Népszava, 1908. január (36. évfolyam, 1–27. sz.)
1908-01-01 / 1. szám
1908 január 1. 1 NÉPSZAVA Egybevetve már most a 8.104 018 km. állami vonalnak .... 84,537.830 korona üzleteredményét a csaknem oly hosszú 7.921 868 kilométer helyiérdekű vasutak 7,010.400 korona üzleteredményével a különbséget tevő 182150 kilométer 77,527.430 korona különbözetet mutat. Vagyis a csak egyszáznyolcvankét km. 150 méterrel hosszabb Máv. vonal 77 millió 527 ezer 430 koronával hoz több jövedelmet évente, amely körülmény égbekiáltó bizonysága annak, hogy a vicinálisok üzeme csak kevesek érdekeinek kielégítésére szolgál. S ez még nem minden. A költségvetés adatai szerint a kereskedelmi tárca terhére 83 vicinálisnak 23 millió 104 ezer 700 korona államsegélyt engedélyeztek 1906. év végéig oly módon, hogy vagy kap a vicinális azonnal bizonyos tőkét, vagy járadékként 50 éven át, amidőn évente a tőkének 5 százalékát, azaz 50 éven át 2 és félszeresét fizetik ki oly módon, hogy abban az esetben, ha a segélyt, mert vicinális a járadékot választja, — amint csaknem mindenik azt is választja, — akkor a még 1906. év végén fönnálló 21,161.049 korona 76 fillér hátralékos tőkének 25-szeresét, azaz 52,902.624 korona 40 fillért fizetik ki. Ezenkívül a földmivelésügyi miniszter 35 vicinálist 4,709.800 koronával, a pénzügyminiszter 6 vicinálist 1,024.000 koronával segélyez, úgy, hogy az 1906 év végéig a három tárca terhére öszszesen 28,838.500 korona államsegélyt engedélyeztek, amely összeg 50 évi évjáradékra változtatva át 72,096.250 koronára emelkedik. Összevéve tehát az adatokat: az államvasút reáfizet „az önköltségek megtérítése” mellett a Máv terhére 13,187.900 koronát államsegélyként évente 1,800.000 „ - -a kereskedelmi minisztertől, a földmivelési minisztertől 5 százalékkal 235.490 a pénzügyminisztertől 5 százalékkal . . . 51.200 , összesen 15.274.590 koronát azaz tizenöt millió 274 ezer 590 koronát évente, vagyis ennyi évente az az összeg, hányszor eszembe juttat valami keserves históriát. Micsoda emlékező tehetségemnek kell lenni ! — Bocsánat, sokszor tapasztaltam, hogy megismétli önmagát. — Hát csoda ez száz esztendő alatt? A leg-jobb társaságokban is megesett velem ez a botrány, de tudja, hogy ezt nem róják föl bűnömül, mert tisztában vannak velem, hogy sebhelyeimből, zsebkendőimből, a kavargatott teából," amely sohsem fogy el, a bodor füstü szivarból, amely sohsem ég el, szóval ilyenekből élek és nem csoda, ha ezekről nem mindig tudok újat mondani. — Hány menyasszonya lehetett? — Valami ötezer. Fele megcsalt, fele meghalt. , — És szeretője? — Tízezer körül. Valamennyinek egy lett a vége: elsirattam őket a zártkörű társaságban, a vendégszerető háziasszony udvarias fölszólítására. — Hány vetélytársat ölt meg? — Valamennyit. Abból gondolhatja, hogy engem egy sem ölt meg, mert akkor hogy az ördögbe dicsekedhetnék el vele a háziasszony szíves fölszólítására. — Hánytengeri vihart állt ki ? — Többet, mint a legvénebb óceánjáró. Mindig én valók az, akit az utolsó deszkaszálon partra vetett a hullám. Gondolhatja, ez is megviselt. — Ezen kívül hányszor forgott halálos veszedelemben? — Az udvarias fölszólításokra mindig készséggel megcselekedtem ezt is. Gondolhatja, nem kismiska ez ilyen öreg csontnak. — De hiszen, még nemrégiben is nőcsábító gavallérként szerepelt a karácsonyi novellákban, amely az államvagyonból a tőkésosztály, a profitlovagok zsebébe vándorol. Kérdezzük már most: tisztességes, okos, célravezető politika ez? Maga az államvasutak saját vonala csak korlátolt mértékben emelkedik a vicinális üzemhez képest. S ha az állapotok a jövőben is hasonlóan alakulnak, évről-évre növekedik majd a vicinálisokra fordított államsegély összege, növekedik a Máv. ráfizetése a vicinálisok kezelésére, amely körülmény fokról-fokra csökkenti a Máv. jövedelmét, amíg a teljes csődhöz vezet. Ma már a Máv.-tól kezelt vicinálisok száma 119, oly hatalmas szám az, amelyhez hasonlót nem találunk Európa egyetlen államában sem. Föltétlen szükségesnek ítéljük a vasúti vonalak minél nagyobb gyarapodását. A kultúra terjedésének, az ipar fejlesztésének hathatós előmozdítójaként tekintjük azt, amelynek révén új kereseti források nyílnak meg, de olyan áldozatok, az államvagyonnak akkora prédálása mellett, aminőt tapasztalunk, nem kérünk belőle. Építtessen ott, ahol arra szükség van, vasúti vonalakat maga az állam és szűnjék meg a közvagyonnak egyesek, vagy társulatok részére történő ajándékozgatása. Ha a Máv, a vicinálisok részére évente ajándékozott 15 és fél millió koronát, amely pedig még növekedni is fog, új vonalak építésébe fekteti be, avagy e célra veendő államkölcsön amortizációjaként fizetné azt, rövid időn belül hatalmas és saját vasúthálózatot építhetne ki. Egykor — és nem is oly régen — a koalíció és maga a most vicinális engedélyeket osztó kereskedelmi miniszter is ezt az elvet vallotta. S ma, amidőn költségvetésében szinte könyörög, nyomorult kétszázezer koronának munkásjóléti és egészségügyi intézményekre, való engedélyezéséért és amellett mellét verve, hánytorgatja, hogy mily nagy munkásbarát, mennyi sokat tesz a munkásságért, csak szó nélkül siklik át a vicinálisok panamáin. „Kedvezőtlenül hat a vasút jövedelmezőségére" s az újonnan létesítendő vicinálisok segélyezéséről gondoskodni kellett. Ennyi mindössze, amit a dologról ma mondani érdemesnek vél. Kevés bár, de jellemző. — De micsoda gavallér vagyok én ! A fogam mű, a lábam mű, a szívem mű, szóval mindenem hamis. Most már csak nagyapó szeretek lenni, aki csibukol és közben mond el egy-egy megható történetet a legszűkebb családi körben ezzel a befejezéssel: — A regény hősnője, kedves kicsikém, — nem más, mint a ti — nagyanyátok. — Ezt is ismerem. A vén kujon mindig a nagyanyjáról hazudik olyan penészes históriát, amit még a „Hölgyfutár" is papírkosárba dobott annak idején azzal az üzenettel, hogy a tavalyi kalendáriumban már olvastuk. — De kérem, én már mennék. Gróf Szerelemváry Richárdnál estély van és ezen kell valamit elmondanom. A kultuszminiszter is jelen lesz. — Nagyon szép. De hát engem nem ránt ki a sárból. Egy kis történetet, édes öregem. — Hol a társaság? — Magam vagyok. — Hol a szivar? — Magam elszívtam. — Hol a tea ? — Még a jelentéseket is megittam. — No már pedig én ezek nélkül nem beszélek. Ha mindjárt meg is üt a guta a teáktól, nikotin-mérgezést kapok a sok szivartól, nekem még akkor is tea és szivar kell. — Akkor sajnálom, hogy ide fárasztottam. — Sebaj. A gróféknál megtömnek minden jóval. Azonkívül meg akarom kérni a kultuszminisztert, hasson oda, hogy az irodalom nyugdíjazzon. Igazán megrokkantam és meg is érdemlem. Az öreg novellahős föltápászkodott és a százesztendős fejedelmek ruganyos lépteivel kizötyögött a szobából. Nem írok semmit. Jósóakát! SZEMLE. BELFÖLD. Az ezerholdasok újéve. Ebben a siralmas világban alig akad egyén vagy társadalmi osztály, amely megelégedetten zárhatná le az 1906. nyomorúságos esztendő mérlegét és boldog reménységgel üdvözölhetné az uj évet. Egy ilyen boldog osztály azonban mégis van: a magyar ezerholdasok osztálya. Az agráriusok szócsöve, a „Bud. Lev." ma, az esztendő utolsó napján, visszapillantást vet a lefolyt esztendőre. Elmélkedését ezekkel a sorokkal vezeti be: A politikai viszonyok javulása a közgazdaság egyik ágára se volt oly jó hatással, mint a mezőgazdaságra. 1906 tavasza óta szemmel látható haladást észlelhetünk úgy a mezőgazdaság egyes ágainak előbbrevitelében, mint a gazdatársadalom helyzetének javulásában is. A politikai küzdelmekre fordított anyagi és erkölcsi erőt más gyümölcsözőbb munkába fektette be a magyar gazda és így annak dacára, hogy az elmúlt esztendőben az anyaföld csak gyéren osztotta kincseit, a lefolyt év a magyar mezőgazdaságra nézve gyümölcsözőnek volt mondható. Az ezerholdasok szócsöve tehát boldogan hirdeti, hogy „a politikai küzdelmekre fordított anyagi és erkölcsi erő" nem veszett kárba, mert a kisvindlizett nemzeti uralom kitűnő hatással volt „a mezőgazdaságra", vagyis az Origo cégére alatt együtt levő ezerholdasokra. Ennek köszönhető, hogy — noha a termés elég silány volt— az ezerholdasok profitja nem szenvedett fogyatkozást és a nagy földuzsorások vígan dörzsölhetik kezüket. Hogyis ne, mikor a gabona és a marha oly mesés drága. A munkás pedig mesés olcsó, ami szintén a nemzeti olralom érdeme. És ezt az agrárium beszámoló hálásan el is ismeri, mondván a következőket: A mezőgazdasági munkásmozgalmaknak a lefolyt évben nem volt oly pusztító ereje, mint az előző években. Oka ennek elsősorban az, hogy a munkaadók maguk is mindenhol szervezkedni kezdtek a jövőben egyöntetűen járnak el munkásaikkal szemben, másrészt a kormány erélyes intézkedései elfojtották a munkássztrájkokat leginkább előidéző fékevesztett izgatásokat. Még nagyobb javulás várható e tekintetben a közeljövőben. A Magyar Gazdaszövetségnek az amerikai magyarok visszatelepítésére irányuló akciója, amelynek hatalmas lendületet adott Amerika gazdasági válsága is újabban, egész seregét telepíti vissza a munkabíró dolgos népnek, úgy, hogy a kivándorlás okozta munkáshiányt hosszabb ideig nem fogja sínyleni a magyar mezőgazdaság. Valóban, „a kormány erélyes intézkedései" melyekkel iparkodott elfojtani a mezők rabszolgáinak kenyérszaporításért való mozgalmait — ezek az erélyes intézkedések megérdemlik az agráriusok háláját és fölkelthetik bennük a rózsás reményt, hogy „még nagyobb javulás várható e tekintetben a közeljövőben". Igenis, van elegendő okuk arra a föltevésre, hogy a nemzeti kormány ezután még brutálisabb lesz a munkások jogainak elrablásában. De hogy ez a kívánt eredményre, a munkabérek még lejjebb szállítására fogna vezetni, abban még legyen szabad kételkednünk. Valamint abban is, hogy az Amerikából visszavándorolt proletárok itt bérlenyomó, kuliszolgálatot fognak végezni. Ebben már maga a kormány is kezd kételkedni. 3 Egy keresztény „munkás"-egyesület. Az „Alkotmány" című klerikális újság közli a következő örvendetes hírt: Új keresztény munkásegyesület. Pozsonyból táviratozzák: Az itteni katolikus munkás.