvényes és történeti szükségszerű­ség, de a koalíció hazudott a múltban és ha­zu­dik most is, hogy elvtelenségét leplezze. volna, hogy mint nem felelős személy, mily fon­tos szerepet játszik itt. — Köszönöm ... köszönöm — dadogta Du­rantie asszony kimerülten. — Hej, az a levél­írás, csak ezt ne tegye senki — tette hozzá, mintha tanácsot akart volna adni önmagának és az ápolónőnek. Épp ebben a pillanatban tárult ki az ajtó. Durantie úr jelent meg. Egyenesen feleségének tartott, ki felült. Meg­szólította. Hangja reszketett. — Gyalázatos dolgokat tudtam meg felőled ... Gyalázatosakat, érted? El sem akarom hinni. Ártatlanságodban nem meretel kételkedni... de bizonyítékra van szükségem... Ide a kulcsokkal, azonnal... Ide velek. Karját a kulcsokért nyújtotta, ily állapotban maradt. Az asszony vonakodott egy pillanatig. Ez az idő épp elég volt a férjnek arra, hogy felesége bűnösnek lássék előtte, aztán az asszony egy előkelő kézmozdulattal oda dobta a kulcsokat, az ápolónő felé fordulva, így szólt: — Vigye el a gyermeket, hagyjon magunkra. Az ápolónő engedelmeskedett. A mellékszobá­ban várt, több mint egy órahosszat. A kisbaba elaludt ölében és úgy hortyogott, mint egy kis macska. A hosszú csend nyugtalanítani kezde­tt, végre oda lépett az ajtóhoz és figyelt. Csók, majd zokogás hallatszott bentről. — Bocsásd meg Jeanne, bocsásd meg ... te fagy a legtisztább ... akit. .. NÉPSZAVA 1906. máju­s 5.

Next