Népszava, 1908. január (36. évfolyam, 1–27. sz.)

1908-01-01 / 1. szám

1908 január 1. 1 NÉPSZAVA Egybevetve már most a 8.104 018 km. ál­lami vonalnak .... 84,537.830 korona üzleteredményét a csak­nem oly hosszú 7.921 868 kilométer helyiérdekű vasutak 7,010.400 korona üzleteredményével a kü­lönbséget tevő 182150 kilométer 77,527.430 korona különbözetet mutat. Vagyis a csak egyszáznyolcvankét km. 150 méterrel hosszabb Máv. vonal 77 mil­lió 527 ezer 430 koronával hoz több jöve­delmet évente, amely körülmény égbe­kiáltó bizonysága annak, hogy a vicinálisok üzeme csak kevesek érdekeinek kielégíté­sére szolgál. S ez még nem minden. A költségvetés adatai szerint a kereskedelmi tárca terhére 83 vicinálisnak 23 millió 104 ezer 700 ko­rona államsegélyt engedélyeztek 1906. év végéig oly módon, hogy vagy kap a vici­nális azonnal bizonyos tőkét, vagy járadék­ként 50 éven át, amidőn évente a tőkének 5 százalékát, azaz 50 éven át 2 és félszere­sét fizetik ki oly módon, hogy abban az esetben, ha a segélyt, mert vicinális a já­radékot választja, — amint csaknem mindenik azt is választja, — ak­kor a még 1906. év végén fönn­álló 21,161.049 korona 76 fillér hátra­lékos tőkének 2­5-szeresét, azaz 52,902.624 korona 40 fillért fizetik ki. Ezenkívül a föld­mivelésügyi miniszter 35 vicinálist 4,709.800 koronával, a pénzügyminiszter 6 vicinálist 1,024.000 koronával segélyez, úgy, hogy az 1906 év végéig a három tárca terhére ösz­szesen 28,838.500 korona államsegélyt en­gedélyeztek, amely összeg 50 évi évjára­dékra változtatva át 72,096.250 koronára emelkedik. Összevéve tehát az adatokat: az állam­vasút reáfizet „az önköltségek megtérítése” mellett a Máv­ terhére 13,187.900 koronát államsegélyként évente 1,800.000 „ - -a kereskedelmi mi­nisztertől, a földmivelési minisz­tertől 5 százalékkal 235.490 a pénzügyminisztertől 5 százalékkal . . . 51.200 , összesen 15.274.590 koronát azaz tizenöt millió 274 ezer 590 koronát évente, vagyis ennyi évente az az összeg, hányszor eszembe juttat valami keserves his­tóriát. Micsoda emlékező tehetségemnek kell lenni ! — Bocsánat, sokszor tapasztaltam, hogy meg­ismétli önmagát. — Hát csoda ez száz esztendő alatt? A leg-j­­obb társaságokban is megesett velem ez a botrány, de tudja, hogy ezt nem róják föl bűnömü­l, mert tisztában­ vannak velem, hogy sebhelyeimből, zsebkendőimből, a kavargatott teából," amely sohsem fogy el, a bodor füstü szivarból, amely sohsem ég el, szóval ilyenek­ből élek és nem csoda, ha ezekről nem min­dig tudok újat mondani. — Hány menyasszonya lehetett? — Valami ötezer. Fele megcsalt, fele meg­halt. , — És szeretője? — Tízezer körül. Valamennyinek egy lett a vége: elsirattam őket a zártkörű társaságban, a vendégszerető háziasszony udvarias föl­szólítására. — Hány vetélytársat ölt meg? — Valamennyit. Abból gondolhatja, hogy engem egy sem ölt meg, mert akkor hogy az ördögbe dicsekedhetnék el vele a háziasszony szíves fölszólítására. — Hány­­tengeri vihart állt ki ? — Többet, mint a legvénebb óceánjáró. Mindig én valók az, akit az utolsó deszka­szálon partra vetett a hullám. Gondolhatja, ez is megviselt. — Ezen kívül hányszor forgott halálos ve­szedelemben? — Az udvarias fölszólításokra mindig kész­séggel megcselekedtem ezt is. Gondolhatja, nem kismiska ez ilyen öreg csontnak. — De hiszen, még nemrégiben is nőcsábító gavallérként szerepelt a karácsonyi novel­lákban, amely az államvagyonból a tőkésosztály, a profitlovagok zsebébe vándorol. Kérdezzük már most: tisztességes, okos, célravezető politika ez? Maga az államvasutak saját vonala csak korlátolt mértékben emelkedik a vicinális üzemhez képest. S ha az állapotok a jövő­ben is hasonlóan alakulnak, évről-évre növekedik majd a vicinálisokra fordított államsegély összege, növekedik a Máv. ráfizetése a vicinálisok kezelésére, amely körülmény fokról-fokra csökkenti a Máv. jövedelmét, amíg a teljes csődhöz vezet. Ma már a Máv.-tól kezelt vicinálisok száma 119, oly hatalmas szám az, amelyhez ha­sonlót nem találunk Európa egyetlen álla­mában sem. Föltétlen szükségesnek ítéljük a vasúti vonalak minél nagyobb gyarapodását. A kultúra terjedésének, az ipar fejlesztésének hathatós előmozdítójaként tekintjük azt, amelynek révén új kereseti források nyíl­nak meg, de olyan áldozatok, az állam­vagyonnak akkora prédálása mellett, aminőt tapasztalunk, nem kérünk belőle. Építtessen ott, ahol arra szükség van, va­súti vonalakat maga az állam és szűnjék meg a közvagyonnak egyesek, vagy társu­latok részére történő ajándékozgatása. Ha a Máv, a vicinálisok részére évente ajándékozott 15 és fél millió koronát, amely pedig még növekedni is fog, új vo­nalak építésébe fekteti be, avagy e célra veendő államkölcsön amortizációjaként fizetné azt, rövid időn belül hatalmas és saját vasúthálózatot építhetne ki. Egykor — és nem is oly régen — a koalíció és maga a most vicinális engedé­lyeket osztó kereskedelmi miniszter is ezt az elvet vallotta. S ma, amidőn költség­vetésében szinte könyörög, nyomorult két­százezer koronának munkásjóléti és egész­ségügyi intézményekre, való engedélyezésé­ért és amellett mellét verve, hánytor­gatja,­ hogy mily nagy munkásbarát, mennyi sokat tesz a munkásságért, csak szó nél­kül siklik át a vicinálisok panamáin. „Ked­vezőtlenül hat a vasút jövedelmezőségére" s az újonnan létesítendő vicinálisok segé­lyezéséről gondoskodni kellett. Ennyi mindössze, amit a dologról ma mondani érdemesnek vél. Kevés bár, de jellemző. — De micsoda gavallér vagyok én ! A fo­gam mű, a lábam mű, a szívem mű, szóval mindenem­ hamis. Most már csak nagyapó szeretek lenni, aki csibukol és közben mond el egy-egy megható történetet a legszűkebb családi körben ezzel a befejezéssel: — A regény hősnője, kedves kicsikém, — nem más, mint a ti — nagyanyátok. — Ezt is ismerem. A vén kujon mindig a nagyanyjáról hazudik olyan penészes históriát, amit még a „Hölgyfutár" is papírkosárba do­bott annak idején azzal az üzenettel, hogy a tavalyi kalendáriumban már olvastuk. — De kérem, én már mennék. Gróf Szere­lemváry Richárdnál estély van és ezen kell valamit elmondanom. A kultuszminiszter is jelen lesz. — Nagyon szép. De hát engem nem ránt ki a sárból. Egy kis történetet, édes öregem. — Hol a társaság? — Magam vagyok. — Hol a szivar? — Magam elszívtam. — Hol a tea ? — Még a jelentéseket is megittam. — No már pedig én ezek nélkül nem be­szélek. Ha mindjárt meg is üt a guta a teák­tól, nikotin-mérgezést kapok a sok szivartól, nekem még akkor is tea és szivar kell. — Akkor sajnálom, hogy ide fárasztottam. — Sebaj. A gróféknál megtömnek minden jóval. Azonkívül meg akarom kérni a kul­tuszminisztert, hasson oda, hogy az irodalom nyugdíjazzon. Igazán megrokkantam és meg is érdemlem. Az öreg novella­hős föltápászkodott és a százesztendős fejedelmek ruganyos lépteivel kizötyögött a szobából. Nem írok semmit. Jósóakát! SZEMLE. BELFÖLD. Az ezerholdasok újéve. Ebben a siralmas világban alig akad egyén vagy társadalmi osztály, amely meg­elégedetten zárhatná le az 1906. nyomorú­ságos esztendő mérlegét és boldog remény­séggel üdvözölhetné az uj évet. Egy ilyen boldog osztály azonban mégis van: a ma­gyar ezerholdasok osztálya. Az agráriusok szócsöve, a „Bud. Lev." ma, az esztendő utolsó napján, visszapil­lantást vet a lefolyt esztendőre. Elmélkedé­sét ezekkel a sorokkal vezeti be: A politikai viszonyok javulása a közgazdaság egyik ágára se volt oly jó hatással, mint a mezőgazdaságra. 1906 tavasza óta szemmel lát­ható haladást észlelhetünk úgy a mezőgazdaság egyes ágainak előbbrevitelében, mint a gazda­társadalom helyzetének javulásában is. A po­litikai küzdelmekre fordított anyagi és erkölcsi erőt más gyümölcsözőbb munkába fektette be a magyar gazda és így annak dacára, hogy az elmúlt esztendőben az anyaföld csak gyé­ren osztotta kincseit, a lefolyt év a magyar mezőgazdaságra nézve gyümölcsözőnek volt mondható. Az ezerholdasok szócsöve tehát boldo­gan hirdeti, hogy „a politikai küzdelmekre fordított anyagi és erkölcsi erő" nem ve­szett kárba, mert a kisvindlizett nemzeti uralom kitűnő hatással volt „a mezőgaz­daságra", vagyis az Origo cégére alatt együtt levő ezerholdasokra. Ennek köszön­hető, hogy — noha a termés elég silány volt— az ezerholdasok profitja nem szenvedett fogyatkozást és a nagy földuzsorások vígan dörzsölhetik kezüket. Hogyis ne, mikor a gabona és a marha oly mesés drága. A munkás pedig mesés olcsó, ami szintén a nemzeti olralom érd­eme. És ezt az agrárium b­eszámoló hálásan­­ el is ismeri, mondván a következőket: A mezőgazdasági munkásmozgalmaknak a lefolyt évben nem volt oly pusztító ereje, mint az előző években. Oka ennek első­sor­ban az, hogy a munkaadók maguk is minden­hol szervezkedni kezdtek a jövőben egyönte­tűen járnak el munkásaikkal szemben, más­részt a kormány erélyes intézkedései elfojtották a munkássztrájkokat leginkább előidéző féke­vesztett izgatásokat. Még nagyobb javulás várható e tekintetben a közel­jövőben. A Magyar Gazdaszövetségnek az amerikai ma­gyarok visszatelepítésére irányuló akciója, amelynek hatalmas lendületet adott Amerika gazdasági válsága is újabban, egész seregét telepíti vissza a munkabíró dolgos népnek, úgy, hogy a kivándorlás­ okozta munkás­hiányt hosszabb ideig nem fogja sínyleni a magyar mezőgazdaság. Valóban, „a kormány erélyes intézkedé­sei" melyekkel iparkodott elfojtani a me­zők rabszolgáinak kenyérszaporításért való mozgalmait — ezek az erélyes intézkedé­sek megérdemlik az agráriusok háláját és fölkelthetik bennük a rózsás reményt, hogy „még nagyobb javulás várható e tekintetben a közel­jövőben". Igenis, van elegendő okuk arra a föltevésre, hogy a nemzeti kormány ezután még brutálisabb lesz a munkások jogainak elrablásában. De hogy ez a kívánt eredményre, a mun­kabérek még lejjebb szállítására fogna ve­zetni, abban még legyen szabad kételked­nünk. Valamint abban is, hogy az Ameri­kából visszavándorolt proletárok itt bér­lenyomó, kuli­szolgálatot fognak végezni. Ebben már maga a kormány is kezd ké­telkedni. 3 Egy keresztény „munkás"-egyesület. Az „Alkotmány" című klerikális újság közli a következő örvendetes hírt: Új keresztény munkásegyesület. Pozsonyból táviratozzák: Az itteni katolikus munkás.

Next