Népszava, 1907. december (35. évfolyam, 285–309. sz.)
1907-12-01 / 285. szám
1907 december 1. NÉPSZAVA végső határozata ellen beadott felebbezések fölött dönt. Ez is három évre alakul minden pénügyigazgatóság székhelyén és hét rendes és hét póttagból áll, a rendes és póttagoknak felét a pénügyminiszter nevezi ki, felét a törvényhatóság választja. Kihallgatási, fizetett tanukat és szakértőket beidéző joga, könyvvizsgálati joga stb. azonos az adókivető bizottságéval. Az adatokat ez is szabadon mérlegeli s belátása szerint dönt. Határozata végérvényes, néhány fölsorolt eset kivételével. E kivételes esetekben a fölszólamlási bizottságtól lehet fölebbezni a közigazgatási bírósághoz. A jövedelemben beállott évközi változások, — az adóköteles halála, kivándorlása, a szolgálati illetmény megszűnése s néhány fölsorolt eset kivételével, — a kivetett adó összegét általában nem növelik, vagy csökkentik. A törvény 69. §-a intézkedik még arról, hogy „az állami alapítványok, a törvényhatóságok, községek, városok, a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok szolgálatában álló eféle alkalmazottaknak szolgálati járandóságuk és nyugdíjuk után eső összes adókat egyenlő havi levonások útján és szavatosság mellett, a fizetést teljesítő pénztár, illetőleg a szolgálatadó szedi be.” A 71. szakasz pedig még egy gyalázatos intézkedést alkalmaz: „Jövedéki büntető eljárás alá eső kihágást követ el a vallomás adására kötelezett, 1. ha a jövedelemre vonatkozó vallomásában, 2. vagy illetékes helyről hozzá intézett kérdésekre adott válaszában, 3. vagy jogorvoslatának indokolásában tudva valótlan, vagy hiányos nyilatkozatot tesz, mely az adó megrövidítésére alkalmas, illetőleg adóköteles jövedelmet elhallgat." Tessék ez intézkedés egyes pontjain gondolkodni, milyen önkénykedésre, hatalmaskodásra ad ez jogot az adófizetőkkel szemben s mindenki belátja ennek s igy tarthatatlan voltát. Végül nagyon nevezetes intézkedése még a törvénynek a kereseti adó és jövedelemadó kontingentálása, vagyis kimondja a törvény, hogy a kereseti adóból évi 28 millió és a jövedelemadóból évi 46 millió koronánál kevesebbet az állam nem vehet be. Ha kevesebb jönne be és ha a hiány nagyobb 5 százaléknál, arra az évre mindenkinél pótelőírásnak van helye. A pótelőírás összegét a pénzügyminiszter írja elő. És az alapkvetésnek 1 százalékáig emelkedhet! Ez az intézkedés kijátszása a két furcsa, meleg, szürke szeme mindig meghazudtolta hideg, cinikus szavait. — Baj van? — kérdezte rekedt, közönyös hangon és álla alól levette a törülközőt. Síresen befestett szemöldökei komor ívben futottak össze. Az író nem felelt, hanem kivette a revolverét és egyszerűen a térdére tette. — Meglátod, ma főbe lövöm magam. A színész mozdulatlanul nézte a revolvert. Odament a szekrényhez, kivette a ruháit és öltözködni kezdett. Valami buta operettben játszott, piros szalagokat kötött magára, nehéz motosokban csoszogott és a sok ingtől ijesztően vastag és kövér volt. — Miért akarsz meghalni ? Az író vállat vont és sírásra pityerdült a szája ... — Szenvedek ... Csönd lett. Vágból lassan töredezett ki a panasz: — Oh, hogy szenvedek ! Ha el tudnék neked mindent mondani ... Ha látnád, milyen unott, piszkos gazember vagyok ... De nem bírok gondolkozni, csak azt tudom, hogy fájt az életem, a vérem melegsége, az erek lüktetése, minden, minden, minden. A színész már figyelt. Vág folytatta: — Minden szenvedés. Fölkelni és lefeküdni, állani és járni, aludni és ébren lenni. Az emberek naivak és nem veszik észre, hogy egy buta ismétlés, egy hülye leckefölmondás egész életük. Sokszor ezt annyira érzem, hogy mozdulni sem tudok már az unalomtól, csak ülök, mint egy fáradt állat és bámulok a levegőbe. A percek múlnak és kacagok. Máskor meg azt hiszem, hogy akarok valamit, figyelem magamat s aztán rájövök, hogy semmit sem akarok, még ezt a legutolsót sem. Vág ránézett a revolverre és hirtelenül törvény azon rendelkezésének, hogy a kereseti adó 5 százalékkal és a jövedelemadó 075,5 százalékkal vethető ki. A kontingentált összeg hiánya esetén, az adókulcs lehet a pénzügyminiszter tetszése szerint jóval magasabb is. Azért van ez intézkedésre szükség, mert az egyenes adók kell, hogy ezután is legalább 200 millió koronát hozzanak az államnak. Miután a földadó leszállíttatik, a többi kereseti ág adóterhe okvetlenül emelkedni fog, mert ezeknek kell pótolni azt azt az összeget is, mit a földadónál elenged a törvény. Annál biztosabban fog ez bekövetkezni, mert a földadó az új javaslatban kontingentálva nincs és így pótkivetésre sem kerülhet a sor, ha a földadó kevesebbet hoz is be az előírt összegnél. A többi keresetágnál tehát nemcsak az adókulcs lehet a törvényben kimondottnál magasabb, de az adóköteles jövedelem kinyomozására alkotott szervezetek is arravalók, hogy adó alá lehessen vonni főleg a személyes tevékenységből eredő jövedelemnek minden csekélyke részét is. Ez az adómechanika a dolgozó osztályok megsarcolására van megcsinálva! Adókönnyítést, arányos és egyenlő teherviselést ígér az adóreform és intézkedései ez ígéretet meghazudtolva, aránytalan és súlyosabb adózást statuálnak. Igaz, eltörli a családtagok fejadóját s a második osztályú középkori adót, azonban helyébe teszi a háztartásnak új adóját. Az egy háztartásban élő nagyszülők, szülők, gyermekek, unokák, oldalrokonok jövedelmét egy jövedelemnek tekinti és súlyosan megadóztatja. Kikre nehezedik ez gyilkos teherként*? A szüleiket, rokonaikat, gyermekeiket tartó szegény munkáscsaládokra. A háztartás adója, mint újonnan alkotott „személyi adó" éppen olyanokat sújt kegyetlenül, akik szegénységük és keresetük elégtelen volta miatt kénytelenek egy háztartásba zsúfolva nyomorogni: az egészség, kényelem, a tisztaság, a zavartalan nyugalom kívánalmainak s parancsainak teljes figyelmen kívül hagyásával és elhanyagolásával. Ezután pedig odavet a kiskeresetű osztásoknak egy bosszantóan alacsony és községi adókkal még azt is megróható létminimumot s ezt elnevezi „adómentesnek és nagyszabású szociálpolitikai alkotásnak, a szegények védelmének". A létfönntartás födözéséül odadobott 600 korona nem alapszik egy helyes, becsülevisszadugta a zsebébe. A színész karbafont kezekkel hallgatta. — Beszélj fiam, beszélj. — Ma este, ahogy hozzád jöttem, néztem az utcát és a rekedt ködös zűrzavar majdnem megőrjített. Este keltem föl. A város már fáradtan mozgott, a zaj is halkabb volt, mint máskor, az emberek járása is csöndesebb. Éreztem, hogy amíg én aludtam, ők kifáradtak és szégyenkeztem, hogy oly reggeli frisseséggel járok közöttük. Ezt azelőtt sohasem vettem észre. A város alélva, ásítozva, halkan panaszkodva ment ágyába és én futottam az emberek elől, mint a gyilkos, tudtam, hogy náluk semmi keresnivalóm sincs, mert hitványul, bután kiloptam magamat közülök. Vág arca kipirult a gondolat tüzétől. — Oh, ha te ezt érezted volna! Késő este fölkelni, idegen szobában, ismeretlen bútorok közt, amelyek mégis az enyéim. Az ablak sötét és az ember nem tudja, hajnal van-e, vagy éjfél, nem tudja, meddig tart az álom s mikor kezdődik az ébredés. Látja az ablakon a jégvirágokat, a gyertyát, érzi, hogy ébren van és mégis mintha álmodnék. Oh, ezek az esték, ezek a fekete ébredések! . . . A színész arca is megdermedt a szenvedéstől. Vág fejére tette a kezét: — Szegény, szegény fiam. Igy ... Csak beszélj .. . Csak sírj," sírj ... Ne szégyeld a könnyeket. Most látod, olyan vagy, mint egy gyerek. Most te vagy a szenvedő ember. Igy pityeregtél valaha, mikor még fiatal voltál és könnyeid a szivedből folytak. Nem vagy most boldog? Ne takard el a képedet, ez a te igazi arcod és a szenvedés a te igazi nagyságod. Vág a díványra borult és zokogott: — Csak zokogj, te árva, szomorú ember. Soha nem láttalak nagyobbnak. Ma ember vagy. Csak szenvedj s érezd át a vesékig, mit tes számításon, nem is állapították ezt meg az ember táplálkozási szükségleteinek, a keresetnek s a piaci áraknak komoly számbavételével. Hanem odavetette 1893-ban Wekerle, legyen a létfenntartási minimum 300 forint, mert e mellett ki tudja préselni a nyomorgó munkások millióinak keresetéből a gazdagoknál elengedett adókat és 1907-ben is megtartja „létfenntartási adómentes minimumnak" ugyanazt az összeget! Ugyanolyan joggal nevezte el ezt a törvényjavaslatot a kormány az egyenlő adóztatás törvényének, amennyi igazsággal keresztelte el a rabszolgatörvényt s a derestörvényt: „a munkaszabadság biztosítójának, a rend fentartójának, a gyöngébbek érdekei ápolójának" és az alamizsnatörvényt pedig: „Európa legmodernebb, legkiválóbb szociálpolitikai alkotásának!" Az új adótörvény édes tesvére a többi osztálytörvénynek! A gazdagok vagyonát védi, dédelgeti, a szegények életét kizsarolja. Ennek a törvényhozásnak minden alkotása, a modern törekvéseket hangoztatva, nagyhangú reklám zajában hívja életre a népellenes, reakciós intézkedések egész sorozatát. Modern frázisok köntösébe öltöztetve iktatja egymásután törvénybe letűnt sötét századok avult jogszokásait, hogy a dologtalanoknak adjon új eszközöket a dolgozó milliók kizsákmányolására! Éppen azért, valószínűleg változatlanul teszi törvénnyé az ezerholdasok törvényhozása Rácz Gyula. Harc a lordok körül. — Saját tudósítónldót. — London, november 26. 1. Konzervatívok és liberálisok a lordok kegyéért. Angolország alkotmány-küzdelem küszöbén áll és a harcban a jelenleg uralkodó kormány a támadó fél, mely óriási többséggel rendelkezik az alsóházban. A lordokházáról van szó. Amióta a liberális párt a kormányra került, azóta többé-kevésbé lármás agitáció folyik az országban a felsőház ellen. Most is, a parlamenti szünidőben, a miniszterelnök és a miniszterek egyre ingerültebb hangon tárgyalják a felsőház kérdését választóik előtt. Sir Henry Campbell-Bannerman miniszterelnök ismételten kijelentette beszédeiben, hogy a jelenlegi parlament legelsőbbrendű feladata és 3 jelent ez a szó: szenvedés. Mit kérdezed, mire való az élet? Minden, ami kezdettől fogva volt ezekért a nagy percekért, a megtisztulás pillanataiért teremtődött, hogy a féreg leboruljon a földre és egy pillanatig bírja a kin végtelen világát. Miért a munka, a gyönyör, ha nem ezekért a gazdag percekért ? A porba kell harapnunk, hogy fölkelhessünk s új életet kezdhessünk. Kezdj új életet, fiam, emeld föl a fejedet, hisz a tiéd a szenvedés, tiéd az erő és tiéd az élet. Berregett a villamos csengő. A rendező benézett és jelezte, hogy a színész jelenete kezdődik. Vág fölemelte a fejét és ránézett. Éppen egy vörösbojtos cingalomot kötött át a derekán. Hófehér aranyszegélyes ing lebegett rajta, fején ijesztően magaslett a drágaköves, cifra, nehéz papi süveg. Vág hátrahőkölt. A színész nem volt sehol. Egy pap állott előtte. Egy nagy pap, aminőt még sohasem látott. Egy óriási ember. Arca kárminvörös volt, szemei úgy égtek, mint két nap. Vastag keményített ruhái alakját egészen eltorzították, a kezei, mintha vivókertjükben lettek volna, ormótlanul nagyoknak látszottak, ujjairól pedig bántó villogással ragyogtak a nehéz gyémánt-, rubin- és smaragdgyűrük. Egy gazdagon fölcicomázott, bizarr keleti bálványhoz hasonlított. Az író reszketett. Azt hitte, magát Mózest látja a Sinai-hegy alján, kinek arcáról az Úr dicsősége lángol. Valóban a nagy pap, az örök ige hirdetője állott előtte. Térdre roskadt. A színész kitárta karjait. Rekedt beszéde erős volt és harsogó, mint az oroszlánordítás a pusztában, de szavai mégis szeliden, meghalkulva értek Vág füléhez: — Menj haza gyermekem és halj meg az