Népszava, 1907. március (35. évfolyam, 52–78. sz.)
1907-03-27 / 74. szám
12 és Lányinét valósággal üldözte. A vádlott assszony férje azt vallotta, hogy a felesége, akivel 20 esztendeje él együtt, hisztérikus. — Az esküdtek verdiktjükben nem vétkesnek mondották ki Kiss Manónét. A biróság erre felmentette az asszonyt. Az ítélet jogerős. (§) A konkurrencia miatt. Farkas Dávidnak meglehetősen jól jövedelmező divatáru üzlete volt a Kerepesi-úton, de a nagy konkurrencia miatt fizetésképtelenné lett. A hitelezőivel azonban kiegyezett s üzletét újra folytatta, de megint csak eredménytelenül, mert ötvenezer korona passzívával csődbe került. A hitelezőt védő egyesület csalárd bukás büntette miatt feljelentette Farkast, akiről azt állította, hogy árui egy részét titokban eladta. A mai főtárgyaláson a vádat nem tudták bizonyítani, ellenben kiderült az, hogy Farkas Dávid fizetésképtelenségének tudatában csődkérés helyett, tovább folytatta üzletét s tűrte, hogy ellene tömeges végrehajtást vezessenek. A bíróság azért Farkas Dávidot vétkes bukás vétsége címén kétszáz korona pénzbüntetésre ítélte. Az ügyész súlyosbításért, a vádlott pedig a bűnösség kimondása miatt felebbezett. TŐKEiS MUNKA. A s Paksservezetti választmány határozata értelmében minden szervezett munkás köteles a kizárt kömives- és ácsmunkások részére hetenkint 20 fillér külön-járulékot fizetni. Vidéki kőmivesek és ácsok mindaddig ne jöjjenek a fővárosba, míg az itteni kizárás ügyét rendbe nem hozzák. Az uszítók városából. (Bajtt tudósitónktól) Szeged, március 25. A szegedi kizárások változatlanul fennállanak. A nyomdatulaajdonosok minden erőlködése hiábavalónak bizonyul, mert nem képesek a nyomdákban a rendes üzemet fentartani. A szakképzett, kiváló munkaerőket hitvány, munkára alkalmatlan elemekkel kellett pótolniok, de azért még számbelileg sem bírták őket pótolni. Pedig ugyancsak erőlködtek ám ezek a jó urak, de eredménytelenül. Az egész országból összeszedték a szemetet, a salakot és uramfia, Magyarországon nem akad annyi sztrájktörő, hogy a szegedi nyomdákat meg lehetne velük tölteni. S amit kaptak, abban sincs köszönet. Börtönviselt alakok, pénzhamisítók, betörők és hasonló egyének nem ritkák közöttük, akik elkövetett bűneikért nemcsak az Engel-Traub nyomdákban töltötték ki árszabályellenes fizetésért becsülettel a büntetést, hanem az ország különböző fogházaiban és fegyházaiban is. Hogy az „őrmesterek" becsülete nagyobb legyen, egy Gombos névre hallgató „önérzetes munkást" most csíptek fülön az Endrényi-féle nyomdában a rendőrök és vitték az ügyészség fogházába, nem holmi izgatásért, hanem a pénzhamisításban való részvételért. A tanult, évek óta begyakorolt berakónők helyett a seprőkötő gyárból és Wimmer Fülöp kötélgyárából „kölcsönkért" páriák heti két forintért gyártják a makulatúrát ezerszázára. Hogy milyen munka megy a szegedi nyomdákban, azt legélénkebben bizonyítja maga Engel Lajos, aki mikor a városházán — mert a városnak a szállítója — számon kérték, hogy miért hiányzik 1000 ív nyomtatványból 150 ív, siránkozva mentegetőzött, hogy ő kiadta a papirost, de mit tegyen, ha a „berakónők" annyi makulaturát csináltak. S hogy állítását igazolja, hogy gyalázatát beigazolja, a 150 év makulaturát felcipelte a városházára. S ezt mind ő maga írja meg a saját lapjában! S igy áll minden nyomda — ahol dolgoznak. Ezeknek a jó uraknak kevés szerencséjük van, sem a hatósági presszió, sem a főnökök eget-földet igérő csalogatása nem hozta meg nekik eddig még a várt eredményt. Pedig a hatóság igen szépen apportírozik a „humánus munkaadókénak. Egy-egy elvtársat vagy elvtársnőt 2—3-szor is visszakisértetnek a nyomdába rendőrökkel, kik azonban a munkát ugyanannyiszor otthagyják. Pört-pörre akasztanak a kizárt munkások és munkásnők nyakába a „humánus munkaadók". Elmennek az elvtársak feleségeihez, az elvtársnők szüleihez és mindent ígérnek, csakhogy a munkába lépésre rábírhassák. Minden hitványságra képesek ezek a jó urak! Ők, a családi béke szentségét habzó szájjal hirdetők, nem néznek sem családi békét, sem házastársak közötti békességet. Annyira beleélték már magukat a szegedi nyomdatulajdonosok az uszítás alávaló szerepébe, hogy már nem elégszenek meg azzal, hogy a hatóságot uszítják a kizárt munkásokra, hanem a szülőt a leányuk ellen, a feleséget a férj ellen uszítják. Most, hogy látják azt, miként Szegeden aljas munkájuk nem sikerül, vidékre vetik ki hálójukat, hogy onnan szerezhessenek munkásokat. Itt is nem a munkásokat szólítják fel, hanem a hozzátartozóikat biztatgatják, hogy vegyék rá a nyomdászokat, hogy állásukat hagyják ott és menjenek Szegedre, ahol állandó, „örökös" kondíciót kapnak. Ezek a fenevadak nem elégedtek meg azzal, hogy egy csomó szegedi munkás otthonát tették tönkre, hanem más városbeli munkások békéjét, otthonát is tönkre akarják tenni, hogy alávaló szándékukat, a szegedi nyomdászok megtörését elérjék. Hogy ezen céljuk nem fog sikerülni, az bizonyos. Hogy a szegedi nyomdatulajdonosok nem sokára kénytelenek lesznek a jobbik eszüket elővenni s a szervezettel tisztességes békét megkötni, az ma már kézenfekvő dolog. Hogy az uraknak már nagyon savanyu a szőlő, azt legjobban bizonyítja Schulhof Károly eme szerény kifakadása: „Ütött volna meg a menykő, törött volna ki mind a két lábam, mikor Várnayhoz elmentem a kartellt aláírni!" Ha Schulhof magának ilyen jó és üdvös dolgokat kíván, várjon mit kívánhat a kizárás értelmi szerzőjének, az Engel-König társascégnek ? ! A fűrészgyáriaknál szintén rövid idő kérdése, hogy a nagy garral kimondott kizárás a munkások példás kitartásán megtörjön. A fürészgyárak tulajdonosai fűhöz-fához kapkodnak, minden követ megmozgatnak, hogy a munkások összetartását megtörhessék. A fürészgyárak tulajdonosai hangoztatják, hogy fel kell oszlatni a szegedi földmunkások és famunkások csoportját, akkor a fürészgyári munkásokat meg lehet törni. Ezt a „kis szívességet" eddig még nem voltak hajlandók az „illetékes körök” nekik megcselekedni. Hogy minden eszköz meddőnek bizonyult a fürészgyári munkások megtörésére, tehetetlen dühükben kipuhatolják, hogy a kizárt munkások hol dolgoznak s azt a munkáltatók presszionálják, hogy a kizárt munkásokat bocsássa el. Azok a munkáltatók, kikben a tisztességérzetet még nem ölte ki a profithajhászás vágya, visszautasítják ezen kívánságot. Vannak azonban a fűrészgyártulajdonosokhoz hasonló munkásnyúzók, kik „a kéz kezet mos" elvénél fogva megteszik ezt a „kis szívességet". Így történt meg az, hogy a Bereck-ioalomból a héten elküldtek 7 munkást azzal a kijelentéssel, hogy nem alkalmazhatják, mert tudomásukra jutott, hogy előbb a fűrészgyárban dolgoztak. Ámde a munkások nem nézik nyugodtan eme hitvány taktikát, amellyel a fűrészgyárak tulajdonosai ki akarják csikarni a munkások kezéből a máshol kapott munkát, azzal a szándékkal, hogy így őket megtörve, visszakényszerítsék a munkába. A kizárt munkásoknak képviseletében hétfőn egy 50 tagú bizottság volt fenn a polgármesternél Németh elvtárs, a földmunkások titkárának vezetése alatt. A küldöttség arra hívta fel a polgármestert, hogy hasson oda, hogy a munkáltatók a terrorizmusnak ettől a nemtelen fajtájától álljanak el, mert a munkásság nem fogja ezt tétlenül nézni és ha a polgármester nem intézkedik, akkor a munkások maguk szereznek maguknak elégtételt. A polgármester ígéretet tett arra, hogy az ügyet a főkapitánnyal együtt meg fogja vizsgálni és megadja a munkásoknak az elégtételt, egyben kérte a küldöttséget, hogy kedden 11 órakor a küldöttség egy tagja menjen föl hozzá, amikor az eredményt tudatni fogja a munkásokkal. A szegedi munkások elvárják, hogy a polgármester észre fogja téríteni a fűrészgyárosokat, nehogy ezt a munkások maguk tegyék meg, amiben aligha lenne köszönet. A budapesti ácsmunkások kizárása változatlanul fönnáll. A budapesti építőmunkások kizárásában változás nem állott be. A budapesti kádárok sztrájkja változatlanul tart. A ,,Hungária" kénsavgyárra kimondot bojkott tart. Cipészek! Budapest zárlat alatt áll! Gázgyári „szociálpolitika." Aligha akad üzem, amely több veszedelemmel, az emberéletnek és az egészségnek nagyobb veszélyeztetésével járna, mint a gázgyári. Se szeri, se száma azoknak a baleseteknek, amelyeknek minden gázgyári munkás ki van szolgáltatva és valóban hozzávetőleges statisztikai kimutatás szerint száz ember közül átlag hatvan akad, akit ideig-óráig munkaképtelenné tett kisebbnagyobb baleset. Az üzemmel járó gyakori balesetek rendszerré fejlesztették ezeknek a munkaképteleneknek a gázgyár által való kárpótlását A munkaképtelenség állapotában eltöltött időt eddig az igazgatóság rendesen fizette. Ujabban azonban túl emberségesnek látják ezt az állapotot s a profit jogosulatlan csökkentésének minősítették a munkaképtelenek fizetését. Nem hajtanak önkénytelen munkanélküliségük idején hasznot, minek fizessék őket tehát a gdegyér urait A gázgyári munkásság soraiban óriási fölháborodást keltett ez a legelemibb szociálpolitikai belátással is ellentétes eljárás. Szerzett jogszerűnek tartják teljes joggal a régi állapotot és annak a föntartását feltétlenül követelik. Vagy jobb lesz talán az igazgatóságnak, ha a gázgyári munkások — hogy a balesettől a lehetőségig megkíméljék magukat — majd óvatosan, minuciózus gondossággal dolgoznak? Utóvégre is felcsillanhat az agyakban a gondolat, hogy nem okvetlen szükséges a részvényeket vérrel öntözni, hogy annál busásabban hullassa a dividenciát. Az építőmunkások kizárásáról az uszítók hivatalos lapja a „Mag" ma következőket írja: A kedvezőtlen télies időjárás dacára az utóbbi napokban az építőmesterek több új építkezést kezdettek meg, mert az építőmesterek szövetsége részéről megállapított feltételek mellett mind több munkás vállal munkát. Vidékről azonban alig jelentkeznek a munkások, mert azok még mindig attól tartanak, hogy nem lesz alkalmuk állandó munkát elvállalni a sztrájk következtében, amely még mindig tart. Az építőmestereknek elegendő megbízásuk Van új építkezések megindítására, mindamellett szívesebben halasztják az építkezések megindítását, mert a munkások és a munkaadók közti helyzet az általános sztrájk megszűnte dacára még mindig annyira feszült, hogy a sztrájk újabb kitörése sincs kizárva. Tehát mind több munkás vállal munkát, de azért kevesen jelentkeznek, mert a „sztrájk" még tart. Az építkezést már megkezdették, de szívesen halasztják az építkezések megkezdését, mert a „sztrájk" megszűnte dacára (fent azt mondják, hogy a sztrájk még tart) a sztrájk újabb kitörése nincs kizárva. Ennél több hazugságot 15 sorban összehalmozni, azt hisszük, már a „Mag" sem képes. A jutagyári mnkásnők sztrájkja. Megírtuk a napokban, hogy a Váci-úton lévő jutagyár 800 munkásnőjét, a gyárban uralkodó gyalázatos viszonyok sztrájkba kergették s ugyanekkor megírtuk azt is, hogy a munkásnők valamennyien szervezetlenek. Most azután kiderült, hogy a gyár igazgatósága maga kereste az alkalmat arra, hogy a munkásnőket belekergethesse a kilátás nélküli harcba s igy továbbra is megtarthassa őket a járomban. A munkásnők most már maguk is rájöttek arra, hogy őket csak eszköznek használta a gyár igazgatósága s ezért ma délután tartott gyűlésükön kimondották, hogy — amig erejüket az osztálytudatos szervezkedéssel megerősítik — holnap reggel újra munkába állanak. Erről a gyűlésről alábbi tudósításunk számol be röviden: A Váci úton levő jutagyár munkásnői ma délután gyűlést tartottak az Újpesten lévő Gallaiféle vendéglőben. A gyűlést Balázs Klára nyitotta meg s elnökké Brecska István, jegyzővé Winkler Lipót elvtársakat választották meg. Herceg Simon elvtárs szólalt fel első sorban, aki rámutat, hogy a sztrájkot maga a gyárigazgatóság provokálta, mert szüksége "volt rá — üzleti spekulációból. Ajánlja, hogy a munkásnők menjenek vissza a munkába s a jövő küzdelmeire való tekintettel szervezkedjenek. Utána Klopfstein Ernő elvtárs beszélt hasonló értelemben s rámutat, hogy éppen a gyár pénztárosának, Kleinnak a fia volt az, aki egy cikkben megírta a gyárban dolgozók nagy nyomorát s aki így kitörésre bírta az elégületlenséget. Ez bizonyítja legjobban, hogy az urak mind összejátszottak, csakhogy a harcot provokálhassák. Végül Szécsi Frida elvtárs beszélt a szervezkedés fontosságáról s maga is azt ajánlotta, hogy a munkásnők menjenek vissza a gyárba, de ha a szervezkedés erejével fölvértezik magukat, úgy mi sem áll majd a győzelem útjában. Ezután leszavaztak afelett, hogy visszamenjenek-e, vagy nem a többség a WaP SZAVA' 1907. március 27.