Népszava, 1908. március (36. évfolyam, 53–78. sz.)

1908-03-01 / 53. szám

XXXVI. évfolyam. Budapest, 1908. március 1. vasárnap. 53. szám, AZ ELŐFIZETÉS ÁR­A: 7 évre. . . 19.20 kor. I negyed évre. 4.80 kor. évre . . . 9.60 „­­ egy hóra . . . 1.60 „ EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI-ÚT 33. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., NYÁR­ UTCA 1. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Munkások! Elvtársak! A parlamentben a házszabályrevízió körül folyik a küzdelem. A függetlenségi szél­hámosok, akik egykor a parlamenti szólás­szabadságot az alkotmány legerősebb védő­bástyájának nevezték, nyugodtan tűrik en­nek a jognak az elkobzását. Néhány képviselő küzd ugyan a ház­szabályrevízió ellen, de a képviselőház nagy többsége meg akarja szavazni. Azok közül, akik a függetlenségi párt kötelékébe tartoznak, szintén vannak né­hányan, akik fölháborodva nyilatkoznak a Ház folyosóin a házszabályrevízióról. De ezek nem a szólásszabadság megcsonkítá­sát tartják rossznak, hanem az általános választójogtól féln­ek. A függetlenségi párt reakciós alakjai azért mozognak a házszabályrevízió ellen, mert minden eszközzel meg akarják gá­tolni azt, hogy az általános választójogot törvénybe iktassák. Van egy csoport, mely az egzisztenciáját félti és csupán önző, egyéni érdekből dü­hödt ellensége a népjogok kiterjesztésének. A munkásságnak erélyesen állást kell foglalnia a házszabályrevízió ellen." A szólásszabadság még egy nemzet parla­mentjére sem volt káros hatással. Botor­ság tehát azt állítani, hogy a szociáldemo­kraták és a nemzetiségek miatt a képvise­lők szólásszabadságát el kell tiporni. Az ország munkásságának állást kell fog­lalnia tehát a kormány merénylete ellen, de egyúttal meg kell bélyegeznie a függet­lenségi párti reakciós alakokat is. Budapest munkássága 1908 március 2-án, hétfőn este 8 órakor népgyűléseket tart a következő helyeken: VI., Nagy János-utca 5. szám alatt, a Kongresszus-csarnok­ban. VIII., Sándor-tér 2. szám alatt, a Guten­berg-Otthon nagytermében. IX., Rádai-utca 12. szám alatt, a Kes­korona szálló nagytermében. E gyűléseken foglalkozunk a politikai helyzettel és a házszabályrevízió kérdésével. Fölhívjuk vidéki elvtársainkat is, hogy ott, ahol szónokkal rendelkeznek, a jelzett napirenddel minél előbb tartsanak nép­gyűlést. A gyűlések helyét és­­ idejét rögtön tu­dassák a Népszava szerkesztőségével. Döntő harcok küszöbén állunk. Szüksé­ges tehát, hogy minden elvtárs teljes lel­kesedéssel agitáljon a gyűlések sikerének előmozdításán. A magyarországi szociáldemokrata párt. Zűrzavar. Furcsa zűrzavar a mai politikai helyzet. Függetlenségi többség, mely hatvanhetes politikát csinál. Hatvanhetes miniszterek, kik a negyvennyolcasokkal veszekednek. Disszidensek, különvacsorázók; előleges és utólagos házszabályrevizió; eltitkolt és félig elájult választójogi tervek, paktum és ka­tonai követelések; mindez összevissza bo­nyolódik a megfigyelő előtt. Kísértsük meg szétbontani. Igaz, úgy látszik, mintha tisztán személyes okok idéznék elő a zűr­zavart, mintha csak­ a koncért folyna a­­marakodás. Lehet, hogy maguk a cselekvő személyek is elsősorban személyi érdekei­kért vélnek harcolni. Tényleg azonban személyes harcaik csak az osztályharcok sajátos megnyilatkozásai. Ha Magyarországnak pusztán parlamenti történetét nézzük, úgy kétségtelenül az utolsó évek legnevezetesebb eseménye a szabadelvű párt bukása volt. Azon párt bukása, mely több mint három évtizedig szinte korlátlanul uralkodott, melynek uralma megdönthetetlennek látszott. He­lyette körülbelül ugyanazon számbeli erő­vel a függetlenségi párt vonult be a par­lamentbe.­­ Mi lehetett az oka a szabadelvű párt bukásának ? Rendesen személyi mozzana­tokkal, Tisza István erőszakosságával, a mágnások kilépésével, stb. szokták magya­rázni. Ez azonban helytelen ; ilyen nagy politikai változást pusztán személyi okok nem idézhettek elő. A dolog megértésére tekintetbe kell ven­nünk, hogy Magyarországon cenzusos vá­lasztójog van. A választók zömét városi kerületekben a mesteremberek, hivatalno­kok, boltosok, a vidékeken a jobbmódú parasztság képezi. Tehát azok az osztályok, amelyek a kapitalizmus fejlődése, az osz­trák nagyipar versenye és a magyar adó­rendszer folytán fokozatosan tönkremennek. Azok az osztályok, melyek, mivel a kike­rülhetetlen gazdasági fejlődés ellenük irá­nyul, határozott gazdasági programmal se­hol sem bírnak és így erőteljes, öntudatos politikát folytatni nem képesek. A szabad­elvű párt évtizedekig bírta bizalmukat, vesztegetés, hivatalos nyomás, személyes koncosztogatás által segítve uralmát; a sza­badelvű párt tényleges politikája lény­egében épp olyan agrárius-politika volt, mint a mai. De a fenti tényezők hatása alatt egyre rosszabb lett a kispolgárság gazdasági hely­zete, egyre jobban eladósodott a par­aszt­ság. Elégedetlen lett. És mivel saját pártja nem volt és sajátos helyzete folytán nem is képes céltudatos politikára, tömegesen csatlakozott ahhoz a párthoz, mely a fönn-­­álló rendszert legjobban támadta, leghango­sabban kiabált: a függetlenségi párthoz. A régi gyűlölet a német ellen, a kisiparoso­kat elnyomó osztrák nagyipar versenye, a Kossuth-kultusz elősegítette a függetlenségi párt győzelmét. De a függetlenségi párt nem egyedül győzött, látván a helyzet vál­tozását, a nagybirtokos­ osztály képviselői, a mágnások, kik addig is uralkodtak Ma­gyarországon, tömegesen beléptek a füg­getlenségi pártba, vagy, mint az alkotmány­pártiak, szoros kapcsolatba léptek velük. A diadalmaskodó koalíció és maga a függetlenségi párt is, így kezdettől fogva, két különböző elemből állt: a nagybirtok képviselőiből és a kispolgárság és paraszt­ság képviselőiből. A széthullás csírája már születésekor benne volt. Eleinte azonban minden jól ment. Sok száz állás üresedett meg, sok atyafit kellett elhelyezni, adósságot kifizetni, vállalatok igazgatóságában a volt szabadelvűeket he­lyettesíteni. Az osztozás, marakodás még most is széltében folyik. De a politikai túlsúly mindjobban a nagy­birtokosok felé hajlik. Ez nem is lehet másképp. Midőn a függetlenségi párt vállalta­­ a kormányzást, egyúttal lemondott elvei érvényesítéséről. Az önálló vámterület, az önálló bank megvalósítása lehetetlen a gazdasági viszonyok miatt, az osztrák burzsoázia és a magyar agráriusok ellen­tétes érdeke folytán. A „nemzeti vív­mányok "-at a hadseregnél lehetetlenné tette a király és Ausztria ellenszegülése. Két év óta a függetlenségi párt egy szemernyi eredményt sem képes ideológiája megvaló­sításában fölmutatni. Nagyobb baj az, hogy a kispolgárságot és a parasztságot, a „nemzet gerinc"-et képviselő része, a függetlenségi párt választói osztály érdekében sem tudott semmit sem tenni. Történt ugyan érdekükben egy s más: uzsoratörvény, végrehajtási eljárás szabályozása, ipartörvény leendő revíziója, gépek kiosztása. De mindez távolról­ sem képes ellensúlyozni azt a rombolást, me­lyet a nagytőke a kisiparban, a rossz adó­rendszer és az uzsora a parasztságban okoz. A választók széles rétegeinek gazda­sági helyzete mit sem javult a koalíció uralma alatt; az elégedetlenség épp oly nagy, mint előbb és a függetlenségi párt nem-nagybirtokos részét az a veszedelem fenyegeti, hogy az elégedetlen választók a legközelebbi választásnál, kiábrándulva a függetlenségi álmokból, tömegesen elpár­tolnak és egy új pártot, legyen az kleri­kális, nemzetiségi, vagy antiszemita, csak radikális és ordítozó legyen, juttatnak diadalra. Így a függetlenségi párt ezen része egyre kényelmetlenebbül érzi magát, az elveket Lapunk mai száma 20 oldal

Next