Népszava, 1906. december (34. évfolyam, 284–308. sz.)
1906-12-01 / 284. szám
XXXIV. évfolyam Budapest, 1906. december 1., szombat. 284. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre . . 18.20 kor. I negyed évre ..80 kor. Ki évre . . 8.60 » egy hóra . . 160 » Egyes szám ára 6 fillér. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖ. Megjelenik hétfő kivételével minden na. SZERKESZTŐSÉGI: VH., Kerepesi-út 32. (Telefon-szám 64—94.) KIADÓHIVATAL: VII., Ifgár-utca I. sz. (Telefon-szám 82—61.) Biunkások! Elvtársak! \ \v.Tt.i.- '. - j V Növekedik az elégedetlenek, a „zsarolók" tábora ! Odakivánkoznak máig a magyarországi néptanítók is! Gyalázatosan keserves sorsuk kergeti őket, noha a nagy nemzeti kormány az ígéretek aranyhegyeit kínálja nekik. Igér is a nagy minisztérium mint ahogy ígért az országnak. Becsapja őket, mint ahogy becsapta az országot. Papokra, népbutitókra, csendőrökre van szüksége e kormánynak, csak ugy, mint elődeinek ! Jóllakott tanítókra s rendes népoktatásra csak a dolgozó munkásnépnek van szüksége! Ezért a tanítók szomorú sorsán, a népoktatás gyalázatos voltán csak a nép és annak parlamentje segíthet! De az uraké soha! Ezt tanulják meg a szegény, évtizedeken keresztül bolondított néptanítók is ! Szavunk van továbbá a kormány egyéb „ténykedéséhez" is. Szavunk van végül a székesfővároshoz is, mely választásokra készül. Számadásunk van a lakásuzsorásokkal és a főváros lakosságát szipolyozó klikkekkel. Ezért december hó 2-án, vasárnap, d. n. pont fél 3 órakor a TATTERSALL-ban Útr tartunk a következő napirenddel ism A népoktatás és a néptanítók helyzete-2. A f©wáp©s5 a és a munkásság. Munkások! Elvtársak! Agitáljatok, hogy a munkások tízezrei hallhassák az igazság szavát. Testvéri üdvözlettel A magyarországi szociáldesnofcrata párt. • c'atVV^"'s* A mi jó barátaink. Olvasva az állam pénzén kitartott újságok kirohanásait s meghallgatva a képviselőházban napról-napra megnyilatkozó szenvedélyes kifakadásokat, azt kellene hinni, hogy a koalíciós nemzeti uralomnak egyéb gondja sincs, minthogy az agyonsanyargatott munkásosztályt megváltsa szenvedéseitől. És azt kell hinni, hogy a munkásság nyomorát, jogtalanságát és rabigáját nem az osztályuralom okozza, hanem az az egynéhány ember, akit a munkásszervezetek vezető állásokba tettek. Napok óta bérenc-tollak mást sem írnak, miniszterek, államtitkárok és képviselők mást sem beszélnek, mint hogy a munkásnépnek egyetlen baját és szerencsétlenségét az úgynevezett munkásvezérek képezik. Ezektől kell tehát a munkásságot megszabadítani , akkor rögtön kezdődik a gyöngyélet, azonnal vége lesz minden nyomornak, kínnak, gyötrelemnek és kizsákmányolásnak. A munkásságnak nem kell szervezkednie, nem kell küzdenie sem gazdasági előnyökért, sem politikai jogokért, csak vezéreit kell elcsapnia, csak a nemzeti lobogó alá kell sorakoznia s azután mindjárt keblére öleli őt Kossuth Ferenc s mindjárt megnyílnak számára a földi paradicsomkert kapui. Mert ma oly időket élünk, amikor a kormány és a parlament szilárdul elhatározták, hogy minden áron boldogítják a munkásságot. Nem törődnek azzal a csekélységgel, hogy a munkásság nem kér abból a sok jóból, amit a nemzeti demokrata uralom kínál, sőt teljes erejével tiltakozik ellene. Nem törődnek azzal sem, hogy a munkások nem ő rájuk, hanem a napról-napra cudarul kipellengérezett vezéreikre hallgatnak , figyelmet sem vetnek ama körülményre, hogy minden alkotásuk, amit a munkások javára terveznek, növeli az ellenszenvet és gyűlöletet, mellyel a munkásnép a mai álnok kormányzat irányában viselkedik. . Valóban megható ez a gondoskodás és ez a nagy szeretet. És valóban hálátlanok a munkások, ha nem kergetik rögtön a pokolba vezéreiket, ha nem robbantják szét szakegyleteiket s ha szőröstül-bőröstül nem hódolnak meg azonnal a nagy és nemesszivü Kossuth Ferenc és érdektársai előtt. Lám, vannak társadalmi osztályok, amelyek hü támaszai, sőt oszlopai a hazafiasságnak. Vannak az imádott hazának hű és odaadó fiai, akik nem szervezkednek, nem hallgatnak az izgatókra s akik nem veszik be a nemzetközi maszlagot. Ugye, ezek sorsát mily fényessé, mily irigylendővé varázsolta a nemzeti uralom ? Itt vannak a bírák, ügyészek, állami hivatalnokok, a vasutasok, a postások és a tanítók. Mindeű és hazafi s ugye mindnyájukra kiterjedt a kormány atyai gondoskodása, ugye bizony ezek már nem koplalnak többet, már teljesült minden vágyuk és kívánságuk ? És itt vannak a szervezetlen munkások tömegei, például a bányászok, akiknek még csak szakegyletük sincs, lám, hogy füröszti őket tejben-vajban a nemzeti demokratakormány s mily erélyes eszközökkel vetett véget kizsákmányoltatásuknak ? És beszéljünk talán az istenfélő földmunkásokról, akik nem hallgatnak az izgatók csábító szavaira, hanem megnyugosznak az isten rendelésében, barom módjára húzzák az ezerholdasok igáját, de szeretik a hazát rendületlenül. E derék magyarokról is uri módon gondoskodik a nagyszivü minisztérium s nem tilzi, hogy nyomorogjanak! Ugye, így van? így kell lenni. Mert máskülönben érthetetlen volna az a merészség, mellyel Kossuthék ország-világ előtt erősítik, hogy mennyire szívükön hordják a munkásság ügyét-baját, mennyire szeretik a munkásságot, csak az izgatókra haragusznak. E szerint a munkásoknak soha annyi jó barátja nem volt, mint ma. És mégis azt látjuk, hogy soha oly alávaló gonoszsággal nem támadtak a munkások ellen, mint éppen ezek a mi derék jó barátaink. Nem elég, hogy alattomos eszközökkel, a rendelkezésükre álló hatalom minden erejével ránehezednek a munkásosztályra. Nem elég, hogy az eddigi osztályuralom A Népszava mai száma 12 oldal