Népszava, 1906. június (34. évfolyam, 128–153. sz.)

1906-06-22 / 146. szám

XXXIV. évfolyam Budapest, 1906. junius 22., péntek. AZ EISOFIZETÉS ARA: egy évre . . 10.20 kor. I negyed évre ..80 kor. fél évre . . 9.60 é­i egy hóra . . 1.60­0 VolkStu­mmeval együtt havonta 40 fillérrel több. Egyes szám ára 6 fillér. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE Megjelenik hétfő kivételével minden nap. X-r­­fiMfíl 146. szám. SZERKESZTŐSÉG: TO., Serepesi­ út 32. (Telefon-szám 54—94.) EXABÓHIVATAX.: VH., Nyár­ utca 1. sz. (Telefon-szám 82—61.) A prostitúció kaszárnyái. A bordélyházak törlése halaszthatatlan közérdek, melynek egyetlen akadálya lehet: a bordélyosok érdeke. Ha az állam ezt felé helyezi a közérdeknek, akkor fenmaradnak továbbra is. De ha a „fekete gróf" kevesebb hajlandóságot érez a leánykereskedők undorító iszlete s a hungaro-export iránt, mint amennyi szégyenérzetének lennie kell — akkor egy országos rendelettel elsöpri azonnal e rab­szolgálótelepeket, a bű­n, a szenvedés, a förtelem és a szifilisz tanyáit. Ha az erkölcsvédő állam megszakítja szövetségét a bordélyosokkal, megtörtént az első lépés a prostitúció­ teremtette helyzet javítása felé. De csak az első lépés, amelyet második­nak, harmadiknak kell nyomon követnie. A második lépés a purifikáció felé a prostituáltak bekaszárnyázásának megszün­tetése. A fővárosban és vidéken ugyanis szokásban van a prostituáltakat rendőri in­tézkedéssel bizonyos utcákban és házakban lakásra kényszeríteni, vagyis bizonyos utcák­ban lakástól eltiltani őket. Ennek a rend­szabálynak oka állítólag a közerkölcs vé­delme. Különös valami lehet az olyan köz­erkölcs, amelyet az egyik utcában azzal kell védeni, hogy kitiltják onnét a prosti­tuáltakat, a másik utcában pedig azzal, hogy összetömörítik őket. A vagyonosok­ lakta „előkelő" városrészekben a „közerkölcs" azt kívánja, hogy az ott lakó „aranyifjúság"­­ más városrészekbe vándoroljon, midőn a prostitúciót igénybe akarja venni, ne­hogy a saját városrészében ismerőssel talál­kozzék és szégyenkeznie kelljen, ha észre­veszik azt, amit megtenni nem szégyell. A külvárosi és egyébként félreeső utcákban szegény nép lakik, annak felügyelők és bonnék nélkül csavargó gyermekeiért nem kár, ha jó korán megismerik ezt az intéz­ményt. Különösen az apró leányoknak üd­vös, ha az utcába kaszárnyázott prostituál­taktól jóelőre megtanulják, hogy — bár­mennyire is nyúzzák ezeket a nyomorul­takat — a prostituált keresete még mindig összehasonlíthatlanul nagyobb, mint az állami dohánygyárak nőmunkásainak 20 a, legfel­jebb 6 forint heti keresete. Ha ártalmas a prostituáltakkal való egy házban lakás ,a közmoralitásra, akkor sok­kal ártalmasabb a prostituáltak egész tö­megével való együttlakás, különösen azon szegény családokra nézve, amelyek gyer­mekeikre gondot nem viselhetnek. A köz­morál szempontja a kaszárnyázásnak ürügye lehet, de alapjában törlését követeli. Ha pedig mindenáron akarnak gyönyörködni a sűrített prostitúcióban, akkor tessék azt a vagyonosak utcáin koncentrálni. Ott több az alkalom, lehetőség és pénz a közmorál veszedelmétől való óvakodásra. A prostituáltak lakásának meghatározása jogtalan egy olyan állam részéről, amely a prostitúciót keresetágnak, sőt szükséges társadalomfentartó intézménynek ismeri el. Miért nem kötelezik pl. az ezerholdasokat is arra, hogy félreeső utcákban lakjanak? Jogcímük­­hez se volna kevesebb. A szabad költözködés jogának elrablását a prostituáltaktól még „közérdek" címén sem lehet elrabolni. Még­pedig azért nem, mert a békaszárnyázás rendszere éppen el­lenkezője a közérdeknek: a közmorál sül­lyesztésére szolgál, sőt — ami a legfőbb —, a kaszárnyázás rendszerét a bordély­rendszernek minden hátránya jellemzi, ha kisebb mértékben is. A lakástudó félig-meddig a bordélyos szerepét viszi a nála lakó kéjnővel szem­ben, akit kizsarol, kerít, elárusít s kizsák­mányolásával a kliensfogdosás legarcátla­nabb fogásainak alkalmazására kényszerít, tehát az is növeli a keresletet és kínálatot a családvédő emberhúskereskedők piacán. Hogy a kém­fijsaszárnya csakugyan bor­délyház — minőségileg kicsiben, arra is­mét a fővárosi rendőrséget hívjuk korona­tanukul. Az 1897. évi rendőrségi jelentés 205. lapján olvasható ezen — meglehető­sen rosszul fogalmazott — passzus: „Miután azonban tapasztaltatott, hogy különösen a napibér mellett albérletben lakó kéjnők a főbérlők részéről gyakran nemcsak embertelen bánásmódban részesül­nek, hanem a fizetendő napibér címén zsarolás számba menő és a kérnők körül­ményeivel össze nem egyeztethető anyagi áldozatokra szoríttatnak, sőt a két fél között kizárólag a bérlő és albérlői mi­nőségben megengedett és a lakbérleti sza­bályokban a napibéres albérlőkre megál­lapított viszonyt a főbérlők átlépve, a kéjnőtől nem is bért, hanem a bordélyosok módjára a kéjnő keresetéből részt vagy osz­talékot szednek és a kéjnőt tulajdonképp nem is mint jogokban és bérleti kötele­zettségében velük egyenlő, hanem mint szabad rendelkezésük alá bocsátott aláren­delt és céljaikra teljesen kihasználható felét tekintik, sőt kuplerok és kerítők módjára nemcsak egymáshoz, hanem még bordélyházakba is közvetítik és beszerzik. Ezen meg nem engedhető és közerkölcsi szempontból felette káros üzelmek meg­akadályozása nemcsak a központi köze­gek, hanem a kerületi kapitányságok ve­zetőinek is szigorú kötelessége." A rendőrség maga konstatálja tehát, hogy a prostituáltaknak sűrű tömegben való együtt­élése teljesen bordélyszerű viszonyokat te­remtett a kéjnek rabszolgáló mivolta, kerítése, eladása és kizsarolása tekintetében. Nem tarthatjuk tehát elegendőnek az ellenőrzésre való utasítás s a fent jelzett évben a lakás­bérre vonatkozólag kiadott rendeletet, ha­nem a békaszárnyázás egész politikájának törlését kell kívánnunk. Ennek a kívánságnak — elméletben — már egy évi tapasztalat után maga a rend­őrség adott igazat. Az 1898. évi jelentésé­nek 207. lapján áll ez a vallomás: „A lakásbér szabályozására kiadott rendelet nem maradt minden eredmény nélkül, nem zsarolják ugy a kéjnőket ezen a cimen, mint eddig — de túlteszik a főbérlők magukat e rendeleten azzal, hogy egyéb címen zsarolnak ... A zsaro­lás ezen módjának aztán a hatóság sem vethet gátat . . . Az a rendőrség tehát, amely a munkás­szervezetek elleni harcban fáradhatatlan, a kerttek s a főbérlőknek nevezett bordélyo­sokkal szemben egy év alatt beadta a de­rekát, bizonyságául annak is, hogy a prosti­túció kaszárnyázásának rendszere — rövi­desen szólva — ostobaság, amit például a hamburgi rendőrség tapasztalatai is iga­zolnak. Igen, a rendőrségnek gyakorlatban is vissza kell térnie arra az álláspontra,amelyet 1897. évi jelentésében hangoztatott: Ugy a fővárosi hatóságok, mint a nagy­közönség köréből sokan számtalan eset­ben állnak elő oly kívánsággal, hogy egyes utcákból, sőt városrészekből az ott lakó kéjnők a rendőrség által egyszerűen kilakoltassanak. A rendőrségnek felette nehéz az álláspontja az ily kívánságokkal szemben. Egyrészt belátja a kellemetlen­séget, mit még a legdiskrétebb viseletű kéjnőknek közel szomszédsága is egyesek­nek oka, másrészt nem hagyhatja figyel­men kívül, hogy a kéjnők megtűrése egy nagy város minden részében nélkülözhe­tetlen dolog. A lakhatást nekik csak egyes városrészekben engedni meg, az igy sújtott illető városrészre volna vég­telenül — anyagilag is, erkölcsileg is — hátrányos; de a kéjnőket is embereknek kell tekintenünk, kiknek szintén velük született és szerzett jogaik és méltánylást, sőt hatósági védelmet érdemlő személyi és anyagi érdekei vannak. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy ha a rend­őrség a lakás kérdésében a bejegyzett kéjnőkkel szemben túl szigorú, azok kilép­nek a bejegyzettek közül és titkosakká válva, kivonják magukat az orvosrendőri felügyelet alól és bujakórban megbete­gedve, terjesztik a nemzedékeket ölő be­tegségeket. De kétségtelen, hogy ha a rendőrség a lakás dolgában a kéjnőkkel szemben nagy igényekkel lép fel, meg­élhetésüket nehezíti, egzisztenciájukat drágítja és ezzel őket az utcára kiszorítva, tolakodóbbakká és szemérmetlenebbekké teszi. Nem marad tehát más hátra, minthogy a nagyközönség és a rendőrség a lehető­ségig türelemmel legyen ezen világszerte meglévő és a legnehezebb társadalmi pro­blémák egyikét képező kellemetlenséggel szemben; a Rendőrségnek pedig különösen fő kötelessége, hogy a nálunk úgyis kis­számú bejegyzett kéj­ek száma szapo­rodva, a nagy tömeget képező titkos kéj­ A Népszava mai száma 12 oldal.

Next