Népszava, 1907. március (35. évfolyam, 52–78. sz.)

1907-03-27 / 74. szám

12 és Lányinét valósággal üldözte. A vádlott ass­szony férje azt vallotta, hogy a felesége, akivel 20 esztendeje él együtt, hisztérikus. — Az esküdtek verdiktjükben nem vétkesnek mondot­ták ki Kiss Manónét. A biróság erre felmentette az asszonyt. Az ítélet jogerős. (§) A konkurrencia miatt. Farkas Dávid­nak meglehetősen jól jövedelmező divatáru üzlete volt a Kerepesi-úton, de a nagy konkurrencia miatt fizetésképtelenné lett. A hitelezőivel azon­ban kiegyezett s üzletét újra folytatta, de megint csak eredménytelenül, mert ötvenezer korona passzívával csődbe került. A hitelezőt védő egyesület csalárd bukás büntette miatt fel­jelentette Farkast, akiről azt állította, hogy árui egy részét titokban eladta. A mai főtár­gyaláson a vádat nem tudták bizonyítani, ellen­ben kiderült az, hogy Farkas Dávid fizetéskép­telenségének tudatában csődkérés helyett, tovább folytatta üzletét s tűrte, hogy ellene tömeges végrehajtást vezessenek. A bíróság azért Farkas Dávidot vétkes bukás vétsége címén kétszáz ko­rona pénzbüntetésre ítélte. Az ügyész súlyosbí­tásért, a vádlott pedig a bűnösség kimondása miatt felebbezett. TŐKE­­iS MUNKA. A s Paksservezetti választmány határozata értelmében minden szervezett munkás köteles a kizárt kömives- és ácsmun­kások részére hetenkint 20 fillér kü­lön-j­árulékot fizetni. Vidéki kőmivesek és ácsok mindaddig ne jöjjenek a fővárosba, míg az itteni kizárás ügyét rendbe nem hozzák. Az uszítók városából. (Bajtt tudósitónktól) Szeged, március 25. A szegedi kizárások változatlanul fennállanak. A nyomdatulaajdonosok minden erőlködése hiába­valónak bizonyul, mert nem képesek a nyom­dákban a rendes üzemet fentartani. A szakkép­zett, kiváló munkaerőket hitvány, munkára al­kalmatlan elemekkel kellett pótolniok, de azért még számbelileg sem bírták őket pótolni. Pedig ugyancsak erőlködtek ám ezek a jó urak, de eredménytelenül. Az egész országból összeszed­ték a szemetet, a salakot és uramfia, Magyaror­szágon nem akad annyi sztrájktörő, hogy a szegedi nyomdákat meg lehetne velük tölteni. S amit kaptak, abban sincs köszönet. Börtönviselt ala­kok, pénzhamisítók, betörők és hasonló egyének nem ritkák közöttük, akik elkövetett bűneikért nemcsak az Engel-Traub nyomdákban töltötték ki árszabályellenes fizetésért becsülettel a bünte­tést, hanem az ország különböző fogházaiban és fegyházaiban is. Hogy az „őrmesterek" becsülete nagyobb legyen, egy Gombos névre hallgató „önérzetes munkást" most csíptek fülön az Endrényi-féle nyomdában a rendőrök és vitték az ügyészség fogházába, nem holmi izgatásért, hanem a pénzhamisításban való részvételért. A tanult, évek óta begyakorolt berakónők helyett a seprőkötő gyárból és Wimmer Fülöp kötélgyárából „kölcsönkért" páriák heti két fo­rintért gyártják a makulatúrát ezerszázára. Hogy milyen munka megy a szegedi nyomdákban, azt legélénkebben bizonyítja maga Engel Lajos, aki mikor a városházán — mert a városnak a szállítója — számon kérték, hogy miért hiányzik 1000 ív nyomtatványból 150 ív, siránkozva mentegetőzött, hogy ő kiadta a papirost, de mit tegyen, ha a „be­rakónők" annyi makulaturát csináltak. S hogy állítását igazolja, hogy gyalázatát beigazolja, a 150 év makulaturát felcipelte a városházára. S ezt mind ő maga írja meg a saját lapjában! S igy áll minden nyomda — ahol dolgoznak. Ezeknek a jó uraknak kevés szerencséjük van, sem a hatósági presszió, sem a főnökök eget-földet igérő csalogatása nem hozta meg nekik eddig még a várt eredményt. Pedig a hatóság igen szépen apportírozik a „humánus munkaadókénak. Egy-egy elvtársat vagy elv­társnőt 2—3-szor is visszakisértetnek a nyom­dába rendőrökkel, kik azonban a munkát ugyan­annyiszor otthagyják. Pört-pörre akasztanak a kizárt munkások és munkásnők nyakába a „humánus munkaadók". Elmennek az elvtár­sak feleségeihez, az elvtársnők szüleihez és mindent ígérnek, csakhogy a munkába lépésre rábírhassák. Minden hitványságra képesek ezek a jó urak! Ők, a családi béke szentségét habzó szájjal hirdetők, nem néznek sem családi békét, sem házastársak közötti békességet. Annyira beleélték már magukat a szegedi nyomda­tulajdonosok az uszítás alávaló szerepébe, hogy már nem elégszenek meg azzal, hogy a hatóságot uszítják a kizárt munkásokra, hanem a szülőt a leányuk ellen, a feleséget a férj el­len uszítják. Most, hogy látják azt, miként Sze­geden aljas munkájuk nem sikerül, vidékre ve­tik ki hálójukat, hogy onnan szerezhessenek munkásokat. Itt is nem a munkásokat szólítják fel, hanem a hozzátartozóikat biztatgatják, hogy vegyék rá a nyomdászokat, hogy állásukat hagy­ják ott és menjenek Szegedre, ahol állandó, „örökös" kondíciót kapnak. Ezek a fene­vadak nem elégedtek meg azzal, hogy egy csomó szegedi munkás otthonát tették tönkre, hanem más városbeli munkások békéjét, otthonát is tönkre akarják tenni, hogy alávaló szándéku­kat, a szegedi nyomdászok megtörését elérjék. Hogy ezen céljuk nem fog sikerülni, az bizo­nyos. Hogy a szegedi nyomdatulajdonosok nem sokára kénytelenek lesznek a jobbik eszüket elővenni s a szervezettel tisztességes békét megkötni, az ma már kézenfekvő dolog. Hogy az uraknak már nagyon savanyu a szőlő, azt legjobban bizonyítja Schulhof Károly eme sze­rény kifakadása: „Ütött volna meg a menykő, törött volna ki mind a két lábam, mikor Várnay­hoz elmentem a kartellt aláírni!" Ha Schulhof magának ilyen jó és üdvös dolgokat kíván, vár­jon mit kívánhat a kizárás értelmi szerzőjének, az Engel-König társascégnek ? ! A fű­részgyáriaknál szintén rövid idő kér­dése, hogy a nagy garral kimondott kizárás a munkások példás kitartásán megtörjön. A fürész­gyárak tulajdonosai fűhöz-fához kapkodnak, minden követ megmozgatnak, hogy a munkások összetartását megtörhessék. A fürészgyárak tu­lajdonosai hangoztatják, hogy fel kell oszlatni a szegedi földmunkások és famun­kások csoport­ját, akkor a fürészgyári munkásokat meg lehet törni. Ezt a „kis szívességet" eddig még nem voltak hajlandók az „illetékes körök” nekik megcselekedni. Hogy minden eszköz meddőnek bizonyult a fürészgyári munkások megtörésére, tehetetlen dühükben kipuhatolják, hogy a kizárt munkások hol dolgoznak s azt a munkáltatók presszionál­ják, hogy a kizárt munkásokat bocsássa el. Azok a munkáltatók, kikben a tisztességérzetet még nem ölte ki a profithajhászás vágya, vissza­utasítják ezen kívánságot. Vannak azonban a fűrészgyártulajdonosokhoz hasonló munkásnyúzók, kik „a kéz kezet mos" elvénél fogva megteszik ezt a „kis szívességet". Így történt meg az, hogy a Bereck-ioalomból a héten elküldtek 7 mun­kást azzal a kijelentéssel, hogy nem alkalmaz­hatják, mert tudomásukra jutott, hogy előbb a fű­részgyárban dolgoztak. Ámde a munkások nem nézik nyugodtan eme hitvány taktikát, amellyel a fűrészgyárak tulajdonosai ki akarják csikarni a munkások kezéből a máshol kapott munkát, azzal a szándékkal, hogy így őket megtörve, visszakényszerítsék a mun­kába. A kizárt­­ munkásoknak képvise­letében hétfőn egy 50 tagú bizottság volt fenn a polgármesternél Németh elvtárs, a föld­munkások titkárának vezetése alatt. A küldött­ség arra hívta fel a polgármestert, hogy hasson oda, hogy a munkáltatók a terrorizmusnak ettől a nemtelen fajtájától álljanak el, mert a mun­kásság nem fogja ezt tétlenül nézni és ha a polgármester nem intézkedik, akkor a munká­sok maguk szereznek maguknak elégtételt. A polgármester ígéretet tett arra, hogy az ügyet a főkapitánnyal együtt meg fogja vizs­gálni és megadja a munkásoknak az elégtételt, egyben kérte a küldöttséget, hogy kedden 11 órakor a küldöttség egy tagja menjen föl hozzá, amikor az eredményt tudatni fogja a munkások­kal. A szegedi munkások elvárják, hogy a pol­gármester észre fogja téríteni a fűrészgyárosokat, nehogy ezt a munkások maguk tegyék meg, amiben aligha lenne köszönet. A budapesti ácsmunkások kizárása vál­tozatlanul fönnáll. A budapesti építőmunkások kizárásában változás nem állott be. A budapesti kádárok sztrájkja változat­lanul tart. A ,,Hungária" kénsavgyárra kimondot bojkott tart. Cipészek! Budapest zárlat alatt áll! Gázgyári „szociálpolitika." Aligha akad ü­zem, amely több veszedelemmel, az emberéletnek és az egészségnek nagyobb veszélyeztetésével járna, mint a gázgyári. Se szeri, se száma azoknak a baleseteknek, amelyeknek minden gázgyári munkás ki van szolgáltatva és valóban hozzávetőleges statisztikai kimutatás szerint száz em­ber közül átlag hatvan akad, akit ideig-óráig munkaképtelenné tett kisebb­nagyobb baleset. Az üzemmel járó gya­kori balesetek rendszerré fejlesztették ezeknek a munkaképteleneknek a gázgyár által való kárpótlását A munkaképtelenség állapotában eltöltött időt eddig az igaz­gatóság rendesen fizette. Ujabban azonban túl emberségesnek látják ezt az állapotot s a profit jogosulatlan csökkentésének minősítették a munkaképtelenek fizetését. Nem hajtanak önkénytelen munkanélküli­ségük idején hasznot, minek fizessék őket tehát a gdegyér urait A gázgyári munkás­ság soraiban óriási fölháborodást keltett ez a legelemibb szociálpolitikai belátással is ellentétes eljárás. Szerzett jogszerű­nek tartják teljes joggal a régi állapotot és annak a föntartását feltét­lenül követelik. Vagy jobb lesz talán az igazgatóságnak, ha a gázgyári munkások — hogy a balesettől a lehetőségig meg­kíméljék magukat — majd óvatosan, minu­ciózus gondossággal dolgoznak? Utóvégre is felcsillanhat az agyakban a gondolat, hogy nem okvetlen szüks­éges a részvényeket vér­rel öntözni, hogy annál busásabban hullassa a dividenciát. Az építőmunkások kizárásáról az uszítók hivatalos lapja a „Mag" ma következőket írja: A kedvezőtlen télies időjárás dacára az utóbbi napokban az építőmesterek több új építkezést kezdettek meg, mert az építőmesterek szö­vetsége részéről megállapított feltételek mel­lett mind több munkás vállal munkát. Vi­dékről azonban alig jelentkeznek a mun­kások, mert azok még mindig attól tarta­nak, hogy nem lesz alkalmuk állandó mun­kát elvállalni a sztrájk következtében, amely még mindig tart. Az építőmestereknek elegendő megbízásuk Van új építkezések megindítására, mindamellett szívesebben halasztják az építkezé­sek megindítását, mert a munkások és a munka­adók közti helyzet az általános sztrájk meg­szűnte dacára még mindig annyira feszült, hogy a sztrájk újabb kitörése sincs kizárva. Tehát mind több munkás vállal munkát, de azért kevesen jelentkeznek, mert a „sztrájk" még tart. Az építkezést már megkezdették, de szívesen halasztják az építkezések megkezdését, mert a „sztrájk" megszűnte dacára (fent azt mondják, hogy a sztrájk még tart) a sztrájk újabb kitörése nincs kizárva. Ennél több hazugságot 15 sorban összehal­­mozni, azt hisszük, már a „Mag" sem képes. A jutagyári m­nkásnők sztrájkja. Megírtuk a napokban, hogy a Váci-úton lévő jutagyár 800 munkásnőjét, a gyárban uralkodó gyalázatos viszonyok sztrájkba kergették s ugyanekkor megírtuk azt is, hogy a munkásnők valamennyien szervezet­lenek. Most azután kiderült, hogy a gyár igazgatósága maga kereste az alkalmat arra, hogy a munkásnőket belekergethesse a kilátás nélküli harcba s igy továbbra is megtarthassa őket a já­romban. A munkásnők most már maguk is rájöttek arra, hogy őket csak eszköznek használta a gyár igazgatósága s ezért ma délután tartott gyű­lésükön kimondották, hogy — amig erejüket az osztálytudatos szervezkedéssel megerősítik — holnap reg­gel újra munkába állanak. Erről a gyűlésről alábbi tudósításunk számol be röviden: A Váci­ úton levő jutagyár munkásnői ma dél­után gyűlést tartottak az Újpesten lévő Gallai­féle vendéglőben. A gyűlést Balázs Klára nyi­totta meg s elnökké Brecska István, jegyzővé Winkler Lipót elvtársakat választották meg. Her­ceg Simon elvtárs szólalt fel első sorban, aki rá­mutat, hogy a sztrájkot maga a gyárigazgató­ság provokálta, mert szüksége "volt rá — üzleti spekulációból. Ajánlja, hogy a munkás­nők menjenek vissza a munkába s a jövő küzdelmeire való tekintettel szervezkedjenek. Utána Klopfstein Ernő elvtárs beszélt hasonló értelem­ben s rámutat, hogy éppen a gyár pénztárosának, Kleinnak a fia volt az, aki egy cikkben megírta a gyárban dolgozók nagy nyomorát s aki így ki­törésre bírta az elégületlenséget. Ez bizo­nyítja legjobban, hogy az urak mind összejátszottak, csakhogy a harcot provokálhassák. Végül Szécsi Frida elvtárs beszélt a szervezkedés fontosságá­ról s maga is azt ajánlotta, hogy a munkásnők menjenek vissza a gyárba, de ha a szervezkedés erejével fölvértezik magukat, úgy mi sem áll majd a győzelem útjában. Ezután leszavaztak afelett, hogy visszamenjenek-e, vagy nem­­ a többség a WaP SZAVA' 1907. március 27.

Next