Népszava, 1906. december (34. évfolyam, 284–308. sz.)

1906-12-01 / 284. szám

XXXIV. évfolyam Budapest, 1906. december 1., szombat. 284. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre . . 18.20 kor. I negyed évre ..80 kor. Ki évre . . 8.60 »­­ egy hóra . . 160 » Egyes szám ára 6 fillér. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖ. Megjelenik hétfő kivételével minden na. SZERKESZTŐSÉGI: VH., Kerepesi-út 32. (Telefon-szám 64—94.) KIADÓHIVATAL: VII., Ifgár-utca I. sz. (Telefon-szám 82—61.) Biunkások! Elvtársak! \ \v.Tt.i.- '. - j V Növekedik az elégedetlenek, a „zsarolók" tábora ! Odakivánkoznak máig a magyarországi néptanítók is! Gyalázatosan keserves sorsuk kergeti őket, noha a nagy nemzeti kormány az ígéretek aranyhegyeit kínálja nekik. Igér is a nagy minisztérium­ mint ahogy ígért az országnak. Becsapja őket, mint ahogy becsapta az országot. Papokra, népbutitókra, csendőrökre van szüksége e kormánynak, csak ugy, mint elődeinek ! Jóllakott tanítókra s rendes népoktatásra csak a dolgozó munkásnépnek van szüksége! Ezért a tanítók szomorú sorsán, a népoktatás gyalázatos voltán csak a nép és annak parlamentje segíthet! De az uraké soha! Ezt tanulják meg a szegény, évtizedeken keresztül bolondított néptanítók is ! Szavunk van továbbá a kormány egyéb „ténykedéséhez" is. Szavunk van végül a székesfővároshoz is, mely válasz­tásokra készül. Számadásunk van a lakásuzsorásokkal és a főváros lakosságát szipolyozó klikkekkel. Ezért december hó 2-án, vasárnap, d. n. pont fél 3 órakor a TATTERSALL-ban Útr­­ tartunk a következő napirenddel i­sm A népoktatás és a néptanítók helyzete-2. A f©wáp©s5 a és a munkásság. Munkások! Elvtársak! Agitáljatok, hogy a munkások tízezrei hallhassák az igazság szavát. Testvéri üdvözlettel A magyarországi szociáldesnofcrata párt. • c'atVV^"­­'s* A mi jó barátaink. Olvasva az állam pénzén kitartott újságok kirohanásait s meghallgatva a képviselő­házban napról-napra megnyilatkozó szenve­délyes kifakadásokat, azt kellene hinni, hogy a koalíciós nemzeti uralomnak egyéb gondja sincs, minthogy az agyonsanyarga­tott munkásosztályt megváltsa szenvedései­től. És­ azt kell hinni, hogy a munkásság nyomorát, jogtalanságát és rabigáját nem az osztályuralom okozza, hanem az az egynéhány ember, akit a munkásszervezetek vezető állásokba tet­tek. Napok óta bérenc-tollak mást sem ír­nak, miniszterek, államtitkárok és képvise­lők mást sem beszélnek, mint hogy a munkás­népnek egyetlen baját és szerencsétlenségét az úgynevezett munkásvezérek képezik. Ezek­től kell tehát a munkásságot megszabadí­tani , akkor rögtön kezdődik a gyöngyélet, azonnal vége lesz minden nyomornak, kín­nak, gyötrelemnek és kizsákmányolásnak. A munkásságnak nem kell szervezkednie, nem kell küzdenie sem gazdasági előnyök­ért, sem politikai jogokért,­­ csak vezé­reit kell elcsapnia, csak a nemzeti lobogó alá kell sorakoznia s azután mindjárt keb­lére öleli őt Kossuth Ferenc s mindjárt megnyílnak számára a földi paradicsom­kert­­ kapui. Mert ma oly időket élünk, amikor a kor­mány és a parlament szilárdul elhatározták, hogy minden áron boldogítják a munkás­ságot. Nem törődnek azzal a csekélységgel, hogy a munkásság nem kér abból a sok jóból, amit a nemzeti demokrata­ uralom kínál, sőt teljes erejével tiltakozik ellene. Nem törődnek azzal sem, hogy a munkások nem ő rájuk, hanem a napról-napra cudarul kipellengérezett vezéreikre hallgat­nak , figyelmet sem vetnek ama körülményre, hogy minden alkotásuk, amit a munkások javára terveznek, növeli az el­lenszenvet és gyűlöletet, mellyel a munkás­nép a mai álnok kormányzat irányában vi­selkedik. . Valóban megható ez a gondoskodás és ez a nagy szeretet. És valóban hálátlanok a munkások, ha nem kergetik rögtön a po­kolba vezéreiket, ha nem robbantják szét szakegyleteiket s ha szőröstül-bőröstül nem hódolnak meg azonnal a nagy és nemes­szivü Kossuth Ferenc és érdektársai előtt. Lám, vannak társadalmi osztályok, ame­lyek hü támaszai, sőt oszlopai a hazafias­ságnak. Vannak az imádott hazának hű és odaadó fiai, akik nem szervezkednek, nem hallgatnak az izgatókra s akik nem veszik be a nemzetközi maszlagot. Ugy­e, ezek sorsát mily fényessé, mily irigylendővé va­rázsolta a nemzeti uralom ? Itt vannak a bírák, ügyészek, állami hivatalnokok, a vasutasok, a postások és a tanítók. Mind­eű és hazafi s ugy­e mindnyájukra kiter­jedt a kormány atyai gondoskodása, ugy­e bizony ezek már nem koplalnak többet, már teljesült minden vágyuk és kíván­ságuk ? És itt vannak a szervezetlen munkások tömegei, például a bányászok, akiknek még csak szakegyletük sincs, lám, hogy füröszti őket tejben-vajban a nemzeti demokrata­kormány s mily erélyes eszközökkel vetett véget kizsákmányoltatásuknak ? És beszél­jünk talán az istenfélő földmunkásokról, akik nem hallgatnak az izgatók csábító szavaira, hanem megnyugosznak az isten rendelésében, barom módjára húzzák az ezerholdasok igáját, de szeretik a hazát rendületlenül. E derék magyarokról is uri módon gondoskodik a nagyszivü minisz­térium s nem tilzi, hogy nyomorogjanak! Ugy­e, így van? így kell lenni. Mert máskülönben érthe­tetlen volna az a merészség, mellyel Kos­suthék ország-világ előtt erősítik, hogy mennyire szívükön hordják a munkásság ügyét-baját, mennyire szeretik a munkássá­got, csak az izgatókra haragusznak. E sze­rint a munkásoknak soha annyi jó barátja nem volt, mint ma. És mégis azt látjuk, hogy soha oly alávaló gonoszsággal nem támadtak a munkások ellen, mint ép­pen ezek a mi derék jó barátaink. Nem elég, hogy alattomos eszközökkel, a rendelkezésükre álló hatalom minden erejével ránehezednek a munkásosztályra. Nem elég, hogy az eddigi osztályuralom A Népszava mai száma 12 oldal

Next