Népszava, 1907. július (35. évfolyam, 156–181. sz.)

1907-07-02 / 156. szám

2DÖTÉF. évidigasttm W&7 klá. AZ ELŐFIZETÉS ÁS­A: egy é*re . . 19.20 kor. I ncRjed é*re 4.10 kor. fél énfl . . 9,S0 é­I egy hóra . . X.00 , Egrypa esiza ára 0 fiSLé?. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEJÜKim PÍRT KÖZPONTI KÖZLÖm Eeg3©l0K.ni feétfö kivételével minflan S3EREKESZTŐSÉG: VXL. Etákóssl­át 02. (Telefon-szám 54—94) "GZL, Hi&fer-L­BX* (T­elefon-szám 82—C1.) Vendéglátás. A híres magyar vendégszeretetnek nem egy fényes megnyilatkozását láttak már. Ha ide téved a külföldről valami harmad­rangú f­ócska, vagy valami politikus, akit odahaza a kutya sem ugat meg és ha az illetőnek van annyi esze, hogy Budapestet életbe helyezi Bécsnek és Magyarországot megteszi kulturáltamnak, a magyar nemze­tet pedig lovagias nemzetnek , akkor biz­tos, hogy a „kitűnő vendég”-et tejben­vajban, illetőleg pezsgőben fürösztik, persze közköltségen. Számtalan példával igazolhatjuk ezt az állítást. De beérjük a legfrissebbel, amely a koalíciós uralom idejéből való. A nemzeti kormány idecsábította lyúkkal-kaláccsal az angol Eights-klubnak európai körútra indult tagjait, itt közpénzekből etette-itatta az angol urakat és hölgyeket, alkalmat nyúj­tott nekik — sőt kényszerítette őket — arra, hogy Magyarország közügyeiről nyil­vánosan nyilatkozzanak és ilyen módon lehetővé tette, hogy idegenek befolyhassanak a magyar állam politikájára. Az idegenek meg is tették Kossuth Ferenc úrnak ezt a kis szívességet; itt, az ország területén bele­szóltak a magyar belügyekbe, valamelyes tisztességi bizonyítványt állítottak ki a koa­líciónak és ezzel — a mi meggyőződésünk szerint — károsan befolyásolták a magyar közvéleményt. Most két napig itt tartózkodott Perners­torfer elvtársunk, az osztrák Kolehsrath tagja és németajkú elvtársaink országos értekezletén szót emelt az általános válasz­tójog mellett, miközben — ami természetes és elkerülhetetlen dolog — kénytelen volt tisztességtelenségi bizonyítványt kiállítani az itteni uralkodó rendszerről. Ezzel — a koalíció meggyőződése szerint — káro­san befolyásolta a magyar közvéleményt, a mi meggyőződésünk szerint azonban kitűnő szolgálatot tett a népszabadság ügyé­nek. Mi ezen örülünk, a koalíciósoknak jogukban áll ezen bosszankodni. De a koalíció nem éri be azzal a jussal, hogy bosszankodjék, hanem a legpimaszabb mocskolódásra ragadtatja el magát a neki kellemetlen vendéggel szemben, rendőr után kiabál és hazaárulást ordít. A ma este megjelent kormány­párti lapok, mintha csak összebeszéltek volna, vezércikkben foglalkoznak Perners­torfer elvtárs itteni szereplésével és — tekintve, hogy az útmutatás a sajtóirodából jött — valószínű, hogy a nemzeti arany­magon élő reggeli lapok is ezen a nyomon fognak járni. Kötelesek vagyunk tehát a szemébe nézni a nagy koalíciós fölháboro­d­ásnak. A Rákosi Jenő krajcáros harif­úsága sok üres fecsegés közt ezt mondja: „Perners­torfer képviselő úr a legnagyobb mértékben megbízás nélkül való munkát végezett, ami­kor magyar állampolgárokat magyar politikai kérdésekben tanáccsal és útmutatás­sal igyekezett ellátni." Az igazság azonban az, hogy Pernerstorfer elvtársunk nem „meg­bízás nélkül" jött Budapestre, t és ha a krajcáros hazaffyság és társai tudva állíta­nak mást, hát lelkük rajta. De ha a tudat­lanság vezette a pennájukat, akkor meg­mondjuk nekik, amit a Népszavában már a múlt héten olvashattak, hogy németajkú elvtársaink az osztrák testvérpártól meg­hívták országos értekezletükre és Perner­storfer elvtársat osztrák testvérpártunk küldte ide. Tehát meghívásra és megbízásból jött egy nagy párthoz, mint egy nagy párt küldötte. Pernerstorfer mint a magyar nép egy jelentékeny részének vendége időzött itt; nem a koalíciós vezérek vendége volt, hanem a népé és nem került az országnak súlyos ezreseibe, mint az uralkodó pártok vendégei szoktak. Azt állítja továbbá a krajcáros hazafii­ság, hogy „merőben szokatlan és több, mint szokatlan dolog az, hogy képviselők, politikusok egy idegen állam területére menjenek ennek az idegen államnak a po­litikáját csinálni." Ezzel szemben csak egyetlen­egy esetre figyelmeztetjük őt: 1848 március havában egy magyar „kép­viselő, politikus", akit Kossuth Lajosnak hívtak, többedmagával elment Bécsbe, egy idegen állam területére, annak az idegen államnak politikát, sőt forradalmat csinálni. Ilyen kimagasló példa mellett igazán kár volna kisebbekre hivatkozni. Kossuth Lajos elment Bécsbe izgatni a népszabadság mellett, mert tudta, hogy a két szoro­san összekötözött állam egyik felében nem lehet addig egészen biztos a kivívott sza­badság, míg ezt a szabadságot a má­sik állam is nem vívta­­ ki hasonló mértékben. Pernerstorfer elvtársunkat pedig ide küldték azok, akik Ausztriában az ál­talános választójogot, a népszabadság fontos alapkövét, megszerezték; ide küld­ték azért, hogy tolmácsolja a népszabadság magyar harcosai előtt az osztrák testvérek üdvözletét és véleményét; ide küld­ték azért, hogy tőle telhetőleg ő is hozzájáruljon a magyarországi általános választójog kiküzdéséhez, ami által az ausztriai nép kivívott joga is szilárdabbá, biztosabbá válnék. Ki tehet róla, hogy most fordított világ van, hogy míg 1848-ban magyar politikus v ment Bécsbe a szabadság igéit hirdetni, most osztrák politikus jön Budapestre a népjogok érdekében szót emelni! ?­­ A kormány legfélhivatalosabb esti lapjá­nak pimasz barthamiklósládáira nem vesz­tegetünk sok szót. Ez az iszapos szájú új­ság „szemtelen tolakodó osztrákénak ne­vezi Pernerstorfer elvtársunkat, aki ide jött „népgyűléseket rendezni, izgató beszédeket tartani", akit „egyszersmindenkorra ki kell utasítani Magyarországból" és akinek a „zöld kocsit" ajánlja. Az olyan mocskos szitkozódás és a poli­páj után való ordítozás csak szánalmat éb­reszthet az em­berben. Azonban ha Halló úrék utasítása korábban érkezett volna és azt a rendőrség megfogadta volna, akkor Halló úrnak és a hasonló madaraknak kissé veszedelmes dolog lenne a jövőben Bécsbe tolakodni és a Burg táján szem­telenkedve, Polónyival az igazságügyi koncért marakodni, mert az osztrák szer­vezett munkásság e szájhős, koncleső hazafiyakat olyan fogadtatásban részesítené, hogy még az unokák is arról mesélnének. Nem szabad ugyanis megfeledkezni arról, hogy a Bécs és Budapest közt való politikai érintkezés a koalíciós nemzeti diadal után sem veszített sűrűségéből. Ez a szennyel irott újság — hogy a sok piszkolódás közt érvet is hozzon föl — azt mondja, ha Pernerstorfer például Francia­országban tenné azt, amit nálunk tett, „sze­replésének első órájában megismerkednék a francia tolonc-rendszabályzattal." Ennek az egyetlen „argumentumnak" az értékét meg­világítja az a tény, hogy e sorok írója 1908. július havában jelen volt Parisban egy antimilitarista nyilvános gyűlésen amelyen egy belga és egy olasz képviselő, egy román és egy német küldött „izgatott" a militarizmus ellen. És azon a gyűlésen „zöld kocsit" egyáltalában nem­ lehetett látni! Komolyabb hangon szól a „Magyar Hír­lap”, noha ez is azt állítja, hogy osztrák elvtársunk „a legalaposabban lepiszkolta ezt az országot". Hát a koalíció az ország ? Hát a latifundiumok urai, az agráriusok bérenc irói és szószólói az ország? Pom­­erstorffer nem „piszkolta" a népet, de ki­fejezte azt a­ wsdort, amelyet egy igazi népképviselőnek a magyar zsebrákuralom láttára éreznie kell. Ismeri a magyar fo­tografálási és tolonckocsi-rendszert, a rab­szolgatörvényt és a derestörvényt, a sajtó-, egyesülési és gyülekezési sza­badságot, a munkásszervezetek ellen folyó vad hajszát, a „nemzetvezérek" gálád árulását és feneketlen korrupcióját. Lehet-e hát kedvező véleménye az itt uralkodó rendszerről ? A derék „M. H." szerint „aki idegenből hoz segítő csapatokat az igaza mellé, az nemcsak a hazát, hanem a maga ügyét is elárulja." Csodálatos, hogy már a A Népszava mai száma 16 oldal.

Next